Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-05 / 18. szám
Vasárnap 1996. május 5. RIPORT Te ljesíthetetlen végakarat A halálhír mindenkit másképpen érint. A családtag rendszerint szívfájdalommal, a távolabbi rokon, barát részvéttel, sőt a kívülálló is némi keserűséggel veszi tudomásul: az élet véges, halandók vagyunk. A temetési szertartás intézése is szomorú kötelesség. Hát még akkor, ha nincs lehetőség az elhunyt végakaratának teljesítésére! Az alábbi történet erről szól.- Szegény anyósom agyvérzéssel került a felbári kórházba, míg két hónapos szenvedés után, március 17-én elhunyt. A kórház a szomorú eseményről táviratban értesített bennünket. Az első döbbenet után szóba került a temetés kérdése is. A férjem édesanyja Bo- dakon élt, s mert valaha a falubeliek a felbári templomot látogatták, s a mama, aki bábaasszonyként sokat találkozott a felbári pappal, betegsége idején azt mondogatta, ha eljön az ideje, az a pap temesse. Végső esetben a bősi - emlékezett a közelmúlt eseményére Kovács Erzsébet. A hozzátartozók, tiszteletben tartva akaratát, meglátogatták a felbári papot s tolmácsolták a 76 éves Kovács Ilona kérését. Aki viszont nagy részvét és sajnálkozás közepette kénytelen volt nemet mondani, ugyanis más egyházi körzetbe tartozót nem temethet.- Kénytelenek voltunk elfogadni magyarázatát, de nem tudtuk elképzelni, hogy a mamát az idős vajkai pap temesse. Sem a mama, sem a legtöbb bodaki ugyanis nincs megelégedve munkásságával. Ezért aztán a másik lehetőséggel próbálkoztunk. Felhívtam a bősi bábaasszonyt, beszéljen a bősi plébános úrral, hogy legyen olyan szíves vállalni a szertartás elvégzését. Másnap, hétfőn, elvittük a mama ruháját a bősi temetkezési vállalkozóhoz, s természetesen felkerestük a bábaasszonyt is. Sajnos, azt mondta, amitől tartottunk: a bősi pap szeretné teljesíteni óhajunkat, ám az ismert okok miatt nem teheti. Nem maradt más megoldás, mint hogy felke- ■■ ressék a vaj kai papot. A parókia kapuját zárva találták, s csak nagysokára tudták meg, hogy Koller József nem tartózkodik a faluban. Valaki szólt, menjenek Nagy Istvánékhoz, ők tudnak a plébános hollétéről. Nagyék közölték velük, hogy a halálesetről értesítik a papot, s valóban, amikor délben telefonon érdeklődtek, megtudták, hogy a szerdai terminussal a vajkai pap is egyetért.- Még hétfőn este eldöntöttük, mégis illenék, ha személyesen beszélnénk a plébánossal, ezért autóba ültünk és ismét Vajkára mentünk. Feleslegesen, mert a kaput zárva találtuk. Kedden délben újfent szerencsét próbáltunk, estefelé ismét, de hasztalan, a pap nem volt odahaza. Eléggé idegesen mentünk hát Nagyékhoz, ahol, nem tagadom, alaposan összeszólalkoztunk. Hiába bizonygatták. hogy minden el van intézve, csak arra tudtam gondolni: hogy áll a koporsó fölé olvasva- laki, aki semmit sem tud a meg- . boldogultról? Az imán kívül mit tud majd nyújtani, mondani a gyászolóknak? Ezért a férjemmel és a sógornőmmel azonnal Bősre utaztunk, azzal az elhatározással, hogy meg kell győznünk az ottani papot, mégis végezze el a szertartást. Éppen misézett, de amint lehetett, fogadott bennünket. Sőt, megesett rajtunk a szíve és nagy megkönnyebbülésünkre elvállalta a mama búcsúztatását. Eljött a temetés napja, amikor a bodaki községházáról értesítették a gyászoló családot, hogy mivel a bősi papot vajkai társa megrótta azért, mert tudtán kívül elvállalta Kovács Ilona eltemetését, a békesség kedvéért szerezzék meg Koller József beleegyezését. Az elhunyt fia és lánya azonnal Vajkára hajtottak, de a pap ismét nem tartózkodott a parókián. Végül a községházán találták meg. Megkérték, adjon írásos beleegyezést arra. hogy h édesanyfalunak tíz éve nem volt papja - megkértek, vállaljam el a hívőket.- Hány misét tart Vajkán?- Rendszerint naponta egyet. Nem jönnek az emberek, tegnap este (április 10-én - a szerk.megj.) is csak négyen voltak. Télen hideg a templom, nyáron meg ott a sok mezőgazdasági munka. Az is lehet, a hívők még nem szokták meg, hogy van papjuk.- És Bodakon?- Vasárnaponként. Hétköznap nem kérnek misét, ezért nem vagyok köteles odamenni. Bodak felé tartva nem ment a fejembe: minek építettek a falusiak templomot, ha nem igénylik, hogy a pap gyakrabban misézzen benne? Erről faggattam a járókelőket, s megtudtam: a vajkai pap náluk csakis halottakért tart misét, amit a hozzátartozók külön megfizetnek. Ádám-Évakor pedig az örömmise költségeit a községi hivatal állta. Nem tagadták azt sem, hogy amikor még a bősi pap járt Bodakra, megtelt a templom, a vajkai pap prédikációi viszont nem jutnak el a hívők szívéhez. Ezért nem is mennek el a templomba. A gyerekek között is alig Méry Gábor illusztrációs felvételei juknak a bősi pap adhassa meg a vég- pr tisztességet. Koller József hallani sem akart róla, de nem tetszett neki az sem, amikor közölték vele, hogy akkor majd polgári temetésen vesznek tőle búcsút.- A férjem végső kétségbeesésében azt ajánlotta, megfizeti a temetés költségeit, 1 csak adja meg az engedélyt, s le is tett az I asztalra egy ötszázast. Ez hatott, a mamát I eltemethette más. Ha tudtuk volna, hogy az I engedély megadása csupán anyagi kérdés, f megkíméltük volna magunkat a sok idegeskedéstől. A sógornőm nem tagadja, hogy a vajkai községházán nem a legilledelmeseb- ben beszélt a plébános úrral, de nagyon ideges volt. Nem volt szándékában jelenetet rendezni, de a két napon át tartó hajsza után nem tudta volna elképzelni, hogy végül ne a bősi pap temesse az elhunytat. Végakarata szerint. Március közepe óta valamennyiünket lidércálmok gyötörnek, a temetésről álmodunk. Rossz rágondolni, hogy nézett volna ki a mama búcsúztatása, ha a vajkai papra szorultunk volna. Hiszen semmit sem tudott az életéről, munkásságáról, családjáról, gyermekeiről. Tudatában vagyunk annak, hogy az egyházi szertartásoknak szigorú szabályai vannak, de talán nem túlzás, ha a hozzátartozó a pap szájából az együttérzés, a részvét szavait akarja hallani. A temetést követő vasárnapon Bodakon a mamáért halotti misét tartattunk, s megbizonyosodtunk arról, hogy a vajkai pap nemcsak idős, de rideg is. Sőt, szerintem nem szereti az embereket. Érdeklődjön róla a bodaki híveknél - ajánlotta. Mielőtt megfogadtam volna tanácsát, a vajkai plébános keresésére indultam. A templommal szembeni házban meg is találtam, s együtt mentünk a plébániára. Amikor közöltem, mi járatban vagyok, nem igazán örült jöttömnek. Kifejtette : nem érti, hogy a tevékenységével egyet nem értő lakos miért nem az egyházi hivatalban mondja el panaszát.