Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-04-07 / 14. szám

KŐR-M FN£T Interjú RUDOLF BÁLÁZ. besztercebányai megyés püspökkel- Napjainkra a húsvét, legalábbis tá­jainkon, elsősorban vidámkodással já­ró örömünneppé vált, s így mintha háttérbe szorulna az ősi ünnep eredeti mondanivalója. Ön, püspök úr, aki egyben a Szlovákiai Püspöki Kar el­nöke is, miként látja: eleget tűnődünk manapság az élet értelmén, a feltáma­dás jelentőségén?- A húsvét misztikuma Jézus és a földi halandók szorosra fűzendő kap­csolatának titkát rejti magában. Én ezért Pál apostollal felelnék, hiszen az ő tanítása szerint, ha Krisztus nem tá­madt volna fel halottaiból, akkor dőre­ség volna a hit és értelmetlenek lenné­nek a mi prédikációink is. Mindmáig tehát ebben keresendő a húsvét igazi értelme, noha tény, hogy az emberek valóban különbözőképpen viszonyul­nak annak ünnepnapjaihoz. Főként aszerint oszlanak meg, hogy egyálta­lában hisznek-e Istenben, s ha igen, akkor tényleg elmélyült hívők-e; avagy nemcsak a húsvétból, hanem a vallás tanításának egészéből mára csak néhány szokást tudtak megőrizni magukban... Az élet olyasmi, akár a nyitott könyv, amelyben különböző felekezetű és a hitükben igazán állha­tatos, illetve a vallásgyakorlásban gyarlóbb hívőkkel épp úgy találkozni, mint a nyílt istentagadókkal. A húsvét Jézusnak azt az üzenetét hordozza ma­gában, hogy az ő feltámadásával kezd­jünk mi is új életet! Újuljunk meg lel­kiekben, szilárdítsuk meg a jellemün­ket, hagyjuk a gyűlölködéseinket és egyéb gyarlóságainkat.- Ez lehetne tehát az a pont, ahol az Isten kegyelmét s az idők végtelensé­gét hirdető egyház a hétköznapok rea­litásával találkozik?- Krisztus arra figyelmeztet: hogy­ha az embertársunk ellen vétünk, ak­kor őellene is vétkezünk. Vonatkozik ez egyénre és közösségre egyaránt. Ezért ha a társadalom, vagy annak bi­zonyos csoportjai helytelen irányba haladnak, akkor az egyház kötelessé­ge, hogy erre rámutasson. Bennünket éppen a hétköznapok valósága kötelez a mindenkori igazmondásra, hiszen számunkra Krisztusban jelenik meg az emberi szolidaritás, erre épülően pe­dig a felebaráti szeretet.- Püspök úr, a husáki normalizáció- ban öntől tizenkét évre megvonták a papi hivatás gyakorlásának jogát. Ak­koriban raktárosként, sofőrként dolgo­zott, jobbára nyomában a titkos- rendőrséggel. Több tekintetben ma új­ra hasonló a képlet. A kormányzat szerint Szlovákiában vannak jó meg rossz; országhű, illetve az ország jó hírnevének ártó püspökök és papok... Olykor eszébe jutnak még a megbé­lyegzés évei?- Őszintén szólva, emberileg nekem rengeteget adott az a tizenkét esz­tendő. Részben éppen az akkori hely­zetemnek köszönhetően nemcsak ész- reveszem, hanem meg is értem az egyszerű emberek gondolkodásmód­ját, rengeteg gondját-baját. Mindez annyi erőt ad, hogy anélkül talán nem is tudnám becsülettel elvégezni azt a sok és felelősségteljes teendőt, ame­lyet ezekben a bonyolult időkben me­gyés püspökként kell ellátnom.