Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-09-11 / 37. szám

3 1996. szeptember 11. Ahonnan a gőzmozdony elindult világhódító útjára Darlington - egy kisváros virágtengerben Gágyor Alíz Darlington. Közel százezer lako­sú város Észak-Angliában. Az úti­könyvek - gazdag történelmi múltja ellenére - legfeljebb né­hány sor erejéig tesznek róla em­lítést. Én is csak véletlenül sze­reztem tudomást róla - egy hir­detésnek köszönhetően, amely nyári nyelviskolába toborzott, így jutottam el a Pozsonytól több mint kétezer kilométerre lévő vá­roskába. Az utcákat, tereket ellepő virág­tenger ragadja meg elsőként az érkező figyelmét. Az angolokról köztudott, hogy szeretik a termé­szetet, nem tapossák le a füvet, hogy rövi­dítsék útjukat, rend­szeresen vágják híres pázsitjukat, s különös odafigyeléssel gon­dozzák parkjaikat, vi­rágágyásaikat. Ám az Északi-tenger partján fekvő grófság eme csücskében lá­tottak szinte lélegzetelállítóak voltak. A darlingtoni városatyák - hogy jobban felhívják ország-vi­lág figyelmét szőkébb pátriájukra - elhatározták, hogy az idén be­neveznek a Britannia Virágokban elnevezésű versenybe. A tavalyi eredményeken felbuzdulva tették ezt, amikor is Darlington elnyerte a Nortumbria legszebb városának kijáró pálmát. A kisváros (angliai mércét tekintve annak számít, mert nincs katedrálisa, csak né­hány temploma) polgárai az idén az össznemzeti versenyen próbál­nak labdába rúgni, vagy leg­alábbis dobogós helyezést elérni. S hogy ezt komolyan is gondol­ják, sőt tesznek is érte rengeteget, arról nap nap után meggyő­ződhettem. Csak végig kellett menni - az ott hajnalinak számí­tó - reggel hétkor az utcákon. Fi­atal kertészek nyüzsögtek min­denütt: füvet kaszáltak, virág­ágyásokat kapálgattak-rendez- gettek és ciszternakocsikról ön­tözték a kandelábereken, villany- oszlopokon elhelyezett ötletes vi­rágkosarakat, a földeszacskókba ültetett árvácskákat, begóniákat, törökszekfűket, amelyeket a buszmegállók melletti utasvárók tetején helyeztek el. Virágok díszelegtek minden lakó­ház, üzlet, vagy kocsma előtt. A darlingtoniak virágba öltöztették és kihelyezték a főtérre büszkesé­güket: a jó öreg Stephenson- gőzös kicsinyített mását is. A lo­komotív Darlington szimbóluma. A George Stephenson tervezte gőzös eredetije, amelyet 1825. szeptember 27-én a világon elsőként fog­tak be a személyszál­lításba, a helyi vasúti múzeumban találha­tó. De téljünk vissza a kertészekhez, akik minden hajnalban ne­kilátnak a darlingtoni utcák szépítéséhez. Reggel kilencre, mire a város feléled, a bol­tok kinyitnak és felpezsdül az élet, az utcákon már színét sem lehet látni a zöld mellényes ker­tészeknek. Vendéglátóimtól tu­dom, hogy ez így van az év min­den napján, s nemcsak nyáron, il­letve az országos verseny ered­ményhirdetése előtt. Képletesen szólva Darlington egész évben vi­rágtengerben úszik. Hogy a virágok teszik-e, nem tu­dom, de szembeötlő, hogy az em­berek errefelé sokkalta nyugod- tabbak, az idegenekkel szemben barátságosabbak, segítőkészeb­bek, mint más angol városokban, vagy akár Londonban is tapasz­taltam. A közbiztonság olyannyi­ra jó, hogy a darlingtoniak nem is zárják házaikat, ha akár órákra is átugranak szomszédjukhoz egy kis csevelyre vagy a szokásos dél­utáni teára. Nemegyszer tapasz­taltam, hogy a szó szoros értel­mében órákra tárva-nyitva hagy­ták házuk ajtaját, de egyetlenegy szomszédtól sem hallottam - ven­déglátóimnak köszönhetően több családot közelebbről is megis­merhettem -, hogy valaminek is lába kelt volna. A gépkocsik több­ségében nincs is riasztó, a dar­lingtoniak ezt nem tartják szüksé­gesnek. Az egyik városatya sze­rint ez azért van, mert 1994-ben beszerelték a legmodernebb tech­nikát alkalmazó megfigyelőrend­szert. Ennek köszönhetően a rend őrei éjjel-nappal szinte minden nagyobb kereszteződést, parko­lót, bevásárlóutcát kamerán ke­resztül figyelhetnek. S nemcsak ellenőriznek, hanem videóra is vesznek mindent. Ha története­sen valakinek mégis elkötnék a gépkocsiját, s ez elkerülné az ügyeletes rendőr figyelmét, a fel­vételről játszva kideríthető a tet­tes kiléte. A megfigyelőrendszer ugyan az ottani önkormányzat lehetőségeihez képest is drága volt - 700 ezer font, azaz hozzá­vetőleg 35 millió korona -, ám a beruházás meghozta gyümölcsét - a bűnözés határozottan csök­kent. A helyi önkormányzat lap­jában közölt statisztikák szerint a figyelőrendszer üzembe helye­zése óta a bűnözés minden te­kintetben visszaszorult. A helybéliek, látván, hogy idegen vagyok - a fordított menetirá­nyú közlekedést kép­telen voltam megszok­ni, ezért rendre ügyet­lenül keltem át a út­testen -, gyakran meg­állítottak. Felajánlot­ták a segítségüket, el­igazítottak vagy olyan látnivalókra, érdekes­ségekre hívták fel a fi­gyelmet, amelyek az útikönyvekből rend­szerint kimaradnak. így jutottam el Darlington legszebb, leghan­gulatosabb, kisebb múzeumnak is beillő sörözőibe. A legjobban talán a 17. századbeli Turk’s He­ad tetszett, amelynek falait ló­szerszámokkal, kaszákkal, villák­kal, régi fényképekkel, az elmúlt századokban használt üvegtár­gyakkal díszítették. Azt azonban senki sem tudta megmondani, hogy a pub, azaz a söröző, miért éppen a Török Fej nevet kapta. Az angolok szívesen vették, ami­kor múltjukról, történelmükről, szokásaikról, ételkülönlegessé­geikről érdeklődtem, de nem vet­ték jó néven, ha kereseti vagy munkavállalási lehetőségeikről kérdezősködtem. Meglepett, mennyire tisztelik történeímü- ket, rendben tartják műemlékei­ket, s nem rombolnak le semmit, ami múltjukat öregbíti. Ellen­kezőleg: lehetőleg mindent hely­reállítanak. Darlington utcáin fi­gyeltem fel arra, hogy mennyire megférnek egymással a több év­százados házak és a modern épü­letek, s az összkép - ha az építé­szek is úgy akarják - nem zavaró. Beszélgetőpartnereimnek - Szlo­vákia neve hallatán - általában Prága jutott eszükbe. De voltak, akik azt tudakolták, vajon béké­sebb, zavartalanabb volt-e Csehszlovákia kettéválása, mint Szerbiáé és Horvátországé. Nem csodálkozom: az angol lapok és elektronikus médiák kéthetes ottlétem alatt - egy kis túlzással - csak Diana és Charles válásával és az északír szeparatisták megmozdulásaival foglalkoztak. A kül­földi hírek közül mindössze Clinton amerikai elnök kubai látogatásáról, Boris Jelcin választási győzelméről és a dél­afrikai Nelson Man­dela angliai látogatá­sáról tettek említést. Mintha a világon más ország nem is létezne. Hogy mennyire nem tudják, hol talál­ható Szlovákia, arra csak akkor döbbentem rá, amikor a darling­toni központi postán a más-más napon feladott képeslapjaimra mindig más értékű bélyeget ra­gasztottak. Hát ez is Anglia! Az emberek errefelé sokkal nyugod- tabbak. Megférnek egymással a több évszázados házak és a modern épületek. A hangulatos, 17. századbeli, Turk’s Head. Akár kisebb hely- történeti múzeumnak is beillene. Az angolok hétközben nagyon mértéktartóan viselkednek, vi­szont péntek estétől vasárnap délig aztán lazítanak. Kínosan ügyelnek arra, hogy a szórakozó­helyek, diszkók küszöbét ne lép­hessék át tornacipős vendégek. Attól tartanak, hogy romlana a cég színvonala. Meglehet, nekik van igazuk! ■■ -1 ^ Jf li -fii Ér*' m u, ki ! A Stephenson-féle híres „Loko­motív”, amelyet 1825. szeptem­ber 27-én, tehát a Darling- ton-Stockton közötti első sze­mélyszállító gőzvasút megnyitá­sakor, maga feltalálója és konst­ruktőre, George Stephenson ve­zetett. A gőzös harmincnégy va­gont húzott - ebből az első hat­ban szenet, illetve lisztet szállí­tottak, egy kocsiban a vasúti tár­saság igazgatóságának tagjai és ismerősei utaztak, huszonegy kocsiban pedig a szerencsés helybéliek, akik elsőként kóstol­hattak bele a vonatozás élmé­nyébe. A Darlington-Stockton szakaszon három Stephenson-lo- komotív közlekedett. A helyi va­súti múzeumban kiállított „első” 1841-ig „húzta az igát”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom