Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-21 / 3. szám
Ilasúrnap 1996. január 21. EMBERI SORSOK V olt egy szer egy háború... Európa bombaszaggatta útjain végtelen sorok kígyóztak az ismeretlen felé. E rettenetes zűrzavarban mindenki a maga keresztjét vonszolta; ki-ki a maga kálváriáját járta. A túlélés sokszor egyetlen hajszálon múlott, s olykor mintha ismeretlen erők irányították volna a sorsokat. Siimegh Lajos a sors kegyeltjének tartja njagát. Lévai lakásán mint a rég kihűlt kávét úgy kavargatjuk, idézgetjük a ma már-már hihetetlennek tűnő események emlékét. Fél évszázad suhant el fölöttünk azóta. 1944 októberében, jogi tanulmányai hetedik szemeszterének lezárása után behívták katonának. Ekkoriban a fiatal SUmegh Lajos még nem gondolt arra, hogy ebben a háborús káoszban neki is bántódása eshet. Így azután, amikor egy alkalommal kórházi vizsgálatra Komáromba ment, onnan nem tért vissza az alakulatához, hanem Pestre indult. Ottani barátaitól hamis igazolványt szerzett, és nem is gondolva a veszélyre, kedélyesen rótta a magyar főváros ut cáit. Ügy érezte, az őrangyala vigyáz rá, ezért még haza is merészkedett, és csak ezután indult vissza az akkorra már a Dunántúlon állomásozó alakulatához. Épp akkor érkezett, amikor megkezdődött a visszavonulás Németország felé. Neki minden porcikája berzenkedett annak még csak a gondolata ellen is, hogy valahol idegen földön har- IP coljon, a „haza” védelmében. A sors- \j döntő elhatározás pillanatok műve volt: ™ idősebb barátja segítségével leszakadt hát az alakulatától, hogy bujdosni kényszerüljön. De őrangyala továbbra is védőszárnyai alá vette. Katonabarátjával együtt hozzászegődtek egy Ausztria felé menekülő csoporthoz. Tizennégyen vo.ltak, köztük más szökevények is. Mentek gyalog és szekéren, miglen valahol Graz közelében sorompó zárta el előttük az utat, ahol az SS-ek mindenkit igazoltattak. Csak az asszonyokat, a tehetetlen öregeket és a gyermekeket engedték tovább; a fiatal férfiakat katonai kísérettel visszafordították. A menekültek sorsáról a sorompó melletti nagy épületben székelő SS-parancsnokságon döntöttek. Sümegh Lajos is, aki jól beszélt németül, számba vette a maroknyi csoport lehetőségeit: a két családdal nem lesz nagyobb gond, de hatan katonakötelesek, ráadásul szökevények is! Beült hát a parancsnokság irodája előtti váróterembe, ahol két teljes napig latolgatta az esélyeket, nehogy a saját csapdájába essen. A katonaszökevényekkel nem sokat teketóriáztak, az emberi élet akkoriban valóban egy lyukas garast sem ért. Tanácstalanságában hirtelen eszébe jutott, hogy a berukkolása előtt a menyasszonyjelöltjénél, Németi Évánál tett látogatást. A leány, akinek egyik családtagja valamiféle kapcsolatban lehetett a németekkel, búcsúzóul egy kis rajzot, azon pedig egy jelszót nyújtott át udvarlójának.- Ha ezt a német parancsnokságokon bárhol felmutatod, minden ajtó nyitva áll előtted... Hogy is sejthette még akkor, micsoda értéke lesz ennek a cetlinek! Most hosszas töprengés után elővette pénztárcájából az összehajtogatott rajzot... De mi lesz, ha mondjuk viszontjel- szót követelnek? Nagy szívdobogással lépett hát a mindenható parancsnok elé, és tenyerét a rajzzal feléje fordította. A tiszt némán, bizalmadanul nézett föl az előtt álló katonára. Ki tudja, nem provokációra gyanakodott-e?- Mit óhajt? - kérdezte tétován. Sümegh Lajos tudta, hogy nyert ügye van! Ha a térde még remegett is, de katonás eréllyel kért menetlevelet a csoportja számára Innsbruckig, ahol mielőbb .jelentkeznie” kell. A tiszt szó nélkül kitöltötte a nyomtatványt, és három napi élelemre szóló kiutalással is megtoldotta. Szaporán szedték hát a sátorfájukat, ám a három nap lejártával újabb sorompó következett. Ez az igazoltató parancsnok - a grazitól eltérően - értetlenül bámult a titokzatos rajzra:- Mi ez?- Ön ezt nem ismeri? A tiszt talán tájékozatlanságát leplezendő, inkább kiállította az újabb menetlevelet. Így jutottak át a további akadályon e varázserejű rajzocska segítségével, és haladtak tovább egészen az olasz-svájci határ közelébe. Ott érte őket a háború vége, és egy kis pihenő után visszafordulhattak ugyanazon az úton, amelyen oly kétségektől gyötörve, az otthonuktól egyre távolodva jöttek idáig. A csoport most kettévált, nem mindenki döntött a hazatérés mellett. Hatan indultak hazafelé, de a káprázatos szép Wörti-tónál a négytagú család is más irányba indult, így már csak Árpád bácsival maradtak kettesben. Saját élelmük nem lévén, a közeli villákban apróbb munkákért kaptak némi harapnivalót. De itt sem maradhattak sokáig. Most hová? Merre? Persze, akire őrangyal vigyáz... Mert az most sem hagyta őt cserben; Németi Évától a búcsúzáskor nemcsak titkos jelszót, hanem egy bécsújhelyi címet is kapott, ahová a lány szülei készültek még a front elől menekülve. A Bécs felé vezető úton újra olyan sorompóhoz értek, ahol ismét a papíijaikat kérték. Csellel, egérutat nyerve jutottak át az ellenőrzésen. Még mondja valaki, hogy ebben is nem az őrangyal keze volt!... A legközelebbi városban a helyi polgármestertől próbáltak hivatalos papírt szerezni Bécsújhelyig. Amíg a Bürgermeister készségesen megígérte nekik a menetlevelet, addig a titkárnője a rendőrséget hívta, hogy megkerültek a sorompón átjutott szökevények. Szerencsére az ajtót nyitva felejtette... Nosza, menekültek innen, és meg sem pihentek mindaddig, amíg nem találták szembe magukat egy angol tiszttel, egy másik angol úrral, akik egy hölgy és egy katonaruhás magyar férfi társaságában voltak... John Trewor őrnagy kiválóan beszélt németül és franciául. De kijutott az üdvözlésből magyarul is, és a hölgy is magyar volt: gróf Zichy Júlia, a Magyar Vöröskereszt képviselője. Épp terepszemlét tartottak, hogy hol létesítsenek majd átmenő tábort a Magyarország felé visszatérő menekültek megsegítésére. Sümegh Lajos lett a tábor ügyvivője. Egy teljes évig. Élményei regények lapjait is megtöltenék. Mi elégedjünk meg annyival, hogy az angyali védőszárnyak szinte mindig ott lebegtek fölötte, hiszen számos esetet mondhatnánk még, amikor szinte a csodával határos módon ép bőrrel menekült meg. Ténynek tény marad, hogy az angol katonai egyenruháján vöröskeresztes jelvénnyel mintegy tizenötezer hazafelé igyekvő háborús menekültet, ötezer gépkocsit és tízezer lovat igazított útba Szlovákia, Magyarország, Románia és Jugoszlávia felé. Így érkezett el 1946 nyara, amikor egyre kevesebb lett a hazavágyó menekült. Sümegh Lajos is választhatott. Az angol őrnagy Egyiptomba hívta; a tábor orvosnője Londonba invitálta, ahol befejezhette volna jogi tanulmányait, gróf Zichy Júüa pedig Svájcba vagy Kanadába invitálta. Hát könnyű ennyi lehetőség közül választani? Megfogadta hát az őrnagy tanácsát, s angol papírokkal két hét „szabadságra” hazaindult, hogy majd az otthon látottak alapján dönt. Mint már annyian előttem, én is rákérdezek:- Miért nem ment vissza?