Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-14 / 15. szám
1lasñrnap 1996. április 21. GYERMEKVILÁG dtyás királynak egyszer hírül vitték a hírvivői, hogy “£~ valahol a kecskeméti pusztákon él egy olyan juhász, akin még nem fogott ki senki emberfia. Több esze van, mint a budai bírónak, pedig az már csak okos ember, mert még a hajdúkkal is deákul beszél. Gergő juhásznak hívták ezt a furfangos pusztai embert. Nosza, szalajtotta a király kengyelfutóját a kecskeméti buckák közé: mondja meg Gergő juhásznak, hogy tekintsen be Budavárába, szeretne vele megismerkedni a magyarok királya. Gergő juhász semmit se szólt, azt is lassan mondta, csak magára kapta az ünneplő ruháját, füttyentett egyet a Gurujj kutyának, aztán megindult Budavára felé. Negyednap föl is érkezett, de a palota kapuján nem akarta beereszteni az alabárdos vitéz a Gurujj kutyát, merthogy azt nem hívta a király. Azt mondta, majd vigyáz ő rá, míg a gazdája visszajön. Gergő juhász belenyugodott. Hanem a királlyal annál tisztességtudóbban beszélgetett a juhász. Olyan parolát adott neki, hogy csak úgy csattant, mind összeszaladtak rá az udvari cselédek. De a király is nagyon szíves volt hozzá, maga vezetgette körül a kincsesházában.- No, juhász, mire becsülöd ezt a sok drágaságot? - kérdezte tőle nagy nyájassággal.- Alássan megkövetem, uram királyom, szép ez nagyon, majd belevakul az ember, de azért egy kis háromnapos csendes tavaszi eső mégiscsak többet ér. A király elnevette magát, hogy így meg tudott felelni a juhász. Mert csakugyan, ha nincs eső a tavaszi vetésre, nem terem búza, nem lesz kenyér, s nincs mit enni. Mert mégiscsak a kenyér a legdrágább kincs. No, abban az esztendőben nyilván nem voltak szűkében az esőnek, mert délebédnél az asztal csak görnyedt a sok drága étel alatt. Mindenkinek a tányérja mellé oda volt készítve a kakastejes fehér cipó. Piros a haja, mint a rózsa, lágy a bele, mint a selyem. Hozták a szakácsok az első fogást: aranyszínű tyúkhúslevest. Ahogy betálalták, azt mondja a király:- Lássunk hozzá, urak, huncut, aki meg nem eszi a levesét! Mert majd el is feledtem mondani, hogy a bárók, grófok, hercegek mind ott ültek a király asztalánál, de azért a király jobbján mégiscsak a juhász ült. Kínálgatta is erősen: MÓRA FERENC- Ne kéresd magad, Gergő fiam, mondom, huncut, aki a levesét meg nem eszi.-Az ám, uram király, de nekem nem adtak kanalat - felelte a juhász, Nem ám, mert meg volt parancsolva az inasoknak, hogy felejtsenek el Gergőnek kanalat adni. Kíváncsi volt rá a király, hogy vágja ki magát a juhász a csávából. Hanem azért mégis úgy tett, mintha nagyon haragudnék.- Ejnye, jeges teringette! - fordult a cselédnéphez. - Mindjárt hozzatok egy ezüstkanalat az én vendégemnek, vagy hátraköttetem a sarkatokat! Kifordult az öreg főinas, aki előre be volt tanítva, de csak sebtiben visszajött:- Fölséges királyom, a királyné asszony elvitte az asztalfia kulcsát, nem lehet kanalat kivenni.- Sose búsulj, uram király - legyintett Gergő juhász a kezével -, nem maradok én azért éhen. Avval szép csendesen lekanyarított egy pillét a kakastejes cipóból, kiszedte és megette a belét, az üresen maradt héjával pedig olyan szépen kikanalazta a levest, hogy egy csepp sem maradt a tányérban. Az urak összenéztek, mikor egyszerre csak megszólal ám a juhász nagy hidegvérrel:- Hanem oszt most már huncut ám, aki a kanalát meg nem eszi, mint én az enyémet! Három falatban lenyelte a cipóhajat, amellyel a levest bekanalazta. Lett erre olyan nevetés, hogy kihallatszott Budavárából. Mátyásnak annyira megtetszett a Gergő juhász maga föltalálása, hogy egy tarisznya arannyal eresztette útnak ebéd után. f/J « i hazavitte Gergő Kecskemétre. Azazhogy nem •r t* az egészet, mert egy aranyat odahajított az ajtónállónak, amiért a Gurujj kutyának gondját viselte. Úr lett Gergő juhász a sok pénzből. Ezután piros csizmában