Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-04 / 5. szám
1/BSárnBp 1996. február 4. RIPORT Sz őnyegbe szőtt fájdalom A szőnyegeket magukkal viszik emélhetőleg véget ér a hosszú balkáni háború, melyben több ezren vesztették életüket, melyben városok, falvak, otthonok váltak romhalmazzá, lakói pedig földönfutókká. Menekültek, mert menekülniük kellett, miközben sokan azt sem tudták, merre viszik őket a vöröskereszttel ellátott autóbuszok. Sokszor arra sem volt idejük, hogy mentsék a még menthetőt, akadtak, akik egy szál ruhában hagyták el hazájukat. 1992. szeptember 16-17-én 760 rémülettől félholt ember a bősi menekülttábor lakója lett. Akkor azt hitték, néhány hónap múlva visszatérhetnek őseik földjére, sebtében elhagyott otthonaikba. Hazatérésükre, ha minden igaz, 1996 tavaszán, nyarán kerülhet sor. A Humanitárius Központ (a menekülttábor hivatalos elnevezése) működéséről annak vezetője, Jo- zefBukvis számolt be.- Jelenleg már csak 296 lakóról gondoskodunk Akinek lehetősége adódott, s volt kihez mennie, Nyugatra vándorolt. A lakók 90 százaléka muzulmán bosnyák a többiek horvátok Szándékosan kerülöm a menekültek megnevezést, hiszen az itt élők zömét menekülőként tartjuk számon. Ők azok akik alig várják hogy visszatérhessenek hazájukba. Menekültek alatt azokat értjük akik eldöntötték, hogy itt, Szlovákiában szeretnének élni, s menedékjogért folyamodnak. A daytoni megállapodás aláírása után az UNHCR hivatalával közösen megkezdtük az elsőként hazatérni szándékozók összeírását. Az első pillanatban vagy 150-en jelentkeztek ám létszámuk fokozatosan negyvenre csökkent. Azért, mert sokan lehiggadva ráébredtek arra, nincs hová menniük Hogy bosnyákok- ként nem élhetnek szerbek között, de a szerbek által lakott területeken horvátokként sem. A háború borzalmai, a halál elől menekülők Bősön megkapnak mindent, amire normális életvitelükhöz szükségük van: tetőt a fejük fölé, teljes ellátást, meleg ételt, öltözéket és napi 12 korona (a gyerekek 8 korona) zsebpénzt. De: zsigereikben a háborús élményekkel lehet-e, tudnak-e normálisan élni?! A körülményekhez képest Bősön a gyerekek éráik magukat a legjobban. A kicsik, 15-20-an az ún. Tíz cikkely, tizenegy függelék, százkét térkép. Ennyiből áll a daytoni (béke)megállapodás. Meg abból, hogy a békét fegyverrel fogják védeni az IFOR katonái. Hatvanezren. óvodát, az iskolás korúak pedig (37) a kihelyezett bosnyák iskolát látogatják. A felnőttek számára az UNHCR támogatásával átképző: varró, mézeskészítő, asztalos, hentes, számítógép-kezelési, stb. tanfolyamokat szerveztek. A lakók a központ klubhelyiségeibe rendszerint az esti TV-híradó nézésére gyűlnek össze, de a Bertók videó jóvoltából szórakoztató filmek is rendelkezésükre állnak. A muzulmán vallásúaknak imatermet rendeztek be, a hívőket az effendi hodzsa gondozza. A táborvezetés tiszteletben tartja a lakók vallási szokásait, s kedvükben jár akkor is, ha ez felborítja a megszokott házirendet.