Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-14 / 15. szám
A mikor a volánt forgatva erőt vesz rajtam a fáradság, s elálmosodom, betérek egy-két kávéra valamelyik útmenti vendéglőbe. Közben a lábaimat felrakom az asztalra, s olvasok... Akkoriban Texas állam nyugati részében jártam, s a szemeim másodpercenként leragadtak. Amikor az út mentén megláttam a feliratot: BENZIN + VENDÉGLÓ, letértem az útról a parkolóhely felé. Éjfél után járt az idő, tehát nem tápláltam nagy illúziókat. Azt vártam, hogy itt ugyanaz lesz, mint máskor ilyen tájban. Az asztalok tiszták voltak, rajtuk szép térítők, a bárpult ragyogott a tisztaságtól, s mindenütt kellemes illat terjengett. Én voltam az egyetlen vendég. A pult mögötti férfi a negyvenes éveiben járhatott. Kávét meg almás lepényt rendeltem. Nosztalgiázni kezdtem.... Amióta az eszemet tudom, két csoportra osztom az embereket: azokra, akiknek szerencséjük van és folyton nyernek valamit, meg a vesztesekre. A pult mögött serénykedő férfi biztosan azok közé tartozott, akik jóindulatúak, igyekeznek mindenkinek a kedvére tenni, de szelíd, s távolba révedő a tekintetük, s képtelenek nyerni, célba jutni. Hófehér inget és csokomyakkendőt viselnek, de elég rájuk pillantani, s az ember elszomorodik. Kis idő elteltével elém tette a párolgó, forró kávét. Az utóbbi hónapokban ez volt a legjobb kávé, amit ittam.- Tejszínhabot és cukrot is hozhatok? - kérdezte.- Legyen szíves - feleltem. A vendéglő előtt autó állt meg. A felszolgáló férfi kinézett. Benzinre van szüksége az érkezőnek? Két férfi jött be. A magasabb határozott hangon mondta:- Adjon nekünk két kávét! Jó erőset! S nincs valamilyen térképe? Csak szeretnénk megnézni valamit.- Akad valamilyen - mondta a férfi a pult mögött. Először kihozta a kávét, majd a telefonkészülék mellett felhalmozott papírok között kezdett kotorászni. Szemmel láthatóan kész volt mindenben eleget tenni vendégei kérésének. Én szintén ilyen típusú ember vagyok. Amikor elnéztem őt, milyen szorgosan keresi a térképet, úgy tűnt, mintha saját magamat látnám. Kis idő múlva az asztalhoz lépett egy térképpel.- Elnézést kérek, ez kissé régi térkép, de... A két férfi szétterítette a térképet az asztalon, s mindketten fölé hajoltak. A magasabb az ujjúval a Rio Grande vonalát követte, s fejcsóválva mondta a barátjának, félhangosan:- Ügy látszik, hogy Mexikó felé nincs híd a folyón... A férfi a pult mögött hallotta ezt, s készségesen a segítségükre sietett:- Úgy hallom, önök a legelőnyösebb útvonalat keresik déli irányban. Talán tudnék segíteni önöknek.- Legyen szíves - mondta halkabbra fogva a szót a magasabb férfi.- Egy pillanat, kérem... Ismét keresgélni kezdett a papírhalmazban.- Azt hittem, hogy van itt valahol egy újabb térkép, amelyen már fel van tüntetve az új híd. Sajnos, nem találom az új térképet. Ezért legalább elmagyarázom, hogyan juthatnak el oda.- Itt van Hackett városa - mondta a magasabb férfi, s az ujjúval mutatta a térképen. - Ez a város a folyó partján terül el, de az úttestnek ott végeszakad. Ez afféle Isten háta mögötti város lehet.- Az már régóta nem érvényes - mondta a barman. - Amióta felépítették ott a hidat, a város lakosainak száma megkétszereződött.- És mi van a híd túlsó oldalán? - kérdezte az alacsonyabb férfi.- Ott kitűnő út vezet egyenesen a mexikói Chihauhau városba. Ez az út olvad bele az El Pasóba vezető autósztrádába. ,A magasabb férfi kiitta a kávéját, összehajtogatta és zsebrevágta a térképet.- A térképet magunkkal visszük - mondta. A barman meglepődött. Vállat vont, majd így szólt:- Örülök, hogy legalább némileg az urak szolgálatára lehettem. A két férfi elindult az ajtó felé, miközben sugdolóztak valamiről. Aztán hirtelen visszafordultak, s revolvert rántottak elő a zsebükből.- Maradjon ülve és ne mozduljon! - utasított engem a magasabb férfi.- Te pedig fordulj arccal a fal felé! - parancsolta a barman-nek. Mindketten teljesítettük, amit kívánt. Az alacsonyabb férfi a pénztárgép fiókjához lépett.- Az utolsó cent is jól jön - morogta, s kiürítette a fiókot az utolsó érméig. A magasabb közben a földre helyezte a telefonkészüléket, rálépett és kitépte a zsinórját. Aztán mindketten kirohantak, beültek a kocsijukba, s elindultak dél felé, a mexikói határ irányába. Figyeltem a barmant. Kissé sápadt volt, de nem vesztegette az időt. Csavarhúzót vett elő, s leguggolva megjavította a telefonösszeköttetést.- Nem kifizetődő szolgálatkésznek lenni és segíteni az embereknek - mondtam neki. Elnevette magát.- De hiszen az nem kerül semmibe! Csodálkoztam, milyen ügyesen megjavította a telefonkészüléket és a zsinórt. Aztán már telefonált is - a rendőrségnek. Jelentette, hogy két férfi tart gépkocsin a mexikói határ felé.- Nem! Nem mentek El Pasóba, hanem Hackett felé - magyarázta. Amikor befejezte a telefonbeszélgetést, felém fordult:- Az a két pasas, aki itt volt, bankot rabolt ki.- Pedig rendes embereknek látszottak - jegyeztem meg. Hozott még egy kávét, ő pedig kólát ivott.- Eleinte engem is megtévesztettek - mondta. - De aztán, amikor a pult fölé hajoltak, a belső zsebükben észrevettem a revolvert. A tekintetük is meglehetősen gyanús volt. Ön nem vette észre?- Nem. Kis ideig együtt iszogattunk. A vendéglő előtt néhány rendőrautó állt meg. Azon töprengtem, ami itt lejátszódott, majd ezt mondtam:- Azért ez nagyon érdekes. Maga észrevette, hogy azokkal a pasasokkal valami nincs rendben, de azért segíteni akart nekik. A barman elmosolyodott.- Tudja, ez itt nagyon veszélyes vidék...- Azt értem, hogy kölcsönadta nekik a térképet. De miért magyarázott nekik annyit a Mexikóba vezető hídról? Most a rendőrségnek semmi esélye sincs, hogy elkapja őket. Ha maga hallgatott volna, a rendőrség most elkaphatná őket - mondtam szemrehányóan.- El is kapják őket. Annak a két pasasnak semmiféle esélye sincs - mondta a barman titokzatoskodva.- Kíváncsi vagyok - feleltem. - Hiszen azt is tudják, hogy ott új híd van.- Ök igen - mosolygott a barman rejtélyesen. - Csakhát...- Csakhát? - kérdeztem.- Szóval az a helyzet, hogy Hackettben - semilyen híd nincsen.... Elképedve néztem őt. Egy hét múlva a barmant, akinek a nevét is közölték az újságok, tehát Bili Logant, fogadta a kormányzó. A kirabolt bank igazgatóságától Logan tetemes pénzjutalmat kapott. Annyit, amennyi a megtakarított pénzével együtt elég volt egy kisebb szálloda megvásárlására - jó messze a veszélyes mexikói határvidéktől... Sági Tóth Tibor fordítása Z. NÉMETH ISTVÁN: Egy boldog perc Valaki megérint engem általad. Egy kagylóba zárva ölelkezünk, verejtékünk igazgyöngy, bőrünkön furcsa térképek, a szem űrében rücskös felszínű égitest kering. Mélyen beléd merülve szívószállal lélegzem, egy madártoll a tested, amely könnyű szelek szeszélye szerint lebeg bíbor ég és mélykék föld között. Ujjad billentyűin összeáll kedvenc dallamom. Ajkad partján ácsorogva ha elmos a tenger, neved betűiből még kirakom saját nevem. Valaki csendben lélegzik bennem, de őt nem ismerem. Ismerős itt csak Te vagy. Magamból gyúrtalak, ahogy engem is magából a Nap. S a Napot az Úr önmagából adta. De Te a boldogságot kérdezed. Boldog korok nem voltak soha, s boldog emberek alig. A kéjjel megélt pillanatokban porrá válás hegedült, pusztulás lakott a csókban, a simításban ott vacogott - mint ócska cipő -, minden lépésben megnyikordult, ó, az Idő. Csak annyit tudok: kezdet és vég között Te vagy mindenem, Megátkozlak és áldalak. Magasztalok és gúnyolok. Egy perc adatott, egy perc alatt Minden és Semmi vagyok De Te a boldogságot kérdezed. KÖNYVESPOLC Bertha Zoltán: Sütő András „Sütő András életművében sugárzó egységben lélegzik a klasszikusnak nevezhető sorsirodalom összes lényeges mozzanata: a tényleges történelmi, nemzeti létküzdelem hitvallásos vállalásától az elidegeníthetetlen közösségi életérdek és életigény demonstratív kifejezésén, képviseletén keresztül a hagyományfolytonosság és a reflexív modellalakí- tás szuverén egyeztetéséig. Egy sok évszázados gyökerekből táplálkozó, hatalmas ívelésű tradíció bontakozik itt tovább: az tehát, amely elhivatottságérzetét, küldetéses ihletettségét, felelősségtudatát a kollektív identitás maradandóságából nyeri” - írja a szerző, Bertha Zoltán, Sütő Andrásról írt monográfiájában, amely a Kalligram Könyvkiadó Tegnap és Ma sorozatában jelent meg, s amely a moralista, nemzetféltő romániai magyar írót és művét mutatja be az olvasónak. Pécsi Györgyi: Tőzsér Árpád „Mittel úr feltalálja a vers nélküli verset - ismeretel- méletileg e paradox létállapotban legföljebb megközelíteni lehet a szorongás okát, ám Mittel úr a kezével is meg akarja fogni. Marad tehát a tragikus kacaj, a feszült szenvedés állandósága, s annak az ismeretelméleti paradoxonnak a klauzulája, hogy lét hiányában talán a szenvedésnek sincs igazi tétje.” - olvashatjuk Pécsi Györgyi sorait a költőről, akit Tőzsér Árpádként ismerünk, ám aki, művének köszönhetően, egyre inkább Mittel úrként van jelen a magyar irodalmi tudatban és jelenben, költészetben és gondolkodásban. Ellentételezve a monográfus aggályait, aki szerint „Tőzsér költészete valójában ma sem szervesült még kellőképpen a többközpontú magyar irodalomról szóló gondolkodásunkba, értékei ellenére is csak ,félig él’, igazi felfedezése még várat magára.” Nos, a felfedezés egyre előrehaladottabb stádiumba jut. A kötet ugyancsak a Kalligram Könyvkiadó kortárs magyar írókat bemutató sorozatában látott napvilágot.