- A szüleim fehér cédulát kaptak... Cédulák! Fehérek. Kékek. A múlt árnyai. A magyarok kitelepítését jelentették Magyarországra, vagy a deportálást Csehországba. A menekülés egyetlen útja a reszlovakizálás volt. Sümegh Lajos, a kecsegtető kilátások helyett, így maradt a szülei mellett. Életének újabb fejezete egy bolgár kertésznél kezdődött. Innen került egy gazdag, fiatal özvegy üzletébe, majd a vendéglátóiparba, hogy 1952-ben végül az önkéntes tűzoltóknál kössön ki, ahol nyugdíjba vonulásáig - 1980-ig - közel harminc évet szolgált. Ez idő alatt megnősült, elvált, és egy évvel a nyugdíjba vonulás előtt másodszor is megnősült. Külföldön élő László fia sikeres képzőművész. Sümegh Lajos idehaza pedig azt vallja, hogy az ember sorsát titokzatos erők, netán az őrangyalok irányítják. Ezek, no és a felesége érdeméből ma három kislány boldog apja is. És az egykori menyasszonyjelölt: Németi Éva? Soha többé nem látta őt, nem is hallott róla. Ennyi hát egy élet igaz meséje. Egyébként a korát meghazudtoló energiával dolgozik ma is. Ügy érzi, az életben sok még a teendője. Könnyű neki! Őrangyalok vigyáznak rá. Zsilka László A hazugságról Füllent, nagyot mond, blöfföl, valótlant állít, színlel, elhallgat, átver, becsap, félrevezet, átejt, átdob, hülyére vesz. Lám, milyen sok szavunk van a hazugságra - bár mindegyik más színű, ízű -, arról szól valamennyi, hogy nem akarjuk a másik emberrel megosztani a teljes igazságot. Egy olvasói levél késztetett arra, hogy a hazugság nyomába eredjünk. Miért hazudozunk? Védekezésből? Többnek, másnak szeretnénk látszani? Meg akarjuk kímélni a másikat a fájdalmas igazságtól? Jöjjenek, nyomozzanak velünk. 1. VALLOMÁSTÖREDÉK Ülök a tizenegyes buszon, és hallom, mert a mesélő ordít: Eldobnád magad, ha meglátnád azt a csajt! Hosszú, szőke hajú, bögyös, és fantasztikus feneke van. Te! Ügy belém zúgott, azt csináltam vele, amit akartam. A kérdés halkabb: Mit csináltál vele? - Hülye vagy, mindent! A diszkóban csak smároltunk, utána felvittem hozzánk, mert a faterék nem voltak otthon. Ott aztán volt minden. Erre már hátrafordulok. Mögöttem egy ragyavert, kerek képű, kövérkés kamasz. Tán tizenöt lehet. Szerintem csak álmaiban látott nőt. 3 . VALLOMÁSTÖREDÉK A volt férjem vallásos, polgári családból származott, de 1945 után rájött, hogy váltania kell. Tehát hirtelen ateista kommunistává változott, s ezt úgy bebeszélte magának, hogy a végén tán ő is elhitte. Engem kigúnyolt, amikor templomba mentem, őrjöngött, amikor a gyereket is vittem magammal. Persze megszedte magát a kommunistasággal - külföldi utak, jutalmak, villalakás -, legfeljebb engem veszített el. Most aztán visszavedlett, és újból lelkes templomjáró. A kis hazugságok nem érdekelnek, de az ilyen hatalmas élethazugságoktól felfordul a gyomrom. (Egy hatvanhárom éves tanárnő) 