- Szabadjon másként kérdeznem: vajon lát-e párhuzamokat az akkori és a mostani idők praktikái között? A hetvenes-nyolcvanas években az StB járkált az ön sarkában: 1995 tavaszán viszont kormányzati áldással a tit­kosszolgálati ministranciával indítot­tak telefonlehallgatástól, házkutatás­tól sem ódzkodó támadást ön ellen. Páratlan kriminalisztikai bravúrral fél szobafal nagyságú képet kerestek a püspöki palota szobáinak - íróasztal­fiókjaiban... És mindez csupán azért, mert a püspöki kar a támogatásáról biztosította a Vladimír Meciar politi­kai ellenfelének számító köztársasági elnököt!- Egy józan ítélőképességű ember­nek eleve világos, hogy óriási tévedés az ilyesmit akár csak egy napon is em­líteni a demokráciával. Mint ahogy az egész képeladási affér is csak egy óri­ási humbug. Amíg élek, erről meg le­szek győződve. így hát nem a püspök­ség részére kínos ez az ügy, ezért nem is szeretnék részletekbe bocsátkozni. Ténynek viszont tény, hogy nem Ru­dolf Bálái, hanem a besztercebányai püspök meghurcolása külföldön is visszhangot keltett. A pápának pedig személyesen én tettem írásbeli jelen­tést erről a valóban nem mindennapos incidensről.- De azért az sem naponta is­métlődő „élmény", hogy egy közép­európai ország miniszterelnöke csir­kefogók melegágyának mondja a templomokat! Esetünkben Vladimír Meciar nyilatkozott így, éspedig Po­zsonyban a HZDS februári tö­meggyűlésén....- Nézze, különös időket élünk. Aki így beszél, tényleg jócskán meg­alázza az egyházat; de hát az ilyes­mikhez már hozzáedződhettünk a kommunizmus negyven esztendeje alatt. Egyszerűen felül kell kereked­nünk az efféle kijelentéseken, hiszen az egyház már kétezer éve itt áll szi­lárdan; viszont akik különbözőkép­pen támadni akarták, azok régesrég feledésbe merültek. Az ilyesfajta becsmérlésekre kár időt pazarolni, hiszen akkor, itt és most, akár napon­ta rágódhatnánk az ilyen blöffökön. Ehelyett inkább arra kell összponto­sítani a figyelmünket, hogy az embe­rek újra megtanuljanak azonosulni az egyház törekvéseivel. Hogy tudato­sítsák magukban, az egyház nem népellenes, nem államellenes, nem konzervatív; hogy mindezek a vádas­kodások még a kommunista időkből köszönnek vissza. Sajnos, nagyon sokan mindmáig abban a szocialista szemléletmódban élnek, hogy az egyház Krisztus nélkül is létezhet. Nos, nem az tesz valakit valóban kerszténnyé, hogy valaha keresztvíz alá tartották az illetőt, hanem sokkal inkább az, vajon tudatosítja-e, hogy az egyház építményét - a papokkal és a püspökökkel közösen - ő is épí­ti. Talán mindabból, amit eddig el­mondtam, kitűnik, hogy a keresz­ténység lényege a meghívás, ami az emberi élet értelmét tárja fel. Ezért fontos tudatosítani, hogy készen áll­junk a meghívásra; a keresztény kul­túra lényege révén a másik ember vállalására, hiszen ő is egy közülünk.- Úgy érzem, hogy ön, püspök úr, nemcsak örömmel nyugtázza, hanem némi aggodalommal is szemléli az or­szág nagy változásait. Talán itt az ide­je, hogy a félreértések veszélye nélkül szólni lehessen arról is: a keresztény ember számára mit jelent az 1989-es fordulat és a vele együtt járó, frissen jött szabadság?