- Az egyházi törvényeket tiszteletben kell tartani mindenkinek. Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy tudni akarok arról, ha az én körzetemben valamelyik paptársam „dolgozik”, mint ahogy arról is, ha valakinek kifogása van ellenem. Nem igaz, hogy Kovácsék nem tudtak megtalálni. Tény, hogy vasárnap el kellett hagynom a falut, mert a pozsonyi lakásomban csőrepedés volt. Nagyné viszont ismerte tartózkodási helyemet. Másnap gyűlésünk volt Somorján, ahol a felbári paptól értesültem arról, hogy halott van a körzetemben. Nagynéval is beszéltem, s megegyeztünk a szertartás időpontjában. Nem értem tehát, mi váltotta ki Kovácsék idegeskedését. Ha annyira beszélni akartak velem, kedden este Vajkán megtehették volna, hiszen 19.15-kor miséztem.- A család tartott attól, mivel nem ismerte az elhunytat, nem fogja tudni méltón elbúcsúztatni...- Öt hónapja vettem át a plébániát, aki akart, mindig megtalált.- Honnan került Vajkára?- Nyugdíjas voltam már, amikor - mert a akad egy-kettő, aki hajlandó ministrálni Koller József mellett. Utoljára húsvétkor telt meg a templom, de a mise alatt ismét sokan hazamentek. Valamennyien azt ajánlották, kérdezzem Világi Gyuláné „templomatyát”.- Hívő emberek vagyunk, s amíg nem volt saját templomunk, a két és fél kilométerre eső felbári, majd a felvízcsatorna megépítése után a bősi és a vajkai templomot látogattuk. Nagy örömünkre 1995. július 8-án felszentelték a falu templomát, a munkálatokban, az ügyintézésben sokat segített a bősi Machó József plébános úr. Ő járt ki hozzánk szombatonként, egyformán szerették a gyerekek és a felnőttek is. A mise végeztével a férfiak alig várták, hogy szót válthassanak vele. A prédikációit öröm volt hallgatni. A vajkai plébános úr más mint a bősi, vagy mint a felbári volt. A hívők elégedetlenek, amit a polgármester tudomására is hoztak. Hogy látja a helyzetet Lukovics László polgármester?- Sajnálatos dolognak tartom azt, hogy Koller József plébános úr kissé félkézzel kezeli a bodaki hívóikét. Ahelyett, hogy örülne az új templomnak, úgy érezzük, ránk neheztel azért, mert Vajkán megcsappant a mise- látogatók száma. Tény, hogy lakosaink 90 százaléka aláírta azt a kérvényt, amelyben kérjük, hogy egyházilag Bős nagyközséghez kívánunk tartozni. Azt szeretnénk, ha úgy mint valaha, Bodakon a bősi pap szolgálná a miséket, gondozná a hívőket. Az ő prédikációiból okult mindenki, s a templomból lélekben megerősödve távoztak az emberek. A koros vajkai pap nem tudja összefogni a hívőket, egyre üresebb a templom. Ahogy hallom, Vajkán is. Magam sem járok már a prédikációira, sem a tudatomat, sem a telkemet nem érintik meg a szavai. Kovács Ilonka néni temetésének körülményeit is ismerem. Szerintem, tiszteletben kell tartani az elhunyt akaratát. Nem csoda, hogy a hozzátartozók más papot kértek meg a végtisztesség megadására. A bősi pap elfogadta azt, hogy a falu lakosától - az egyházi szertartáson - én is elköszönjek. Ez szerintem hozzáállás kérdése. A bodaki hívők elégedetlenségének orvoslását a képviselőtestület is fontosnak 'tart- ja. Mert a templom mindenkinek a szívügye. Ahhoz, hogy azt a célt szolgálja, aminek építettük, az kell, hogy olyan misézzen benne, akiből emberség és szeretet árad, akivel kölcsönösen elfogadjuk egymást. PÉTERFI SZONYA
