Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-05-05 / 18. szám

PO LIT KRÍM I- Ön nemcsak a legerősebb ellenzéki párt: a KDH, tehát a szlovák keresztény- demokraták elnökségének tagja, hanem a SZÓLÁSSZABADSÁGÉRT! jelszóval meghirdetett pozsonyi és kassai tö­meggyűlések egyik vezérszónoka is. 1996 tavaszán azonban egy tévényilat­kozata révén került szembe a hatalom­mal. Emlékszik még arra, hogy mit is mondott a február 18-ai Lépésekben?- Természetesen! Hogy ebben az or­szágban visszájára fordult minden. A képtelennél képtelenebb dolgok is meg­történhetnek, elhangozhatnak abszurd­nál abszurdabb kijelentések, ám mindez látszólag rendjén van. De ha valaki ke­rek perec kimondja a valóságot, amit az emberek zöme amúgy is tud, vagy leg­alábbis sejt, akkor bizonyos körökben kitör a pánik. Manapság lépten-nyomon ezt tapasztalni. Ezt mondtam el a Lépé­sekben is, olyan konkrétumokat említve, amelyekről a nyilvánosság előtt már ko­rábban is szó volt. Talán csak energiku- sabban szóltam arról, hogy a titkosszol­gálat külföldre hurcolta a köztársasági elnök fiát; a kormány, elsősorban a bel­ügyminiszter és a kormányfő pedig védőkart nyújt ehhez. Szóltam néhány erélyesebb szót a privatizációról, amit egyszerűen fosztogatásnak tartok. Jobb szót aligha találni erre. De hát ez sem az én felfedezésem, a lapok is tele vannak ezzel. És fölhoztam még azt is, hogy aki itt kimondja az igazat, annak a kor­mányzat legszívesebben befogná a szá­ját. S hogy ez sem halandzsa, azt az adás után a főügyésszel kerekedett, az ő részéről tárgyi tévedésektől sem mentes sajtópolémiám is bizonyítja. Pedig én semmi újat nem mondtam, pusztán ne­vükön neveztem a dolgokat.- Miért tartja mindennél lényegesebb­nek az egyenes beszédet?- Mert ha szemet húnyunk az előttünk pergő baljós események fölött, akkor rö­videsen megnézhetjük magunkat! Ha egy esztendeje azzal riogatott volna va­laki engem, hogy a Szlovák Információs Szolgálat megszervezi az államfő fiának elrablását, kinevetem az illetőt. Kilenc­venöt augusztusában mégis megtörtént ez a stikli; pár hónappal később pedig ott tartunk, hogy a kormányzat és annak szócsöve: a „közszolgálati” televízió az önelrablás elméletét szajkózza, amiben még a HZDS támogatóinak többsége sem hisz. Ellenkező esetben a szlovák titkosszolgálat, a SIS népszerűsége or­szágos viszonylatban nem lenne mind­össze két-három százalékos! Ha tehát hallgatni fogunk ezekről a dolgokról, akkor még súlyosabb törvénysértések­nek adunk teret. Ráadásul nem árt tuda­tosítani, hogy ami az 1994-es parlamenti választások óta zajlik Szlovákiában, az nem más, mint ellenforradalom. A kom­munista rezsimet 1989-ben megdöntők első lendülete törvényszerűen megtört, viszont a korábbi rend katonásan szerve­zett hatalma - új jelszavakkal, némileg átcsoportosítva, de a hajdani módszerek­kel élve - újra uralomra tört. Már nem ugyanazok ők, mint a rendszerváltás előtti erők, „csak” politikai stílus dolgá­ban, az akkori garnitúra nyomdokaiban járnak. Szerintem minderről csakis szó- kimondóan érdemes beszélni.- Ön, a hivatását tekintve, főiskolai adjunktusként matematikát oktat. Most mégsem a logikai következtetéseiben nyilván precíz számzsonglőrt kérdezem, hanem azt a férfit, aki 1991/92-ben a Szövetségi Biztonsági és Hírszerzési Szolgálat igazgatóhelyettese volt: igaz, hogy a valamikori StB emberei bűntette­ket is elkövettek Vladimír Meciar érde­keit szolgálva, amit nem kis nagy­lelkűséggel mostanában ő viszonoz?- Nézze, a tények kérlelhetetlenek. Meőiar úr fiatalon az ifjúsági szövetség funkcionáriusa, később Moszkvában képzett kommunista, majd az 1968-at követő tisztogatások egyik áldozata. Az StB-vel való kapcsolatai a titkos- rendőrség trencséni járási szerveihez fűzik, ahol 1984-ben a 31048-as sor­számmal ügynökjelöltként vették nyil­vántartásba. A következő évben kiiktat­ták onnan, és a Doktor fedőnevű iratkö- teget a 97472-es sorszámmal iktatták az StB pozsonyi levéltárában. Mindez egy fennmaradt nyilvántartási törzslap alap­ján rekonstruálható, mert 1990 első fél­évében - amikor Meéiar úr védence: Ja- roslav Svéchota volt Szlovákiában az Alkotmányosságot és Demokráciát Védő Hivatal igazatója - valaki kitépte az idevágó oldalakat az erre vonatkozó nyilvántartásból. Amikor kiderültek ezek a machinációk, Svéchotát menesz­tettek; tavaly viszont a Szlovák Informá­ciós Szolgálat kémelhárítási cso­portfőnöke lett! A közvélemény ugyan­csak régebben értesült már a trencséni Tiso-villában történtekről, ahonnan Cimo őrnagy irányításával - ugyancsak 1990 legelején, tehát Vladimír Meéiar belügyminiszterségének időszakában - titkosszolgálati iratkötegek tűntek el. Ladislav Cimo később minderről tanú- vallomást tett a Szövetségi Belügymi­nisztérium nyomozói előtt, akik Szlová­kiába továbbították az ügyet. Akkor azonban már közeledtek az 1992-es vá­lasztások, úgyhogy ez ügyben nem fejezték be a nyomozati eljá­rást. Cimo úr a vá­lasztások után Svájc­ba szökött. Emigráció tekintetében így Ős- kar Fegyveres előfu­tára lett, aki ifj. Mi- chal Kováé elrablásá­nak a koronatanúja. Mindketten nyilván azért szöktek külföld­re, mert rádöbbentek, hogy rászedték őket és szolgálati teendőik teljesítése közben tör­vénysértésekbe bo­nyolódtak.- Csehszlovákiá­nak a második világ­háborúban emigráci- ós kormánya műkö­dött Londonban. Ügy látszik, a kilencvenes évek vége felé Szlo­vákiának viszont emigrációs titkos- szolgálata lesz.—- Tréfának nem rósz. Persze, a hely­zet jóval komolyabb ennél, mert Vladi­mír Meéiar évek óta szándékosan igno- rálja a mindmáig hatályos lusztrációs törvényt, ami az StB embereinek újra lehetővé teszi, hogy pozíciókhoz jussa­nak. A SIS-ben így került fontos tiszt­ségbe például Frantisek Budavári, aki az StB XII. ügyosztályának parancs­nok-helyetteseként sokak korábbi meg- hurcolásáért felelős.- Kilencvenhat márciusában, a De­mokratikus Szlovákiáért Mozgalom Ró­zsahegyen rendezett lakossági fórumán Meciar úr kijelentette: Vladimír Palkó a felelős azért, hogy Szlovákiából elke­rültek a belügyi levéltári anyagok, hogy a titkosszolgálatok holmiféle szlovák extrémistáknak kijáró figyelmet szen­teltek a HZDS frontembereinek, akikről egyben azt híresztelték, hogy erőszaktól sem idegenkedő ügynökök...- Meéiar úr fantáziájának egyszerűen nincs határa, ráadásul szemrebbenés nélkül adja elő ezeket a tündérmeséket. A valóságban ezért viseltetik ellen­szenvvel velünk szemben, mert ponto­san tudja, hogy mi is tudjuk a magun­két. De mert a nyilvánosság előtt erről nem lehet beszélnie, számára egy­szerűbb legendákat szövögetni arról, hogy a szövetségi hírszerzés annak ide­jén kivetette rá a hálóját. A'bökkenő csupán az, hogy öt esztendő alatt még egyszer sem beszélt világos tényekről.- Viszont szóba hozta állítólagos megfigyeltetésének tényét ‘95 márciusá­ban, a szlovák parlament képviselő-tes- tülete előtt. Fél évvel később pedig ennél is tovább ment: a Slovenská REPUBLI­KA 1995. november I I-i számának ta­núsága szerint írásban felelt Ján Carno- gursky interpellációjára, és sértődött hangú viszontkérdésekben részletezte vélt vagy valós nyomon követésének sej­telmeit, a letartóztatására irányuló ter­veket, a Szövetségi Biztonsági Hírszerési Szolgálat 1992-es tevékenységével kap­csolatos kételyeit, s mindezért elsősor­ban a SZBHSZ-hez közel álló Keresz­ténydemokrata Mozgalmat okolta.- Őszintén szólva újra meg újra derül­ni tudok azon, ha - stílusosan szólva - a tolvaj rendőrért kiált! Hiszen amit a szó­ban forgó válaszban rendre felsorol, az mind nem egyéb kitalációnál. Sehol a té­nyek hitele, sehol egy konkrétum. Ki akarta őt letartóztatni? Hol? Miért? Mi­kor? Ténynek tény, hogy Cimo őrnagy tanúvallomása szerint folyamatban volt egy kivizsgálás a Tiso-villában történ­tekről, no de miért hozza azt rögtön összefüggésbe önmagával?! Manapság már pusztán kuriózumként érdekes, hogy amikor különféle spekulációk lep­ték el a sajtót, éppen Ján Canogursky volt az, aki kijelentette: amíg ő lesz a szlovák kormányfő, addig Meéiarnak nem eshet bántódása.- Aligha szerencsés, ha a riporter nemcsak társalog a beszélgetőpartneré­vel, hanem hellyel-közzel befolyásolni is igyekszik a párbeszédet. Én most mégis erre vetemedem, amikor felhozom, hogy vény módosítást megelőző napon! Min­dennek tudatában milyen véleménnyel lehetek a főügyészről? S akkor még szó­ba sem hoztuk, hogy úgy tűnik, Szlová­kia főügyésze az ifj. Michal Kovác ügy­ben a nyomozás mielőbbi eredményes lezárásának szorgalmazása helyett, in­kább az emberrablás elkövetőit oltal­mazza. Legalábbis a sajtóban tett nyilat­kozatai erre utalnak.- Ön nem érzi úgy, hogy nálunk állam­ideológiává „nemesedett" az a meciari axióma, amelyet még ’91 októberében, a pozsonyi újságírószékházban mondott: „Ma igazad van, holnap ugyanez forítva lehet érvényes. ” Aznap este lakossági fó­rumon arról beszélt, hogy éppen az ön által is irányított titkosszolgálat autó­balesetet mímelve politikai gyilkosságot fabríkálgatott ellene; utána pedig azzal kápráztatta el hallgatóságát, hogy ő ugyan sohasem járt az StB archívumai­ban, ám látta: az eladdig követett sze­mélyt - valamiféle műszaki kecerén — harminc másodperc alatt titkosszolgálati ügynökké lehet „átminősíteni”...- Tipikusan őrá jellemző kijelentések ezek. És a helyzetünkre is. Mert Szlová­kiában a társadalmi klíma egyik legna­Interjú Vladimír Palkóval (Foto: archív) ’92 őszén Iván Gasparoviccsal készítettem mélyinterjút; s amikor a magnó már kikapcsolva pihent, a pozso­nyi parlament házelnöke meg­jegyezte: nem szívesen emlék­szik a rendszer- váltás után Prá­gában töltött szolgálati időre.... Nos, több esztendő távlatából most az érdekelne, hogy a szövetsé­gi hírszerzés hajdani igazga­tóhelyettese szerint vajon miért mentette fel tisztségéből Havel elnök Csehszlová­kia akkori főügyészét?- Nem tartozott hatáskörömbe, hogy erről pontosan tájékozódjam. Emlék­szem viszont az akkori idők hangulatá­ra, s úgy tudom, hogy Václav Havel azért volt elégedetlen GaSparoviö úr te­vékenységével, mert főügyészként nem lépett fel eléggé erélyesen a letűnt kommunista rendszer felelős beosztású tisztségviselőivel szemben.- Vladimír Meciar személye tehát nem játszott szerepet ebben a lemondatás- ban? A szlovák parlament frissen meg­választott elnöke akkoriban erre is tett előttem egy homályos célzást...- Nézze, amennyiben GaSparovié úr­nak ilyen vonatkozású gyanúja, esetleg bizonyítékai vannak, akkor illenék vég­re megszólalnia. Ellenkező esetben nem tudom mire vélni a dolgot, legföl­jebb az amolyan janoluptáki megnyil­vánulások közé sorolhatom. Én a szóki­mondás híve vagyok.- Értem. Akkor hát az érdekelne, mi­ként vélekedik a Szlovák Köztársaság Főügyészségéről? Ön például négy esz­tendő távlatából keveredett nyilatkozat- háborúba még az 1992-es választásokat megelőző időszakot illetően Michal Vato főügyésszel. Vato úr kilencvenöt áprili­sában viszont - saját kijelentései szerint az ominózus nap éjszakáján - kézírásos feljegyzéseket készített arról a napközben történt eseményről, amikor a kormányhi­vatalban a kormányfő, még a kabinet so­ros ülését is odahagyva, összehozta őt az előzőleg Vladimír Mitro irányította tit­kosszolgálat egyik tisztjével, aki kijelen­tette, hogy Meciar harmadik országosá­nak időszakában a miniszterelnök nyo­mon követését kapta feladatul.- De azt például már nem kérdezte meg azon melegében ugyanez a főügyész, hogy az illetőt vajon mikortól bízták meg ezzel a feladattal! Vagy azt sem, hogy milyen célzattal kellett, állító­lag, ezt a munkát ellátnia? Ráadásul ma­ga a kormányfő kezdeményezte ezt a „kihallgatást”, a maga szabta időpont­ban: a titkosszolgálatokról szóló tör­gyobb rákfenéje mostanság, hogy rendre hagyjuk magunkat csőbe húzni. Meéiar blöfföl egyet, az emberek pedig ostoba­ságokon vitatkoznak, ahelyett, hogy az ország komoly gondjaira összpontosíta­nánk figyelmünket.- Nem azért tapasztalni ezt, mert az egész társadalomra valami gyógyítha­tatlannak látszó megosztottság jellemző? Vagy mert a viták zöme lezáratlan ma­rad. Például azért, mert az is meghatá­rozza a társadalmi légkört, hogy a Szlo­vák Információs Szolgálat, vagy éppen­séggel a Számvevőszék élén is olyan egyének állnak, akiknek neve ott szere­pel az StB 1989 novembere után nyilvá­nosságra került ügynöklistáin...- Egyetértek. De ez nem jelenthet mentséget arra vonatkozóan, hogy sűrűn fölülünk az üres fecsegésnek, a halan- dzsázásnak. Ehelyett a tényekről, a való­ságról kellene beszélni, hogy mi történik itt 1994 novemberétől, a hosszú kések parlamenti éjszakájától. Hogy a demok­rácia működőképességét bizonyító nagy változásokat sok-sok apró változásnak kell megelőznie. Hogy az ügyeletes ha­talom a kommunista időket idéző propa­gandát űz, mégis rengetegen vannak, akik bedőlnek ezeknek az ostobaságok­nak. Akkoriban a dolgozó nép sikereit és a népi demokratikus rendszert gyűlölő szocialista ellenes elemekről papoltak, mostanában Szlovákia ellenségeiről re­gél a propaganda. Elgondolkodtató, hogy még csak valami újra sem futja a fantáziájukból, hanem csak a jelzőket cserélgetik a réges régen ismert szöveg­ben. Szlovákiának más gondolkodás- módra lenne szüksége.- Palkó úr, fél évtized megannyi ta­pasztalata után már-már meciarológus- nak tartja magát?- Ne a kormányfőről, hanem a valós gondokról beszéljünk! Minél szélesebb körben. Arról, hogy miért tört meg olyan gyorsan 1989 novemberének len­dülete; hogy miért élünk örökös bizony­talanságban, miért adunk hitelt a téves információk özönének, miért hisszük el a légből kapott fámákat is; hogy az egy­szerű emberek körében ki és mi hergeli a nacionalizmust; hogy eleget beszé­lünk-e a kormánykoalíció lépten-nyo­mon tapasztalható törvényszegéseiről; hogy keressük-e a katarzishoz vezető igazságot? Talán a választók tíz, esetleg csak öt százalékát kellene megnyerni ah­hoz, hogy Szlovákia útkeresését ne a mélyrepülés jellemezze.- Társalgásunk kiindulópontja az őszinteség volt. Ezért hadd fűzzem hoz­zá: a szlovákiai magyarság és annak parlamenti képviselete 1989 ősze óta kö­vetkezetesen a demokratikus fejlődés pártján állt. A mai helyzetet helyes irányba terelni képes választói bázis elsősorban a szlovákság körében kere­sendő. Egy demokratikus Közép-Euró- pának szüksége van Szlovákiára; Szlo­vákiának azonban még nagyobb szüksé­ge lesz a demokráciára. Mondjuk, a po- litkrimik „izgalma" helyett. MIKLÓSI PÉTER A nevető harmadik Pozsony és Budapest újfent vi­askodik. Méghozzá a szó szoros értelmében egész Európa szeme láttára! A tét az EBESZ főtitká­ri posztja. A magyar fél már belátta, ha most visszavonja je­löltjét, akkor nem vesztesként távozik a porondról. Hiába, az is a diplomácia művészetéhez tartozik, hogy egy ország el tudja dönteni, mikor számít a visszavonulás a józan ész győzelmének és mikortól elvte­len maghátrálásnak. Most már világos: Gyarmati István nagykövet semmiképp sem foglalja el az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Szervezet júniustól megüre­sedő főtitkári székét. Pedig a Die Presse szerint nemrég még az egyetlen, első számú favo­ritnak számított a dinamikus magyar diplomata, az európai biztonságpolitika kiváló is­merője. A bécsi konzervatív új­ság ironikusan jegyzi meg, hogy egyeseknek túl dinami­kusnak tűnt, viszont még az amerikaiak és az oroszok is úgy ítélték meg, hogy ő a meg­felelő ember. Az osztrák lap­nak is feltűnt az a rendkívül szívós igyekezet, amellyel épp Szlovákia ellenezte a magyar diplomata jelölését. A Gyarmati támogatásától vonakodó pozsonyi magatartás mögött nem kell feltétlenül szlovák-magyar konfliktust sej­teni, hárította el még január­ban kérdésünket Juraj Schenk. Az eltelt hónapok azonban nem ezt igazolták. A nemzetközi dip­lomáciában ugyanis az a módi járja, hogy ha egy tisztségre pályázó politikus jelölését a döntő többség támogatja, akkor a többiek noszogatás nélkül a javára visszalépnek. A pozsonyi magatartásban nyoma sem volt ilyen előzékenységnek. Szlová­kia mind a mai napig ragaszko­dik Ján Kubisnak, az EBESZ konfliktus-megelőző központja igazgatójának jelöléséhez, csakhogy - újra a Die Presse szerint - megakadályozza Gyarmati kinevezését. A hely­zetet bonyolította, hogy a len­gyelek is saját emberükkel ruk­koltak ki Jerzy Nowak szemé­lyében. Lám, ennyit ér a gya­korlatban a visegrádi csoport együttműködése! A rivalizálás oda vezetett, hogy a jelölések egymást zárják ki. Gyarmati már nem zavarja sem Pozsony, sem Varsó köre­it, hiszen Kovács László beje­lentése szerint Magyarország végérvényesen letett jelölé­séről, ami viszont nem jelenti a szlovák pályázó támogatását. A szlovák külügyminiszter azt reméli, hogy meghozza gyü­mölcsét az igyekezet, amelyet Ján Kubis nemzetközi elfogad­tatása érdekében kifejtettek. Sejthető azonban, hogy Juraj Schenk végiilis alaposan elszá­mítja magát. Hiszen már a ve­rebek is azt csiripelik, hogy elölről kezdődik a főtitkárkere­sés, s valószínűleg valamelyik NATO-ország képviselője nye­ri el e fontos tisztséget. Egye­sek szerint német vagy skandi­náv elnöke lesz az EBESZ-nek. Vagyis beigazolódik, hogy ahol kelten viaskodnak, ott győz a nevelő harmadik... (p. vonyik)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom