Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-17 / 29. szám
2 1996. július 17. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap 66 sor Nem viharmadár Szűcs Béla_______________ Egyes szlovák lapok lepipálnak bennünket a honfoglalásunk 1100. évfordulójáról közölt irományok mennyiségében. Botcsinálta történészek tucatjai „elemzik” a múltat és kioktatják a magyarokat, mintha az államalapítás óta eltelt mozgalmas évszázadok fejlődését csak a bejövetelkor itt talált szlovieneknek (a szlovákok ősei) köszönhetnénk. Ferkóék egyike, ezúttal Jer- guS, csodálatos felfedezést tett nemrég a Slovenská republi- kában: „A történelmi Magyar- országot (Uhorsko) nem a magyarok alkották, hanem a régi szlovienek műve is volt, akik a nomádoktól eltérően már gazdag államigazgatási tapasztalatokkal rendelkeztek.” Azt is pontosan tudja, hogy a letelepülő magyarok szókészlete csak 1200 volt, míg a szlovieneké elérte a húszezret. Ők állítólag 500- 800 évvel hamarább települtek le itt. Honfoglaló őseink sokat tanultak az itt talált népektől, azonban az államalapítást, a kultúrát elsősorban Európától sajátították el. Itália, a németek, később az angolok és a franciák voltak a tanítómesterek. Őseink évszázadok alatt békességben éltek Magyarországon nem voltak a világ más tájain gyakori gyűlölködő pogromok, nemzetiségi tömegmészárlások. A népek börtönének titulált „Uhorskóban” minden nemzetiség megőrizte identitását és 1100 év elteltével is békességben együtt él. A szlovákok és a magyarok Európa szívében történelmük új fejezetét írják, amely nem épülhet az örökös számonkérésekre. Kár, hogy a szlovákok nem közösítik ki maguk közül az olyan nacionalistákat, mint például Slota úr, aki „barbároknak” nevezi a honfoglaló magyarokat, bennünket pedig provokátoroknak, mivel Nagykaposon egy turulmadár-szoborral emlékezünk meg a honfoglalásról. Már az a tény, hogy nem egy nomád harcost, vagy a hét vezérek egyikét, hanem a legendás totem madarat választották ki az emlékműhöz, bizonyítja, hogy békében, barátságban emlékezünk őseinkre. Vendégkommentár Apám ellenzi Kopasz-Kiedrowska Csilla Apám sok mindent megélt; rosszat többet, mint jót. Az enenbéefet, a nyolcvankilences nagy novemberi bársonyos forradalmat már nem. Nagy kár, a tragédiákat enyhítendő - ha nem felhődén is - egy kis öröme lett volna. Jó, hogy a másvilágon nem létezik infarktus, mert a hírek oda is eljutnak. Robbanékony természetét nyilván ott sem titkolja. Képzelem, miféle diskurzusokat folytat a hasonlóan gondolkodókkal. Szinte hallom dühös monológját: „Még mit nem?! Bocsánatot kérni? Miért? Bocsánatot tőlem kérhetnének, amiért kidobtak a lakásomból, az állásomból, megfosztottak az állampolgárságomtól, rá akartak bírni, hogy reszlo- vakizáljak, hogy a gyerekeimet kereszteljem át, olyan nevet adjak nekik, amely lefordítható. Tőlem mindezért, meg hogy fehér cédulával vártam a kitelepítést, senki sem kért bocsánatot. De ennyi év után nem is fontos. Túléltük.” Valahogy így háboroghat apám, és még megjegyzi, már higgadtabban, (mert pedagógusként ismeri a gyereklelket), hogy ezt a felszólítást alighanem éreden kölykök ötlötték ki - unalmukban. De nincs reménytelen eset, vigasztal apám, a gyerek - légyen akármilyen vásott, megnevelhető. Szeretettel és türelemmel meg kell neki magyarázni az - igazságot. Az ötíet előterjesztői a harmincnyolcas megszállás idején még nem éltek, ő igen, és a heveskedőkkel szemben neki személyes emlékei vannak, üzeni apám. Akkor ugyan az ominózus eseményt nem megszállásnak nevezték, de ez úgymond - nem változtat a leányzó fekvésén. A hír az égig jutott - lehet, hogy az onnan jövő üzenet is eljut a földre? Főszerkesztő: Szilvássy József (52-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (52-38-316,52-38-317) Hang-Kép, Modern élet, Tanácsadó: Kovács Ilona (52-38-315) Kommentár, Vélemény, Szabadidő: Kövesdi Károly Politika, Háttér: P. Vonyik Erzsébet (52-38-314) Gazdaság, Nagyvilág: Szénási György Riport, Nagyvilág: S. Forgon Szilvia (52-38-315) Kultúra: Szabó G. László(52-38-315) Sport: J. Mészáros Károly (52-38-314) Kópé: Tallósi Béla Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (52-38-322, fax: 