Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-27 / 48. szám
Politika - Riport 1996. november 27. 3 A sors fintoraként a színtársulat és a rendőrök havi bérét közös forrásból folyósítják ?! Igazgató kerestetik Milán Knazkóval 1989 novemberében Lőrincz János felvétele Dubcek most lenne 75 éves Lavinát indított Miklósi Péter Mokos Attila, a színházvezetéssel az esztendő végéig megbízott igazgató 1996. október 18-án újabb írásbeli tiltakozással fordult Iván Hudec miniszterhez, amiért a Komáromi Jókai Színházat betagosították a Duna Menti Kulturális Központhoz tartozó intézmények közé. Vajon mi lett a szóban forgó apelláta sorsa? S egyáltalán: milyen mostanában a társulatban uralkodó hangulat? Erről kérdezte a Vasárnap Németh Ica művészeti vezetőt. Október 31-ei keltezéssel november 11-én megérkezett a miniszter válasza, amelyben elutasítja tiltakozásunkat. Ebben újfent megerősíti a Jókai Színház jogalanyiságát megszüntető döntést, s egyúttal arra is felhívja figyelmünket, hogy 1996. július 1-je óta a Nyitrai Kerületi Hivatal tekintendő a fenntartónknak, ezért az üzemviteli gondjainkat ezzel a hatósággal és a Duna Menti Kulturális Központ élére kinevezett állami intendánssal kell megoldani. így a Jókai Színház manapság nem több, mint az említett regionális központ szakosított részlege. Ezúttal tehát nem azt kellene mondanom, hogy Komáromba színházba megyek, hanem a DMKK különleges szakrészlegébe? Jogilag, sajnos, ez a helyzet. Mike tudathasadásos állapot további velejárói ? November végéig, tehát pár napon belül, be kell fejezni a vagyonelosztási, a társulati tagok személyi adatlapjai pedig hamarosan átkerülnek a Nyitrai Kerületi Hivatal kulturális és oktatásügyi osztályára. A kulturális tárca a jövőben Komáromba kinevezett intendánsa révén csupán a személyi irányítást és a módszertani felügyeletet vállalja. Az úgynevezett vagyonelosztás lényege pedig az, hogy vagyonunk átszáll a regionális kulturális központra, s nekünk pusztán használatba vételi jogunk lesz mindarra, ami eddig a tulajdonunk volt. A kerületi hivatalok felettes szerve a belügyminisztérium. így groteszk helyzet, hogy a vidéki színházak, köztük a komáromi társulat és például a rendőrök havi fizetését is azonos forrásból fogják folyósítani... Az intendatúra már jelezte, hogy a Jókai Színházban mai formájában fölöslegessé válik mind a gazdasági, mind a személyzeti részleg. Viszont a kiegyenlítetlen fűtés- és villanyszámíák okozta tetemes adósságról, amelyet önhibánkon kívül 1994 óta görgetünk magunk előtt, egyelőre színházunk több gazdája közül senki sem akar hallani. A nyáron például a Kulturális Minisztériumban sokadszor szóba hoztuk ezt, Ger- bóc szakosztály-igazgató úr azt felelte, hogy szűkítsük a színház működését, s akkor csökkenni fognak a költségeink. Saját szervezési részlegét meg- tarthatja-e a társulat? Eddigi értesüléseink szerint igen. Mostanában milyen gyakran tájol a Jókai Színház? Előadásainknak körülbelül negyven százalékát tartjuk vidéken. Hogy ezt a kötelességünket miként tudjuk majd ellátni a jövőben, egyelőre nehéz megjósolni. Ráadásul nemcsak saját gondjaink, hanem a községek elszegényedése is közrejátszik ebben, hiszen egyre kevesebb helyen tudják megfizetni az előadások árát. Miután a Jókai Színház korábbi alapítólevele hatálytalaníttatott, vajon van-e már új működési szabályzata? Nincs. A regionális kulturális központ működését és küldetését körvonalazó iratban csupán egyetlen kurta-fura mondat olvasható: „A Duna Menti Kulturális Központ sokoldalúan támogatja a régió zenei és színházi életét.” Nyakunkpn a december, úgyhogy helyénvalónak tűnik a kérdés: van-e már a társulatnak 1997-re jóváhagyott költségvetése? Az nincs. Létbizonytalanság van. Megbízott igazgatója is csak december 31-éig van a Jókai Színháznak. Újévtől milyen új igazgatót képzelne magának a társulat ebben az áldatlan helyzetben? Valakit, aki megpróbál kirántani bennünket ebből a slamasztiká- ból, aki képes tartani bennünk a lelket. Aki szereti is, ismeri is a társulatot, a színházat. Remélhetőleg csak ideig-óráig tartó átmeneti állapot lesz ez a mostani kellemetlen helyzet. Egyszerűen fel kell oldódnia a kultúra egészét megbénító feszültségnek. A Jókai Színháznak is, saját jövőnk érdekében, vissza kell szereznie jogalanyiságát, gazdasági önrendelkezését. Ha ez nem sikerül holnap, akkor