Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-07-31 / 31. szám

12 1996. július 31. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Arc Zavarba ejtően különös alko­tás Victor Salva filmje, az Arc. Főhőse egy genetikai be­tegséggel született fiatalem­ber, Púder (Sean Patrick Fal- nery). Nevét furcsa külsejéről kapta: tejfehér bőrű albínó, akinek testén semmilyen szőr sem nő. Nagyszülei a vi­lág elől elzárva nevelték. Senki sem tudott volna a fiú létezéséről, ha gondozói ha­lála után a hatóság képvisele­tében a helyi seriff nem igyekszik törődni az árva sor­sával. A fiú intézetbe kerül, ahol legtöbb társa idegen­kedve, némelyik pedig ellen­ségesen fogadja... A történet eddig a pontig a szokásos példázat arról, hogy az emberek többsége nem képes elviselni a szokatlant, hogy a külsőségek mennyire meghatározzák ítéleteinket. Dávid Lynch filmje, az Ele­fántember vagy az Eric Stolz és Cher főszereplésével for­gatott Maczk hasonló témát dolgozott fel. Ám az Arc na­gyon különbözik ezektől a torz külsejű főhőseik szenve­dését középpontba állító fil­mektől. Púderről ugyanis ki­derül, hogy hihetetlenül ma­gas az intelligenciahányado­sa és természetfölötti képes­ségekkel bír. Úri Geller ka­nálhajlítási és egyéb mutat­ványai eltörpülnek Púder „produkcióihoz” képest. Puszta tekintetével elektro­mos áramot, mágnesességet geijeszt, magához vonja a villámot. Ugyanakkor belelát az emberek gondolataiba (Wim Wenders gyönyörű filmjében, a Berlin felett az égben az angyalok voltak ké­pesek hasonlóra). Az alkotók nyilvánvalóan nemes szán­déka ellenére az Arc helyen­ként ízléstelenül hatásva­dász. Az emberi drámát nem lett volna szabad az X-akták stílusában előadni. Tévéfilmforgatás A játékos Amint Dosztojevszkij szorult helyzetbe került, egy kiadó­hiéna azonnal kivetette rá a hálóját. Adósságai átválla­lása fejében feltételül szab­ta, hogy ha 28 nap alatt nem szállít egy új regényt, összes munkáinak szerzői joga mindörökre a kiadóra száll. Minthogy az író már régóta hordozta magában A játékos tervét, barátai rábeszélték, hogy ahhoz, hogy a feltételt teljesíthesse, fogadjon gyorsírót (akit később fe­leségül is vett). Huszonhat nap alatt megszületett a ké­zirat, az „istenkereső pokol­járó” megmenekült az anya­gi csődtől. De ki oldhatja meg egy ma­gyar filmrendező pénzügyi gondjait, aki öt éve vár rá, hogy A játékost filmre vi­gye? Makk Károly szeren­csés, angol-holland-magyar koprodukcióban már meg is kezdte a forgatást, melynek idejére a New York Palota múlt századi játékkaszinóvá alakult. A majdnem 5 millió dolláros költségvetést támo­gatja a Channel 4 tévétár­saság, az UGC francia film- forgalmazó cég, a Magyar Mozgóképalapítvány és az Eurimages. A magyar ren­dezőn és néhány melléksze­replőn (Lukács Sándor, Venczel Vera, Gera Zoltán, valamint Makk Károly tanít­ványai, barátai) kívül Ma­gyarország főképp csak szol­gáltató: a helyszíneket adja. Az angol nyelvű filmben Dosztojevszkijt a Maigret fel­ügyelőként nálunk is jól is­mert Michael Gambon játssza és Dominic West ül mindent kockára téve Játékosként a rulettasztal mellé. A tervek szerint a munkálatok kará­csonyra fejeződnek be. Jirí Menzel életműdíjat kapott az olaszországi Pescarában Hatkor már lóg a szeren Ősszel új darabot rendez. Egy Feydeau-vígjátékot, a Bolha a fülben-t, Prágában. Milos Flkejz felvétele Szabó G. László ___________ Cs ehországban évek óta kemé­nyen bírálják. Legutóbbi filmje­it, a Václav Havel drámája nyo­mán készült Koldusoperát és a Vlagyimir Vojnovics regényéből forgatott Iván Csonkint erős fa- nyalgással fogadták. Leírták már róla azt is, hogy Hrabal nél­kül nem igazán zseniális ren­dező. Jirí