Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-03 / 27. szám
1996. július 3. » 29. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Riport Patonyréten legeltek a lovak, legeltették szemüket a lókupecek Interjú Hanvai beszélgetés dr. Erdélyi Gézával, Szlovákia református ^ püspökével ^3 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. júl. 6-tól 12-ig Mindennapi nyugalmunkat add meg nekünk most és mindörökké Kiölni még a diófát is Tallósi Béla _______________ Este azzal feküdt le, hogy reggel majd kivágja. Minek a fa, ha a diót nem szedi fel senki. Szép lassan körbenyesegeti, aztán dőljön, amerre dőlni akar. A kulipintyó se kell senkinek. Nem foltozgatja. Télen már nem ment ki nádat vágni. A forgácsot is otthagyta szanaszét, ahogy szétfröcsögött. Apus, minek hordja ide zsákszámra azt a szemetet, gázzal melegítünk, értse már meg! - korholta a menye, a nagyfia felesége. Azt is mondta, menjen oda, az alagsorban van helyiség bőven, ott elfér, ott úgyis csak a disznót vágják, hogy a piszkos munkát ne hordják a lakásba. Nagyteknőt faragott, abban elfér a négy sonka, besózza, és majd forgatja, locsolgatja mindennap. Aztán majd felfüstöli, szép pirosra. Apus, jégre tesszük a húst, minek vájja már azokat a teknőket, mit kínlódik. Inkább a fóliát kapálta volna be, hogy ne napszámost kelljen fizetni. Tudja, mennyit kémek ma egy órára? A gazt meg otthagyják a tövében. Holnap kapáltathatok újra. A pénz az kéne, de kapálni a jéerdében tanultak, a közösben. Azt hiszik, ez is a közös, jól van csak úgy tessék-lássék, nem az övék. Jaj, apus, ne jöjjön már a Don-ka- nyarral, a répaszárból főzött levesével. Azt a kis szórakozást sajnálja tőlünk, hogy a gyerekeket évente egyszer elvisszük a Balatonhoz? Hadd lássanak világot! Kempingbe megyünk, és a kocsiban alszunk, hogy ne kelljen külön sátorpénzt fizetnünk. Visszük a gázrezsót, és magunk főzünk. Egy hétig csak kon- zervet eszünk. Hát ez fáj magának olyan nagyon! Az unokáira gondolna inkább, hogy a pénzét nekik adná. Minek magának az a nyugdíj. Ehet itt is, jut is, marad is. Persze a kocsma az előbbrevaló. Az ivócimborák. Aztán meg megy guberálni. Hozza ránk a szégyent! Afiameg hallgassa, hogy az öreg már megint a kukában turkált. Miért nem mondja, ha nincs? A múlt hónapban is megvettük magának a flanelinget. Hol van? Mit akarna... a világot? Másnak jó a foltos is. Maga meg parádézik. Egy fizetésből nem futja. Csak nem akarja, hogy én is elmenjek dolgozni? Mi lesz a gyerekekkel? Más szülő azon van, hogy minél többet adjon, mi meg majd álljuk a temetést is, mert az apus annyit nem bír összespórolni, hogy a sírkövet előre megcsináltatná. Mit gondol, miből telik? A bőrünket lenyúzná. Jön nekem azzal, hogy rendbe kéne hozni a kunyhót. Ött égjen le, ahol van! Legalább nem kell majd hallgatnom, hogy nincs nálunk helye. Kiszorul. Az öreg csak bólogatott, mindig bólogatott, és nyelt. Néha odamondogatott, de csak úgy kí- mélősen, hallják is, ne is: Élve nem bújhatok a föld alá, lányom. Kérte volna a mindenhatót, szólítsa magához. Kérte volna, de... Istennel nem volt kibékülve. Túl sok rosszat kapott tőle. Pedig ő szigorúan megtartotta a tízparancsolatot, abban nem volt hiba. Mégis büntette: a front, a fogság... hatvanötben a házát vitte el az árvíz. De ezt mind megbocsátotta volna a teremtőnek. A fiát azt nem. Azt nem tudta megbocsátani soha. Hogy nem akarta a teknővájást. Elment mérnöknek. A kaszát nem tudja kézbe venni. Ezért kerülte a templomot. Inkább elvonult. Kiment a kunyhóba. Fogta a fejszét és farigcsált. Akkor meg az volt a baj, hogy: Egyszer majd magára gyúl az a kupleráj, apus. Mert az a büdös bagó mindig ott lóg a szájában. Csavarja, ha kell, ha nem, szórja a dohányt abból a k... dóz- niból. És köpködi a turhát, amerre megy. Azt hiszi, volna más, aki eltűri. Aki elviseli. Ahogy az ételt is csak turkálja. Nem kell, nem kell. Nem hát, mert ott van maga előtt. De ha kiteszem a lábam, már a hűtőben kotor. Megeszi dermedten, mert az jobb, azt lophatja. Jönnek a gyerekek, azoknak meg nem tudok mit melegíteni, mert kilopná méga... Nem sajnálom, apus, isten látja lelkemet, csak ne mondaná, hogy nem kell, amikor maga elé teszem. Nem hát! Közben meg mindent összeszed. Amit más megunt