Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-21 / 16. szám
i/asarrap 1996. április 21. évforduló Ko rán reggel általában az érzi magát frissnek és fiatalnak, aki éjfél előtt lefekszik, és az egész éjszakát szépen végigalussza. Nos, az újságíró nem tartozik eme emberfajta közé, ám annál kellemesebb meglepetésben - sőt metamorfózisban - részesül, amikor korán reggel belép a Diákhálózat ajtaján: tíz évet fiatalodik. Az ott nyüzsgő fiatalok láttán. Száz Kriszti, Lajos János „Pocok", Farkas Csaba, és Szene- zi János „Öcsi"a SZÜLETÉSNAP körüli teendőket szervezik, miközben forródrótos kapcsolatot tartanak fenn Takács Attilával „Etus"és Csiba Ferenccel, „ W. ”a két „pénzhajtóval”. Az egyik helyiségben emlékkönyv és saját kivitelezésű meghívók készülnek, teavíz forr, a másikban a diákpiktorok alkotásaiból válogatnak, mert a SZÜLETÉSNAP épp a DH Galéria megnyitásával veszi majd kezdetét. Megakad a szemem egy-egy képen és a névreszóló bögréken, melyekből a Diákhálózatosok kortyolgatják mindennapi kávéjukat-teájukat, aztán kezembe kerül a Diákhálózat „névjegye”: A Diákhálózat 1991. április 6-án alakult meg... Beszélgetőtársam. Udvardy Péter villamosmérnök 1992 óta a Diákhálózat főállású elnöke. A beszélgetés színhelye is fontos: alagsori jéghideg helyiség egy olyan folyosón, amelynek a bejáratánál üres kutyaól áll. (Volt a DH-nak egy harmadik barátságos, napsütötte irodája is, de azt át kellett adnia a Nová Smena Mladych szerkesztőségének. Ezt a pincét kapták helyette.)-Öt évvel ezelőtt már létezett két magyar diákszervezet: a Felvidéki Diáktanács és a Magyar Diákszövetség. Miért éreztetek szükségét annak, hogy megalakuljon a Diákhálózat?- A Magyar Diákszövetség, amely alapítótagja volt Szlovákia Ifjúsági Tanácsának, akkoriban már másfél éves múltra tekintett vissza. Volt irodája, telefonja, állami támogatásban részesült, és szerette volna kiszélesíteni a bázisát azokkal a diákklubokkal, amelyek addig rajta kívül működtek. Ugyanakkor a klubok is szükségét érezték valamiféle intézményes háttérnek és érdekképviseletnek. A két érdek találkozásából született meg a Diákhálózat, amely egyrészt koordinálja a klubokból, középiskolás csoportoktól érkező kezdeményezéseket és segíti azok megvalósítását, a másik oldalon pedig kulturális és szakmai programokat biztosít tagjai számára, képviseli érdekeiket különböző állami és társadalmi fórumokon. Néhány napja például egy szemináriumon vettünk részt, amelyen az „Alapítvány a gyermekekért és a fiatalokért” ismertette céljait. Ezek elérésében egy amerikai partner- intézmény ígért jelentős segítséget. Szlovákiában harminc ifjúsági szervezet van, ebből kb. húsz működik komolyan. Nem mindegyik kapott meghívást a szemináriumra. Mi igen. Hisszük, hogy ez a figyelem eddigi munkánknak köszönhető.- Mivel telt az elmúlt - nehéz vagy könnyű ? - öt év?- Nehéz vagy könnyű? Az elején könnyebbnek képzeltük.Azután ráébredtünk, hogy az érdekvédelem korántsem egyszerű dolog. Állandó partnereket kellett keresnünk, akikre mindig lehet számítani. S emellett természetesen segítettük a tagságot, a klubokat és a középiskolai diákönkormányzatokat. A középiskolásoknak minden évben szerveztünk felvételi tájékoztatókat. Közösen végigjártuk egy háromhetes út során az iskolákat, vagy több csoportra oszlottunk, és mindegyik csoport kapott egy listát, hogy melyik iskolákba menjen el informálni a diákokat a továbbtanulási lehetőségekről Sajnos, az idén erről le kellett mo- danunk, mert nincs rá pénzünk, pedig ezeknek a körutaknak nagyon jó visszhangja volt. Szerveztünk országos középiskolai találkozókat, diákönkormányzati szabadegyetemet, történelmi vetélkedőket. Leghatékonyabbnak a közép- iskolás csoportok munkáját segítő módszertani programok bizonyultak. A főiskolásoknál a hangsúly a szakmai programokon van. Ezeket a klubok szervezik. Gazdag a kínálat: tanulmányutak (Paks, Suzuki-gyár, népi építészet nyomában, stb.), nyári szakmai gyakorlatok magyarországi vállalatoknál, teljes ellátással, költőpénzzel. Tegnapelőtt választottunk ki két embert, akik nyáron a győri Kereskedelmi Bankban fognak gyakornokoskodni egy teljes hónapig, lakással és 30 ezer forint költőpénzzel. Ezenkívül egyetemista klubvezetőinknek - kb. 30 embernek - már kétszer tartottunk vezetőképző tanfolyamot szakember bevonásával. Itt persze a belső vezetők képzésén van a hangsúly, nem valamiféle menedzserképzésen.- Miből él a Diákhálózat?- A tagok fanatizmusából, a támogatók segítségéből és állami támogatásból. A volt SZISZ-vagyont a Gyermek- és Ifjúsági Alap kezeli. Ez állami intézmény, melynek vezetőit a parlament nevezi ki. 92-től radikálisan csökkent az állami támogatás. Akkor 1 millió koronát kaptunk, 95-ben már csak 140 ezret. A költségek ugyanakkor növekednek. Az Alap vagyonát képező épületben ülünk, de bérleti díjat kell fizetnünk, egy évre 1500 koronát négyzetméterenként. Béralapra már nem jut az állami támogatásból. Három főállású alkalmazottunk van és két civilszolgálatosunk. A fizetéseket saját forrásból próbáljuk biztosítani, de ez a forrás inkább szűkösen csöpög, mint folydogál. Ha nem lennénk ennyire fanatikusok, biztosan abbahagynánk ezt a munkát.- Péter, te nap mint nap rengeteg fiatallal találkozol, biztosan tudod, melyek a mai diákok legfőbb gondjai.- Az emelkedő költségek. Egyre többen kényszerülnek arra, hogy a tanulás mellett dolgozzanak, s csak keveseknek sikerül olyan munkát találni, amely szakmailag is előrevinné őket. Ugyanakkor rengeteg bennük a tenniakarás, a közösség utáni vágy, az értékteremtő igény. Vannak tehetséges fiatalok, akik tanulni akarnak, tudnak okosan tanulni, s érvényesülnek is. Mert aki ügyes és tehetséges, megleli a helyét, s ha kell, támogatókat is talál. Én nem érzékelem azt, hogy csökken a továbbtanulni akarók száma. Igaz, elsősorban a tenniaka- rókkal kerülök kapcsolatba. Ők pedig tudják, hogy érdemes tanulni, mert a tudás és néhány emberi érzés az, amit senki sem vehet el tőlünk.- Gondolom, te is ügyes vagy, szakmád is van, bizonyára dolgozhatnál máshol, mondjuk egy anyagilag sokkal jövedelmezőbb helyen...- Nézd, én már diákkorom óta foglalkozom közösségszervezéssel, s ez a munka máig nagyon érdekel. Meg aztán jól érzem magam ebben a közösségben. A munkánk lehetne még átfogóbb, még következetesebb. Szeretnénk bővíteni a szakmai lehetőségeket, szeretnénk jobban bekapcsolni programjainkba a nyitrai főiskolásokat, szeretnénk... A mi munkánk nem látványos munka. Nekünk nincs kirakatunk a belvárosban, tele „világraszóló” kínálatokkal... A mi munkánk sok apró szervezési részletből áll, s abból, hogy közvetítünk, életbentartunk jó ötleteket és csoportokat. De ez nem csupán a mi érdemünk. Köszönet mindenkinek, aki valaha is segített nekünk: az önkormányzatoknak, a pártoknak, az alapítványoknak, a tanároknak, valamennyi barátunknak és jóakarónknak. S külön köszönet a szüléinknek, akik nemcsak tanulmányaink alatt támogattak bennünket, hanem sok esetben még most is.- Köszönöm a beszélgetést LAMPL ZSUZSANNA „A Diákhálózat egyetemista és középiskolás diákok ifjúsági szervezete. Fő célja a diákérdekvédelem - szakmai, oktatási és kulturális szinten. Feladatának tekinti továbbá a tehetséges diákok felkarolását, a már működő diákcsoportok munkájának segítését, új kezdeményezések kialakulásának támogatását. Politikailag független szervezet, tagja Szlovákia Ifjúsági Tanácsának. ” Kéz és alkotás Kilencven éve sietett Löffler BeU*_ Ha a több mint hat éve halott Mestert próbálom emlékeimben megidézni, akkor nem robusztus termetét, sem csínyekre mindig kész tekintetét villantja föl az emlékezet, hanem a kezét. Azt a kezet, amely csak akkor pihent az öblös fotel támláján, ha barátokat, látogatókat fogadott, mert ez a kéz gyakrabban a műhelynek nevezett műteremben vallatta késő éjszakáig az anyagot, illetve az újraalkotás izgalmával vonult végig korábban alkotott szobrok formáin, ívein olyan szeretettel, ahogyan csak egy édesanya tudja simogatni gyermekét, szerelmes ifjú a kedvesét. Igen. számomra Löffler Béla emlékké lényegült mozdulataiban domináns szerep jut a kezének, amely az ősi ösztöntől elszakadva a teremtést és az alkotást szimbolizálja. Kassán született 1906. április 16-án. Őstehetségként indul, a csiszolatlan gyémánt önformáló ösztönével. Híres mestereknél tanul magánúton: Budapesten Medgyessy Ferencnél, Prágában Welimskynél. Tanulmány utakat végez délszaki tájakon, az európai szobrászat bölcsőjénél. Első gyűjteményes kiállítása 1937-ben Kassán volt, a Kelet-szlovákiai Múzeumban. 1938- ban elkészíti II. Rákóczi Ferenc domborművét a Dóm északi falán. A háborús évek számára is meghosszabbodnak, orosz fogságba kerül. Nem pusztító robottal telnek fogsága napjai, hanem szobrászként emlékműveket, szobrokat csinál. A háborút követő évek számára a művészi kiteljesedés és a formai letisztulás időszakát jelentik. A kor szelleméhez igazodva kezdetben monumentális alkotásokat készít, majd meditatív vívódásai eredményeként megszülető belső harmónia az életmű legteljesebb alkotásait eredményezi: az időtlen idő megfogalmazását az anyaságban, két ember egymásra találását a szerelemben, az egyén és a közösség viszonyának ezernyi rezdüléseit. A női szépség, kecsesség Löffler Béla formáiban, íveiben maga az örökkévalóság. Emlékezetes kiállítások itthon és külföldön, megannyi összegzői egy-egy pályaszakasznak. Kassa, Pozsony, Prága, Budapest, Miskolc mellett olyan helyek is szerepelnek, mint New York és Toronto. És a kisplasztikák, miniatűrök sora, amelyek között kiemelkedő helye van életének utolsó szakaszában alkotott Káosznak és az Árpádházi királyoknak. Meditációs képességéről, emberszeretetéről portréiban tesz tanúvallomást. Korának és környezetének jelentős egyéniségeit mintázta meg, több mint kétszáz portrét készítve, többek között Fábry Zoltánról, Schönherz Zoltánról, Jakoby Gyuláról, Ha- lász-Hradil Elemérről és másokról, vagy éppen a zenetörténet nagyjairól, köztük Ludwig van Beethovenről. Ezzel csak festő- és művészbarátainak önportrésorozata vetekszik, ami szintén több mint kétszáz képből áll. Dokumentumként másoknak és az utánunk jövőknek. Emberként, művészként egyéniségének holdudvara sokakat megérintett. Erkölcsi követelmény volt számára a személyiség egysége, az élet következetessége és az önmagához való hűség. A közösséget, amely útnak indította, mindig vállalta. Löffler Béla élete és munkássága a soha meg nem elégedés és a minduntalan nekirugaszkodások példázata. Szepességi őseitől örökségbe példátlan munkabírást, kiapadhatatlan szorgalmat és töretlen szívósságot örökölt. Amit egymaga életében elvégzett, arra két-három élet is kevés lett volna. Állandó inspirációja szülővárosa - Kassa volt. Sokat tett a város műemlékeinek a védelméért, patinájának a megőrzéséért. Önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül. Életművét és vagyonát is szülővárosára hagyta. 1994 óta a kassai Löffler Béla Múzeum (Erzsébet utca 20.) hagyatékának a gondozója, szellemének az ápolója. Ugyanezt egyszemélyes intézményi szinten hűséggel és fáradhatatlanul teszi társa, özvegye - Klára asszony. Löffler Béla élettelen kezéről minta készült, s azt bronzba öntötték. Ez a bronzba dermedt kéz nem azonos az én emlékezetemben élővel, mert az a kéz máig itt munkálkodik közöttünk, formál bennünket, s vele együtt mi is önmagunkat. MÁTÉ LÁSZLÓ (Farkas Árpád felvétele)
