Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-26 / 21. szám
A szálloda előtt autó állt meg. Szép szál fiatalember szállt ki a kocsiból. A neve Steve McCloss volt, de a szállodában más néven mutatkozott be. Érkezése óta már tíz óra telt el. Most a szobájában ült és passzián- szozott. Néha felnézett a kártyákból, s tekintetét az ablakra szegezte. A kártyákat a fotelokra helyezett két bőrönd egyikéből vette elő. A nyitott bőröndben ingek, nyakkendők, piperecikkek sorakoztak. Az ágy melletti fotelra helyezett bőröndben százezer dollár volt. Az a tény, hogy Steve McCloss ilyen korán reggel érkezett a kisvárosba és álnéven bérelt szobát a szállodában, összefüggésben volt a bőröndben levő pénzzel és a szeretőjével. A pénz, meg a nő, akire várt, egy másik férfié voltak, aki gazdag volt, jó kapcsolatokkal rendelkezett és veszélyes ember volt. Nagyon veszélyes... Steve McCloss kinézett az ablakon. A szálloda előtti buszmegállóba éppen most futott be az expressz autóbusz, s egy hollófekete hajú hölgy is kiszállt belőle. A gépkocsivezető bevitte a hölgy poggyászát a szállodába. Steve McCloss kihajolt az ablakon, hogy még egy kis ideig lássa őt. Legszívesebben elébe ment volna, de félt, hogy ez keresztezné a tervét. Leült tehát, s hallgatta, milyen gyorsan ver a szíve. Megegyeztek, hogy a hölgy - Steve-hez hasonlóan - álnéven bérel szobát ebben a szállodában egy napra, s előre ki is fizeti a szállásdíjat. Ezt azzal fogja megindokolni - Steve-hez hasonlóan -, hogy hajnalban akar távozni, s nem lesz ideje kifizetni a számláját. A szobájából a hölgy megkéri a telefonos kisasszonyt, hogy kapcsolja neki Steve szobáját, s ők majd megbeszélik, hogy a hölgy menjen-e át Steve-hez, vagy Steve a hölgyhöz. A hölgy nem volt más, mint Hannah Archer, Hugó Archer felesége. A férje több gyanús üzleti ügyben kellemetlen helyzetbe került, s felkeltette a rendőrség érdeklődését is. Archernek ugyanis volt egy szerencsejátékok űzésére is alkalmas vendéglője. A remek konyhájáról híres vendéglő épületének emeletén működött a játékterem, s ott dolgozott Steve McCloss. Tulajdonképpen senki sem tudta pontosan, mi is Steve munkabeosztása. Ott sétálgatott a játékterem látogatói között, kifogástalan szabású szmokingjában, s mosolygott. A látogatók közt nők is voltak. Hannah Archer is gyakran ott töltötte az estéit. Szerette a játékkal járó izgalmat. Amikor Steve dolgozni kezdett a játékteremben. Hannah egyre gyakrabban járt oda, s kihívóan viselkedett Steve-vel szemben. Hugó Archer gazdagabb volt, mint azt sokan hitték, és céljainak elérésében nem ismert akadályokat. Steve McCloss tudta, hogy Archer olyan férfiakkal veszi magát körül, akik az ő utasítására elvégzik a legpiszkosabb munkát is. Archer a barátait el tudta felejteni, de az ellenségeit soha. Huszonnégy órával ezelőtt hirtelen megváltozott minden. Steve ott ült Hannah szobájában. Az asszony férje ismét rejtélyes utazásainak egyikére indult. Hannah fehér szvettert és testhez simuló nadrágot viselt. Gyönyörű volt. Steve-re mosolygott, aki mellette ült.- Ó, drágám, csak ne lennél ilyen szegény - csicseregte.- Ezen nem lehet változtatni. Elvégre nem lehet mindenki olyan gazdag, mint a férjed, Hugó - sóhajtott Steve.- Ha mindig az enyém lehetnél, én kisebb vagyonnal is megelégednék - gügyögte az asszony. ^ - Mi az, hogy kisebb vagyon?- Hát, ha lényegesen kisebb vagyonod lenne. Unalmas dolog, amikor az embernek több a pénze, mint amennyire szüksége lenne. Hidd el, nekem nem kell a dúsgazdagság, elég, ha nyugodtan tudok élni.- Nyugodtan vagy fényűző módon?- De hiszen a kettő ugyanaz, Steve.- Mekkora összegre van szüksége egy nőnek, hogy nyugodtan élhessen?- Te mennyit mondanál?- Százezer?- Az elég lenne. Talán van is annyi pénzed?- Nincs.- Tudtam. Nehogy azt hidd, hogy engem anyagi ügyekben lóvá tehetsz. Nekem az ilyesmihez jó orrom van.- Lehet, hogy annyi pénzt tudnék szerezni.- Álmodban.- Nem. Már ma este. Kilenc óra körül. Százezer dollár nagy névértékű bankjegyekben.- Az ilyen bankjegyeket mindig nagyon szerettem. Kedves vagy, hogy ilyen szép mesékkel szórakoztatsz. Gyere, ülj közelebb. Meg akarlak csókolni. Steve az asszony mellé ült.- Meg tudnám szerezni...- Hagyd abba az ábrándozást. Igazán kedves vagy, de estig senki sem képes százezer dollárt szerezni.- Ha meghozom a pénzt ma este, még mielőtt Hugó hazatér, megszöksz velem?- Örökre?- Igen.