és kidobott. De az apusnak az is jó tesz valamire. Minek ott az a benzines hordó is? Lángra lobban, aztán majd hallgathatok. Hogy láthattam volna. Szólhattam volna. Hát, szólhatok én! Este lefeküdt. S reggel nem fogott munkához. Nem ébredt fel. Egy gonddal kevesebb tett ezen a világon. Egy családnak könnyebb tett. Egy öreg elment. Ahogy illik, eltakarították. A pap hosszú beszédet mondott. Ennyi a megváltás... Ugye, ismerik ezt a Kunyhót? ...az apus annyit nem bír összespórolni, hogy a sírkövet előre megcsináltatná. Istennel nem volt kibékülve. Túl sok rosszat ka- pott tőle. Üres a kunyhó, az öreg már nem jön Prikler László felvétele Vezércikk Kutyadolog S. Forgon Szilvia A minap egy magyarországi kis településen megtámadott egy kislányt egy kutya. A szomszédjuk egyébként állítólag barátságos, szelíd kutyája. A gyereket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az orvosoknak hála, az incidenst megúszta maradandó testi károsodás nélkül, de valószínűleg egy életre szóló„élményt” kapott a kutyákkal kapcsolatban. Az eb további sorsáról nem szólt a hír. így csak remélni tudom, hogy nem végezte a faluvégi árokban vagy a sintér kezei között. Életével fizetve gazdája felelőtlenségéért. Mert ez az egész ügy alfája és ómegája. Az ember felelőssége önmagáért. Saját és embertársai sorsáért. A környezetért, ami körülveszi. A világért, ahol él. Csak az a kérdés, kiben mennyi felelősségérzet lakik. Természetesnek vesszük, hogy szülő felelős a gyerekéért, az orvos felelős a betegéért, a pedagógus a diákjaiért, az autóbuszsofőr az utasaiért. Persze a felelősség súlya minden esetben más és más. S aki „felelős” pozíciót tölt be, annak a felelőssége is nagyobb. Az elfuserált munkáért nemcsak a munkás felel, hanem a felettese is. A rossz minőségű termék az egész céget minősíti. S ez nemcsak a leváló talpú lábbelik esetében érvényes, hanem a nem működő telefonok, a nem megbízható tömegközlekedés, az akadozó gyógyszerellátás, a növekvő bűnözés, a magas munkanélküliség esetében is. Mert a felelősséget valakinek mindig vállalni kell. A család szintjén éppúgy, mint egy vállalat vagy éppenséggel egy ország vezetése szintjén. Kibújni alóla több mint erkölcstelenség. Persze mindig egyszerűbb, ha másban keressük a hibát. Mert így a felelősséget is másra tudjuk hárítani. A szülő, akinek gyermeke a kábítószer rabja tett, a rossz társaságot okolja, a züllött ifjúságot, a lelketlen kábítószer-kereskedőt. Csak azt nem firtatja: miért keveredett csemetéje rossz társaságba? Miért nyúlt a kábítószer után? Mennyi személyes felelősség terheli őt mindezért? A kutya által megharapott kislány szülei is minden bizonnyal elsősorban a kutya gazdáját okolják a történtekért. A kutya gazdája meg őket. Pedig a történtekért mindannyian felelősek. Ahogy mi is azok vagyunk, sok, közvetlenül bennünket érintő dologért. Ahogy az egyén sorsáért elsősorban az egyén, úgy a közösség sorsáért is elsősorban maga a közösség a felelős. Ez alól egy nemzeti kisebbség közössége sem kivétel. Sírhatunk a helyzetünk áldatlanságán, szidhatjuk az ellenünk acsarkodók nacionalizmusát, szemére vethetjük az „anyország- nak”, hogy újból elhanyagol bennünket, ostromolhatjuk vélt és valós sérelmeinkkel a nemzetközi fórumokat, de mindez üres szócséplés, ha saját hibáink, esendőségeink felett elsiklunk. Mert a valóban nehéz körülmények dacára sem fenyegetne bennünket nemzetiségi létünkben akkora veszély, ha mi magunk felelősedben viszonyulnánk a bennünket érintő dolgokhoz. Ha ahelyett, hogy egymás elten intrikálnánk, egymás hátán taposva akarnánk boldogulni, a lényeges problémákra összpontosítanánk figyelmünket. Ha napi betevő gondjaink mellett nem bagatellizálnánk el az olyan „apróságokat”, mint az anyanyelvű oktatás, a nemzetiségi kultúra, a sajtó, a könyvkiadás kérdése. Mert ha mi nem ragaszkodunk identitásunkhoz, nem becsüljük meg értékeinket, milyen jogon követeljük a megmaradásunkat biztosítani hivatott jogi normákat? Akárhogy nézzük, ez is felelősség kérdése. Az egyén, a kisebbségi ember felelőssége múltja és jövője, ősei hagyatéka és utódai jussa iránt. Ha a ránk bízott örökséget felelőtlenségünk, nemtörődömségünk miatt elveszítjük, kit teszünk majd meg bűnbaknak? A szomszéd kutyáját?