Menzel aligha szen­ved emiatt, hiszen filmjeit csak a kritikusok ostoroz­zák. „Közülük is azok, akik mindená­ron forgatni szeret­nének, de nem tud­nak” - állítja. Tény és való: nézőinek népes serege továbbra is ki­tart mellette. Külföl­dön is töretlen elis­merés övezi. Az ola­szok például valósággal rajon­ganak érte. Velence 1981-es fesztiválján a Sörgyári capricci- ót díjazta a zsűri, 1994-ben pe­dig a Csonkin közlegény hihe­tetlen kalandjaival az olasz sze­nátus elnökének aranyát kapta a lagúnák városában. Itália har­madik nagy elismerését Pesca­rában vehette át a minap, ahol Alida Valii, Franco Zeffirelli és Peter Greenaway társaságában őt is életműdíjjal jutalmazták. S miközben új filmje, az Őfelsé­ge pincére voltam forgatóköny­vét írja, pár napos szerepeket vállal - külföldön. „Ott ugyanis jobban fizetnek, többre becsül­nek. Nekem meg most sok pénz kell, mert házat építtetek. Öt­vennyolc éves vagyok. Eddig az ikertestvéremmel laktam közös háztartásban. Itt az ideje, hogy végre saját otthonom legyen.” Külföldi filmszerepeinek sorát a pozsonyi Martin Sulik Mindazt, amit szeretek című alkotásának „féltékeny bulldoga” nyitja. Utána Costa Gavras Kis apoka­lipszisében egy emigráns len­gyel írót játszott Párizsban. Jirí Weiss német rendezésében, a Martha és én-ben fogászként láthatta a közönség. Dieter Ber- ner Joint Venture című osztrák filmjében egy zavarosban halá­szó kisvállalkozót alakít. Pár héttel ezelőtt Simó Sándorral dolgozott Budapesten, a Fran­ciska vasárnapjaiban. „Mindent lehet vallani, ha muszáj, csak olyat nem, amiért felhúzhatnak valakit” - mondja Rajk László szerepében. Gyerekkor, kamaszkor, felnőttkor - ön szerint melyik a legfontosabb az ember éle­tében?- Szerintem a gyerekkor. Az min­dent meghatároz. Nekem na­gyon szép gyerekkorom volt, ezért is Vagyok a mai napig opti­mista, és ennek köszönhetően tu­dok pozitív kapcsolatban marad­ni az emberekkel és a világgal is. Anyám mindig otthon volt, és én egyetlen percre sem mozdultam el mellőle. A nővé­rem egészen más tí­pus. O el-eltűnt ott­honról. De nem is kényeztették őt so­ha. Engem igen. Nem olyan nagyon, de mégis. Apám új­ságíró volt, Hrabalt is személyesen is­merte. Bármit leve­hettem a könyvespolcáról, egy­szer sem mondta, hogy azonnal tedd vissza. Volt olyan este, hogy három regényt is elolvastam. Va­lósággal faltam a könyveket. Ha nem jutottam volna be a főisko­lára, és most nem lennék ren­dező, biztos, hogy könyvtárban vagy antikváriumban dolgoznék. Amíg el nem bocsátanának. Mert a legjobb könyveket százszáza­lék, hogy ellopnám. Ki volt a legkedvesebb írója, akitől szinte mindent elolvasott?- Karéi Capek, aki 1952-ben a tiltott szerzők listáján szerepelt. Az iskolában nem is hallottam róla. Azokat viszont, akiket kö­telezően ismernem kellett, nem szerettem. Nekem Capek volt a mindenem. Hrabalt később fe­deztem fel. Főiskolás korom­ban. Újságokban olvastam az elbeszéléseit. A kamaszkori kínoktól mennyi­re szenvedett?- Iszonyúan. Mint Milos Hrma a Szigorúan ellenőrzött vonatok­ban. És ugyanezeket a gyötrel­meket hordom magamban ma is. Mint a többi férfitársam, akik viszont titkolják mindezt. Felnőttnek mióta érzi magát?- Amióta nem érzem, hogy ké­nyeztetnek. De hiszen a nővére a tenyerén hordozza.- Mos, főz, takarít, ez igaz, még az ingeimet is kivasalja, de mint férfit nem kényeztet. Arra vannak mások, nem?- Vannak, tényleg vannak. Csak néha olyan fárasztóak! De mit vár tőlem? Mit vár egy fáradt, lusta öregembertől? Szeretnék már nyugdíjba menni, az az igazság. Akkor majd nyugton hagynak, vége lesz az örökös bi- zonygatásnak. Meglehetősen korán kel. Fél hét felé már lóg a szeren. Új otthonában is bordásfal lesz az ágya mellett?- Hogy tudnék már ennyi év után lemondani róla? Sehogy. Megszoktam. Fél hatkor magá­tól bekapcsol a rádió, meghall­gatom a híreket, aztán hogy teljesen felébredjek, fejjel lefe­lé lógok egy kicsit a bordásfa­lon. Reggeli? Lassan, ráérősen, szertartásosan?- Azért kelek korán, hogy ne kelljen sietnem. Hogy nyu­godtan kenhessem meg a ke­nyerem. Aztán míg a teát iszom, elolvasom a reggeli la­pokat, és úgy nyolc, negyed kilenc felé elindulok otthon­ról. Főzni megtanult az évek so­rán?- Nem igazán. Van egy-két étel, amit el tudok készíteni, de a nővérem nem kényszerít rá so­ha. Esténként, elalvás előtt mivel telnek az órái?- Publicisztikai műsorokat né­zek a tévében. Vagy átkapcso­lok valamelyik külföldi csator­nára. Az angol parlament ülése­zése nagyon le tud kötni. Ahogy ott beszélnek, vitáznak, az a stí­lus magasiskolája. Budapesti útja óta mivel teltek az elmúlt hetei?- írtam, lustálkodtam, unatkoz­tam. Egyébként nem vagyok az a típus, akinek a nap minden percében csinálnia kell valamit. Én akkor érzem igazán jól ma­gam, ha csak úgy tétlenül heve- részhetek az ágyban. „Imádok lustálkodni, tétlenül heverészni.” Beverly Hills új üdvöskéje nagyon messze született a multimilliomosok kedvenc lakhelyétől Nem lesz neki könnyű csúcson maradni Hollywoodban A Beverly Hills új sztárja na­gyon messze született a multi­milliomosok kedvenc lakhe­lyétől. A szép Rebecca Gayhe- art Kentuckyban, egy Pine Top nevű iparvárosban látta meg a napvilágot. Apja szénbányász, anyja egy kozmetikai cég el­adója volt. A Pine Topból Hollywoodba vezető út még­sem volt olyan rettentően rö­gös. Rebecca tizenöt éves volt, ami­kor felkerekedett New Yorkba. Csupán egy telefonlista volt nála, amit szülővárosának mo- dellképző iskolájában kapott.- Úgy terveztem, hogy felhívok néhány ügynökséget, s a nyári szünet idején modellkedem. Nyár végén azonban hiába várta a családja, telefonált, hogy nem megy haza. Szülei nyomban utánarepültek. Elha­tározták, hogy ha kell, erőszakkal is hazaviszik lányu­kat, de Rebecca meggyőzte őket, hogy a jövője szempont­jából kedvezőbb lehetőségeket ajánlottak neki New Yorkban.- Szüleim hittek nekem, mert korábban is mindig rendes lány és kiváló tanuló voltam. Beiratkozott egy színiiskolába, közben pincérként és modell­ként kereste kenyerét. Szeren­cséje volt, mert feladatot ka­pott egy nagy cég reklámkam­pányában és attól kezdve már nemcsak a szakma, hanem az utca népe is megismerte. De ő még mindig tanulni akart.- Két évig jártam a Lee Stras- berg Színiiskolába is. Azt hi­szem, ennek köszönhetem, hogy meghívtak néhány szap­panoperába és megkaptam az NBC scifi-sorozatának, az Earth 2-nek az egyik szerepét is. Ma a nagy sikerű sorozat, a Beverly Hills egyik szereplője, egy elkényeztetett gazdag lányt alakít. Úgy tűnik, révbe ért, bár még képtelen a sztá­rok hanyag könnyedségével élni.- Amikor forgatunk, annyira izgatott vagyok, hogy éjszaka nem tudok aludni. Próbálkoz­nia nem sikerül neki Hollywoodban, megpróbálja New Yorkban tam már nyugtátokkal, teák­kal, fürdővel, számolgattam a bárányokat, mindhiába. Rebecca pontosan tudja, hogy könnyebb volt Pine Topból Hollywoodba eljutni, mint a film fővárosában topon ma­radni. Reméljük, sikerül neki! Ha nem, akkor sem kell elölről kezdenie. Az ilyen lányok, mint ő, nem tartoznak az elve­szettek táborába. Szépségük­kel, talpraesettségükkel min­dig, minden helyzetben fején találják a szöget. Rebecca sem fog otthon sírni szépen beren­dezett gyerekszobájában. Majd nyakába veszi a világot, és elindul a túlsó partra. Vagy fel, New Yorkba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom