Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-05-05 / 18. szám

Vasárnap 1996. május 5. RIPORT Te ljesíthetetlen végakarat A halálhír mindenkit másképpen érint. A családtag rendszerint szívfájdalommal, a tá­volabbi rokon, barát részvéttel, sőt a kívülál­ló is némi keserűséggel veszi tudomásul: az élet véges, halandók vagyunk. A temetési szertartás intézése is szomorú kötelesség. Hát még akkor, ha nincs lehetőség az el­hunyt végakaratának teljesítésére! Az alábbi történet erről szól.- Szegény anyósom agyvérzéssel került a felbári kórházba, míg két hónapos szenvedés után, március 17-én elhunyt. A kórház a szo­morú eseményről táviratban értesített ben­nünket. Az első döbbenet után szóba került a temetés kérdése is. A férjem édesanyja Bo- dakon élt, s mert valaha a falubeliek a felbá­ri templomot látogatták, s a mama, aki bá­baasszonyként sokat találkozott a felbári pappal, betegsége idején azt mondogatta, ha eljön az ideje, az a pap temesse. Végső eset­ben a bősi - emlékezett a közelmúlt esemé­nyére Kovács Erzsébet. A hozzátartozók, tiszteletben tartva akara­tát, meglátogatták a felbári papot s tolmá­csolták a 76 éves Kovács Ilona kérését. Aki viszont nagy részvét és sajnálkozás közepet­te kénytelen volt nemet mondani, ugyanis más egyházi körzetbe tartozót nem temethet.- Kénytelenek voltunk elfogadni magyará­zatát, de nem tudtuk elképzelni, hogy a ma­mát az idős vajkai pap temesse. Sem a mama, sem a legtöbb bodaki ugyanis nincs megelé­gedve munkásságával. Ezért aztán a másik lehetőséggel próbálkoztunk. Felhívtam a bősi bábaasszonyt, beszéljen a bősi plébános úr­ral, hogy legyen olyan szíves vállalni a szer­tartás elvégzését. Másnap, hétfőn, elvittük a mama ruháját a bősi temetkezési vállalkozó­hoz, s természetesen felkerestük a bába­asszonyt is. Sajnos, azt mondta, amitől tar­tottunk: a bősi pap szeretné teljesíteni óha­junkat, ám az ismert okok miatt nem teheti. Nem maradt más megoldás, mint hogy felke- ■■ ressék a vaj kai papot. A parókia kapuját zárva találták, s csak nagysokára tudták meg, hogy Koller József nem tartózkodik a faluban. Valaki szólt, menjenek Nagy Istvánékhoz, ők tud­nak a plébános hollétéről. Nagyék közölték velük, hogy a halálesetről értesítik a papot, s valóban, amikor délben telefonon ér­deklődtek, megtudták, hogy a szerdai termi­nussal a vajkai pap is egyetért.- Még hétfőn este eldöntöttük, mégis ille­nék, ha személyesen beszélnénk a plébános­sal, ezért autóba ültünk és ismét Vajkára mentünk. Feleslegesen, mert a kaput zárva találtuk. Kedden délben újfent szerencsét próbáltunk, estefelé ismét, de hasztalan, a pap nem volt odahaza. Eléggé idegesen mentünk hát Nagyékhoz, ahol, nem tagadom, alaposan összeszólalkoztunk. Hiába bi­zonygatták. hogy minden el van intéz­ve, csak arra tudtam gondolni: hogy áll a koporsó fölé olvasva- laki, aki semmit sem tud a meg- . boldogultról? Az imán kívül mit tud majd nyújtani, mondani a gyászolók­nak? Ezért a férjemmel és a sógornőmmel azonnal Bősre utaztunk, azzal az elhatáro­zással, hogy meg kell győznünk az ottani pa­pot, mégis végezze el a szertartást. Éppen misézett, de amint lehetett, fogadott bennün­ket. Sőt, megesett rajtunk a szíve és nagy megkönnyebbülésünkre elvállalta a mama búcsúztatását. Eljött a temetés napja, amikor a bodaki községházáról értesítették a gyászoló csalá­dot, hogy mivel a bősi papot vajkai társa megrótta azért, mert tudtán kívül elvállalta Kovács Ilona eltemetését, a békesség kedvé­ért szerezzék meg Koller József beleegyezé­sét. Az elhunyt fia és lánya azonnal Vajkára hajtottak, de a pap ismét nem tartózkodott a parókián. Végül a községházán találták meg. Megkérték, adjon írásos beleegyezést ar­ra. hogy h édes­any­falunak tíz éve nem volt papja - megkértek, vállaljam el a hívőket.- Hány misét tart Vajkán?- Rendszerint naponta egyet. Nem jönnek az emberek, tegnap este (április 10-én - a szerk.megj.) is csak négyen voltak. Télen hi­deg a templom, nyáron meg ott a sok mezőgazdasági munka. Az is lehet, a hívők még nem szokták meg, hogy van papjuk.- És Bodakon?- Vasárnaponként. Hétköznap nem kérnek misét, ezért nem vagyok köteles odamenni. Bodak felé tartva nem ment a fejembe: minek építettek a falusiak templomot, ha nem igénylik, hogy a pap gyakrabban mi­sézzen benne? Erről faggattam a járókelőket, s megtudtam: a vajkai pap náluk csakis halottakért tart misét, amit a hozzátartozók külön megfizet­nek. Ádám-Évakor pedig az örömmise költségeit a községi hivatal állta. Nem tagadták azt sem, hogy amikor még a bősi pap járt Bodakra, megtelt a templom, a vajkai pap pré­dikációi viszont nem jut­nak el a hívők szívé­hez. Ezért nem is mennek el a templomba. A gyerekek között is alig Méry Gábor illusztrációs felvételei juknak a bősi pap adhassa meg a vég- pr tisztességet. Koller József hallani sem akart róla, de nem tet­szett neki az sem, amikor közölték vele, hogy akkor majd polgári temetésen vesznek tőle búcsút.- A férjem végső kétségbeesésében azt ajánlotta, megfizeti a temetés költségeit, 1 csak adja meg az engedélyt, s le is tett az I asztalra egy ötszázast. Ez hatott, a mamát I eltemethette más. Ha tudtuk volna, hogy az I engedély megadása csupán anyagi kérdés, f megkíméltük volna magunkat a sok ideges­kedéstől. A sógornőm nem tagadja, hogy a vajkai községházán nem a legilledelmeseb- ben beszélt a plébános úrral, de nagyon ide­ges volt. Nem volt szándékában jelenetet rendezni, de a két napon át tartó hajsza után nem tudta volna elképzelni, hogy végül ne a bősi pap temesse az elhunytat. Végaka­rata szerint. Március közepe óta vala­mennyiünket lidércálmok gyötörnek, a teme­tésről álmodunk. Rossz rágondolni, hogy nézett volna ki a mama búcsúztatása, ha a vajkai papra szorultunk volna. Hiszen sem­mit sem tudott az életéről, munkásságáról, családjáról, gyermekeiről. Tudatában va­gyunk annak, hogy az egyházi szertartások­nak szigorú szabályai vannak, de talán nem túlzás, ha a hozzátartozó a pap szájából az együttérzés, a részvét szavait akarja hallani. A temetést követő vasárnapon Bodakon a mamáért halotti misét tartattunk, s megbizo­nyosodtunk arról, hogy a vajkai pap nem­csak idős, de rideg is. Sőt, szerintem nem szereti az embereket. Érdeklődjön róla a bo­daki híveknél - ajánlotta. Mielőtt megfogadtam volna tanácsát, a vaj­kai plébános keresésére indultam. A temp­lommal szembeni házban meg is találtam, s együtt mentünk a plébániára. Amikor közöl­tem, mi járatban vagyok, nem igazán örült jöttömnek. Kifejtette : nem érti, hogy a tevé­kenységével egyet nem értő lakos miért nem az egyházi hivatalban mondja el panaszát.