2. VALLOMÁSTÖREDÉK Két hónapon át munkát kerestem. Soha életemben nem hazudtam ennyit, rémes volt. Nem elég, ha jó szakember vagy, mellékesen magabiztosnak, makkegészségesnek, elegánsnak, udvariasnak, tökéletesnek kell mutatkoznod. Tehát nem mondhattam el, hogy gyomorbajos, ideges, rosszkedvű pali vagyok, mert akkor kivágtak volna. Találtam egy remek munkahelyet, most már kiderülhet az igazság. (Egy harminckilenc éves jogász) 4 . VALLOMÁSTÖREDÉK Hogy mondhatnék igazat? Mi lenne velem, ha nyíltan megvallanám, hogy az általam ajánlott áru nem olyan csudás, nem olyan első osztályú, amilyennek hirdetem. Egy üzleti tárgyalás valódi meccs. Az győz, aki jobban kombinál, aki jobban ráérez a ki nem mondott gondolatokra. Ez mindig így volt, s így is lesz. Látott valaha őszinte, igaz reklámot? Törvényszerűen túloz, nagyít valamennyi. De ne higgye, hogy szégyellem magam! Nem akarok másokat tönkretenni, de ahhoz, hogy létezni tudjak az üzleti életben, csínján kell bánnom az igazsággal. (Egy harminckét éves vállalkozó) Dr. Balogh Katalin pszichológus: Ha valaki azt állítja magáról, hogy mindig igazat mond, valószínűleg hazudik. De nem lehet egy kalap alá venni mindent, a motivációjuk és a következményük alapján különbséget kell tennünk a hazugságok között. Teljesen más, ha azért hazudunk (füllentünk, elhallgatunk valamit), mert meg akarjuk kímélni a másik embert - a gyerekeket, az öregeket, a társunkat - a durva, néha kegyetlen valóságtól, vagy éppen ki akarunk térni egy konfliktus elől; s megint más, ha tudatosan ártani akarunk a másiknak. Az előbbiekről azt mondhatnánk, hogy bocsánatos bűnök, elsősorban azt szolgálják, hogy elviselhető legyen az emberek közötti napi érintkezés, míg az utóbbi célja a másik ember tudatos félrevezetése. A Jágók hazugságaira nincs mentség. Ők megsértik az erkölcsi normarendszert, bajt hoznak másokra, közben nem tudják, hogy a hazudozás a saját személyiségükre is veszélyes. Meggyőződésem, hogy hosszú távon nem lehet hazugságokból élni, például előbb-utóbb életképtelen lesz az az üzletember, aki állandóan becsapja a többieket, elveszíti a hitelét, az önbecsülése is meginog.- Hogyan szokunk rá a hazugságra?- Egy Stem nevű német pszichológus szerint a gyerekek hatéves koruk alatt nem mondanak igazat, nem hazudnak, csak beszélnek. Azután hat-tíz éves koruk között rájönnek arra, hogy a hazugságokkal sok mindent meg lehet úszni. De ha mi szülők nem kevernénk le egy pofont, amikor megtudjuk, hogy eltörte a bögréjét, hanem megdicsérnénk azért, mert bevallotta, akkor tán kevésbé szokik rá a gyerek a hazudozásra. Nagy a bűne az iskolának is, ahol első osztálytól kezdve megvonják a gyerektől a tévedés jogát, s a kicsik igen gyorsan ráébrednek arra, hogy szorgalmat, érdeklődést kell hazudniuk.- Hogyan hazudunk?- Elsősorban szavakkal, mert a test, a szem, az arcvonások kevésbé idomíthatok. A testbeszéd - a metakommunikáció - sokkal többet elárul rólunk és az igazságról. Lehet nyájas a szánk, de közben gyilkol a tekintetünk, hiába vallunk szerelmet, ha ürességet, hideget sugároz a szemünk. A szakemberek szerint a mondandónk nyolcvan százalékát a testünk közvetíti, s csak húsz százalékról szól a száj. Mert a testünk sokkal őszintébb. (NL) ÉLETmm
