Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-08-21 / 34. szám
10 1996. augusztus 21. Kópé Indul a magyar Attila földjére A bolgárokon s besenyőkön szerzett diadalnak nagy ára volt. Húszezer bolgár mellett tízezer magyar vére áztatta Etelköz pusztáit. Sok magyar vér folyt el Bolgárországban is, sok folyt el Pannónia földjén, az Amulf császár segedelmére vívott csatákban is. Botond és Kusid erősen megfogyatkozott sereggel kerültek vissza. Egy nagy temetőt találtak, melyet egy megritkult nép vett körül. A tizennégy esztendős fiúkat a fegyveresek közé számították: így számoltak össze vagy harmincezer magyar fegyverest a nagy vérvesztés után. Öreg férfiak, asszonyok, gyermekek, innét-onnét összefogdosott rabszolgák kerekítették ki az Attila földjére készülő magyart egy félmillióra. Ez a maroknyi nép kerekedik föl, hogy visszaszerezze Attila földjét. Ily nagyot csak magyar merhet! Ezt csak Árpád cselekedhet- te meg, kiről feljegyző Bölcs Leó császár, hogy méltóságos és körültekintő, okos és vitéz vala... Ám minekelőtte felkereke- dék Árpád és népe, a fejedelem egybehívatá a nagy nemzetgyűlést. Megjelentek mind a törzsek és nemzetségek fejei, a főbb tisztet viselő öregek, s midőn együtt valának, a fejedelem elé lépett Töhötöm s két oldalán Kusid és Botond. Árpád csendet intett, s akkoron megszólalt az ősz Töhötöm. Elémondá szép rendiben, hogy merre jártak. Lovaik ittak a Tiszából és a Dunából, Attila földjének két legna- gyobbik folyamából. S mondá Kusid, ami következik:- Nagy fejedelem s testvéreim! Ahol jártam, mindent jól megvigyáztam. Bizony mondom, nem rege, mit Csaba vezér a mi őseinknek beszélt Attila földjéről. Rengetek erdők kerítik mindenfelől a végtelen síkságokat. Folyók- nak s patakoknak vizében nyüzsögnek a halak. Erdőkön, mezőkön csordaszám legelnek a vadak. Duna-Tisza közén övig érő fűben gázoltak lovaink. Ám ne gondolja senki, hogy mesét mondok, ihol a tarisznyámban hoztam egy darab földet s egy marék füvet. Nézze minden: mely fekete ez a föld s mely puha! Azzal kivette tarisznyájából a földet s felmutatta. Kézről kézre járt a föld, s vala nagy csodálkozás. És mondák mind áradozva: mely fekete s mely puha! Akkor felmutatá a füvet.- Nézze minden: zöldebb s puhább a zöld selyemnél! Kézről kézre járt a fű is, s áradozva mondták a magyarok:- Zöldebb, puhább a zöld selyemnél! Vala pedig egy nagy kulacs Kusid nyakában, azt átadá a fejedelemnek: ízlelje meg a vizet. A Dunában merítő meg a kulacsot.- Édes, mint a méz - mondotta Árpád. És sorban ízlelték a vezérek s főbbek, s mondák egyértelemmel: édes, mint a méz! a fejedelemasszony s a kicsi fia vagyon. Lovas- és gyalogvitézek körítik, kísérik a végtelen hosszú sorokban baktató szekereket, a rengeteg gulyákat, méneseket. Az aggok, a gyerekek szekereken, az erőse, a fiatalja, férfi vagy asszony, gyalogszerrel. Egyik-másik asszony karján viszont csecsemőjét csicsisgatja, babusgatja: ne sírj, ne sírj, babuska, viszlek, viszlek, messze földre, szép országba. Megmérhetetlen pusztaságokon, rengeteg erdőkön keresztül húzódik a vándor nép, meg-megállva, pihenőket tartva. Nincs ellenség, aki feltartóztassa. Itt hozzá verődnek, itt menekülnek előle a zagyva nyelvű népek. Ki jó, Id rossz kedviből. Áradat ez, mely ragad magával mindent, mi eléje kerül: embert, állatot.