- Természetesen, drágám.- Akkor kezdj el csomagolni. Eddig az asszony kételkedve nézte őt. Most a tekintete érdeklődésről árulkodott.- Ügy látszik, komolyan beszélsz.- Természetesen.- Lopni akarsz?- Ha úgy gondolod, hogy ez a leghelyesebb kifejezés...- De hiszen régi jóbarátok vagyunk, a szeretőm vagy, ezért talán nevükön nevezhetjük a dolgokat.- Kellemetlen lenne a számodra, ha ellopnám azt a pénzt?- Dehogy. Csak el ne kapjanak.-Ne félj.- S honnan akarod ellopni azt a pénzt?- Már említettem neked, hogy tudok egy kincsről, amely rám vár. -Hol?- A férjed páncélszekrényében - a játékteremben...- Megbolondultál? Hiszen megöl! És engem is!- Előbb meg kell találnia minket.- Honnan tudod, hogy a pénz ott van a páncélszekrényben? Láttad?- Hugó néha meghív az irodájába egy pohár italra. Amikor este, az elutazása előtt ott voltam nála, letett az asztalra egy szürke papírba csomagolt, szalaggal átkötött bankjegyköteget. „Mit gondolsz, mennyi pénz van ebben a csomagban?” - kérdezte. Én persze nem tudtam, mire ő megmondta: „Százezer dollár, Steve, százezer dollár. Nagy címletű bankjegyekben.” Tudom, hogy az a csomag még ott van a páncélszekrényben...- Hugó nem szokott annyi pénzt a trezorban hagyni. Az övé az a pénz?- Azt hiszem, hogy igen. Meg vagyok győződve arról, hogy Hugó a pénz eltűnését nem merné jelenteni a rendőrségnek. Még félsz?- Már nem. Elvégre százezer dollárról van szó!- Akkor elkészítjük a tervet. Hannah izgatott volt. A szemei világítottak, mint a macskaszemek a sötétben.- Az iroda ugyan zárva van, de az nem gond - kezdte magyarázni Steve. - A páncélszekrénnyel is elbánok valahogy, hiszen fürgék az ujjaim. Tíz perc elég lesz. Van ott riasztóberendezés is, de tudom, hogyan kell kikapcsolni.- Mikor szökünk meg? - kérdezte Hannah türelmetlenül.- Az lesz a legbiztonságosabb, ha nem egyszerre távozunk. Aztán majd találkozunk valamelyik közeli kisvárosban. Szállodai szobát foglaltatok. Te a reggeli busszal jössz utánam. Ne kocsival gyere, mert a másik autóval nem tudnánk mit kezdeni. És csak kevés poggyászt hozzál magaddal. Steve megmondta az asszonynak, hogy milyen álnéven jelentkezik be a szállodába. Minden úgy történt, ahogy megegyeztek. Steve a szállodai szobájában ült, s várta, hogy Hannah jelentkezzék. Töprengését a berregő telefon szakította meg.- Te vagy az, drágám? Hogy vagy, Steve?- Kitűnően. Melyik szobában laksz?- Az nem fontos. Rögtön ott vagyok nálad.-Várlak. Nagyon hiányzol nekem... Steve cigarettára gyújtott, s interurbán telefonbeszélgetést kért. Beszélőpartnerének hűvös és fölényes volt a hangja:- Te vagy az, Steve? Mi újság?- Minden rendben, Archer úr. Terv szerint történik minden.- Nagyszerű! Akkor hát nyugodtan hazautazhatok.- Még egyszer szeretném megköszönni önnek.- Nincs mit. Ez is utasítás volt, mint a többi. Természetesen, magas jutalomért. Amikor először láttam, hogy Hannah hogyan néz téged, rájöttem, te vagy a legalkalmasabb férfi. A válóper legkevesebb kétszer ennyibe kerülne. Remélem, jól játszod a szerepedet...- Legyen nyugodt, Archer úr. A felesége eszményi partnernek tart.- Akkor hát szórakozz jól - mondta Archer nevetve, s letette a telefonkagylót. Steve az órájára nézett. Még kis ideig várnia kell, aztán megjelenik a szeretője. Elővette a manikűrkészletét, hogy a körmeit megtisztítsa. Minden rendben van: Hugó nem haragszik, Hannah szereti Steve-t, akinek többé nem kell dolgoznia. Steve hirtelen elszontyolodott. Eszébe jutott, hogy Hannah nagyon költekezik, s a százezer dollárt gond nélkül hamar elköltené. Már tudta, mit kell tennie. Egy kicsit elszórakozik az asszonnyal, aztán kereket old. Átszökik Mexikóba, természetesen a nő nélkül. Csak a százezer dollárt viszi magával... Sági Tóth Tibor fordítása Z. NÉMETH ISTVÁN Virradat Az éjszaka mellényzsebében aprópénzként csörren a hajnal, s a holdkorong csorba filléresén köd-leheletek fénylenek. Elcaplatnak a csillagok, fénycsík mos égi ablakot. Betűket írnak lombjukkal a fák, az ég divatos öltönyét szétszaggatják izzó porszemek. A vizek a mélyben még tiszták, megnyugodnak a mantisszák, de az érintők bőre hólyagos. A horizont lassan égni kezd, hallod, ahogy a szél rohan, széthordja kósza híreit. Elmondta már, de izgatott. Megzörget pár ócska ablakot. Fészkelődnek a limlomok. S az Ember? Álmodik. Képzeli: maga is virradat. Sötét lelkében csak lassan kél a Nap. IRODALOM 1996. május 26. l/HSárnap
