Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-11 / 37. szám
1996. szeptember 11. Háttér Dokumentum A kilencedik nagysurányi találkozó nyilatkozata A szlovák területi integritás megsértéséhez vezető politikai hangokat, a szlovák parlament képviselőinek részvételét ezekben a lépésekben, a magyar irredentizmus nyílt megnyilvánulásait és a szlovákokra a szlovák délvidéken kifejtett kitartó pszichikai nyomást nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ezek a jelzések sértenek, megaláznak bennünket, mint szuverén nemzetet, s olyan politikai hazárdjátékot jelentenek, amely már csak táptalaja lehet a nemkívánatos polgári konfliktusoknak, ezekké fajulhat ebben az etnikailag érzékeny környezetben. A szlovákokat asszimilálják és diszkriminálják a saját államukban. Az SZK kormánya és az SZK Nemzeti Tanácsa 1994 után válaszként a déli szlovákok és a Matica slo- venská megnyilvánulásaira, több jogalkotási intézkedést fogadott el. Köszönjük. Ennek ellenére a nyelvileg vegyes területeken a szlovák identitás új életre keltésének kérdése nyitott, és rá van utalva azoknak a veszteségeknek a hosszan tartó pótlására, amelyeket a korábbi rezsim követett el az említett környezetben a szlovák élet ellen. Ezért az elhárításukra irányuló további lépések, illetve ennek az érzékeny, ma már nemzetközinek tűnő problémának a fokozatos megoldása érdekében kérjük a szlovák kormányt és a szlovák parlamentet: 1. Ne engedjék meg a Szlovák Köztársaság területi egységének bármilyen megsértését, 2. Fogadják el a községek önkormányzatába történő választásokról szóló 346/90. Tt. sz. SZNT-tör- vény módosítását az arányosság elve alapján, 3. Fogadják el a községi rendszerről szóló 369/90. Tt. sz. SZNT-tör- vény módosítását annak érdekében, hogy a szlovákok az önkormányzati szervekben a paritás elve alapján (egyenlő arányban) legyenek képviselve, 4. Fogadják el a községeknek és városoknak a nemzetiségi kisebbségek nyelvén történő megjelöléséről szóló 191/1994. Tt. sz. törvénynek a módosítását, mivel több község nem megnevezve van, hanem átkeresztelve, 5. Akadályozzák meg a szlovákok asszimilációját a saját államuk területén és a szlovák délvidéken erőteljesen szilárdítsák meg a szlovákok kulturális, oktatásügyi és szellemi szükségleteit, 6. Gátolják meg, hogy az óvodák és általános iskolák ne szerezzék meg a jogalanyiságot Szlovákia nyelvileg vegyes területein és ne kerüljenek át a községi és városi önkormányzatok hatáskörébe, 7. Biztosítsák az ősmagyarok általi úgynevezett honfoglalás 1100. évfordulójára emelt engedélyezetlen emlékművek eltávolítását, 8. Éva Garajová asszonyt, az SZK Nemzeti Tanácsa képviselőnőjét, hogy az SZK Nemzeti Tanácsában vesse fel az SZK Nemzeti Tanácsa képviselőinek a magyar-magyar megállapodásokba foglalt alkotmányellenes lépésekben való részvételének kérdését. A polgári együttélés megszilárdításának szellemében felszólítjuk az SZK magyar nemzetiségű polgárait, hogy ne essenek áldozatul egyes politikusok politikai demagógiájának, és így teremtsék meg a zavartalan polgári együttélés feltételeit ebben az etnikailag érzékeny környezetben. Nagysurány 1996. augusztus 25. Aláírók: Éva Garajová sk., Stanislav Bajaník sk., Zdenka Anettová sk., Andrej Strycek sk., Jozef Steiner sk. Fordítás az eredeti megfogalmazás szerint - a szerkesztőség Az újabb mélyszlovák követelésekre a zavaros fogalmazás jellemző Surányi „hagyományok” Sajnos, túl korán jelent meg a konfrontációs hangnem Szlovákiában Méry Gábor felvétele Fekete Marian ____________ „M eglehetősen sajátos a surányi nyilatkozat koncepciója, hiszen több olyan követelés felsorolása után, amelyek lényegében a magyar kisebbség emberi jogainak felszámolására irányulnak, felszólítja ezt a kisebbséget a polgári együttélésre”, írta az egyik szlovák kommentátor a mellékelt dokumentumról. Nem felejtett el emlékeztetni arra sem, hogy a 9. nagysurányi találkozón a hazájukban elnyomott, megsértett és megalázott szlovákok százezreinek nevében végzett hosszadalmas kampány ellenére is