- Az egyházi törvényeket tiszteletben kell tartani mindenkinek. Nincs abban semmi ki­vetnivaló, hogy tudni akarok arról, ha az én körzetemben valamelyik paptársam „dolgo­zik”, mint ahogy arról is, ha valakinek kifo­gása van ellenem. Nem igaz, hogy Kovácsék nem tudtak megtalálni. Tény, hogy vasárnap el kellett hagynom a falut, mert a pozsonyi lakásomban csőrepedés volt. Nagyné viszont ismerte tartózkodási helyemet. Másnap gyűlésünk volt Somorján, ahol a felbári pap­tól értesültem arról, hogy halott van a kör­zetemben. Nagynéval is beszéltem, s meg­egyeztünk a szertartás időpontjában. Nem értem tehát, mi váltotta ki Kovácsék ideges­kedését. Ha annyira beszélni akartak velem, kedden este Vajkán megtehették volna, hi­szen 19.15-kor miséztem.- A család tartott attól, mivel nem ismerte az elhunytat, nem fogja tudni méltón elbú­csúztatni...- Öt hónapja vettem át a plébániát, aki akart, mindig megtalált.- Honnan került Vajkára?- Nyugdíjas voltam már, amikor - mert a akad egy-kettő, aki hajlandó ministrálni Kol­ler József mellett. Utoljára húsvétkor telt meg a templom, de a mise alatt ismét sokan hazamentek. Valamennyien azt ajánlották, kérdezzem Világi Gyuláné „templomatyát”.- Hívő emberek vagyunk, s amíg nem volt saját templomunk, a két és fél kilométerre eső felbári, majd a felvízcsatorna megépíté­se után a bősi és a vajkai templomot látogat­tuk. Nagy örömünkre 1995. július 8-án fel­szentelték a falu templomát, a munkálatok­ban, az ügyintézésben sokat segített a bősi Machó József plébános úr. Ő járt ki hozzánk szombatonként, egyformán szerették a gyere­kek és a felnőttek is. A mise végeztével a fér­fiak alig várták, hogy szót válthassanak vele. A prédikációit öröm volt hallgatni. A vajkai plébános úr más mint a bősi, vagy mint a felbári volt. A hívők elégedetlenek, amit a polgármester tudomására is hoztak. Hogy látja a helyzetet Lukovics László polgármester?- Sajnálatos dolognak tartom azt, hogy Koller József plébános úr kissé félkézzel ke­zeli a bodaki hívóikét. Ahelyett, hogy örülne az új templomnak, úgy érezzük, ránk nehez­tel azért, mert Vajkán megcsappant a mise- látogatók száma. Tény, hogy lakosaink 90 százaléka aláírta azt a kérvényt, amelyben kérjük, hogy egyházilag Bős nagyközséghez kívánunk tartozni. Azt szeretnénk, ha úgy mint valaha, Bodakon a bősi pap szolgálná a miséket, gondozná a hívőket. Az ő prédiká­cióiból okult mindenki, s a templomból lé­lekben megerősödve távoztak az emberek. A koros vajkai pap nem tudja összefogni a hívőket, egyre üresebb a templom. Ahogy hallom, Vajkán is. Magam sem járok már a prédikációira, sem a tudatomat, sem a telke­met nem érintik meg a szavai. Kovács Ilonka néni temetésének körülményeit is ismerem. Szerintem, tiszteletben kell tartani az elhunyt akaratát. Nem csoda, hogy a hozzátartozók más papot kértek meg a végtisztesség meg­adására. A bősi pap elfogadta azt, hogy a falu lakosától - az egyházi szertartáson - én is elköszönjek. Ez szerintem hozzáállás kér­dése. A bodaki hívők elégedetlenségének or­voslását a képviselőtestület is fontosnak 'tart- ja. Mert a templom mindenkinek a szívügye. Ahhoz, hogy azt a célt szolgálja, aminek épí­tettük, az kell, hogy olyan misézzen benne, akiből emberség és szeretet árad, akivel köl­csönösen elfogadjuk egymást. PÉTERFI SZONYA

Next

/
Oldalképek
Tartalom