holnapután kell minden eszközzel ezen lennünk. Az új igazgatót keresve, a társulat pusztán várja a messiást, avagy aktívan kutat is a megfelelőnek gondolt személy után? Eddig hat-hét jelöltünket szólítottuk meg, sajnos, egyelőre eredménytelenül. . Létezik-e egyezség a színház és az intendáns között, hogy ő is elfogadja az együttes által támogatottjelöltet? Ebben csak bízni tudunk, mert erre szóban ígéretet tett. Mennyire egységes a társulat ebben a számára sorsdöntő időszakban? Akadnak belső ellenzői az összefogásnak? Augusztus óta az a tapasztalat, hogy ha emberileg különbözőek vagyunk is, a komoly kérdésekben egységes a társulat. Ezért ha megfelelő embert találnánk az igazgatói posztra, akkor egységesen támogatni tudnánk az illetőt. A szíve mélyén nyilván mindenki sejti: széthúzás, civakodás esetén intendatúra sem kell ahhoz, hogy a színház leépüljön. Mindennek tudatában s az esztendő végének közeledtével nő a belső feszültség? Sajnos igen, mert több helyről is jelezték, hogy jövőre kevesebb lesz a pénz. Ez kihatással lehet mind a színészi, mind a műszaki státuszokra és a bemutatók számára is. Ráadásul több hete van fülesünk arról, hogy színidirektort keresve itt-ott már az intendáns úr is érdeklődött. Mi az a kompromisszum, amit elfogadna a társulat, ha nem sikerül időben új igazgatót találni? Egyelőre a megoldást, tehát a társulat által is támogatott igazgatót keressük és nem a kompromisszumokat. Ha mégsem akad egyéb megoldás, akkor nyilván azt fogjuk javasolni, hogy az évad végéig maradjon tisztében a jelenlegi megbízott igazgató. Elsősorban ugyanis dolgozni akarunk és előadásokat tartani, ehhez viszont nyugalomra van szükség. Hogy negyvennégy év után ne az önfeladásra kelljen gondolnunk, hanem bízhassunk a talpon maradásban. Zsilka László ________________ A csalogányvölgyi temetőbe lépve a kegyeletét leróni érkező látogató tekintete akaratlanul is Alexander Dubcek márványlapon levő fejszobrára szegeződik. A bronzbetűs felirat a sírban nyugvó szavait idézi: Nem vész el a nemzet, amelynek tagjai mindig lelkiismeretükre hallgatva cselekszenek. Megállók a sírnál és a közel három évtized távlatából feltörő emlékek mintha életet lehelnének a kőszoborba... Prágai vár, hatvannyolc áprilisa. A minden hatalmat megtestesítő párt központi szerve az emberarcú szocializmus sok vitát kiváltó, a dogmákon nevelkedett igazhitűeket alaposan megriasztó cselekvési programját tárgyalja. Az ülésen újságíróként vettem részt. Ebédszünetben a folyosón magyarok kisebb csoportja verődött össze. Lőrincz Gyula, a párt elnökségi tagja, épp akkor közölte, hogy a Csemadok vezetőségének előző éjszaka kidolgozott, a magyar kisebbség helyzetét az új körülmények között körvonalazó javaslatait benyújtotta az illetékes bizottságnak, ahol azt örömmel fogadták. Így mondta: örömmel. Ekkor lépett hozzánk a mindig mosolygó Dubcek és tört magyarsággal megkérdezte, nekünk nincse- nek-e javaslataink a programhoz. A magyar megszólítás részéről gesztus volt, de nekünk így is jólesett. (Bár napjainkban is hasonló gesztusok részesei lehetnénk!) Sok év távlatából újra felelevenítem e látszólag jelentéktelen eseményt. Csak ennyi idő után, közben sok szomorú tapasztalattal gazdagodva értettem meg Dubcek sírfeliratának igazi értel- / mét. Nemcsak szavakban, lélekben is együttérzett a kisebbségekkel, hisz a csehek és szlovákok között országában a különben államalkotó szlovákoknak se jutott sokkal jobb sors osztályrészül. Nem véletlen, hogy a demokratizálási folyamatot Dubcek lényegében a Szlovákia teljes egyenjogúságáért egyre erőteljesebben kibontakozó törekvések tolmácsolásával indította el. Maga sem gondolta, hogy az akkori társadalom hibáit, gyengéit is feltárva két évtizeddel későbbi, a rendszert maga alá temető lavinát indít el. A szlovák politikus, aki gépkocsi- vezetőjétől magyarul tanult, a köztársaság keretein belüli egyenjogúságot nem tekintette szlovák kiváltságnak. Utolsó találkozásom Dubcekkal egy Bőshöz közeli, csendes Du- naágon történt, hatvankilenc őszén. Gumicsónakommal szemben jött egy ladikszerű alkalmatosságon, amelyet egy csallóközi „bennszülött” irányított. Dubcek vadászpuskát tartott a kezében - vadkacsázhatott. A még közeli drámai események hatása alatt, bizony, megborzongtam. Hasonló puskát Brezsnyevtől kapott, a két ország és kettejük barátságának jelképeként. Attól a Brezsnyevtől, akinek az utasítására Dubceket a megszálló szovjet katonák letartóztatták és bűnözőnek kijáró fegyveres kísérettel Moszkvába hurcolták. Vétkéül azt rótták fel, hogy nem a moszkvai pártvezérekre és hazai kiszolgálóikra, hanem a lelkiismeretére hallgatott. Alexander Dubcek most lenne hetvenöt éves. Életútját máig is tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halálos kimenetelű autóbaleset szakította meg. Németh Ica: „Hogy 44 év után ne az önfeladásra kelljen gondolnunk, hanem bízhassunk a talpon maradásban" Archív-felvétel Vonal alatt Szájba adott kijelentések Szűcs Béla Nem múlik el hét, hogy valamilyen európai politikus vagy küldöttség ne járna nálunk és a szlovák sajtóban napvilágot ne látnánakSzIovákia nemzetiségi politikájáról sokszor ellentmondó nyilatkozatok, kiigazítások, magyarázgatások. Ez érthető is, hiszen a Meciar-kormány minden alkalommal azt bizonygatja, hogy nálunk minden a legnagyobb rendben van. Sőt, az európai színvonalat meghaladó lehetőségeket biztosítanak a magyaroknak. A magyar politikusok pedig újra és újra rámutatnak azokra az intézkedésekre, amelyek megnyirbálják, szűkítik nemzetiségi jogainkat és ra- fináltan az asszimilációt készítik elő. Az egyszerű olvasó sokszor csóválja a fejét az olyan el nem hangzott nyilatkozatokon, amelyeket európai politikusok szájába ad. Példaként megemlítem a Max van dér Stoel EBESZ kisebbségi főbiztosnak tulajdonított kijelentést, miszerint a magyaroknak „lojálisabbaknak kellene lenniük” a kormánnyal szemben. A valóságban a főbiztos csak azt mondta, hogy törekednünk kell a jobb integrálódásra, vagyis beilleszkedésre. Nem hiszem, hogy a lojalitásnak van közép- és felső foka, hogy akadnak leglojálisabb és csak lojális állampolgárok is. Az Európa Tanács parlamenti vegyes bizottságának tárgyalása után ezúttal Max van dér Stoel értekezett Pozsonyban minden jelentős politikai személyiséggel, párttal. Nyilatkozatai ezúttal is diplomatikusak voltak, s majd csak otthon készít jelentést tapasztalatairól, amit megküld a pozsonyi kormánynak. Előző tárgyalásairól írt levelét csak most hozták nyilvánosságra. Ha figyelembe vesszük több érdekes megállapítását, megértjük, hogy miért titkolták eddig pontos tartalmát. Egyebek között, a kormánnyal ellentétben, megállapította, hogy a nálunk oly felbőszülést okozó magyar-magyar csúcstalálkozó dokumentuma kifejezetten nem említi a területi autonómiát és a kollektív jogokat. Ezenkívül felhívja a figyelmet a kisebbségi nyelvek használatának biztosítására a hivatalos kapcsolatokban. Megemlíti még, hogy a kormány ötször kevesebb pénzt adott a magyar kultúrára, mint a többi nemzetiségnek, holott a magyarok háromszor többen vannak. A főbiztos a mostani látogatáson is bizonyára szerzett olyan értékes tapasztalatokat, amelyeket írásban közöl a szlovák kormánnyal. Egyszer majd ezt is nyilvánosságra hozzák néhány soros hírben és tudomást szerzünk róla mi is. Annyi azonban biztos, hogy a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt már most is sürgette. A szlovák politikusok válaszként sorra azt bizonygatták, már jelenleg is 25,3,34,89 rendelkezés biztosítja azt. Mindenki más számot mondott, amelyről a magyar pártok kiderítették, hogyjeíenleg mindössze nyolc jogszabály utal pár szó, vagy mondat erejéig a nyelvhasználatra. A szlovák politikusok büszkén jelentették ki, hogy a kisebbségi nyelvhasználatról szóló európai chartát bármikor aláírhatnák, mivel a benne előírt előírások harmadát, vagyis mintegy 30 követelményt teljesítünk, sőt egyes nézetek szerint csaknem vala- i mennyit. Akkor miért nem írják alá? Szlovákia blokkolja hatálybalépését is, mivel ehhez még egy aláíró ország hiányzik. (Négyen már elfogadták!). A választások közeledtével a szlovák ellenzék szervezkedik - megalakította a Kék Koalíciót. A nacionalisták attól tartanak, hogy csadakozik hozzájuk a Magyar Koalícó is és így netán legyőzik Meciart. (Felmérések szerint a kormánypártra ma a szavazók körülbelül 30 százaléka adná a voksát, a Kék Koalícióra pedig 25.) A kormányhű szlovák napilapban egymás után jelennek meg az ijesztgetések és azt tanácsolják a Kék Koalíciónak, ne szövetkezzen az irredenta, ha- tárrevíziót akaró magyarokkal. S a fenyegetések fokozódni fognak! A magyar lakosság azonban továbbra is békében, barátságban él együtt a szlovákokkal, s tudja, kire adja szavazatát.
