Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-12-11 / 50. szám

Politika 1996. december 11. 3 Ján Langos: „Szlovákiában a lusztrációs törvénynek nem akadt gazdája” Az ügynök(törvény) halála Polák László Valamikor november végén hí­vom a Demokrata Párt Sánc utcai irodáját. Megszólal egyjól ismert hang: Langos. Elnök úr - hada­rom -,tudtommal eltelt öt év és hatályát veszti a 451/91-es tör­vény. Erről szeretném önt kér­dezni. „Hát ez még eszébe jutott valakinek Szlovákiában?” - így az elnök, hozzátéve, hogy egy óra múlva akár találkozhatunk is. In­dulás előtt a családi archívumból kikeresek egy dokumentumot, amely tanúsítja, hogy a neve­zettről nem vezettek nyilvántar­tást egy letűnt állampárti erőszakszervezet archívumában. Magyarán: nem volt sem ügynök, sem milicista. A dokumentum nem fogalmaz ilyen bizarrul: ez egy komoly okirat, pecséttel, alá­írással. S az aláírást nem más ka- nyarította oda, mint Ján Langos, a néhai Csehszlovákia belügymi­nisztere, a Demokrata Párt jelen­legi elnöke, parlamenti képvi­selő. Kiteszem az asztalra a luszt­rációs bizonylatomat. Mit tegyek és kívülem még pár tízezren azok, akiknek ilyen átvi­lágítási okmányuk van, miután öt év elteltével a híres vagy hír­hedt 451/91-es hatályát vesz­tette. Rámáztassam be ? Esetleg, vagy tegye el a családi archívumba. Gyerekei, unokái egyszer majd kíváncsian fogják tanulmányozni, mint egy érde­kes kor dokumentumát. Öt év távlatából, a törvény hatá­lyának lejártakor indokolt a kér­dés: volt valami értelme az átvilá­gítási törvénynek ? Volt és nagy. Már az a vita is je­lentős volt, amely parlamenti el­fogadását megelőzte. Kevesen tudatosították ugyanis, hogy a törvény elsősorban a köztiszt­ségviselőket volt hivatott védeni, s megakadályozni, hogy zsarol- hatóak legyenek. Természete­sen, az államot és szerveit is vé­denie kellett a letűnt rezsim pro­minenseivel, kiszolgálóival szemben. Az új rend, az új társa­dalmi berendezkedés védelmé­ben született. Ha hiszi, ha nem, sokan még a mai napig is köszö­netét mondanak ezekért a bi­zonylatokért. De Ön nemcsak negatív bizonyla­tokat írt alá, hanem pozitívakat is, s nem hiszem, hogy ezek az emberek is köszönetét monda­nak. Ilyen az élet, mondják a franciák. Országos vita előzte meg a tör­vény parlamenti jóváhagyását. Kemény csaták voltak ? Igen, sőt kezdetben volt egy se sa­va, se borsa kormányjavaslat, amolyan tessék-lássék, hogy le­gyen is, meg ne is. Kemény politi­kai csatározások előzték meg a 451-es elfogadását. Ml történt, miután ötéves időtar­tamra hatályba lépett? Kezdjük Csehországgal, ahol ma a politika sokkal kiegyensúlyo­zottabb, mint Szlovákiában - épp az átvilágítási törvény követke­zetesebb betartásának köszön­hetően. Ott ritkábbak az alapta­lan gyanúsítgatások. Nem mon­dom, hogy minden O.K., de lé­nyegesen jobb a helyzet. És nálunk? Az ország, a föderáció felosztá­sával a Morva folyón innen tulaj­donképpen jogellenes helyzet állt elő. Az átvilágítási törvény kapcsán tulajdonképpen megszűnt a jogfolytonosság. A szövetségi állam megszűnéséről szóló törvény értelmében az utódköztársaságokban minden jogszabály, így a 451-es kontinui­tása is szavatolva volt. Illetve lett volna: Csakhogy a lusztrálási tör­vénynek az önálló Szlovákiában nem akadt gazdája. A joghézag nyilvánvaló, s most, hogy a tör­vény hatályát veszti, kár is ezen siránkozni. Érvényét veszti egy