Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-08-21 / 34. szám
Tanácsadó 1996. augusztus 21. Ne ültessen korán káposztát A káposzta termesztése egyszerű és hosszabb ideig nagyobb veszteség nélkül tárolható. Kiváló exportcikk. Augusztus közepétől vethető és október elején ültethető. A hideg, száraz tél, vagy a gyöke- resedés előtti fagyhatás a káposzta pusztulását okozhatja. Ennek alapján kínálkozik a megoldás: a korai (szeptember közepi) ültetés. Ezt azért nem javasoljuk, mert a túl fejlett növények könnyen jarovizá- lódnak, azaz termésképzés nélkül magszárat fejlesztenek. A palántanevelést kertünk árnyéktól mentes részén, jó minőségű talajon, rendszeres öntözéssel végezzük. Négyzet- méterenként legfeljebb 2-2,5 g magot vessünk, abból 500-700 növényt nevelhetünk. A magyarországi nemesítésű kelkáposzta-fajták közül a Mohácsi áttelelő javasolható, amelynek feje kissé megnyúlt, sötétzöld, tömege 0,5 - 0,7 kg. Fejes káposztából az ún. Diós- viszlóit érdemes vetni. Tekintettel arra, hogy ez tájfajta, magját nehezebb beszerezni. A palántamennyiség meghatározásánál abból induljunk ki, hogy négyzetméterenként kb. hat növény nevelhető fel, vagyis 40 x 40 cm-re ültessük őket. k. sz. Most aktuális Vessük szabadföldi ágyba az áttelelő fejes salátát. Négyzetméterenként 1,5-2 g magot számítsunk. Szedjük fel az elszáradt lombú vöröshagymát, s tisztítás után szellős helyen szikkasszuk. Ha a karós babon atkakártételt észlelünk, permetezzünk Mitac 20 EC 0,3%-os (30 ml szer 10 litervízben) oldattal. Védekezzünk a kaliforniai pajzstetű valamennyi gazdanövényén megjelenő második nemzedéke ellen. Hatásos készítmény a Bi-58 EC, valamint a Decis 2,5 EC. Bi-58-ból 0,1%-os (10 ml szer 10 liter vízben), a Decisből 0,05%-os (5 ml szer 10 liter vízben) oldatot használjunk. A málna vesszőfoltossága ellen Rézoxiklorid 50 WP 0,4%-os (40 mg szer 10 lier vízben), illetve Orthocid 50 WP 0,2%-os koncentrációjával védekezhetünk. k. Mind gyakrabban támad a körtelevél-gubacsszúnyog Nehéz a védekezés A levéllemezek besodródnak, sokszor el is színeződnek Tavasszal, fakadás után számos levél nem fejlődik rendesen. A levéllemezek színükön a főér irányába besodródnak, sokszor el is színeződnek. Ha ezeket a besod- rott leveleket kibontjuk, rendszerint több apró lárvát találhatunk bennük, amelyek nagysága még kifejlett állapotban is alig 2 mm. Ezek a lárvák a körtelevél-gubacsszúnyog (Dasyneura pyri) lárvái. Az apró, szintén csak 2-3 mm nagyságú imágók májusban ...a faiskolákban, vagy a fiatal telepítésekben okozhat tetemes károkat. jelennek meg. Számunkra csak a lárvák kártétele, a kis levelek fokozatos besodródása lesz szembetűnő. Sohasem csak egyeben, hanem rendszeresen több, sokszor 15-20 lárva is található egy- egylevélgubacsban. Alevéllemez a két széle felől a főér felé sodródik, a levél helyett két levélgu- bacs képződik, azokban a lárvák együttes száma 30-40 is lehet. A besodrott levelek fokozatosan bámulnák, majd elszáradnak, de nem hullanak le azonnal a fáról. Májusban és júniusban folyamatosan észlelhetjük az újonnan besodrott leveleket és bennük a különböző életkorú lárvákat attól függően, hogy a körte egyéves hajtásain melyik levélgubacsot vizsgáljuk. Elsősorban a faiskolákban, vagy a fiatal telepítésekben okozhat tetemes károkat. Termő fák koronájában néhány levél elszáradása nem jelent igazán komoly veszteséget. A körtelevél-gubacsszúnyog elleni védekezés nem megoldott. A lárvák többszörös levélsodralék alatt élnek, így semmiféle növényvédő szer nem jut el hozzájuk. Faiskolában a károsított levelek összegyűjtésével megakadályozhatjuk, hogy újabb nemzedék fejlődjön ki, illetve az áttelelő népességet gyéríthetjük. Fiatal telepítésekben a levélgubacsok összegyűjtése a lehetséges megelőző védekezés. Kertészet és Szőlészet A szerelemvirágnak kettős életritmusa van Hűvös helyen kell tartani Csaknem egész