Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-02 / 40. szám
pn Szlovákiai magyar családi magazin 1996. október 2. * 29. évfolyam Nagyvilág A budai várat 1988-ban a Világörökség részévé nyilvánították. Riport Bár Kolumbusz nem innen indult Amerikába, szobrát ott találjuk a kikötőben. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. október 5-től 11-ig Ami jó az egyiknek, nem biztos, hogy jó a másiknak //' Őszi futamok - az ablakból nézve S. Forgon Szilvia ___________ Ál lok a panellakás ablakánál, nézem az esős utcán a lépteiket sza- porázó embereket. Micsoda idő! Már a természet sem követi a maga megszokott rendjét. A hosszú tél után, a rövidke tavasz és a még rövidebb nyár máris őszbe hajlott, s ez az ősz is - lám, milyen hideg, milyen télies. Ebben a vigasztalanul szürke, esős időben mintha az emberekből kiveszett volna a vidámság. Komor arccal, fázósan sietnek el egymás mellett, tekintetük hideg, mint az arcukba szitáló eső. Némelyik még a tócsákat sem kerüli ki, úgy gázol rajtuk keresztül, mintha minden kárba- veszett másodperc az életébe kerülne. Az egész életük is ilyen állandósult rohanás, könyörtelen törtetés előre, mindenen és mindenkin keresztül. Az egyik pénzt akar, a másik hatalmat, a harmadik mindkettőt. A minden hájjal megkent kereskedő, a beosztottjai nyakán élősködő cégtulajdonos, a nagyobb pozíció után á- csingózó hivatalnok nem ismer se istent, se embert, ha saját érdekeiről van szó. Közben észre sem veszik, hogy ebben a görcsös előretörésben szétfolyik ujjaik között az élet. De aligha az őszi időtől lettek ilyenek. Hiszen az ősz nemcsak esőből és ködből áll, ott van benne a langymeleg napsugár, a könnyű szélben szálló ökömyál és az érett szőlő illata. A jól végzett munka öröme, amikor a gondos gazda leszüretelheti verejtékének gyümölcsét. Mert az ősz a természetben a nagy számadások ideje. Ilyenkor derül ki, Mintha mindenre nagyobb szükségük lenne, mint egymásra. ki hogyan végezte munkáját: becsülettel vagy felelődenül. A kertészek, a szőlészek tudják, a föld csak annak terem, aki megdolgozik vele. A szeretettel nevelt növény százszor szebb virágot hajt, ezerszer ízletesebb gyümölcsöt terem. így lehetne ez az élet minden területén. Ha a szív- vel-lélekkel végzett munka meghozná eredményét. Csakhogy, tudjuk jól, nem így van. Áz ügyeskedés, a galádság, a csalás gyakran sokkal kifizetődőbb, mint a becsületes munka. Az emberi világ, sajnos, nem olyan egyértelmű törvények szerint működik, mint a természet. Rég visszájára fordult benne minden, ami valaha érték volt s nemes. Nem számítanak az emberi kapcsolatok, senki sincs tekintettel a másikra. Ez az öntörvényű világ kiöli az emberekből a szere- tetet. Sokat tudna erről mesélni az egykedvű eladó a pult mögött, a mogorva sofőr az autóbuszban, vagy a magánya elől a kábítószer rabságába menekülő fiatal. Nem tudják: nem az időtől szomorúak, miattuk ilyen szomorú a világ. Pedig ha akarnák, minden másképp lehetne. Olyan kevés kellene, hogy visszatérjen a szemük fénye, a hangjuk csengése. Hogy akkor is tudjanak örülni, ha az idő szomorú, ha nem süt a nap. Csak meg kellene állmuk. Megpihentetni a rohanó lábat, felemelni a földre szegezett tekintetet és egymás szemébe nézni. S meglátnák: nincsenek egyedül. De mintha erre is sajnálnák az időt. Mintha mindenre nagyobb szükségük lenne, mint egymásra. Inkább róják tovább magányosan igaznak vélt útjukat, s közben nem látják: ördögi kör az, amiben botorkálnak. Menthetetlenül. Akármilyen az idő, csordul a hegy leve... MéryGáborfelvétele Vezércikk ■MMMHNMNHM Áttételek Miklósi Péter A kulturális miniszter ellen egyetlen röpke hét alatt kétszer is benyújtott bizalmatlan- sági indítvány második parlamenti vitájában az ülésvezető munkásvezér, Ján Lupták pökhendi gőggel odamondott a képviselővé avanzsált 1989-es néptribunnak: „Knazko úr, ideje lenne már megfeledkezni ‘89 novemberéről! Az olyan színészkék, mint maga, ma már nem tudják a terekre csődíteni az embereket.” Úgy tűnik, hamar visszaköszönt a történelem. Ami hatvannyolc után bő húsz éven át nem sikerült a husáki konszolidációnak-vagyis szétzilálni az 1968-ban megnyilvánult közakaratot-, sikerül most, a törékeny demokráciában. Nyolcvankilenc novemberének deheroizálása a történelmet és a társadalmi folyamatokat a maguk tetszése szerint kisajátítók részéről lehengerlő erővel folyik. ‘89-et nem sikerül a demokrácia, a jogállamiság, az orosz katonaság kivonulását is meghozó szabadság tartópilléreként beépíteni a nemzeti köztudatba. A bársonyos forradalomról őrzött kép széttöredezni látszik azok jóvoltából, akik nem hajlandók tanulni a történelemből, hanem épp fordítva, azt mondják: tanuljon tőlük a történelem. Elveik lényege: a forradalom az övék. Csakis az övék. Mint ahogy övék az igazság is, amelynek félelmetes logikája ismét így hangzik: aki nincs velünk, az ellenünk van. A nép ellen van. Szlovákiában a szlovák nemzet ellen van. 1989-ben egy egész ország (amelyet akkoriban még Csehszlovákiának hívtak) mondta azt, hogy elég volt az állandó ellenséggyártásból, az aparatcsikok hatalmából, a besúgók eldorádójából, a szike élére kiszemeltek hadából; elég volt abból, hogy az igazságot csakis egy kézből osszák. Hogy aki nincs velük, az ellenük van, és aki ellenük van, annak vége is van. Engedtessék hát meg, hogy kerek perec leszögezzem: gyanítom, ez a mai ellenségképgyártás párhuzamban áll a hajdanival. Hogy a mai egyedüli igazság-letéteményesek heve ugyanolyan társadalmi torzuláshoz vezethet, amely az ötvenes, majd a hetvenes évek szűk levegője miatt indult el - éppen a kóros politikai sejt- burjánzás útján. Nem a történelem ismétlődik, „csak” az idő egymásra csúszott lemezei között ijesztő az áthallás. Még az ötvenes éveket megelőző korszakra vonatkozóan is. Mert kitörölhetetlen például az emlékezetből, ahogy a re- cesszióval és munkanélküliséggel sújtott hajdani Németországban egy szociáldemagó- giával „megáldott” népvezér minden családnak felemelkedést ígér. Később elhurcolják s kivégzik az ún. egészséges nemzettestet belülről őrlőket. Ismétlem: nem a történelem ismétlődik, csupán ezek az áthallások riasztók. Mert nincs direkt párhuzam a hajdani „Lebensraum”-ot és a jövő SLOVENSKOjának újszerű életteret keresők között; mint ahogyan a nemzeti kollektivizmus mitikus és mágikus ereje is csak azokban idéz fel rossz asszociációkat, akik hajlandók tanulni a történelemből. Akik nem hisznek a dübörgő szónoklatokban hirdetett igazságok erejében. Szerencsére, egyelőre még Szlovákiában is akadnak „bizonytalankodók”, akik nem az egyre inkább lerongyolódó tömegek szája íze szerint egyszerűsítik le és mutatják be a történelmi folyamatokat; azt sugallva eközben, hogy általában minden baj egy közös okra: az ország belső ellenségének kártevésére vezethető vissza. E bajok megszüntetése pedig igazán könnyű, csak határozott kézzel, a nemzet nevében, rendet kell teremteni. Csoda hát, ha a magamfajta „bajkeverő” igenis félti ‘89 adományát: a demokráciát és a szabadságot? Félti, mert még egy húszéves konszolidáció végzetes lehet egy olyan Szlovákia számára, amely a XXI. századi Európa integráns része kíván lenni. \ _A
