Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-05 / 18. szám
A PARÁNYON A mindenkori politika számára eléggé el nem ítélhető magatartásnak minősül, ha az „átlagember” (vajon mit fedhet az összetétel első része?) úgy isteniga- zában önmaga felé fordul... A Magyar Sálon 1890-ben szintén azon kesereg, hogy a nyárspolgárság a közügyekkel nem törődik, „békésen megfér mindenkivel, szeret házügyeiről, szántóföldjeiről diskurálni, délutánonkint beül a kávéházba, elolvassa a napi híreket... kiballag a szőlejébe s annak művelését ősrégi recept szerint maga vezeti, kezeli borait, melyek jósága legeslegfőbb büszkeségének tárgya”. Így aztán Tolsztoj Nyikolajevics Leó sem volt nagyon különb a Deákné vásznánál, persze őt a Magyar Sálon nem merte „lenyárspolgározni”, inkább kikiáltotta a világ legoriginálisabb emerének, akivel csak az ókori hordólakó hippi, Dio- genész vetekedhetett. Ugyanis Nyikolajevics Leó „visszamén Jasznaja Pol- janába ... szánt-vet, csizmát varr, kályhát tapaszt, keresi mindennapi kenyerét - Uram bocsá’-, jóllehet nincs rászorulva... de az ő nézete az, hogy minden ember köteles két keze munkájával megkeresni kenyerét, ruháját....” Kétségtelen, hogy az önmaga felé forduló ember a belső tér, a belső utak felé is fordul. Más kérdés, vajon meddig jut el ezen az úton, illetve mi késztette, hogy erre az útra lépjen? Az elmúlt századvég embere - pedig akkortájt nem nagyon privatizáltak - fulladozni kezdett a korrupcióban, az erkölcsi értékrend felborulása (valahol már érlelődött az első világháború...!), a mindennapi élet „materializálódása” egyre jobban beszűkítette mozgásterét. Mi mást tehetett - a Magyar Szemle szóhasználatával „ingadozni” kezdett. Úgynevezett ingadozásának „főoka” 1896-ban kétségkívül az volt, hogy „a közügyek élén álló egyéniségek közt kevésnek vannak megtisztult nézeteik a dolgok felől, amelyekben vezérszerepet kell vinniök; kevesen tudják, mit akarnak, mit akarhatnak, mit kelljen akamiok.” Függetlenül attól, hogy a kérdésfeltevés száz év múltával sem veszített időszerűségéből - az ember mégiscsak tovább lépett. Persze, befelé! Ma már nem „ingadozik” - elidegenedett, mit sem törődve azzal, minek nevezték a szocialista társadalomépítés időszakában, illetve miként titulálják a fogyasztói társadalom közép-kelet-eu- rópai „variánsaiban”. A tizenkilencedik század végén a tudomány egyre erőteljesebben döngette az atomisztikus kapuit, a Magyar Sálon Demokritosz-idézettel vezeti be a szenzációs híranyagot: ■ I BELÜL „... nem létezik egyéb mint a pará- nyok és az üres tér, a többi minden nem egyéb, mint föltevés.” Mindez még Demokritosz „szájából” is túl misztikusan hangzik, bár itt még az atom ellenállt - nem csupán a nyelv- újítási törekvéseknek -, hanem a magfizika későbi feltevéseinek is. A Magyar Sálon úgy véli, hogy a görögöket túlszárnyaltuk, sok filozófiai rendszer a szemétdombra került, de „a mai természettudomány is hirdeti a parányt, az anyagnak eme legkisebb részét, amelyet nem lehet többé elosztani.” És most következik a szenzáció: „... odáig jutottunk, hogy kísérletek tétettek a parányok mérésére.” Püthagorasz volt a számok misztikájának a nagymestere, a tér „misztikáját” Einstein téregyenletei teremtették meg. Viszont az atomon, a pa- rányon belüli tér kizárólag a „tapasztalattól függetlenül létezőnek” fogadható el, nevezzük bár Kant „idealizmusát” klasszikusnak, kritikusnak vagy akár transzcendentálisnak. Itt, ebben a térségben, ennek a világnak a labirintusában érzi magát biztonságban az „elidegenedett” ember. Így válik számára érthetővé Degas sóhaja Picasso alkotásai előtt: „Ezek a fiatalok valami olyat akarnak csinálni, ami nehezebb a festészetnél.” Valóban nehezebb. Kiváltképp a mi régiónkban, ahová még Gödöt sem érkezett meg, bár Becket már az ötvenes évek elején útjára bocsátotta. Ez tehát a helyzet a parányon belül... itt, bennünk, az ezred végén. Persze nem biztos, hogy kérdéseinkre valaha is választ kapunk. Szent- Györgyi Albert jegyzi meg: „A tudomány arra a tapasztalatra épül, hogy a természet értelmes kérdésekre értelmes válaszokat ad, következésképp amennyiben nincs válasz, minden bizonnyal a kérdéssel van baj.” Meglehet... Esetleg a válasz egy más világban található, illetve a kérdés egy más világban tehető fel. M. C. Escher: Egy más világ (részlet) tyaAÁriátapi _ htetq&Á& Alec Baldwin verekedett Alec Baldwin és felesége, Kim Basinger csöpp lányukkal, Irelanddel séltalgattak, amikor hirtelen eléjük ugrott egy férfi, hogy pár fotót készítsen a híres párról. Alec annyira megijedt, hogy ösztönösen orrba csapta a támadónak vélt paparaz- zit. Az utóbbi törött orral került kórházba, majd a bíróságon „panaszkodott”. Hiába tette, a közelmúltban hozott ítélet szerint Baldwin önvédelemből cselekedett. Eddie Murphy A titokzatos parkőr Eddie Murphy olykor parkőrként keres pár dollárt a millióihoz. Ha valamelyik új filmjét kezdik vetíteni, az adott mozi parkolójában őrzi a mozilátogatók autóját, majd a film után kifaggatja a kocsitulajdonosokat: Milyen volt a film? Tetszett a főszereplő? Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megtudjam, mit gondot rólam s filmjeimről a közönség - vallja Eddie. Csak ritkán fordul elő, hogy valaki felismeri a parkolóban, hiszen kinek is fordulna meg a fejében, hogy Eddie Murphy autóparkolóban őrködjön. Genetikailag módosított konda Tovább élni vagy meghalni, ez itt a kérdés? Igaz, az nem mindegy (már akinek), milyennel: emberi szívvel vagy, amint az új kísérletek bizonygatják, disznószívvel. Amióta Bemard professzor, a szívátültetés tudora elvégezte az első emberi szívátültetést, eltelt jónéhány év, s mint tudjuk, nem tétlenül. Mivel azonban az utóbbi időben egyre több a szívrendellenesség, pótszív után kellett nézni. Megérte. A jövőben nem lesz gond, ha kevés szervátültetéshez szükséges donor áll rendelkezésre: pótlóként megteszi egy anyakoca, hízó, süldő, netán vágósertés szíve is. Hogy disznóság, amit mondok? Tessék elhinni, létezik ilyen. „A cambridge-i székhelyű angol biotechnológiai vállalat 400 jó szívű (nem jószívű és nem feltétlenül rosszmájú - a szerző megj.) disznót gondoz egy titkos farmon..,, ahol a genetikailag módosított konda valamennyi tagja alkalmas arra, hogy adott esetben a rászoruló, szívbeteg emberekbe ültessék. ” (Reform) Itt tartunk ma. És mit hoz a jövő? Van néhány elképzelésem. Nem tudom, a kutatók is számoltak-e az alábbiakkal? Feltehetően abból indultak ki (a szív fiziológiai szerepén kívül), hogy épp elég disznóságot cselekszünk manapság disznószív nélkül is, így nem jelenthet gondot mindezt disznószívvel csinálni. Legalább ráfoghatjuk, ezt pedig azért tettük, mert disznószívünk van. Apropó: tulajdonképpen humánetikai szempontból is ül a dolog, hiszen ha disznószív nélkül is képesek vagyunk a disznóságokra, a beültett idegen szerv (amely egyesek számára nem is idegen) problémamentesen adaptálódik szervezetünkben. Anélkül, hogy testünk és lelkünk kárt szenvedne. Negatívuma - mindannyiunk kárára - legfeljebb (igaz, ez sem kevés) az, hogy egyesek „dupladisznók” lesznek, vagy disznók a köbön. Holott, disznó(ság)nak egy is elég (sok). Hogy mi minden tekinthető disznóságnak, azt bizonyára a tisztelt olvasó is tapasztalja, nem egyszer. A jelzők felsorolása hiányos lesz, de ahol én abbahagyom, ön ott folytathatja: erkölcstelenség (vadkan), arcátlanság (pofátlan disznó), hazugság (hazug disznó), aljasság (aljas disznó), irigység (irigy disznó), lopás (zsivány disznó), alkoholista (részeg disznó), gőgösség (pöffeszkedő disznó) satöbbi.... (d. varga) Ül ÉRDEKESSÉG 1996. május 5.