52-38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX 49.; Telefax: 52-38-343; Szedés, képfeldolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Teijeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Külföldi megrendelések: ES PNS Vyvoz tlafe, KoSická 1,813 81 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Poáta 12, 1995. június 16-án. Engedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 130 korona. Index: 480 201. Szlovák képviselők legújabb agyréme... Nincs pardon, kérj bocsánatot! Holop Zsolt ________________ A szlovák parlament negyvennégy képviselője felhívással fordult a magyar parlament honatyáihoz, melyben követelik, hogy a „Magyar Köztársaság képviselői kérjenek bocsánatot a szlovák nemzettől az '1938 és 1945 közti magyar megszállásért, és az ez idő alatt elkövetett bűnökért”. A felhívás több mint négy oldalon át ecseteli Magyarország bűneit, például, hogy a megszállt területeken durva erőszak uralkodott, a szlovák parasztokat megfosztották ingatlanaik- tól, a hivatalnokokat elbocsátották, a szlovák iskolákat bezárták, a szlovák nyelv használatát betiltották, az értelmiséget emigrációba kényszerítették, vagy katonai szolgálatra küldték az orosz frontra. „A politikai perzekúció, a rendőrségi kihallgatások és testi fenyítések, az öntudatos szlovák értelmiség kínzása a magyar állami intézmények mindennapos gyakorlatává vált.” - áll a felhívásban, amely azzal indokja a bocsánatkérés szükségszerűségét, hogy Németország és Japán is bocsánatot kért a II. világháborúban elkövetett bűnökért. A felhívás szövege szerint a múlt lezárása és a további békés együttélés érdekében elen- gedheteüen ez a morális gesztus, amely egyben záloga lenne annak, hogy a történelem nem is- médődik meg és Magyarország egyszer s mindenkorra felhagy a Szlovákiai területi integritása ellen irányuló törekvéseivel. Talán érdemes megjegyezni, hogy a parlamenti padsorokban üldögélő néhány szlovák történész, politológus, mint például a Szlovák Nemzeti Pártból a Demokratikus Unióhoz átigazolt Anton Hmko, sem írta alá a felhívás szövegét. Q Szánalmas őriét... Q Ha igen, legyen kölcsönös... Bárdos Gyula, parlamenti képviselő A Zora Lazarová és társainak ^ kezdeményezését csakis komplexusos emberek nem tiszta szándékaként tudom minősíteni. A felhívás megfogalmazói nincsenek tisztában a történelmi tényekkel, és azt hiszik, hogy a történelmi tények sajátos tálalásával politikai tőkét kovácsolhatnak maguknak. Szánalmas kezdeményezésről van szó, hiszen a felhívás megfogalmazói nem veszik figyelembe, hogy politikai nagyhatalmak döntése miatt akarnak bocsánatot kéretni a magyar parlamenttől. Lazarová képviselőasszony parlamenti felszólalása tele volt hazugságokkal és féligazságokkal, éppen ezért nem tudom komolyan venni. Nem is szeretnék lealacsonyodni odáig, hogy érdemben mondjak véleményt róla. Szerintem olyanok is aláírták a felhívást, akik el sem olvasták annak szövegét, hiszen aki egy kicsit is jártas és otthon van a történelemben, az ott leírtakhoz nem adta volna kézjegyét. Nem beszélve arról, hogy azok az emberek, akik a háborús bűnös Tisot szeretnék rehabilitál- tatni, azok, akik az első, fasiszta Szlovák Köztársaságot éltetik és a jelenlegi Szlovák Köztársaság kontinuitását az elsőhöz szeretnék kötni, ezeknek az embereknek semmiféli erkölcsi joguk és alapjuk nincs bocsánatkérést kezdeményezni. Ha már itt tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy nekünk, szlovákiai magyaroknak is volna miért bocsánakérést követelnünk. Gondolok elsősorban a benesi dekrétumokra. Szlovákia ezt a gesztust nem tette meg. De azért sem akartam a benesi dekrétumokat korábban említeni, mert a szlovákiai magyarság kérése megalapozott történelmi tényeken alapszik, míg a szóban forgó felhívás, mint mondtam, komplexusos kezdeményezésnek minősíthető. Tejó ég, hányszor bukók még meg történelemből...? Ludék Bárta rajza Kvarda József, az Együttélés alelnöke a Van egy alapvető momen- “ tűm, amit nem vesznek figyelembe Szlovákiában: Magyarországon a kárpótlási törvényekkel minden olyan magyar és nem magyar állampolgárt kárpótoltak, aki