törvény, amely a független Szlo­vákiában nem is volt hatályban. Mit fűzzek hozzá? Inkább sem­mit ! Talán azt, hogy azért olyan a közélet tájainkon, amilyen. Önnek nagy vitái voltak arról, hogy nyilvánosságra hozzák-e a teljes ügynöklistát, ezt Havel el­nök is ellenezte. Határozottan elleneztem én is. A nyilvánosságra hozatal alapvető emberi jogokat sértett volna. A Rudé krávo mégis megtette. Mennyire hiteles a Rudé krávo listája, s Ön mivel magyarázza, hogy nyilvánosságra került? Mai napig sem tudjuk, hogyan került ki a belügy archívumából a teljes lista. Természetesen, ele- meztettem a megjelent listát, s megállapítottuk, hogy hiteles, vagyis: nem tartalmazott egyet­len olyan nevet sem, amely ne tartozott volna oda. De nem is ez az érdekes, hanem azoknak a névsora, akik a Rudé krávo listá­járól hiányoztak. S pont a hiány­zó nevek listája teszi kétségessé a nyilvánosságra hozók, mondha­tom, politikai céljait. Feltételezé­sem szerint akik az újságnak át­adták az ügynöklistát, s abból so­kakat célzatosan kihagytak, két­ségeket akartak ébreszteni a köz­véleményben a hitelessége felől. Sokan mondják, hogy ügynöktör­vényünk forradalmunkhoz ha­sonlóan bársonyosra sikeredett, s ellenpéldaként hozzák fel a németeket, akik a Stasi-ügynö- kökkel nem kukoricáznak. A mi törvényünk megfelelt a mi körülményeinknek. Németor­szágban más a helyzet, ott hivatal működik a Stasi bűneinek feltá­rására, s valami hasonló van Csehországban is. Megfelelő, sőt humánus volt a mi törvényünk. A hiba az, hogy Szlovákiában nem lett következetesen végrehajtva. Az állami alkalmazottak, akik­nek alá kellett vetniük magukat az átvilágítási törvénynek, tud­tak egy trükkről: a lusztrálási ké­relemben a névben elég volt ki­hagyni egy ékezetet, vagy a szü­letési dátumban megváltoztatni egy számot, s a komputer kidob­ta, hogy „néni evidován”.Tudtak önök erről a „kegyes” csalásról ? Természetesen, és azt is tudtuk, kik éltek vele. Akik aztán a sajtó­ban is kérkedtek, természetesen, hamis negatív leletükkel. A szá­mítógép okos masina, de egy­szerre buta is. Csak azt tudja, amit az ember beletáplál. Az ön által említett esetek legtöbbjére fény derült, s elvégeztük az átvi­lágítást kézi eszközökkel. A törvény öt év elteltével tehát hatályát veszti. Mit jelent ez ? Is­mét felvirrad az ügynökök és mi- licisták napja? Erre a törvényre és következetes betartására továbbra is szükség lenne. A valóság azonban az, hogy Szlovákiában jelenleg nincs meg a kellő politikai akarat hatá­lyának a meghosszabbításához, és a végrehajtásához sem. Amit én parlamenti képviselőtársaim­mal tehetek, az talán annyi, hogy javasolni fogjuk: a nyilvánosság számára tegyék hozzáférhetővé az archívumokat. Elképzelhető, hogy a politikai konstelláció változása esetén születik esetleg egy új, hasonló törvény? Nem hiszem. Mi, haladó erők ettől sokkal nehezebb utat vá­lasztottunk. Nekünk győznünk kell a választásokon és politikai eszközökkel, demokratikus mód­szerekkel kell megváltoztatnunk a jelenlegi, sokszor bizony elvi­selhetetlennek tűnő helyzetet. „Azoknak a névsora érdekes, akik a Rudé krávo listájáról hiá­nyoztak’’ Archív-felvétel Semmi hézag? P.Vonyik Erzsébet 34, 28, 26, 24,18, 32, 38. Téve­dés ne essék, nem a Sportka-szel- vény nyerő tippjeit soroltam. Mindössze azokat a számokat raktam szépen sorba, amelyeket különböző kormányszervek ille­tékesei említettek annak kap­csán, hogy éppen ennyi törvény szabályozza a kisebbségi nyelv- használatot. Gazdag lista, annyi szent! S árulkodik is arról, hogy a nyilatkozók valójában pontosan számba se vették a törvényeket, hanem hasból mondtak egy szá­mot. A legkevésbé a kormányfő erőltette meg magát: Meciar a sportcsarnokban több mint húszról be­szélt, s övéi közt őszinteségi rohamá­ban még azt is beval­lotta: nem vette ma­gának a fáradságot, hogy összeszámolta volna azokat a törvé­nyeket, amelyekről azt állítják, hogy a nemzetiségek nyelvét sza­bályozzák. Mindenki kitippelt egy számot és hajtogatta külföldi politikusok előtt. Teljesen komolytalanul vi­szonyultak a dologhoz, s legszí­vesebben feledni akarták a ko­rábbi, legmagasabb szinten tett ígéreteket. Ezek tucatjával voltak azóta, hogy tavaly novemberben megszületett az államnyelvvé­delmi törvény. Két héttel később Max van dér Stoel kisebbségi biz­tos már begyűjtötte az első fogad­kozást: a következő évben, vagy­is az idén tető alá kerül a kisebb­ségi nyelvtörvény. Hogy csak trükkről, időhúzásról és soha meg nem valósuló ígéretről volt szó, már az idén januárban gyaní­tani lehetett, hiszen a kormány jogalkotási tervében nem szere­pelt ilyen törvény. Ez a sejtés beigazolódott. Volt közben még néhány figyelemel­terelő manőver, így egyebek kö­zött nyáron egy svájci vitafórum záróközleményében is újra fel­bukkant az ígéret. Most már biz­tos, hogy az is maradt. Időközben lezajlott a szavazás a törvény szükségességéről a kormány nemzetiségi tanácsában. S nem úgy sült el, ahogy a kisebbségek szerették volna. De a magyarfó­bia ismeretében nem is lehetett mást várni, mert a tanács összeté­tele olyan, hogy létszámbeli ki­sebbségben vannak a kisebbsé­gek. Ezután szólalt meg a tör­vényalkotásért felelős kor- mányfőhelyettes, Ka­tarína Tóthová, aki már nem kertelt: semmi szükség ilyen jogszabályra, mert az alkotmány 34. cikke­lye engedélyezi a hi­vatalokban a kisebb­ségi nyelvhasznála­tot. Csakhogy az al­kotmányban ez már egy éve is benne volt, de akkor még Tóthová asszony­ság úgy vélhette, jót tesz a fiatal Szlovákiának, ha elvállalja a já­ték demokráciára című darab egyik epizódszerepét. Jogász lé­tére most is tudnia kellett, hogy az alkotmányt idézve csak az igazság felét mondta ki, melynek amásikfeleígy hangzik: akisebb- ségek nyelvének használatáról külön törvény intézkedik. S az már egyenesen arcátlanság, amit hozzátett: e tekintetben nincs semmilyen joghézag. Pedig van és tátong kegyetlenül. Látja ezt a külföld is, s biztos, hogy a közel­jövőben Pozsonyba látogató poli­tikusokat izgatni fogja a kérdés: miért tettek le végleg a nemzeti­ségi nyelvek használatát egyér­telművé tevő törvényről. Na és? Vígan magyarázkodnak majd nagyfőnökük sportcsarnokbeli elszólásának szellemében: min­denkit meghallgatunk, de me­gyünk a magunk feje után. ...trükkről, időhúzásról és ígérge­tésről volt szó. Vonal alatt Fogadj el, engem úgy... Szűcs Béla Szlovákiának a nyugati struktú­rákba lépésével kapcsolatban nekem a régi sláger jut eszem­be: „Fogadj el engem úgy, ahogy vagyok...” Különféle nyu­gati politikusok diplomatikusan és nyíltan több tucatszor kifej­tették, megírták, kijelentették, hogy míg Szlovákiában a kor­mány nem demokratizálja bel­politikáját, addig nincs esélye arra, hogy az első körben beke­rüljön az Európai Unióba és a NATO-ba. A német DPA hírügy­nökség röviden