- Halljad, magyar, halljad - zendül meg az öreg táltos messzedörgő hangja -, ne csüggedj, veled lesz a magyarok Istene. Vérednek hullásával bár, visszaszer- zed Attila földjét, letiprod minden ellenségedet s a magyaré marad e föld időtlen időkig! Sok ezer kard villan a levegőégbe, s megzendül ég és föld a magyarok örvendező kiáltásaitól. Harcban edzett férfiak szeme könnybe lábad, egymás keblére borulva sírnak. Ami harag, vir- rongás volt eddig egyik-másik között, vége szakad a nagy, a szertelen nagy örömben. Halálos ellenségek örök testvérséget fogadnak. Nagyot, kicsinyt, főbb rendűt, alsóbb rendűt, urat, szolgát eggyé forraszt a nagy cél: Attila földjének megszerzése. Békésen, szép szerint, ha lehet, vérrel, halállal, ha másként nem lehet. Benedek Elek nyomán- Halljad, magyar, halljad! Készülj Attila földjére, készülj! Kétszer hét nap múltán mind talpon legyetek! Borongva jár a fejedelem a népe közt. Mint ahogy a haldoklónak egy rövid percenetben átvillan lelkén egész élete, úgy villan át az ő lelkén is a magyar nép sokszázados múltja, tenger küzdelme, sanyarúsága, viszonytagsága - haj, lesz-e vége ennek? Es ránehezül lelkére a felelősség súlyos terhe. Őreá tapad minden szem. Őbenne bizakodik minden szív. Az ő redőkbe borult homlokát lesik: vajon mi rejtőzhetik a redők alatt? Jaj, ha tovább üldözi a balszerencse ezt a népet! Ha pusztulásba vezeti! Akkoron felállt Árpád, s kezét áldásra emelve mondá a gyülekezetnek:- íme, elkövetkezők a mi indulásunknak ideje. Akarjátok-e egy akarattal, hogy elmenjünk s visszaszerezzük Attila földjét?- Akarjuk!- Hirdesse hát ki-ki a maga nemzetségének s szolganépének, hogy készüljön, mert kétszer hét napnak leforgásán indulok minden népemmel. Kétszer hét napnak leforgásán vegye számba minden a maga lábas és lábatlan jószágát, csak a föld maradjon itt utánunk s amit a föld eltakar. BármerKét büszke cser: ez Álmos és Árpád. Mellettük két sudár fiatal fa: erő, élet, elevenség mind a kettő. Gyönyörűséggel pihen meg a magyarok szeme a felséges képen. Nagy, erős bizakodás szállja meg a szíveket: nincs-e jövendője, nagy fényes jövendője annak a népnek, amelynek az aggja is fiatal? Véldnéd, megmozdult az egész föld, a végtelen pusztaság, amint indulásra jelt adnak a kürtösök. Elöl a lovas vitéSzendrei Tibor illusztrációi re vezessen a szerencse, ne mondja senki sem, hogy üres kézzel járó, jött-ment nép a magyar. Úgy legyen!- Úgy legyen! - zúgták a magyarok s eloszlának szép rendiben. És vágtatának szerte Etelköz minden részébe kivont kardú hírvivők s búgó kürtszóval jelezték a fejedelem s főbbek akaratát. zek zöme: élén a fejedelem, Álmos, Tarkacs és Jelekh. S két oldalt két vezér, Ond és Kund s ezek fiai: Botond és Kusid. Húszezer lovas megy a vándor nép élén, azt követik a fejedelem s a vezérek szekerei hosszú sorban s ezek körül válogatott vitézek: még a szélnek sem szabad odaférni, hol Arany János Mit csinálunk? Földi! mit csináltok? Kaszát kalapáltok? Nem azt kalapálunk, Fegyvert köszörülünk. A rendet a réten Már levágtuk régen: Megmártjuk kaszánkat Ellenség vérében. Szép piros harmatban Fürösztjük kaszánkat: Övig-övig vérben Védjük jó hazánkat. A holdas, napos fa „A Sárrétudvariban élt Víg Sámuel juhász, mint bojtár, már gyerkőc korában a réten bódorgott a nyájjal, Bihar és Békés nádasai közt. S e mocsári rengetegben többször összehozta a sors bizonyos Bütüm nevezetű öreg darvásszal. Tőle hallotta, hogy „van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, gombolyogni, abból támad a szél. Olyan csudálatos nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ága közt, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába tejnél egyebet. Az meg tudni való, hogy tátus az ilyen. Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá. Az emilyen ember csak hírét hallja, hogy van, de látni nem látja.” A Vasárnap nyári rajzversenye Hanus Andrea, Galanía A Vasárnap szerkesztősége által meghirdetett nyári rajzversenybe továbbra is folyamatosan érkeznek a szebbnél szebb alkotások. Szerkesztőségünk ezért úgy határozott, hogy meghosszabbítja a beküldési határidőt. Érmek alapján a szünidei élményeiteket ábrázoló rajzokat augusztus végéig küldhetitek be a Vas Ilona, Érsekújvár Illés Melinda, Csallóközaranyos szerkesztőség címére: Vasárnap szerkesztősége, Prievozská 14/A, 820 06 Bratislava.