nyáron át gyönyörködhetünk a kékliliom vagy szerelemvirág (Agapan- thus africanus; agapé = szerelem, anthosz = virág) 15-20 cm átmérőjű, kék vagy fehér, álernyős virágzatában. Egy-egy virágzatban több tucat, de akár 100 trombita alakú virág is lehet, amelyek folyamatosan 5-6 héten át nyílnak ki. Fénykedvelő növény, amely jól bírja a levegő alacsony páratartalmát is. Nyáron - a virágzás idején - bő öntözést igényel. Télen csak mérsékelten öntözzük. A teleltetés alatt is világos helyen tartsuk; igényli a hűvösebb, 1-8 °C-os, helyiséget. A növekedésben lévő és virágzó töveknek sok tápanyagra van szükségük, ezért talaját nyáron öntözzük be tápoldattal. Érett marhatrágyalevet vagy kombinált műtrágyát is adhatunk a tápoldathoz. Az öntözés és a tápanyag-utánpótlás során ügyeljünk rá, hogy a cserép alján ne maradjon pangó víz, mivel ez gyökérzetének rothadásához vezethet. A fiatal agapanthusz-töveket évente, az idősebbeket 3-5 évenként tápanyagdús - kom- posztot és kevés homokot is tartalmazó - talajba ültessük át, amelynek pH-értéke 6-7 legyen. Ősszel, közvetlenül a virágzás után, vagy tavasszal tőosztással szaporítható. A művelet közben ügyeljünk rá, hogy meg ne sértsük a töveket, mert ez rothadást okozhat. A tőosztást követően néha még a következő évben sem virágzik. A magvetésből nevelt példányok csak 5-6 év után hoznak virágot. Erkélyek, teraszok, verandák, földbe süllyesztve a pázsit díszítésére, illetve vágott virágnak is megfelel. Fajtái és változatai: A. orienta- lis Albidus (fehér virágú), Blue Ribbon (világoskék virágzatú), Majestic (sötétebb kék), Plenus (teljes virágú). Kórokozóktól, kártevőktől nálunk általában nem szenved. p.r. Megkérdeztük a szakértőt Ki lehet-e közösíteni valakit? D. T.: Arra tennénk kíváncsiak, kiközösíthetünk-e valakit a faluból az összeférhetetlensége és a sorozatos lopásai miatt, Illetve azért, mert rablóbandák segítőtársaként ismerjük. Ml szükséges ehhez? Aláírásgyűjtés? Őszintén szólva nem tudom, mit értenek Önök a „kiközösítés” fogalma alatt. Ha polgártársukat fizikai értelemben akarnák kiközösíteni a faluból, az állami szervekkel kerülhetnének konfliktusba. Az állam ugyanis köteles gondoskodni arról, hogy az emberijogokat mindenki tiszteletben tartsa. A szlovák alkotmány a 23. cikkében mondja ki, hogy „a tartózkodási hely megválasztásának és a mozgásnak a szabadsága szavatolva van”. Hasonlóan rendelkezik erről az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló 1950. évi római egyezmény negyedik kiegészítőjegyzőkönyve (,, Mindazokat, akikjog- szerűen tartózkodnak egy állam területén, megilleti a mozgásszabadság és a lakhely szabad megválasztásának joga”.) Az említett jogokat csak bíróság korlátozhatja, mégpedig a Büntető Törvénykönyv 57. §-a alapján. Az említett paragrafusban szaFekete Marian jogász bályozott tartózkodási tilalom a büntetőjogi büntetések egyik fajtája (ugyanúgy, mint a szabadságvesztés). A tartózkodási tilalom egy évtől öt évig teijedhet, de még a bíróság sem róhatja ki büntetésként olyan helyre (községre, városra), amelyben az elkövetőnek állandó lakóhelye van. Aláírásgyűjtéssel, petícióval ez a kérdés tehát nem oldható meg - márcsak azért sem, mert „petícióval nem szabad az alapvető jogok és szabadságok megszegésére felszólítani” (lásd az alkotmány 27. cikkét). Ha a polgártársuk valóban bűncselekményeket követ el (lop, rablóbandákkal szövetkezik), a büntetőeljárásban részt vevő szervek feladata, hogy ezeket a cselekményeket rábizonyítsák, a bűnösségét megállapítsák és elítéljék. Önök ebben tanúvallomásaikkal, esetleg bejelentéseikkel segíthetik az említett szerveket. Grafológia Jelige: „Virág” Csapongó gondolatok, fáradtság és titkok őrzője Ön, aki még nem ismeri az igazi kötődést, de nagyon vágyik rá. Merjen bátrabban a rajz, a grafikavonzásában élni! A megtorpanó gondolatai arról árulkodnak, hogy még nincs tisztában vágyaival sem. Az ember fiatal korában kitűzi életcélját hosszú távra, melynek elérése több rövidebb és kisebb célon át vezet. Néha a körülmények úgy hozzák, hogy „kitérőket” is kell tenni, de a ii'c/n OrU, A Bartalos Mária grafológus végső cél mindig a tudatban van. így a „kitérők” is tapasztalathoz juttatnak azért, hogy elérjük azt, amit el kell érnünk. Kívánom, hogy élje el azt a sikert, amit e sorok olvasása után tűz ki maga elé célul. Köszönöm a virágcsokrot. Szexposta „Azok a Béres-cseppek” jeligés levélben egy férfi a következőket írja: Problémáim vannak a szexszel. Még csak 55 éves vagyok. Ha viszont a Bé- res-cseppeket szedem legalább 5-6 hétig, akkor meg nem bírok magammal, még nappal is zaklatom a páromat, aki már szabadkozik. Az elmúlt hónapokban kórházba kerültem valamilyen belső szervi elváltozással, de nem tudták eldönteni, hogy kell-e műteni vagy sem. Hazaengedtek azzal, hogy ha az előírt gyógyszerek elfogynak, menjek vissza. Közben az egyik régi barátomnak panaszkodtam és ő tanácsolta, hogy szedjem a Béres-cseppe- ket legalább 2-3 hónapig. Hat hét után a súlyom is visszaállt a koromnak megfelelően, de nem bírtam magammal, állandóan merevedésem volt, néha még önkielégítést is végeztem, mert a párom elutasított, idegen nők pedig nem érdekeltek. Röviden: csak akkor vagyok a szexben igazi férfi, ha állandóan szedem a cseppeket, de ez azért elég drága dolog! Kedves Uram, ha a Béres-cseppek Önre így hatnak, szedje nyugodtan, sőt azt ajánlom, hogy szedjék együtt a kedves feleségével és így nem kell önkielégítést végeznie. A Béres- cseppek egyébként nem afrodi- ziákum (a nemi vágyat fokozó szer), hanem a szervezet általános energiaháztartását javító és az immunrendszert erősítő szer, amelynek hatása indirekt Dr. Bordás Sándor formában a szexualitásra is kihat, mint ahogy azt Ön is tapasztalta. Kívánok Önöknek kellemes együttléteket még akkor is, há a Béres-cseppek szedésével érik el. „Nagymama" jeligés levélben a következő olvasható: Egy kényes kérdésre szeretnék Öntől választ kapni. Eshetnék-e még teherbe, ha elhagynánk az óvszert? Röviden: 12 éves korom óta menstruáltam (6 napig tartott). 1935-ben születtem és két fiúgyermeket szültem. Nem volt terhességmegszakításom és hasonló. 1993. február 3-tól nem menstruálok, tehát három éve. Mivel idősek vagyunk, a férjemmel szeretnénk már abbahagyni a primeros használatát. A nőgyógyásztól nem kérdezem, mivel zárdában nevelkedtem és nálunk a téma tabu volt otthon Is. Férjemen kívül férfit nem ismertem. Kedves asszonyom, Önnél a petesejt termelése 3 éve megszűnt, tehát ez azt jelenti, hogy terhesség már nem alakulhat ki és az óvszert nyugodtan félretehetik. Nálunk a változó kor nagy áüagban 50-55 éves korban következik be, az Ön esetében az 58 éves korában történt, ami azt jelenti, hogy egyéni ingadozások mind 50 alatt, mind pedig 55 fölött szép számmal találhatók. A változó kor után sok párkapcsolatban a terhességtől való félelem megszűnése teszi kiegyensúlyozottá a szexuális kapcsolatot. „Élvezés” jeligés levél a következőket tartalmazza: 13 éves vagyok. Már óvodáskoromtól végzek önkielégítést. Mostanában már néha naponta többször is. Le szeretnék erről szokni, de nem megy. Teherbe lehet ettől esni? És van még egy kérdésem. Fogom tudni élvezni a közösülést Is majd, ha arra kerül a sor? Előre is köszönöm a válaszát. Kedves kislány, nem kell „leszoknod” a hosszabb ideje folytatott önkielégítésről, mivel sok energiát venne el tőled a „leszokás” megtanulása, azonkívül az önkielégítésnek az újabb szexológiai kutatások szerint semmilyen kára nincs a szervezetre nézve. Teherbe nem eshetsz, mivel már régen tudják, hogy a terhesség kialakulásához fiúra is szükség van. Akésőbbi szexuális életedet az önkielégítés nem ronthatja el, inkább lehetőséget nyújt szexualitásod megismeréséhez. Javaslom, hogy olvass szexuális felvilágosító könyveket!