az akkori Magyarországon élt, a magyar hadseregben harcolt, és ennek következtében orosz hadifogságba került. Szeretnék látni még egy olyan országot, amely így kárpótolta volna azokat, alakét egy történelmi éra ilyen módon érintett. Nem látom úgy, hogy külön bocsánatkérésre szükség lenne, hiszen akkor ez a terület Magyarországhoz tartozott. Azt hiszem, sokkal többet nyomna a latban az a tény, hogy ’45 után az itt élő magyarságot megfosztották állampolgárijogaitól, sokakat kitelepítettek, a hivatalokból kiűzték. Ez is megérne egy felhívást. Szóval, egy picit furcsának találom, hogy Magyarország bocsánatot kérjen az akkori időkért. Nem elképzelhetetlen, hogy a magyar parlament majd állást foglal ezzel a felhívással kapcsolatban, de nem zárható ki ennek az ellenkezője sem. Hiszen tulajdonképpen csak negyvennégy magánszemély óhajáról, tehát nem egy parlamenti frakció, vagy maga a szlovák parlament felhívásáról van szó. Gylmesl Görgy, az MNMMJ elnöke a a Mozgalmunk a szlo- v ^ vák-magyar megbékélés híve. Programnyilatkozatunkban kinyilvánítottuk azt az óhajt, hogy a múlt történései alá egy vastag vonalat húzzunk, és egy új fejezetet nyissunk a két nemzet kapcsolatában. Ha ez a felhívás ezt a célkitűzést elősegíti, támogatni tudjuk, de csak akkor, ha a szlovák parlament is hajlandó hasonló gesztust tenni a szlovákiai magyarság felé. Itt elsősorban a benesi dekrétumok eltörlésére, vagy a dekrétumok magyarokat sértő, elsősorban a kollektív bűnösség elvét megfogalmazó paragrafusokra gondolok. Olvasói levél Nyomdafestéket nem tűrő kritika Keserű szájízzel olvastam a Vasárnap 25. számában a magát Tóth Jánosnak nevező zselízi levélíró cikkét, amelyben emberhez nem méltó szavakkal kritizálta az új köntösben megjelent Vasárnapot és annak szerkesztőit. Azt még megértem, hogy ami az egyik embernek tetszik, az nem biztos, hogy a másiknak is kedvére való. Hiszen ahány ember, annyi nézet. A demokráciában mindenki szabadon bírálhat és kritizálhat, amit szintén nem minden esetben tartok helyénvalónak. Azt is el tudom bárkitől fogadni, hogy ha kifejezi az elégedetlenségét és nemtetszését, csak szerintem nem mindegy, hogy hogyan. Mindennek van határa. De amit Tóth úr írt, az messzire túlment a megengedett határon. Ha Tóth úr ilyen meggondolatlanul fogalmazott a levelében (idézem: „Önök a kommunizmus emlőin nevelkedtek, és még ma is szippantanak belőle”, vagy hogy „kommunista viszketegségben szenvednek” stb.), ez csupán arra vall, hogy - elnézést kérek a merész kifejezésért -, Tóth úr sem táplálkozhatott valami előkelő, bölcs emlőből, ha ennyire faragatlan. Kritikájára találhatott volna különb szavakat, nem pediglen olyanokat, amelyekkel sértette az olvasók fülét, lelkét. Ha Tóth úr szerint a Vasárnap meztelen, akkor pedig Tóth János kritikája esztelen. Mert előre kell haladni a fejlődésben, a társadalomban pedig nem egy helyben topogni. Ne hasonlítgassa össze Amerikát Szlovákiával, mert mi attól, sajnos, még nagyon távol vagyunk. Nem szándékosan akarom fölülbírálni Tóth úr cikkét, csak illetlen rágalmazásnak tartom, amit az újságról és annak szerkesztőiről írt. Nem tudom, mi volt ezzel a cikkel a célja? Mit akart elérni? És egyáltalán tudatában van-e annak, amit hangoztat? Egy biztos, babérokat nem szerzett vele. Még azon is elcsodálkoztam, hogy a szerkesztőség ilyen nyomdafestéket nem tűrő írást is leközölt, ami a munkájuk ellen irányult. Biztos nem azért, mert egyetértettek a levél írójával, inkább, gondolom, más ok miatt. Név és pontos cím a szerkesztőségben A hír szent, a vélemény szabad... Kedves asszonyom! Ön a levelében helyettünk is megadta a választ, miért közöltük az említett olvasói levelet, amely természetesen nekünk sem tetszett. Azért, mert „a demokráciában mindenki szabadon bírálhat és kritizálhat”. Még akkor is, ha az nem mindenkinek tetszik, és nem mindig a szájunk íze szerint való. A bírálatok, kritikák és észrevételek hozzátartoznak a szerkesztőségi munkához, s ennek ugyanígy kellene érvényesülnie a társadalom minden területén. Természetesen, ha valaki véleményt mond, óhatatlanul önmagát és kulturáltságát is minősíti. A szerkesztőség
