Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-09 / 41. szám

12 1996. október 9. Kultúra Heti kultúra Heti jegyzet Hallgatom a rádiót Vas Ottó __________________ Ol vasom az újságokat és már régóta csodálkozom, hogy politikusaink el akar­ják velem hitetni: ha nem kapom meg nemzetiségi jo­gaimat, másodrendű állam­polgár vagyok ebben az or­szágban, szülőföldemen. Nem tehetek róla, de én nem így érzem, még akkor sem, ha nem nemzetrésznek (micsoda ronda szó), ha­nem kisebbséginek nevez­nek. Ez ugyanis a megcáfol­hatatlan tény. Bennem a jo­gok megtagadása és csorbí­tása - anyanyelvem haszná­latának korlátozása, kultu­rális intézményeink jogala­nyiságának megszüntetése, a szavalóversenyek, színját­szó fesztiválok valamint új­ságjaink, folyóirataink, könyvkiadásunk állami tá­mogatásának megtagadása és így tovább, és így tovább egészen addig a cinizmusig, hogy „de használhatjuk-óvá nélkül neveinket és vannak magyar falutáblák, miért nem vagyunk tehát elége­dettek” - inkább erősíti a nemzeti identitástudatot (hogy divatos kifejezéssel éljek). Azért, mert nehezebb körülmények közé kénysze­rítettek, nem lettem másod­rendű állampolgár. Szerintem ugyanis az má­sodrendű, aki tőlem ezeket a jogokat megtagadja. Neki van kisebbrendűségi érzése akkor, amikor azt ál­lítja, hogy ebben az ország­ban a 10 százalékos kisebb­ség elnyomja, el tudja nyomni a 90 százalékos többséget, ezért jogtalan­ságba kell kényszeríteni. Jó lenne, ha ezt politikusaink is tudatosítanák és felhagy­nának „másodrendűségi el­méletükkel”, mert ha ezt a tömegek elhiszik, ez a legsi­mább út az asszimiláció fe­lé. Olvasom a majdnem ju­bileumi (kilencedik) nagy- surányi találkozó nyilatko­zatát ÉS MÁR MEGINT CSODÁLKOZOM. A negyedik pontban ugyanis azt követelik a szövegezők (kissé paragrafizálva ugyan), hogy le kellene sze­reltetni a magyar helység­névtáblákat, „mivel több községet nem megneveztek, hanem átkereszteltek”. Engem elsősorban ez az át­keresztelés szó ejt ámulat­ba. Úgy hangzik, mintha a szlovákiai magyarok ját­szadoznának saját falvaik történelmi neveivel, mond­juk a Párkányból Parkant majd Stúrovót gyártogatván oda és vissza, hogy több pél­dát ne is említsek, s mintha a Stúrovo előbb lett volna a Párkánynál. Pedig hát, ha a kicsit korosabb surányiak megerőltetnék a kisebbségi kérdésekben mindig megfá­radó emlékezetüket, akkor rájönnének, hogy mikor, kik és milyen célokkal, remé­nyekkel keresztelgették át Dél-Szlovákiában a közsé­gek neveit. Persze értem én a követelés mögött lappan­gó valódi szándékot is: Ha (más egyebekkel együtt) eltűnnek az „idegen” hely­ségnevek, később le lehet tagadni az „idegenek” jelen­létét is az országban. De akkor fogalmazzanak vi­lágosan, és ne állítsák, hogy mi kereszteljük át az ő hely­ségneveiket, amikor ők ke­resztelték át a mieinket. Heti hír Pavarotti koplal A hírek szerint Mantovani kisasszony alaposan meg­bolygatta Pavarotti minden­napi életét: a hölgy kívánsá­gára még fogyózni is hajlan­dó a 60 éves operasztár. Két hónap alatt máris 19 fö­lös kilótól szabadult meg, és a tervek szerint a 92 kilo­grammos súlyig meg sem áll (hat). A híres tenor na­ponta 10 percig tekeri a kondigépet és 120 guggo­lást végez. Ennél is meghök- kentőbb, hogy Pavarotti az étkezőasztalnál is zokszó nélkül tűri volt titkárnője kemény utasításait. Teljesen eltűntek menüjéből a tész­tafélék, az édességek, és hi­ába is szeretne néha egy kis sajtot vagy sült erdei gom­bát, csak a nyála csoroghat a jobb falatok után... Slash: „Az elmúlt négy hónapban négy kontinensen több mint 100 koncertet adtunk” Teljesen megszelídült az elmúlt években „A Jackson körül kialakult mítosz teljesen hidegen hagy... Egyáltalán nem érdekel.” A szerző felvétele Juhász László _______________ Ci linder a göndör fürtökön, ezüstkarika az orrban, cigaret­ta, whiskys pohár a kézben és félelmetes gitárszólók - ez Slash, vagyis Saul Hudson, a Guns N’Roses legendás gitáro­sa. Axl Rose-zal való összetűzésük óta az együttes gyakorlatilag nem működik, Slash felől sem igen hallottunk mostanában. A Guns után a SNAKEPIT nevű csapattal adott ki lemezt, de a hírek szerint nem fordított végleg hátat Axlék együttesé­nek sem, és újból összeáll a Guns N’Roses. „ Jól haladnak a dolgok - újsá­golja -, beszélünk Axllel, még „Ne a kábítószerben kövessenek' a fiatalok, az nagyon veszélyes.” az ősszel el is kezdjük a közös próbákat. Együttes erővel ta­lán a régi sérelmeket és nézet- eltéréseket is sikerül tisztáz­nunk. Már ki is néztem ma­gamnak egy új gitárost. Azt a fickót, aki a távozásom után beállt a Gunsba és aki az Axl és köztem kialakult gubancért is részben felelős, ki fogom rúg­ni. Az első próbán szépen el­küldöm őt. A Guns N’Roses amúgy most egy kicsit elment hard rockba, s erre én nemigen vagyok vevő. Én az elmúlt években - ha fo­galmazhatok így - megszelí­dültem, hozzám már közelebb állnak a dallamos, lassú dalok. De majd meglátjuk, hogy sike­rülnek az első közös próbák. Slash egyelőre a Snakepittel játszik. Hogy mit adott neki ez a csapat? „Zenész vagyok, játszani sze­retek. A Snakepit azért volt fel­üdülés a Guns N’Roses után, mert végre közelebb kerülhet­tem a közönségemhez, nem kellett törődnöm a hírnévvel, az elvárásokkal, azt játszhat­tam, amit szeretek. Az elmúlt négy hónapban, négy konti­nensen több mint 100 koncer­tet adtunk. Körbeutaztuk a világot, és közben nem laktunk lu­xusszállodákban, nem furi­káztunk limuzinokban. Vi­szont rengeteget dolgoztunk, naponta más-más helyeken léptünk föl, és mondom, na­gyon jó volt intimebb, szemé­lyesebb kapcsolatban lenni a közönséggel. Ezeken a koncerteken nem a show, a látvány, a fények csi­náltak belőlem nagy gitárost, egyszerűen önmagam lehet­tem, ezért ezt a Snakepites pe­riódust el nem cserélném sem­miért.” Voltak persze más korszakai is. Együtt játszott például a világ­hírű popkirállyal, Michael Jacksonnal, aki nemrég Prágá­ban és Budapesten is óriási si­kert aratott. „A Michaellel való közös turné életem legkülönösebb élmé­nye volt. A színpadon fantasz­tikus előadóművész. Irtó jól csinálja, amit csinál, egy­szerűen felmegy a színpadra és nincs cécó: bármi történjék is, lezavarja a show-t profi mó­don. Csodálatos érzés vele len­ni a színpadon, egészen külön­leges volt ez a kapcsolat. Éne­kel, azután én előrelépek, és eljátszom a szólót, azt a gitár­szólót, amely különben ott sem kellene, hogy legyen. Ami pedig a személye körül ki­alakult mítoszt illeti - az engem teljesen hidegen hagy. Egyálta­lán nem érdekel. Együtt dol­gozni vele viszont óriási érzés. A Snakepites dalok és a Guns- osok tulajdonképpen egyfor­mán születnek. „Nem hiszem, hogy másképp dolgoztam volna a Gunsban, mint a Snakepitben, nem is na­gyon figyelek arra, hogy kinek írok. Most fejeztem be egy filmze­nét, amely Quentin Tarantino készülő filmjében, a Curdled- ben hallható majd. Nem tudom megmondani, hogy máshogy dolgoztam-e ne­ki, mint Axlnak. Az elmúlt év több mint negyven dala, amit írtam, Guns- vagy Snakepit- szám is lehetne. De bármit írok is, az a csapaton belül azonnal megváltozik, és