- Az a tény, hogy nem vagyok kor­látozva, tehát a szabadság érzése, ter­mészetesen fontos és jó dolog. Az igazi szabadság azonban nemcsak azt jelenti, hogy szabad vagyok vala­mitől, hanem az is benne foglaltatik, hogy szabadságom van valamihez. Önmagában a politikai szabadság, no­ha egyénileg nyilván nagyon örülök neki, még nem teremti meg az em­bert. De mert egy-egy fordulat csupán esélyt ad arra, hogy az ember élni tudjon az újonnan kínálkozó lehetősé­gekkel, sokan egyelőre képtelenek az értékükön mérni az utóbbi esztendők pozitív változásait. Pedig látni kell, hogy a polgári demokráciánál jobb politikai rendszert még nem találtak ki. Csakhogy el kell gondolkodnunk azon, hogy a struktúra teremti-e meg az embert, vagy fordítva. Nyolcvanki­lencben a rendszerváltás más jellegű, feltétlenül jobb struktúrát teremtett, ám ez önmagában még nem kínálja fel az emberi személyiség átalakulá­sának lehetőségét. Ez utóbbihoz csat­lakozni kell - és önként! így a hit és az egyházhoz való tartozás is, termé­szetesen, szintén önkéntes vállalás. Elég körbepillantani, hogy észreve­gyük: sajnos, sokan megfeledkeznek erről.- Szlovákiában jelenleg ember és ember, olykor keresztény és keresz­tény, sőt néha katolikus és katolikus között is áthidalhatatlannak látszó szakadék tátong. Hány nemzedék fel­adata lesz felszámolni ezeket az ellen­téteket?- Úgy gondolom, hogy legalább kettőé. És az egyházat mérhetetlenül sok teendő várja közben. A legfonto­sabb, hogy necsak az emberek közötti külső nézeteltéréseket segítsük felol­dani, hanem a bennük, azaz a lelkűk­ben dúló feszültségeket és ellentéteket is. Sűrűn előfordul például, hogy vala­ki egyrészt dicséri a pápát, a követ­kező mondatában viszont lázasan szi­dalmazza a püspököket - akiket éppen a Vatikán, tehát személyesen a Szent­atya nevezett ki. Nos, ezek azok az el­lentmondások, amelyeket mind a hívőknek, mind a katolikus egyház egészének is le kell küzdenie Szlová­kiában.- Ön számára mit jelent a toleran­cia fogalma? És mit tehet az egyház annak érdekében, hogy az a hétköz­napjainkban is megvalósuljon?- Külsőségek helyett elsősorban tar­talmat jelent, hogy a más nemzeti­ségűt, a más felekezetűt, vagy éppen­séggel - emberként - az istentagadót is tisztelni tudjam. Persze, a toleranci­ának is van egy bizonyos határa, ame­lyet nem szabad túllépni. A gyűlölet, a rossz, a bűn semmiféle hamis toleran­ciával sem igazolható. Ilyen esetben az egyház dolga, hogy épp az életből vett tapasztalatokra építve hirdesse az igét. Például arra vonatkozóan, hogy nemcsak a tévedhetetlennek mondott vezérelv erőltetése, hanem a más né­zeteket eltűrő tolerancia is lehet politi­kai stílus. Mármint egy demokráciá­ban.- Szükségszerű, hogy az egyház po­litizáljon is?- Nem. Az egyház egyetlen felada­ta. hogy a keresztény hit és az erkölcs hirdetője legyen. De ez nem jelentheti azt, hogy szótlanul hajbókoljunk, ha valaki vét a törvényesség ellen, vagy éppenséggel a vallási érzelmekkel visszaélve akarja megmérgezni a tár­sadalmi légkört.- Vajon miért tapasztalni lépten- nyomon, hogy annyira befolyásolha­tók az emberek? Még azok közül is rengetegen, akiktől nem idegen a val­lás és a keresztény kultúra fogalma. Világi hasonlatokkal élve: mintha nem látnák fától az erdőt, talmi frázisoktól az igaz értékeket!- Bizony, sok esetben magam is úgy tapasztalom, hogy manapság nem könnyű megnyerni az embereket egy másfajta, a korábbiaknál jobbnak ígér­kező értékrend javára. Mindmáig ott motoszkál bennük a materializmus, amely mindent megígért, ám a biztos létminimumon kívül semmit nem adott. Most sokan úgy érzik, hogy végre karnyújtásnyira a lehetőség, te­hát újra inkább csak a gyakorlati ma­terializmus hajtja őket; közben sem Is­tenre, sem saját lelki gazdagodásukra nem marad idejük. Sőt! Az örökös ro­hanásban gondolkodásra, alaposabb helyzetfelmérésre sincs erejük. Saj­nos, a többség jobbára csak az anyagi javakkal törődik, s ebben a hajszában jóval kevesebben gondolnak arra, hogy - mondjuk - milyen is nálunk az emberi szabdságjogok betartásának nívója? Tulajdonképpen a lélek rabsá­ga ez, az anyagi jóléttel szembeni pár­viadalban. Igaz, egy működőképes de­mokráciában is ugyanezek a szempon­tok határozzák meg a hétköznapok ér­tékrendjét, de más arányban. Annak az életfelfogásnak nemcsak az anyagi jólét iránti törekvés a velejárója, ha­nem a kölcsönös tisztelet és a jogál­lamiság összes jellemzőjének termé­szetes garanciái is. Úgy tűnik, sokat kell még csiszolni a gondolkodásmó­dunkon, s ebben majd az egyház sem lehet kívülálló.- Már ma sem az, hiszen a katolikus egyház püspökeinek egy csoportja - közöttük ön is - erélyes hangú nyilat­kozatot tett közzé a büntető törvény- könyv emberjogilag elfogadhatatlan módosításának előestjén .A véletlenek összjátéka, hogy ez a parlamenti kép­viselőknek szánt komoly intés az 1988. március 25-ei pozsonyi, úgynevezett gyertyás tüntetés nyolcadik évforduló­ján jutott el a széles körű nyilvános­sághoz. Mindez azt jelenti, hogy a fel­támadás helyett, társadalmilag, sokkal inkább a zöldcsütörtök eseményei van­nak prolongálva...- Én mégis optimista vagyok, püs­pökként talán ez is a kötelességem. Mert való igaz, hogy zöldcsütörtökön szinte minden reménytelennek tűnik, s ezt még tetézik a nagypéntek esemé­nyei, illetve a nagyszombat gyásza; de a harmadik napon mégis eljő a feltá­madás! Ez a tudat ad erőt mind a türe­lemhez, mind a feltámadással járó új­rakezdéshez.- És addig? Ön, püspök úr, miből merít erőt?- A hit megtartó erejéből. Ez a su­gallat táplálja az optimizmusomat is.- Nem lehet könnyű dolog hosszú hónapokon át dacolni a „demokrati­kus" államhatalom rosszindulatának megnyilvánulásaival. A kormányzat az egyházi vagyonnal és az ország kulturális kincseivel üzérkedő, reve­rendát öltött csibészt szeretne kreálni önből...- Én már a kommunista rendszer­ben megtanultam, hogyan is kell nem megijedni. Lélekben erősnek, kie­gyensúlyozottnak érzem magam. No­ha manapság nem kunszt akár lepuf- fantani is egy alkalmatlankodó püspö­köt, mégis szabadon, testőrszolgálat nélkül közlekedem. Besztercebányán is, másutt is. Egyszerűen nem hagyom magam megfélemlíteni. Sem házkuta­tással, sem koholmányokkal. Bánt az ilyesmi, de nem tud kizökkenteni a lelki egyensúlyomból. Számomra az a lényeges, hogy a szándékaim és a tet­teim Krisztussal legyenek összhang­ban. Ez az én igazi gondom. Az egy­ház pedig régen megszokta, hogy tá­madások érik, hogy olykor szájára ve­szi a külvilág. Sőt! Ha nincs ez a ráne­hezedő nyomás, akkor érdemes meg­vizsgálni, vajon Krisztus nyomdokain halad-e még?!- Mint ahogy az sem lényegtelen, hogy a rendszerváltás óta tartó kör­menet egyszer majd igazi feltámadást hirdető körmenetté alakul-e! Püspök úr, köszönöm az interjút. MIKLÓSI PÉTER INTERJÚ 1996. április 7. l/BSŰmap

Next

/
Oldalképek
Tartalom