- Január 21-én kezdődik a „ramazán", a hithű muzulmánok — napkeltétől napnyugtáig tartó - egy havi böjtje. Száznégyen jelezték böjtölési szándékukat, számukra a reggelit napnyugta előtt tálaljuk - magyarázta a központ vezetője. S ha már az étkezés témájánál tartottunk, elmondta, nem egyszerű feladat napi 50 koronából jóllakatni őket. Bár kétféle ételből választhatják ki a nekik kedvükre valót, mindig akad, aki elégedetlen. Sok az idős, beteg ember, tizennégyen fokozott odafigyelést igényelnek, valamennyiüket az ápolónő gondozza. A gyógyszerek árát a migrációs hivatal állja. A központban az ápolónőn kívül a pszichológus feladata a lelkileg sérültek segítése. Van dolga bőven, ugyanis a menekültek között sok az apa-fétj nélküli sokgyermekes csonka család, a gyermeküket féltő megaggott szülő. Meg kell keresnem a férjemet- Tavaly három gyermekemmel, beteg anyósommal és a sógornőmmel Szerbiából, a vöröskereszt átlal bosnyákoknak fenntartott táborból érkeztünk Bősre. Négy éve, amióta Szrebrenyica a Mi lesz veled, emberke? natában a háborúban harcolt. Később ő is Németországban talált átmeneti otthonra.- Odzsakban kis családi házunk volt, senki nem tudja, áll-e még, s egyáltalán van-e hová visszatérnünk - mutatja valamikori otthonának fényképeit. - Az életünk maradt ott - telik meg a szeme könnyekkel, de gyorsan erőt vesz magán és mosolyogva folytatja.- Mi szerencsések vagyunk, mert vannak és élnek a gyerekeink, az unokáink. A lányunk 2-3 havonta meglátogat bennünket, s ajándékokkal próbálja szebbé tenni életünket, enyhíteni az elválás fájdalmát. A tévékészüléket is ő hozta, ne kelljen a híreket a klubban néznünk. Jó itt nekünk, csak a koszt—Az öregeknek más kell, mint a fiataloknak, a gyerekeknek. Még jó, hogy kapunk elég tejet, abból készítek aludttejet és túrót. Hazavágyódunk már nagyon, de csak akkor indulhatunk vissza, hogy pontosan tudni fogjuk mi vár ránk. Persze, afiataHazavágyódás — rajzórán (Prikler László felvételei) szerbek kezére került, nincs hírem a férjemről. Nem tudom, egyáltalán él-e még. Az apósom fogoly, de hogy hol? - vallotta a neve elhallgatását kérő asszony. Életterünk ez a szoba lóknak nehezebb mint nekünk. És azoknak is, akik ebben az értelmetlen háborúban elvesztették szeretteiket. Sokan vannak, túl sokan - mondja, s megfogja párja kezét.- Amikor menekülésre kényszerültem, a nagyobbik lányom 11, a másik 8 éves volt, a harmadikat gyermekemet a szívem alatt hordtam. A ma 4 esztendős kislány nem ismeri édesapját, az apja, ha él, nem sejti, lánya, vagy fia született-e. De azt sem, hogy mi hol vagyunk. Éppen ezért, mihelyt lehet, hazamegyünk. Nem oda, ahonnan el kellett mennünk, mert a házunkban állítólag szerbek laknak. A sógornőm nemrég tért vissza Boszniába, őt követjük majd mi is. Nála meghúzódhatunk. Meg kell tudnom, mi történt a férjemmel, az apósommal. Ha meghaltak, el kell temetni őket. Mi vár ránk? A néni 70, a bácsi 80 esztendős, 51 éve házasok. A menekülttáborba az elsők között érkeztek. A lányuk Németországban él, a fiuk menekülésük pillaSenki ne gondolja, hogy a központban elő családok, főleg a nők között nem fordulnak elő nézeteltérések, viták, veszekedések. Nem csoda, hogy az évek óta bennük lappangó rémület, fájdalom, de a kilátástalanság is pattanásig feszíti idegeiket, s az összezártság okozta ún. keszon-betegség jelei is a felszínre törnek. Hogy lekössék magukat, lecsillapodjanak, eltereljék gondolataikat, rongyszőnyegeket fonnak. Minden lakószobát ezek borítják. Ha majd útra kelnek, biztosan magukkal viszik menekültsorsuk tárgyi emlékeit. A színes szőnyegeket, amelyekbe beleszőtték a halált és az életet, fájdalmaikat és örömeiket, rettegéseiket és vágyakozásaikat, a jobb, szebb, békésebb életbe vetett hitüket. PÉTERÉI SZONYA