változnia is kell, úgyhogy én általában csak egy vázlatot teszek le az asztal­ra, és amit írtam, együtt, a srá­cokkal közösen dolgozzuk ki. Slashnek az elmúlt években „Most fejeztem be egy filmzenét, amelyet Quentin Tarantinónak írtam...” nem volt valami jó híre a rock világában. Pia, kábítószer... „Ennek az időszakomnak már vége. A kilencvenes évek elején sikerült leszoknom a heroinról, és ezt főleg Dávid Bowie-nak köszönhetem, aki akkoriban édesanyám élettársa volt. Ő rángatott ki abból a fertőből, amelyben éltem.” A kábítószer, az öngyilkosság, a szex természetesen a legutóbbi számaiban is változatlanul he­lyet kapott. „Nagy tévedés az, hogy .válto­zatlanul”! Aki figyelmesen hall­gatja a dalaimat, rájön, hogy én most ezeknek a jelenségeknek a negatív hatásáról szólok, és van elég tapasztalatom ezen a téren. Figyelmeztetni akarom a fiata­lokat ennek az életmódnak a veszélyeire, amelyeket én a sa­ját bőrömön tapasztaltam meg. Ne ebben akarjanak a követőim lenni...” Stephen Herek amerikai rendező egy vidéki zenetanár történetéből próbált hollywoodi sikert kovácsolni Mr. Holland egyetlen, de felejthetetlen opusza Mislay Edit __________________ Ho lland úr semmiben sem kü­lönleges. Átlagos amerikai egy átlagos amerikai kisvárosban, átlagos külsővel, átlagos élet- körülményekkel. Az álmai azonban nem átlagosak. Szíve vágya, hogy egyszer világhírű zeneszerző lehessen. Persze, fi­atal házasként addig is meg kell élnie valamiből, amíg a hőn áhított siker bekopogtat az aj­tón. Egyelőre tehát ő kopogtat a helyi általános iskolában, ahol zenetanári állást ajánla­nak fel neki. Holland úr ideiglenes tervezett tanárkodása meglehetősen hosszúra nyúlik. Zeneszerzői karrierje ugyan egyre távolo­dik, ám az eleinte szürke tanár rátalál a gyerekek „hullám­hosszára”, s az évek múlásával egyre biztosabban őrzi „az isko­la kedvenc tanára” megtisztelő címet. Ennyi dióhéjban a törté­net. Stephen Herek melodrámája több szempontból is figyelemre méltó alkotás. Egyrészt már a témaválasztás is „merész”. Mert valljuk be, kell hozzá egy nagy adag merészség, hogy a milliárdos bevételeket hozó hollywoodi szupersztorik közé valaki egy vidéki zenetanár tör­ténetével akarjon beférkőzni. Herek a nem túl biztató elője­lek ellenére megpróbálkozott a majdnem lehetetlennel, és úgy tűnik, neki lett igaza. Ki tudja, miért bízott ennyire a történet­ben? Talán hajdanán neki is volt egy csodálatos, felejthetet­len tanára. S arra gondolt, a „lelkek mérnökeinek” soha nem jut ki bőven pályafutásuk során a hatalmas ovációból, munkájuk eredményét sem szűrhetik le azonnal. És mivel az igazi, vérbeli pedagógusok sajnos nincsenek túl nagy számban - inkább nem emlege­tem a fehér hollót -, már ezért is megérdemlik, hogy időnként legalább a filmvásznon hősök­ké magasodjanak. Bizonyára sokaknak eszébe jut majd az idősebb generáció tag­jai közül a filmvetítés alatt vagy után Sydney Poitier, a Tanár úrnak szeretettel című ameri­kai film főhőse, a fiatalabbak­nak pedig talán Robin Williams villan az emlékezetükbe, aki a Holt Költők Társaságában ala­kított egy varázslatos angolta­nárt. Úgy érzem, Holland úr sem marad el tőlük. Nem kis mértékben Richard Dreyfuss já­tékának köszönhetően, aki az időnként felejthető akciófilmek és vígjátékok után végre meg­mutathatta, hogy másra is ké­pes. A stílusváltás egyébként annyira jól sikerült, hogy Hol­land úr bőrébe bújva Richard Dreyfuss egészen az Oscar- díjra jelölésig jutott az idén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom