Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-12 / 24. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1996. június 12. « 29. évfolyam Riport A község a századok során sokszor került a történelmi események sodrába Sport Első válogatott mezét édesapjának, a másikat barátjának -i /" ajándékozta _LO 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. jún. 15-től 21-ig Csak az adósságállomány adatai ismeretesek... Kompországból a tenger felé Kövesdi Károly_______________ Magyarországi felelős emberrel beszélgetek az egyik minisztériumban. Kint, az ablakon túl Budapest liheg a kánikulában. Rohan, füstöl, termel, emészt a metropolis, amely álmaink városa volt hosszú éveken át, egyfajta haza a magasban, amelyre úgy néztünk fel, mint elveszett gyermek az anyjára. Egyszer csak azt mondja: „A ti helyzeteteket látom a legsúlyosabbnak.” Mármint az utódállamokban élő magyarság viszonylatában. A téma apró részletekig ismerős, már szavak nélkül tudjuk, ki miről beszél, mire gondol. Csemadok, Ifjú Szivek, bétéká, színházaink, kiadóink ésatöbbi. Lyukak, repedések, szakadékok. Mázsányi súlyok, gondok a vál- lakon. Aggódva figyelik a mucsai szintű politikát, melynek történéseit és következményeit „onnan” alig-alig lehet befolyásolni. „Innen” hordjuk az aggasztó híreket, tartjuk a markunkat, panaszainkkal döntjük az ajtót. Szinte naponta. Mert naponta történik valami elképesztő. Szakad, reped a zsák. Az a baj, mondja, hogy hiányzik a stratégiátok, a közös szándék, hogy összehangolnátok a dolgokat. Innen nehéz megítélni, mi a legsürgetőbb, csak kapkodjuk a fejünket. Ráadásul a régóta emlegetett tűrőképesség. Itthon egyre nehezebb elfogadtatni, hogy szükség van a támogatásra, hogy segítsünk benneteket. Sokan csak a kérő kezet látják, s hogy ez tőlük vesz el valamit. Az a bizonyos német modell. Igen, ha Magyarország gazdagabb, viSokan csak a kérő kezet látják, s hogy ez tőlük vesz el valamit. rágzóbb lenne. De így? Be kéne kerülni mihamarább az Unióba. Igaz, félő, hogy délen és délnyugaton új vasfüggöny ereszkedik le. Személy szerint ebben sem hiszek, mondja, pedig ellenkező esetben Magyarország balkani- zálódik. Mintha évforduló lenne odakint. Plakátok, rendezvények szórólapjai, színesebbnél színesebb prospektusok az utazási irodákban. Belül az ünneptelen, egyre türelmetlenebb szegénység, kopottság. A metróban barna fiatalember ül mellettem. Túloldalán félembemyi hely, oda akar benyomakodni egy másfélembernyi pocak. Szabad?, röffen, s szemében furcsa villanás. A szomszéd riadtan húzódik összébb. A nyugatiban görnyedt, szakadt pasas tartja a markát, adnék tíz forintot kávéra. Nincs bennem antipátia. Miért ne? Utólag eszembe jut: mennyi teher juthat erre a tönkrement egzisztenciára a hozzánk (és a többiekhez) kijuttatott forintokból? Csak az adósságállomány adatai ismertek. S jut még eszembe, ha én lennék az Unió, feltenném a kérdést, meddig bírja ez a szerencsétlen kicsi ország még a határon túli terheket is, amelyeket a győzteseknek róttak ki az odadobott területekkel? Ha valaki gyereket szül, vállalnia kell a felnevelését is. Mert van már alapszerződésünk, amit lobogtathatunk nyugat felé, de tartalom sehol. A belpolitika játékszerei és eszközei vagyunk napi szintű zsarolásokban. Figyelemelterelő eszköz vagyunk a nagy osztozkodás asztalán. S közben álmodozunk Európáról, Unióról, békés szomszédságról, miegyébről. Ama közös hajóról, amelyet előránci- gálva a szárazdokkból, vízre kéne lökni már végre, és beleülni. Az utolsó simítások, ecsetvonások is fontosak vízreszállás előtt Méry Gábor felvétele Vezércikk Lázgörbe, avagy hatalomféltés Miklósi Péter________________ Szlovákia legnemzetibb kormányának legrátermettebb miniszterelnöke eddig kétszer (tehát először és utoljára!) 1990 októberében vállalt nyílt vitát politikai ellenlábasával. Ama tévépárbajban már-már gúny tárgyává tette Jozef Márkus Matica-elnököt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, két-három hadihajóként ünnepelt tutaj is leú szott a Vágón az ezemapos Szlovákia tiszteletére, de Meciar úr igencsak szűkszavú lett. Igaz, a sajátjainak rendezett tömeggyűléseken rendre remekelt, a nyílt vélemény váltások elől azonban elzárkózott... Annak idején, amikor kettészakadt a VPN, ő a szennyes „válóperi” teregetése alatt örökösen kijárt a teremből. Ha néhanapján szót kér a parlamentben, szinte sohasem várja meg a viszontvéleményeket. A tévében is vitapartner nélkül szeret kamera elé állni, kerüli az újságírók faggatózását, a kormányüléseket követő sajtó- tájékoztatókat a szóvivőkre bízza, interjút ellenzéki lapnak elvétve sem ad. Amikor lemondásra szólította fel az államfőt, üzenetével Keltosovát és Lexát ugrasztottá Michal Kováéhoz. A kormányalakításról szóló megbízatást nem ő, hanem Anna Nagyová vette át helyette az államfőtől. Amikor ‘95 tavaszán a kormánypártiak bizalmatlansági indítványt erőszakoltak a törvényhozásra a köztársaság elnöke ellen, Vladimír Meciar ott tartózkodott a parlament épületében, de a tanácsterembe nem tette be a lábát. Mostanában pedig, hogy kirobbant a Hudek és Lexa urak homlokcsókokkal és tökönrúgásokkal nemesített távrecsegése körüli botrány, a miniszterelnök úr ágynak dőlt. Meghűlés, grippe, makacs influenza, a légzőutaknak a munkaköri túlterheltséggel párosuló fertőzése volt a hivatalos diagnózis. Aznap, amikor egyúttal az is kiderült, hogy a privatizációs perpatvar keretében zen- dül a kormánykoalíció legnemzetibb szárnya: a Szlovák Nemzeti Párt. Méghozzá olyan arcátlanul, hogy a gyűlölt ellenzék felé békejobbot nyújt és valamennyi parlamenti párttal, eszerint a Magyar Koalícióval is, az együttműködést szorgalmazza! És a pénzintézetek magánosításának megállítását, a parlament rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazza. És a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság létszámának demokratikus kibővítését sürgeti. Aznap, amikor a Nemzeti Vagyonalap kormánypárti elnöke arról fecseg a rádióban, hogy a privatizáció során Meciar emberei a törvénytelenségek sorát követték el. Aznap, amikor híre megy, hogy a kormánypárti Gaulieder és Slota képviselői helyzetfelmérésre készül a Szlovák Információs Szolgálatban. Aznap, amikor egy független szakértői vizsgálat megerősíti, hogy a Hu- dek-Lexa telefondialógust rögzítő magnószalag nem hamisítvány. Rögvest elillant a fertőzés, a miniszterelnök úr kipattant az ágyból, hogy másnap máris ő elnököljön a kabinet ülésén. Úgy tűnik: nemcsak politikai lázgörbe létezik, hanem ennek ellenszere is: a hatalomféltés. Ez utóbbi aligha törzskönyvezett gyógyír, mégis olyasmi, mint egyesek számára az ital: kis mennyiségben orvosság, nagy mennyiségben gyógyszer. Persze, a terápia ennél jóval bonyolultabb, hiszen a meciari-l’uptáki-slotai „európai irányvonal” társadalmi nyavalyáira nem a hataloméhesek felépülése és a kapzsik zendülése jelenti az igazi gyógyírt. Még a nyári uborkaszezon előtt jó len- net tudni, merre is halad az ország. Nehogy a gatyarohasztó hőségben majd napszúrást kapjunk - a balkáni minta és az ukrán stílus egyvelegének parttalan vizein hánykolódva!