a Matica slovenská híveinek legaktívabb tagjai vettek részt. A saját hazájukban elnyomott szlovákok százezrei nem jelentek meg. Ám elment a kormány néhány tagja és egyes parlamenti képviselők is, ami buzdítóan hatott a résztvevőkre, és ha nem is üvöltözték a „Mad’ari za Dunaj” kívánalmat, a transzparenseiken ott volt a figyelmeztetés: ,Akinek Szlovákiában nem tetszik, elmehet!” A nagysurányi találkozóknak egyébként már hagyományuk van. Az elsőt alig három hónappal a kommunista párt vezető szerepének „bársonyos” megszüntetése után tartották meg a még pártállami ügynökökkel teli Matica kezdeményezésére (apropó; Jozef Márkus, a Matica élére később került elnök, mindmáig nem számolt el azzal a Meciar által jelzett váddal, hogy valami köze lett volna az StB-hez). Nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban egy olyan VPN (Nyilvánosság az Erőszak Ellen) uralta a szlovákiai politikai színteret, amely a nemzeti, nemzetiségi, etnikai, politikai kisebbségekkel szemben megállapodásra, kiegyezésre, megbékélésre törekedett. Az ilyen vagy olyan kisebbségek elleni konfrontációs hangnem egészen addig idegen volt a VPN-től, amíg Meciar belügyminiszterként nem jelentette ki, hogy a börtönök üresek, a kommunistákat le tudja ültetni. Ilyen politikai helyzetben tartották meg az első nagysurányi találkozót 1990. március 3-án. Az ott elfogadott Memorandum kifejezetten a VPN politikája ellen irányult. Az akkori nagygyűlésező hangulatban ezek a követelések elveszhettek volna, ha Milán Cic nemzetieskedő kormánya még ugyanebben a hónapban Komáromban nem tartott volna egy kihelyezett tanácskozást a surányi találkozó keltette nemzetiségi feszültségek megoldása végett. Meciar belügyminiszterként itt fenyegette meg először a magyar politikusokat. Ázóta mind több surányi követelést teljesített a szlovák kormány és a parlament, és a kis nagysurányi találkozók résztvevői, vérszemet kapva, mind többet követelnek. Ők tudják a legjobban, hogy a szlovák kormány inkább az ő követeléseikre fog odafigyelni, mint a majd hatszázezres magyar kisebbség, illetve a többezemyi egyéb nemzetiségi-etnikai kisebbség elvárásaira. Célkitűzéseit és eredményességét tekintve a suránykodó mozgalom lehetne Szlovákiában a legeredményesebb politikai mozgalom, ha bejegyeztették volna magukat a belügyminisztériumban. Elérték, hogy a nagysurányi összejövetelek szervezője képviselőként üljön a parlamentben, elérték a szlovák nyelvnek államnyelvként és kizárólagos hivatalos nyelvként történő törvényesíté- sét. A szlovák kormány túlteljesítette azt a követelést is, hogy a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó szervekben szinte csak szlovák nemzetiségűek tevékenykedjenek. Elérték az államvédelmi törvény elfogadását (lásd a Büntető Törvény- könyv márciusban elfogadott módosítását), elérték, hogy az állami-területi beosztás, az új kerületek és a járások kialakítása az ő szempontjaik szerint történjék, elérték az alternatív oktatás bevezetését, elérték azt, hogy magyar nemzetiségű polgárok ne lehessenek kinevezve hivatalvezetővé (a majd nyolcvan hivatalfőnök között akad egy állítólag magyar nemzetiségű is, de többek szerint magyarul nemigen tud). Elérték azt is, hogy a magyar nemzetiségű parlamenti képviselők nem vehettek részt a szlovákmagyar alapszerződés megfogalmazásában. Az újabb surányi követelésekre inkább a zavaros megfogalmazás, illetve az elbizakodott kapkodás a jellemző. Nagysurány- ban tudták, hogy a kormány amúgy is ért a szóból (hiszen ott voltak a képviselői is), így fordulhatott elő, hogy követeléseik hatodik pontjában alighanem éppen az ellenkezőjét fogalmazták meg annak, amit szeretnének. Azt fogalmazták meg, ami ellen minden lehetőt megtesznek, mert ha a kormánynak azt kell megakadályoznia, hogy mondjuk egy magyar tannyelvű iskola ne szerezze meg a jogalanyiságot, akkor valamit annak érdekében kellene tennie, hogy ezt a jogalanyiságot megszerezze. A kormány, természetesen, ennek ellenkezőjét fogja tenni, mégpedig az úgynevezett demokratikus