Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-26 / 21. szám
Vasárnap 1996. május 26. művészvilág SZ ABÓ G. LÁSZLÓ Michael Shannon moszkvai döntése Soha senki nem karolta föl. Mindent, amit elért, saját erejének, tehetségének köszönheti. Ezért döntött most úgy, hogy pályáját feladva ő fog másoknak segíteni. Michael Shannon huszonhat évesen szögre akasztotta a balettcipőt. Szülővárosát, Los Angelest otthagyva, Moszkvába költözött. Az újonnan alakult Orosz Cári Balett igazgatójaként fiatal tehetségeket „futtat” szerte a világban. Moszkvához ugyanis szoros szálak kötik. 1989 és 1991 között a Bolsojban táncolt vezető szerepeket. Előtte, 1988-ban ő volt a szovjet főváros Koreográfiái Intézetének első amerikai végzettje. Két évvel később Budapesten, a Táncművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Megtanult magyarul, oroszul, a bécsi Staatsopemél töltött két éve alatt németül is, körbetáncolta fél Európát, díjat nyert Párizsban, és most úgy érzi, a legjobbkor hagyta abba. Amit ezután tesz, azt másokért teszi és már ebben is örömét leli. • Hogy jut eszébe egy Los Angeles-i fiúnak Budapest? Mi az oka, hogy például New York helyett Magyarországot választotta? Elvégre tanulhatott volna jobbnál jobb amerikai együtteseknél is.- Tanultam is. De csak rövid ideig. Engem nem a sztepptánc és nem a musicalek világa vonzott, hanem az orosz alapokon nyugvó klasszikus balett. Martha Graham vagy Alvin Ailey helyett a világhírű orosz iskola, amelynek sehol sincs párja. • Eddig azt hittem, a Los Angeles-i kamaszok zöme hollywoodi filmekről álmodik. Pontosabban színészi karrierről, dollármilliókról és autócsodákról.- Engem a tánc vonzott. A balett. Az úszás és a tőrvívás is érdekelt, de egyik sem annyira, mint a klasszikus balett. San Diegóban táncolt a féltestvérem, mentem én is a nyomában, hogy megpróbáljam. Kilencéves voltam. Azt mondták, tehetséges vagyok. Los Angelesben azonban nem működnek balettintézetek. Ott csak különórákra járhattam. Délután hazamentem az iskolából, és kezdődött a második „futam”. Anyám titkárnőként dolgozott, apám elhagyott bennünket, így csonka családban nőttem fel, de Anyám mindent megtett értem. Boldogan fizette az óráimat, mert látta és közölték is vele gyakran, hogy táncolnom kell. Tizennégy évesen már Torontóban tanultam, aztán New Yorkban majd Olaszországban és Svédországban. Nagy szerencsém volt, mert mindenütt jó pedagógusok foglalkoztak velem. Az egyik a hajdanvolt Monté Carló-i Orosz Balettnél táncolt, a másik a londoni Covent Gardenből jött a harmadik a New York City Ballet-ben tanított, a ne gyedik a párizsi Operában. Akármelyik iskolába iratkoztam is be, min denütt jó kezekben voltam. • De kinek az ötlete volt, hogy Budapestre jöjjön?- A nyolcvanas évek derekán még nem mehettem Moszkvába, bármennyire is akartam. A szovjet rendszer ezt nem tette lehetővé. Hiába kértem az illetékeseket, hogy én balettet szeretnék tanulni náluk, sorozatban visszautasították a kérelmemet. Nem értettek. Gyanús voltam nekik. Képtelenek voltak felfogni, hogy mindenféle mellékes szándék helyett engem valóban a klasszikus orosz balett-technika érdekel. Mindig az volt a válasz, hogy nem. Budapesten viszont kedvesen fogadtak, és akkor azt mondtam, innen már könnyebben eljuthatok Moszkvába. • Okos stratégia.- lói éreztem én magam Budapesten is. Az orosz technikát azonban Vasziljev, Lijepa, Pli- szeckaja, Makszimova, Kolpakova és Ulanova közelében lehet igazán elsajátítani. A Bolsojban töltött két év alatt olyan darabokban léphettem fel, mint a Giselle, A hattyúk tava, A kalóz, a Csipkerózsika, de szerepet kaptam a Párizs lángjaiban és a Don Quijote-ban is. A kommunista balettekből, az elkötelezett történetekből szerencsére sikerült kimaradnom. A Bolsojban ugyanis már furcsa szelek fújtak akkoriban. Egyre több volt a szocialista tematika, azt pedig már a moszkvai táncosok is kellőképpen unták. Ami a színház légkörén is érezhető volt. Két év után aztán Bécsbe szerződtem, és onnan jártam vissza Budapestre. Felléptem persze Amerikában is. Coloradóban a Henry Ford által patronált nemzetközi balettgálán Nizsinszkij koreográfiáját, A rózsa lelkét adtam elő. • Táncolt persze egész estét betöltő darabokban is. Pályája magasan ívelt. New Yorktól Párizsig, Becstől Moszkváig a balettirodalom legjelentősebb szere- / peiben láthatták. Míg csak el nem döntötte, hogy az amerikai tánÍV •% cosból moszkvai igazgató lesz.- Decemberben Antwerpenben ven- " dégszerepeltem, a Cho- pinianában. Ott határoztam el, hogy váltani fogok. Akkoriban már szó volt az újonnan magalakuló Orosz Cári Balettről, s mivel öt éve orosz feleségem van és kint élek Moszkvában, engem kértek fel a vezetésére. Január 15- én tartottuk első bemutatónkat, s azóta már Pozsonyban is felléptünk. Olykor-olykor azonban furcsa helyzeteket kreál az élet. Most például Japánba hívnak, de nem az együttesemmel, hanem mint szólótáncost. Miközben hónapok óta már csak a balettrúd mellett gyakorolgattam. • Ilyen helyzetben, és számolva a hasonló lehetőségekkel, nem sajnálja, hogy mint táncos idő előtt befejezte?- Azt sajnálom csupán, hogy tizennégy éves koromtól nem volt egy ember, aki mögöttem állt (Kanyó Béta felvétele) volna. Hogy tizenhárom évig mindent egyedül kellett intéznem. Aki mellett menedzserek hada ügyködik, annak sokkal könnyebb az élete. Annak nem kell figyelnie semmi másra, csak az esti fellépésre. A karrier nagysága nincs egyenes arányban a tehetséggel. Félreértés ne essék: belőlem most nem a csalódott, megkeseredett művész beszél. Én pontosan tudom, hogy amit saját erejéből ér el az ember, annak igenis duplán számít az értéke. Éppen ezért nem vagyok elégedetlen. Csak azt mondtam: mától más minőségben szeretnék dolgozni. Tehetséges fiatalokat támogatni, világhírűvé tenni, ugyanolyan nemes feladatnak tűnik számomra, mint körbetáncolni a fél világot. Nincs ebben a részemről sem tavaszi, sem téli áldozat. Én ezt boldogan vállalom, hiszen, hogy csak egyetlen példát említsek, Gya- gilev is az Orosz Balett és Nizsinszkij révén írta be a nevét a balett nagykönyvébe. • De mi történik akkor, ha tegnapi hírnevére alapozva táncosként hívják majd valahova? A japánok felkérését is visszautasította?- Japánban még sosem tánoltam, és mivel augusztusi vendégszereplésről lenne szó, amikor az együttesem szabadságol, lehet, hogy elfogadom a meghívást. Feltéve persze, hogy kellőképpen fel tudok készülni rá. • Vagyis a kiskapu nyitva marad.- Nem. Nem marad nyitva. Ez most kivételes helyzet. Aktívan, folyamatosan táncolni és teljes felelősséggel együttest • *•>. irányítani nem lehet. Én már végérvényesen elhatároztam, hogy az utóbbi mellett maradok. • Nem fáj a szíve, amikor huszonéves pályatársait fent a színpadon látja?- Miért fájna? Hiszen őket szeretném minél magasabbra juttatni. Itt van például Alek- szej Ratmanszkij, aki Kijevből indult, s ma a Royal Winnipeg Ballet vendégszólistája Kanadában. Számomra ő az új Nizsinszkij, és elmondhatatlanul boldoggá tesz, hogy segíthetem őt a pályán. • Bár a neve „ színtisztán ” amerikai, arcvonásai európai ősöket sejtetnek.- Apám orosz származású, de amint művészi pályára léptem, megváltoztattam a nevem. • Moszkvában amerikainak vagy inkább orosznak érzi magát?- Ennek is, annak is. A feleségem révén azonban mindenképpen kellemesen. Anyám most már évek óta San Diegóban él. Az ottani rádió szerkesztője. Ha hazavágyom néha, akkor csak miatta. Amerika engem már nem tud lázba hozni. Európát valahogy jobban szeretem. önyörű nő, de nem a végzet asszonya. Meg Ryait szőke, kékszemű, törékeny alkat. Mondják, olyan mint egy tünékeny jelenség. Mintha álomvilágot cipelne maga körül. Még az arcát is úgy sminkeli, hogy annak a láthatatlan bohócnak az arca nézzen szembe vele a tüNMHNNMMMHNMMHMNNHMNHMNMMNMMMMHMNMMI körből, aki benne él. S mivel játékos bohóclelke erősen szomjazza a szabadságot, az örökös repülést, fesztelenséget, a korlátok nélküli életmodellt, még ma is úgy öltözik, mint a hetvenes évek hippyjei. Nóra Ephron rendező, aki a Szerelmi álmatlanság című filmjében adott neki főszerepet, azt állítja: „Meg szokatlan érzékenységgel bohóckodó kivételes komika.” MEG RYAN VOHÓCMPPy Bizonyította ezt az ötvenes években játszódó, a nukleáris kor képzelt Einsteinjéről szóló komédiában, az IQ-ben is, ahol a nagy tudós ugyancsak képzelt unokahúgát keltette életre. A New Jersey-i egyetemen atomfizikát előadó nagybátyjához, Albert Einsteinhez (Wal- tér Matthau kelti életre) hasonlóan, ő is jártas, eredményes a tudományos kutatásban, s mindaddig kiegyensúlyozott a magánéletben, amíg az ész diktál a mindennapjai fölött, vagyis amíg nem ismeri meg a szív dolgakait. De amikor beleszeret egy ifjú, aranykezű műszerészbe (Tim Robbins játssza), feje tetejére áll körülötte a világ. Mert érzéseit, az egyre erősödő szerelmet, viszonyát a férfihoz nem tudja definíciók, képletek és matematikai egyenletek szerint rendezni. „Mindig szívesen voltam művelt, okos emberek társaságában - mondja a harmincegy éves színésznő. - De az IQ-ben a tudós lány és a műszerész fiú kétféle műveltséget képvisel. A fiú költői lélek, tűnődő, filozofikus alkat, aki a gyakorlattal szerezte a tapasztalatait, tudását. Ügyes, lehetetlent nem ismerő szakember. A lány viszont könyvekből tanulta a tudományokat. Szó se róla, az elméletet tökéletesen ismeri, de a gyakorlattal igencsak hadilábon ált. Mindent kapásból meg tud magyarázni képletekkel, definíciókkal, de arról halvány fogalma sincs, hogyan működnek a dolgok a valóságban. Ettől válnak érdekessé egymás szemében. Olyan okos a lány, úgy szórja a tudományos megfogalmazásokat, hogy szinte gondom volt a szöveg felmondásával. Fogalmam sem volt, hogy mit adtak a számba, miről beszélek. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy annak idején az iskolában rémes, mi több, tragikus volt a matematikatudásom. A relativitáselméletről megvolt a magam elképzelése, valahogy fölfogtam, de azt soha nem tudtam megérteni, hogyan lehet matematikai képletekkel leírni a fizikai jelenségeket. Amikor a tanár felírta a táblára az E=m.c^ képletet, és azt mondta, látjátok, ez a pár jel forradalmasította a fizikát, el nem tudtam képzelni, hogy is van ez. A mai napig megfejthetetlen titok marad számomra. ” De ha kell, Meg Ryan elnyomja magában a bohócot. Tud komoly, drámai hős is lenni, ha azt kérik tőle. Mint a Ha a férfi igazán szeret című Luis Mandoki-fümben. Alkoholista nőt játszik, aki évekig próbálja eltitkolni férje elől (Andy Garda alakítja), hogy zugivó, gyakran nyúl a pohár után. Mígnem annyira az ital rabjává válik, hogy verni kezdi a gyermekeit, s idillikusnak tűnő házasságukat egyre mélyebb válságba sodorja. „Megdöbbentenek azok a statisztikai felmérések, amelyek azt mutatják ki, hogy hányán végzik kórházban az alkohol miatt, s hogy hány család életét teszi tönkre az ital. Ebben a filmben is azt látjuk, hogy a nő az alkohollal nemcsak a saját egészségét teszi tönkre. A rendszeres ivás, a kábulat hova tovább, egyre durvább erőszakot vált ki a nőben, aminek egyrészt a gyerekei isszák meg a levét, hiszen verni kezdi őket, másrész a férje. Ingataggá teszi őt is, erőszakossága erőszakot vált ki benne is. S bár a nő vállalja a kezelést, s úgy tűnik, meggyógyult, kapcsolata a férjével már nem lesz ugyanolyan szeplőtlen, mint korábban. A film arról szól, hogyan szeressük egymást, hogyan mentsük meg családi életünket azoktól a bomlasztó tényezőktől, amelyek megronthatják közös életünket. ” Meg Ryant az életben ilyen veszély, legalábbis egyenlőre, nem fenyegeti. Kiegyensúlyozott családi életet él férjével, Dennis Quaid színésszel, valamint közös gyermekükkel, a hároméves Jetek Henryve 1. Mint ahogy a színészek esetében gyakori, őket is a közös munka, egy közös produkció hozta össze. 1987-ben találkoztak az Ugrás a sötétbe című film forgatásán. Aztán 1991-ben, anélkül, hogy bárkinek is említették volna, Valentin-napon nagy titokban összeházasodtak. „Szeretem, mert rengeteg mindent tud. Sokat olvas, töprengő, türelmes típus. Aranyból van a szíve. Soha senkinek nem mondott még rosszat. Sőt, túlságosan is bízik az emberekben. Színészként hihetetlen adottságai vannak. Nézed őt a vásznon, és úgy látod semmi különöset nem csinál, mégis belelátsz még a gondolataiba is. Nem hiszek a véletlenekben. A sors könyvében igenis meg volt írva, hogy nekünk együtt kell leélnünk az életünket. Színészek is biztosan azért lettünk, hogy egyszer majd egymásra találhassunk egy forgatáson. ” (tallósi)