őrizte a juhokat, és mézeskalácson tartotta Gurujj kutyát. Meg is maradt az emlékezete. Mifelénk még most is azt mondják az olyan emberre, aki sebesen elvégzi az ebédet, vacsorát:- Bekapta, mint Gergő juhász a kanalát! T ehénanyukának két kicsi bocija volt: Bori és Bandi. Jó gyerekek voltak, sose veszekedtek, sose verekedtek, anyukájuknak is mindig szót fogadtak. Egy nap egyedül, anyukájuk nélkül mentek legelészni. - Találd ki, milyen nap van ma! - kérdezte Bori Banditól. De Bandi nem tudta, hát testvérkéje mondta meg neki:- Hát, ma van az anyukánk nevenapja! Bizony, a naptár szerint Rozália napja van.- Igazán? Pedig akkor virág kell! Sok-sok virág! A bocigyerekek hozzáfogtak a virágszedéshez. Találtak búzavirágot, pipacsot, százszorszépet, szakítottak harangvirágot és még egyebeket. Szép lett a csokor, csodaszép. Bámulta is a két kis boci, bámulta, simogatta a szemével.- Azonnal viszem anyukának! - lelkendezett a kis Bandi.- Biztosan örülni fog - örvendezett Borika is. Azzal hátuk mögé csapta ki-ki a maga csokrát, és szépen, egymás mögött ballagtak hazafelé. Bandinak megkordult a gyomra. Akkor tudatosította, hogy milyen éhes, mert a virágszedés közben elfelejtett legelni. De nini! Az orrocskája előtt valami finom illatozik. Nyam, nyam, nyam - finom falatozásba kezdett. Szaporán lépkedtek a bocik, szaporán, siettek anyukájukhoz. Közben Bandi megelőzte Borit. Őt is kegyetlen éhség gyötörte. De nini! Valami finom az orrocskája előtt illatozik. Nyam, nyam, nyam. Ő is jóízű falatozásba kezdett. Megszaporázták a bocik most már istenigazából, szerették volna már anyukájukat minél előbb köszönteni. Már messziről kiabáltak:- Anyuka! Anyuka! Nézd, mit hoztunk neked! Tehénanyuka szaladt kaput nyitni, és értetlenül nézte a megrágcsált csokrokat.- Hol vannak a szép virágaim? - csodálkozott Bandi.- Hol vannak a szép virágaim? - csodálkozott Bori. Csak bámult Bori is, csak bámult Bandi is, csak bámultak mindketten, mint a borjú az új kapura. Fordította: Takács Izabella JOZEF PAVLOVIC KÁROLYI AMI Arany ablak Nyugvó nap fényét őrzi az ablak. Kisleány olvas háttal a napnak. Szavakból mese szövődik lassan, kisleány olvas arany ablakban. „Könyvre, mindig több könyvre van szükségünk. Nem karddal, hanem a nyomtatott betű segítségével győzi majd le az emberiség a hazugságot és az igazságtalanságot, hogy megvalósítsa a népek közötti békét.” Emilé Zola MEGFEJTÉS A március 31-ei számunkban közölt feladat megfejtése: a D- vel jelölt hurka, mert nem édesség. Nyertesek: Pandi Anett, Nagykapos; Denisa de la Cruz, Bátorkeszi; Krncsan Valéria, Léva; Hulitka Ödön, Vecseklő; Ivancsík Michaela. Pered. SPÁRTAI FELELET MAGYAR MONDA A spártaiak híresek bátorságukról, de még híresebbek arról, hogy nemcsak karddal, hanem szóval is vágták az ellenséget. Kevés szóval sokat mondtak, szavuk sebet ejtett, kardjuk halált hozott. Spárta hőseihez méltó volt Zrínyi Miklós, Szigetvár védője, mert szóval is, tettel is védelmezte hazáját. II. Szolimán szultán elcsodálkozott rajta, hogy Zrínyi Miklós olyan erősen védi a várat, holott tudhatná, mennyivel nagyobb az ostromló sereg az övénél. Tanácskozott erről a basákkal, aztán megái; lapodtak abban, hogy felkérik Zrínyit, adja fel a várat. Abban az időben a vár átadásának az volt a rendje, hogy a parancsnok a megadás jeléül kardját az ostromló vezérnek kiküldte. Ezért a szultán röviden ezt írta Zrínyi Miklósnak: „Küldd el a kardodat, ha élni akarsz!” „Magad gyere a kardért, ha halni akarsz!" - válaszolta Zrínyi. Azzal felkötötte kardját, vitézeivel kitört a várból, és mindhalálig bátran küzdött hazájáért. Dugonics András nyomán Gondolkodom, tehát... Virágválogató Ugye hamar észreveszitek, hogy a virágok közt van egy kakukktojás, vagyis egy olyan, amelyik valamiért nem illik a többi közé. Megtaláltátok melyik az? Nos? Készítette: Miroslav Motycík Szerkeszti: Tallósi Béla
