Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-13 / 46. szám
Politika 1996. november 13. 3 Jugoszláviai választások: eredményesebben szerepelt a VMDK-ból kivált VMSZ Jön a második Clinton-ciklus Egymást ütötték ki... Sokan azt tartják, hogy Milosevicsnek is a hágai bíróság előtt, a háborús bűnösök között lenne a helye. Az Adria-parti háború kirobbantója fölényesen nyerte a választásokat. Archív-felvétel SlNKOVITS PÉTER Négy szerbiai polgár közül kettő szocialista, egy ellenzéki, egy pedig radikális. Durván számolva ezt mutatják a múlt vasárnap megtartott választási eredmények. A vázolt képlet egyáltalán nem meglepő, egyedül talán a Seselj- féle szélsőségesek előretörése érdemel külön figyelmet. Ennek jobb megértéséhez tudni kell, hogy Jugoszlávia szétbomlasztása a szerb oldalról kezdődött el, az egyesíthető területek reményében. A Szerb Tudományos Akadémia ennek jegyében hirdetett programot, a horvátországi és a boszniai (tehát immár más országokban élő) szerbség - persze a kapott fegyverek erejében is bízva - ily módon kiálthatta ki önállóságát. Pusztítások, tömegsírok jelzik a határkiigazítás álmát, közben menekülők árasztják el a lassan kapcsoló Európát. A teljhatalmú Slobodan Milosevics elnök hirtelen óriásit fordul: Szerbia békepolitikája lesz a szlogen, garmadával hullnak ki az addig megbízható rezsimem- berek, szerkesztőségek cserélődnek, hangot és hangsúlyt vált a Belgrádi Televízió. Törlődik a múlt, a daytoni megállapodás szigorúan kötelező érvényű. Egyedül a radikálisok nem felejtenek. Ők pontosan tudják, miért kezdődtek el a harcok, mi volt a cél, szabadcsapataik miért gázoltak át idegen városokon, falvakon. A végeredménnyel pedig elégedetlenek. A „minden szerb egy hazában” elképzelés megvalósítatlan maradt, s a kudarcot most Milosevics nyakába varmák. Ha jobban meggondoljuk, a méltatlankodásra van elegendő okuk, hiszen a megfutamított horvátországi szerbség egyszerűen feladta összes pozícióit, pedig reális esélye lett volna a - többször is felkínált - példátlanul teljes jogkörű autonómiára. Államalkotó tényezővé válva tagadhatatlanul jobban jártak a boszniai szerbek, a Szerbiához való csatlakozás gondolatáról azonban egyelőre le kell mondaniuk. Mindezért „cserébe” Kis-Jugoszlávia éveken át elszigetelődve a kiátkozott országok sorában találta magát, s gazdasága ma is romokban hever. Aki tehát komolyan vette a háborút, az most csalódott. Most jószerével ők szavaztak a Szerb Radikális Párt szépen befutó jelöltjeire. Az ellenzéki tömörülés elbukott, kudarca kifejezettebb, mint a korábbi választásokon. S nem pusztán azért, mert Vük Draskovics és társai a kampány idején aránytalanul kevesebbet szerepelhettek az állami televízió képernyőjén. Gondjaik inkább abból fakadnak, hogy nem voltak képesek felmutatni egy markáns alternatívát. Valódi elképzelése híján, csupán az elégedetlenségre rájátszva ma nehéz tömegeket megmozgatni Jugoszláviában. Akik megtanulták beérni a kevesebbel, azok most elsősorban saját maradék biztonságukat féltik, áttekinthetetlen kalandokba nem bocsátkoznak. Tegyük hozzá: az ellenzéki pártok maguk között sem voltak igazán egységesek, s arra sem tudtak elfogadható magyarázatot adni, miért dobta be a törülközőt közvetlenül a választások előestjén listavezetőjük, az egyébként rendkívül népszerű Avramovics professzor. Summa summárum: egy ország még máshol tart, s még nem érkezett el az ellenzék ideje. A szocialisták magabiztosak voltak. Választási jelszavuk röviden így hangzott: Megyünk tovább! Érdemes egy kicsit belehallgatni, miként nyüatkoztak a párt alelnö- kei, Boskó és Perosevics. Külön kiemelik annak fontosságát, hogy Kis-Jugoszlávia területén nem folytak harcok, „a polgárok nem voltak kitéve a háború legdurvább következményeinek”. Megemlítik, hogy „a gazdasági zárlat nemcsak a gazdaságra, hanem a művelődési életre, a tudományra, sőt a sportra is vonatkozott; valamennyiünk örömére ez az időszak most már mögöttünk van, s ezért a Szerbiai Szocialista Párt külön is elégedett, hiszen a zárlat feloldásával teljessé tette elsődleges feladatát”. Egyszóval: a háborúnak vége, az embargót feloldották, soron következik a gazdaság talpraállítása. Megyünk tovább. A szövetségi parlament alsóházában a baloldali koalíció tehát nyugodtan kormányozhat. A skups- tinában egyébként mindössze öt párt osztozik a mandátumokon: Milosevicsék mellett a második befutó a négy középpártból alakult, voltaképpen az ellenzéket tömörítő Együtt választási szövetség, majd következnek a radikálisok, végül parlamenti párttá vált a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a Vajdaságért koalíció is. Az albán lakosság ezúttal is bojkottálta a választásokat, ami ismételten a szocialisták helyzetén könnyített. (Zárójelben jegyezzük meg: a több mint 7,5 millió bejegyzett szavazópolgár 67 százaléka élt alkotmányos jogával.) A másik tagköztársaságban, a mindössze másfél millió lakosú Montenegróban szintén a Milo- sevicshez hű Demokratikus Szocialista Párt vezetői ünnepelhették elsöprő győzelmüket. Nem világos még, milyen összetételű lesz a csekély jogkörrel felruházott Vajdasági Parlament, ez majd a második fordulóban dől el. Nem vitás viszont, hogy az igazi fegyvertényt a VMDK-ból két évvel ezelőtt kivált, Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség könyvelheti el, amely - először indulva a választásokon - helyi- szinten is jóval nagyobb sikert ért el, mint a megmérettetést mindenáron szorgalmazó, így a lehetséges magyar koalíciót elutasító Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. Nagyon valószínű, hogy a magyar többségi lakosságú ön- kormányzatokban is a VMSZ-esek kerülnek túlsúlyba a VMDK-sokkal szemben. Erre azonban a hónap második felében megtartandó második szavazási forduló ad majd pontos választ. Az ellenzék nem volt képes felmutatni egy markáns alternatívát. A magyar koalíciót elutasító VMDKalul- maradt a VMSZ-szel szemben. Kis lépések mestere Malinak István Hány Clinton van? Sok. Nemcsak jól beszél, hanem „rugalmasan” is, mindig azt mondja, amit éppen jelen lévő közönsége hallani akar. Varázsának és talán pragmatizmusának is ez a lényege. Egy amerikai vicc szerint komputerrel kell kiszámítani, hogy a sok Clinton közül az adott pillanatban éppen melyik szóno- kol. Ami persze, nem jelenti azt, hogy magánemberként az átlagnál elvtelenebb vagy erkölcstelenebb lenne. Csak éppen megtanulta, hogy politikusként mindig veszített, ha elvekhez ragaszkodott. Szinte észrevétlenül ment át a balközépről jobbközépre, úgy vetette le magáról a liberális elit kötelező egyenruháját, mintha benne maradt volna. Feladta négy évvel ezelőtti elvi és nagyívű szociális reformprogramjait, és első elnöki ciklusának vége felé paradox módon éppen ő, a szociálisan érzékenynek mutatkozó demokrata elnök kezdte meg a hat-hét évtizede működő szociális háló lebontását. Ezt a tényt elkendőzi a prosperitás: elnöksége alatt 10 millió új munkahely létesült, a gazdasági növekedés 3-4 százalékos és az infláció sem nagyobb. Az átlag amerikai megélhetése javult, ezért elutasítja a nagy horderejű változásokat. Clinton ezt ismerte fel, ezért győzött. A republikánus tábor - és főleg Dole pedig nem, ezért vesztett. Clinton csendben aláírt egy tucat jelentős, a központi szociális rendszer leépítését célzó törvényt, ugyanakkor nagy csinnadrattával számos olyan rendeletet is, amelyek a rendszer szempontjából nem nagy jelentőségűek, de az átlagemberek mindennapi életében fontosak, ráadásul minden esetben más-más rété geket tudott velük megcélozni. Ilyenek voltak: a beteggondozási szabadság, a gyerektartási díjak behajtása, a rendőri álloUgy vetette le magáról a liberális elit kötelező egyenruháját, mintha benne maradt volna. lás korlátozása, a tandíjcsökkentés stb. Fokozatosan az apró lépések mesterévé vált. Sumrria summárum: most más Bili Clinton győzött, mint négy évvel ezelőtt. És nagyon könnyen győzött, nem volt semmi meglepetés. Győzelme akár szürkének, érdektelennek is tűnhetne, ha nem jelentené azt, hogy valószínűleg szükségszerűen átalakítja az egész amerikai (bel) politikát. Dole veresége jelzi: a háborús veteránok korszaka végérvényesen lejárt, ez a politikusi nemzedék már a múlté. Az átlag amerikai jelszava a nyugodt, megrázkódtatások nélküli élet. Ezért utasította el a Gringrich szenátor nevéhez fűződő „konzervatív forradalom” radikalizmusát, amit úgy istenigazából a mérsékelt Dole el sem tudott adni, mert nem az ő ruhája volt. Ezért nem volt meggyőző, ezért nem hatott hitelesnek. Joe nem bánja, hogy kihúzzák alóla a szőnyeget, ha ezt úgy teszik, hogy ő közben nem esik hanyatt. Talán ez a politika egyik aranyszabálya. mány növelése, „Előre megmondtam, hogy nem okozok csalódást, a fegyvervásár- hogy győzni fogok!” Archív-felvétel Vonal alatt Félrevezetősdi Szűcs Béla __________________ Ta valy ilyenkor, november 15- én hagyta jóvá a parlament a gyászos emlékű nyelvtörvényt, amely megnyitotta az utat anyanyelvűnk általános visszaszorításához. Azóta próbálják érvényesíteni az alternatív oktatást, egyre több magyar gyerek jár szlovák iskolába, ami az asszimiláció legnagyobb veszélyét jelenti, a közéletből és a hivatalokból pedig teljesen kiszorítják a kétnyelvűséget. A napokban a kezembe akadt egy köteg, az első köztársaságban kiadott, különféle kétnyelvű nyomtatvány és nosztalgiával gondoltam a masaryki demokráciára. De még a totalitarizmus is többre becsülte a nemzetiségeket, amit kétnyelvű érettségi bizonyítványom is tanúsít. Mára viszont teljesen eltűnteké kétnyelvű okmányok, mintha azok ártanának a szlovák nyelvnek. Még a magyar iskolákban is tilos az anyanyelven történő adminisztrálás. Aki pedig szót emel, leváltják, lefokozzák, nyugdíjazzák. A nyelvtörvény jóváhagyása óta a kormánykoalíció ismert politikusai különféle fórumokon szinte megszámlálhatatlanul sokszor megígérték a nyugati politikusoknak, nálunk járt küldöttségeknek, hogy rendezik a nemzetiségi nyelvhasználatot és törvénybe iktatják a hiányzó jogokat, amelyeket alkotmányunk 34. cikkelye biztosít. A kormány azonban fittyet hány rá és közben dicshimnuszokat zeng a magyarok szupetjogairól. Akor- mány kétszínűségét mi sem ecseteli jobban, mint hogy különféle fórumokon többször is bizonygatta: készül már a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényjavaslat. Hogy konkrét legyek, ezt lódította a miniszterelnök, Iván Gasparovié, Au- gustín M. Húska, Katarína Tó- thová, Jozef Kálmán is. Közben a kormánylapban egymás után láttak napvilágot a cikkek, amelyek azt bizonygatták, hogy ilyen törvényre nincs szükség. Viszont a PER-alapítvány svájci ülésén a szlovák-magyar kapcsolatokról elfogadott dokumentumban is ez áll: javasolni fogják a kormánynak és a parlamentnek, hogy minél előbb készítsen törvényjavaslatot a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról a hivatalos érintkezésben. Aztán kiderült, hogy humbug az egész, semmi sem készül, félrevezetik a magyar és a nemzetközi közvéleményt. A legnagyobb öngólt Meciar rúgta, amikora tévében feleslegesnek minősítette a törvényt. De akkor minek ígérgetik egy éve, miért bolon- dítjáka vüágot? AMagyar Koalíció sejtette, hogy nem lesz semmi a dologból, ezért benyújtotta sajátjavaslatát. A külügyi bizottság elnöke azonban már meg is mondta, hogy a kormány számára elfogadhatatlan. Kérdés, hogyan fogadja Európa ezt a nyűt félrevezetést, számos politikusának becsapását és a magyar kisebbség alkotmányban biztosított jogos elvárásának semmibevételét? Nemrég a kezembe került a statisztikai hivatal egy fura felmérése, amely azt próbálja bizonygatni, hogy az államnyelvről szóló törvény ellenére a dél-szlovákiai településeken többen beszélnek magyarul, mint 1993-ban. Az utcán és az üzletekben a magyar beszéd 80-ról 91 százalékra, a hivatalokban pedig 29-ről 41 százalékra növekedett. Aztán jön a csemege: az elmagyarosítás következtében a szlovákok eddigi 3 százaléka helyett 7 százalék társalgó« magyarul! Szörnyű helyzet! Ezeken a magyarokon nem fog az államnyelwédelmi- törvény, továbbra is magyarul beszélgetnek a nyilvános helyeken, méghozzá egyre többen. Minden megszorítás ellenére sem megy az elszlovákosítás úgy, mint a karikacsapás. Reméljük, ezután sem sikerül konyhanyelvvé degradálni anyanyelvűnket és előbb-utóbb a hivatalos használatot is jóváhagyják. Hacsak meg nem változtatják az alkotmányt. Az is nagy kérdés, hogy az Éurópai Unió és a szlovák törvényhozás vegyes bizottságának következő ülésére milyen kifogásokat agyainak ki a hivatali kisebbségi nyelvhasználat megtorpedózására.