így foglalja össze a problémát: „Igaz, hogy Szlovákia gazdasági növeke­désben túlszárnyalja a keleti re­formországokat, azonban ezt a gazdasági sikert beárnyékolja a demokrácia hiánya, a belső fe­szültség és a kisebbségekkel kapcsolatos problémák. A volt kommunista, populista Meciar és koalícója korlátozza a tévé szabadságát, elkendőzi a tit­kosszolgálat akcióit és a privati­zációban szégyentelenül előnyben részesített politikai elvbarátait. Nem oldj a meg az államfő és a kormányfő közötti nézeteltéréseket, ráadásul a kultúra területén is folytatja a tisztogatásokat.” Ez a tömör összegzés világosan jelzi, milyen területen vár válto­zásokat a Nyugat. A kormány azonban csak ígérget és igen ke­veset tesz. Olyan törvényt ter­jeszt a parlament elé, amelyet elítél a világ (például a köztár­saság védelméről szóló átstili­zált javaslatot). A kisebbségi nyelvhasználatról szóló tör­vényjavaslatról pedig szemreb­benés nélkül azt állítja, hogy nincs rá szükség. Jó félév múlva összeül a NATO csúcsértekezlete, hogy megha­tározza, kiket vesznek fel elsőként a szervezetbe. Latol­gatják, hogy Szlovákia helyett Szlovénia lesz a negyedik, sőt a világsajtó a román kormány- és elnökváltás óta egyre többet cikkezik a gazdaságilag gyenge és gondokkal küzdő Romániá­ról is. A demokratikus román erők győzelme a legutóbbi vá­lasztásokon és a széles politikai skálát tömörítő új kormány, amelyben két magyar miniszter is helyet kap (egyikük épp a ki­sebbségi problémák gazdája lesz), jelentős lépéssel vitte kö­zelebb az országot a nyugati struktúrákhoz. Kormányunk a gazdasági ered­ményekkel hencegve azt várja, hogy olyannak fogadják el, amilyen. Szerinte a demokrati­zálás problémái idővel megol­dódnak... Ez azonban mind kétségesebb. Az utóbbi hetek­ben egyre több szó esett a NA- TO-tagságról. A Moszkvában járt szlovák küldöttség ugyan kijelentette, hogy a kormány- program szerint kitart a nyuga­ti struktúrákba való belépés mellett, mire az orosz minisz­terelnök kijelentette, hogy eb­ben az esetben Oroszország megfelelő ellenintézkedéseket tesz. Ez bizony felér egy fenye­getéssel. Kormányfőnk az elmúlt napok­ban ismerte be először, tud ar­ról, hogy ki akarnak bennünket hagyni a belépők közül. Ennek ellenére a jövő év májusában meglesz a népszavazás a be­lépésről, noha a felmérésekből tudni lehet, hogy a lakosság többsége már ma támogatja az atlanti tagságot. A népszavazás eredménye három évig érvé­nyes és azt remélik, addig meg­oldódhat a tagság kérdése. Meciar szerint Szlovákia négy lehetőség közül választhat: 1. EU- és NATO-tagság, 2. EU-tag­ság, 3. NATO-tagság, 4. Szlová­kia Svájchoz hasonlóan egyik szervezetbe se tartozna. Az utóbbi semleges alternatíva hí­vei a miniszterelnök koalíciós partnerei. A Slota-féle nemzeti­ek és a Lupták vezette munkás­pártiak erről külföldön is nyíl­tan beszélnek. A Magyar Koalíció teljes mér­tékben támogatja, hogy Szlo­vákia Magyarországgal együtt mindkét szervezetnek tagja le­gyen. A magyar képviselők egyidejűleg követelik a kisebb­ségi nyelvhasználatról szóló törvény mielőbbi elfogadását. Ez egyébként a Nyugat egyik elvárása is Pozsonnyal szem­ben, amelynek teljesítése kö­zelebb vinné az országot a nyugati szervezetekhez. Mégsem lett kisebbségi nyelvtörvény Katarina Tóthová jókorát csúsz­tatott CTK/AP-felvétel Max van der Stoelt, enyhén szól va, átrázták

Next

/
Oldalképek
Tartalom