szlovák ellenzék hallgatólagos támogatásával. A szlovák kereszténydemokraták vagy a hözödöszös és szönöpös szaka- dárokból álló Demokrata Unió ugyanolyan tűrhetetlennek tartja az oktatásügyi autonómiát, mint a szlovák Matica. Ez az ellenzék talán még az ellen sem tiltakozna, ha az úgymond nyelvileg vegyes területekre más szabályok vonatkoznának, mint Szlovákia egyéb területeire. A kormánytagok és képviselők részvétele buzdítólag hatott a résztvevőkre. Mind több surányi követelést teljesített a kormány és a parlament. A királynő idejében rájött: alapjaiban módosít a monarchián, vagy az bukásra van ítélve Reformok nélkül még a brit szigeteken sem megy Az angol királyi család megannyi magánéleti zűrje, Károly és Diana, előzőleg pedig András és Fergie válása nem vet jó fényt az udvarra. A királynő, II. Erzsébet is érzi, hogy valamin változtatni kellene, s a közvélemény is ezt várja el. A brit korona birtokosa ezért nemrég ismertette a monarchia megreformálására vonatkozó elképzeléseit. A királynői indítvány legneuralgikusabb pontja a királyi udvar finanszírozása. II. Erzsébet javasolja a királyi családot megillető állami dotációk megszüntetését. Ezzel mintegy 8,7 milliárd font sterlinget takarítana meg a brit adófizetőknek. A javaslatnak azonban van egy komoly bökkenője. Ennek fejében a királynő visszaigényeli a királyi javakat, s ha ez megtörténne, akkor Nagy-Britannia uralkodója 94,6 millió font sterlinget érő vagyonnal gazdálkodhatna. A tulajdonát képeznék hatalmas kiterjedésű szántóföldek és más ingatlanok, egyebek között London központjában. Ha a reform megvalósulna, akkor alaposan leszűkülne a királyi felség megszólításra jogosultak köre. Ez a titulus a királynő indítványa szerint csak a királyi párt, gyerekeiket és a trónörökös utódait illetné meg. A legnagyobb érdeklődésre a királynői indítványok második pontja tarthat számot: ez szól ugyanis a brit trón öröklési rendjéről. A leendő király (királynő) a királyi pár legidősebb gyereke lenne, tekintet nélkül arra, hogy lány vagy fiú. Az eddigi gyakorlat szerint mindig a fiúnak volt előnye, függetlenül életkorától. A két további változást elsősorban a katolikus egyház üdvözölte. A királynői javaslat ugyanis azzal számol, hogy az uralkodócsalád tagjai ezentúl házasodhatnának katolikusokkal is. Egy másik tervbe vett újításnak óriási történelmi jelentősége lehet. II. Erzsébet lemondana további titulusáról, miszerint a hit védelmezője. Ezzel megszűnne az anglikán egyház jelképes feje lenni, ami a gyakorlatban elősegíthetné az anglikánok és a katolikusok egyesülését. A brit lapok máris kuriózumokat mazsoláznak a királynői javaslatban. A People hetilapban jelent meg az a feltűnést keltő hír, miszerint a királynő kiköltözne a Buckingham-pa- lotából és csak a család többi tagja lakná, az épület pedig nyitva állna a turisták előtt. A királynő sajtótitkára az információt hírlapi kacsának minősítette. De a britek ennek ellenére azt tartják: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Egy biztos: ha a brit monarchia fenn akar maradni a következő évezredben is, akkor elkerülhetetlenek a közvélemény által is sürgetett reformok. Politikai megfigyelők egyébként úgy vélik, hogy a királynői kezdeményezésre titokban áldásukat adták a kormányzó konzervatívok is. Az ellenzéki munkapártiak viszont a javaslatokban nem látnak reform-elemeket, s szerintük nem a monarchia lényegi módosításáról, hanem túlélésének biztosításáról van szó. A királynő indítványa egyébként a reform távlati megvalósítására vonatkozik. Fordulópontot jelenthetnek a jövő tavasszal esedékes parlamenti választások, s a munkáspártiak győzelme esetén való- színűek az alkotmányos változások. Habár vezérük, Tony Blair a parlamentáris monarchia hívének vallja magát, élén a tényleges politikai jogkörrel felruházott uralkodóval, ám pártja győzelme esetén ez a véleménye módosulhat. II. Erzsébet ezt nagyon jól tudja, s azért állt elő saját indítványával, hogy magához ragadja a kezdeményezést. Más választása ugyanis nem volt.