Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-13 / 46. szám
4 1996. november 13. Háttér Adenauert is lekörözte „Amikor a rendőrök verni kezdték az egyetemistákat, hazarohantam tudósítani” Kohl 5158 napja P. Vonyik Erzsébet __________ No vember 13-án 5158 napja annak, hogy Helmut Kohl első ízben ült be a kancellári székbe. Rekordot döntött: megelőzte Adenauert, aki 1949-1963 között töltötte be ezt a tisztséget 5145 napon át. Hosszabb ideig csak Bismarck ült a kancellári székben a múlt században. 1982. október elejét írtak, mikor az 52 éves Helmut Kohl az NSZK 6. kancelláija lett. Gazdag politikai tapasztalatai voltak, hiszen már 11 évvel korábban megválasztották a Kereszténydemokrata Unió elnökévé, előzőleg pedig 27 éves fejjel Rajna-Pfalz szövetségi parlamentjének képviselője, később a tartomány miniszterelnöke. Kezdetben gyakran kinevették pfalzi dialektikája miatt, s gyenge, unalmas és hatástalan szónok is volt, így elismert elődjének, Helmuth Schmidtnek eleinte nem lehetett komoly ellenfele. Ha az Adenauert követő Willy Brandtot és Helmut Schmidtet elsősorban a nyugatnémet keleti politika alapjainak lerakóiként emlegetik, akkor Kohlra ügy fog emlékezni a történelem, mint a német újregye- sítés véghezvivőjére. Kancellári pályájának derekán omlott le 1989-ben a berlini fal, majd a következő évben megvalósult az NDK és az NSZK egyesítése. Kohl feltette magának a Thomas Mann-i kérdést: melyiket válassza a két lehetőség közül, vagyis német Európát, vagy európai Németországot? Kohl az utóbbi mellett tette le a garast. Nem célja a német hegemónia, de nem szeretné elszalasztani, hogy az Európai Unióban a német érdekek kellő súllyal érvényesüljenek. A most 66 éves kancellár nem egy leírt politikus. Sőt, pártja nemrég immár tizenharmadszor választotta meg a CDU élére. S ugyan a két évvel ezelőtti parlamenti választások után Kohl közölte, hogy utoljára indult, ám az idei pártkongresszuson újra ő volt az első számú favorit, hiszen ellenjelölt híján lett újra a CDU elnöke. így a CDU az ő vezényletével készül az 1988-as választási erőpróbára. Nem kizárt, hogy Kohl lesz az a politikus, aki átvezeti Németországot az új évezredbe. Mondták-írták „Amikor éjszaka éppen a hűtőszekrényt Igyekszem kifosztani, nos, ezekben a pillanatokban a történelem vajmi keveset jelent nekem.” (A közismerten nagyétkű és rendszeres fogyókúrára kényszerülő Helmut Kohl így válaszolt arra a kérdésre, hogy miként látja saját történelmi szerepét.) „Ahhoz, hogy a társadalomban demokrácia lehessen, a hatalmon belül diktatúrának kell léteznie.” (Anatolij Csubajsznak, Jelcin elnök egyik legközelebbi tanácsadójának véleménye, aki az elnök betegeskedése idején egyre inkább magához ragadta a hatalmat az elnöki irodában.) „Már a pápa sem zárja ki, hogy esetleg a majmoktól származunk.” (Az olasz konzervatív napilap, az 11 Giomale első oldalán ezzel a címmel megjelent írásában reagált II. János Pálnak arra a kijelentésére, hogy egy hipotézisnél több volt Darwin evolúciós elmélete.) „Ha kivárnánk a kétezerben esedékes újabb képviselőházi választásokat, akkor addig jönnének a szudétanémetek és bennünket, cseheket kitelepítenének Patagóniába.” (A szélsőséges követeléseikről hírhedt cseh republikánusok vezére, Miroslav Slá- dek így indokolta javaslatát, hogy tartsanak idő előtti képviselőházi választásokat.) Hová lett a bársony? „Én is, csakúgy, mint sok-sok cseh és szlovák, azt hittem, hogy amíg világ a.világ, minden rendben lesz. De hamar elmúltak az illúziók. ’’ Forró Evelyn, Zágráb _______ Me gvallom őszintén, legyezte a hiúságomat, amikor nemrégiben Budapesten bementem egy üzletbe szemüveget javíttatni és a pult mögött álló fiatal hölgy felkapta a fejét és azt kérdezte: ugye, Ön volt a prágai tudósító? Most Zágrábban élek, férjem munkája szólított ide, de magam is dolgozom, tudósítom a Magyar Rádiót. Örültem, mikor a Vasárnap megkeresett, hogy írjam meg néhány emlékemet a bársonyos forradalomról. Nehéz a helyzetem, a dátumokat nem tudom ellenőrizni, akkori tudósításaim Budapesten vannak, így csak az emlékezetemre hagyatkozhatott Néhány nappal a forradalom előtt Népszabadságos kollégámmal izgalmas találkozóra készültünk: Helena Némcová, az ellenzék egyik ismert alakja várt egy kávéházban. Tudtuk, hogy figyelnek minket, roppantul izgultunk és nem voltak kétségeink afelől, hogy esetleg be is vihetnek a rendőrségre. Végül is nem történt semmi különös. Este, mikor elhangzott a tudósítás a Kossuth Rádióban, felhívott egy kolléga és azt kérdezte: te beszélhetsz az ellenzékkel? Mire én azt mondtam, nem kell engedélyt kérni és majd otthon eldöntik, hogy leadják-e a tudósítást, vagy sem. Ők jól döntöttek. Némcová asszonnyal megbeszéltük, hogy a várható tüntetés pontos időpontját telefonon, persze „virágnyelven” megmondja. így is történt. Az Albertovban gyülekeztünk és amikor néhány órával később a Nemzeti Színház felé mentünk, már sejtettük, ez nem egy tüntetés a sok közül. Volt valami a levegőben. Aztán megállt a tömeg a Národní tridán, mi elég elöl álltunk és igyekeztünk kimenni egy mellékutcába. Amikor a rendőrök verni kezdték az egyetemistákat, hazarohantam tudósítani. Aztán rohanás vissza. Döbbenetes csend volt. Csak a véletlennek, meg valószínűleg a diplomáciai rendszámnak köszönhető, hogy beengedtek a lezárt területre. Soha nem felejtem el a földön heverő jegyzetfüzeteket, az összetört szemüveget, a fél pár cipőt, a gyertyacsonkokat, no meg a vért. Véres volt a járda, véres volt az úttest, ezért hittük el másnap, hogy meghalt egy diák. Ha erre az utcaképre gondolok, ma is sírhatnékom van. Emlékszem annak a diáknak a nevére, akiről úgy tudtuk, meghalt, agyonverték. Martin Schmidt. És milyen ízléstelen volt az esti tévéhíradó: előkerített vagy három-négy Martin Schmidt nevű fiatalembert, valamennyien bizonyítottan éltek és persze, elítélték a tüntetést. A híradó különben éppen az én tudósításomat emlegette, hogy a Magyar Rádió is közölte a diák haláláról szóló rémhírt. Csupa olyan embert szólaltattak meg, akiknek esze ágában sem lenne tüntetni. Egy hónappal később, december 17-én az emlékező tömegben is ott voltam. Felejthetetlen volt, amikor a menet megállt és a rendőri támadás helyszínén az emberek elénekelték a himnuszt, letérdeltek és gyertyát gyújtottak. Ismerőseim azt mondják, aznap érződött a hangomon, hogy sírok a tudósítás közben. Egy-két nappal a forradalom kirobbanása után éjjel telefonhívás ébresztett fel. Néhány lelkes hang, egymás kezéből kapkodva a telefont, arról számolt be, hogy megalakult a Független Magyar Kezdeményezés. Máig nem bocsátom meg magamnak, hogy első álomból ébredve azt kérdeztem: de jó emberek, hány óra van? Ha nem lenne elcsépelt' közhely, azt mondanám: ők megértették az idő szavát. Igaz, miért is tagadnám, holmi félreértések miatt okoztunk egymásnak rossz perceket is, de később Budapesten is találkoztunk, s azt hiszem, ez feledtette a kellemetlenségeket. Durayval decemberben találkoztam először, amikor alakult az új kormány és úgy volt, ő lesz a nemzetiségi miniszter. Ismeretlenül is nagyon tiszteltem és az volt az érzésem, hibás döntés volt, hogy nem kell nemzetiségi tárca. A forradalom első napjaiban, amikor még tartani lehetett esetleges rendőri fellépéstől, két alkalommal is félelem fogott el, mindkét esetben színházban voltunk, vitaesten, ahol a forradalom formálódott. Havel ült a színpadon. Figyeltem az embereket: a nézőtéren velem együtt sokan voltak, akik gyakran pillantottak oldalra, vajon nem jönnek- e a rendőrök? Ha megjelennek, nincs menekvés. De nem jöttek. Már nem mertek. Már nem mertek parancsot adni nekik! Vencel tér, szobor, rajta, alatta feliratok, táblácskák, gyertyák. Naponta többször is megnéztem, milyen új jelszavak vannak, mit követelnek az emberek. Nem akarunk erőszakot! Havelt a Várba! Általános sztrájk holnap délben! A diákok a jövőt jelentik, nem engedjük eltiporni őket! Le a Népi Milíciával! Ugye, ismerős jelszavak? Egyik délután arra kért a szerkesztő, az Esti Krónikába valamilyen háttérhangot adjak a Vencel téri gyűlésekről, merthogy akkor naponta százezres gyűlések voltak, ezeket később a televízió is élőben közvetítette. Úgy döntöttem, a helyszínen veszem fel a hangkulisszát: egy telefonfülkéből felhívom a rádiót, hogy rögzítsék a hangokat. Rengeteg ötkoronással a zsebemben érkeztem az egyik Vencel téri fülkébe, fel is vették telefonon a zajokat, az Utolsó csengetés - poslední zvo- néní hangorkánra és az azt követő csengetésre összpontosítva. December vége felé késő este ezt kopogta a telex: Tüntetés a román nagy- követség előtt, a csehek, szlovákok szolidárisak a romániai forradalommal. Öl- tözés, rohanás a hideg éjszakában a román követséghez. Visszaléptem egy gyertyáért, láttam anyám arcán az ijedtséget. Több száz ember az épület előtt. A falon cédulák: Ceausescu gyilkos. Nekünk, magyaroknak nem volt mindegy, mi történik akkor ott, Romániában! December 29. - Havel elnök beiktatása. Nem illik ilyet mondani egy államfőről, de valahogy kissé sután mozgott, látszott, hogy az egész ceremónia idegen tőle. Az a nap fantasztikus volt. Akkor én is, csakúgy, mint sok-sok cseh és szlovák, azt hittem, hogy amíg a vüág vüág, minden rendben lesz. De hamar elmúltak az illúziók! De nem jöttek a rendőrök.. Már nem mertek. Nem akarunk erőszakot! Havelt a Várba! Ugye, is- merős jelszavak? Borisz Jelcin: „Lányom, mától te törődsz a választási kampányommal!” A Kreml befolyásos lánya, Tánya Az orosz elnök menesztett és mostani munkatársai egyaránt irigykedve beszélnek arról, hogy milyen nagy a befolyása a Kreml-beli ügyekre. A 37 éves, szőke hajú Tánya Djacsenko élvezi az államfő teljes bizalmát - aki egyébként az apja. A Kreml háza táján elterjedt, hogy Jelcint Jacques Chirac elnök példája ösztönözte: a francia politikus is sikerrel vonta be lányát, Claude-ot az Elysée-palo- táért vívott harcba. „Február végén azt mondta az apám, hogy lányom, mától kezdve te törődsz a választási kampányommal” - így emlékezett vissza Jelcin fiatalabb lánya a történtekre. Az Ogonyoknak adott interjúban elmondta, hogy apja ettől kezdve mindenütt őt vetette be, ahol gondok mutatkoztak, s ő lett a rendkívüli ügyek referense. Első nagyobb feladatául azt kapta, hogy szervezze meg a Jelcin elnökjelöltségéhez szükséges egymillió szavazat átvizsgálását. A számítástechnikát végzett, diplomás Tatjánának ez nem okozott gondot. Az elnök környezete leplezetlen bizalmatlansággal viseltetett a Jelcin-lánnyal szemben. A Jelcin-testőrség akkori főnöke, Korzsakov - aki 11 éven át Jelcin bizalmasa volt és árnyékként követte az elnököt - nagyon visszafogott véleményt mondott: „Rendkívül kényes dolog tanácsokkal ellátni az államfőt, s ezt a feladatot olyan személyre kell bízni, aki mindent megmondhat neki”. A Kreml egykori Raszputyinja, akit időközben menesztettek, most tüzet okád Tatjánára. A Guardi- ennek azt nyilatkozta, hogy Jelcin rendszerint kérdezősködés nélkül aláírta az iratokat, annyira megbízott munkatársaiban. Most Tánya hordja neki a látta- mozásra váró okmányokat, egyenesen Csubajsz irodájából, s azokat Jelcin aláírja - állította a leváltott biztonsági ember. Mások szerint is Jelcin csak a lányára hallgat, aki pedig Csubajsz „régens” befolyása alatt áll. Csubajsz elődje, Nyikolaj Jego- rov ugyan művelt és ügyes teremtésnek tartja Tatjánát, azonban, mint mondja, mégiscsak lány, nem pedig egy tapasztalt politikus. A Csubajsz-Djacsenkó tandemről Moszkva-szerte számos pletyka kering. Mindketten szeptembertől ugyanabba az elitiskolába járatják fiaikat az angliai Sommersetben. Az olasz La Repubblica moszkvai tudósítója még tovább ment és megszellőztette Tatjána magánéletét. Az a szóbeszéd járja, hogy a Csubajsz és Tatjána közötti viszony több mint barátság. Jelcin nemrég elvált lánya valószínűleg az elnök fiatal, alig 41 éves tanácsadójában rokon lélekre talált, írta az olasz lap. (id) Jelcin kérdezősködés nélkül írja alá az okmányokat Archív-felvétel
