Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-31 / 13. szám
^ Year That .Shaped a Generation sijára vétel. munmeg:eriilt :? Ta- npany ;yalni. tárom ét vá- hivat- nene- min- ezt a Mlító- 'an jó, al, te- mével a ko- hiszi, (y) Ébredj, napfény! Elindul Oklahomából egy farmerfiú, Claude Hooper Bukowski, aki hisz istenben, és hiszi, hogy isten is hisz Claude-ban, vagyis benne. Elindul, hogy tegye, amit tennie kell. Elindul eltökélten, öltönyben, ahogy egy sorozáson illik megjelenni. Nem is akármilyen sorozáson. Ott, ahol a sorozóbizottság azokat a dicső és bátor hazafiakat, hősöket, örömkatonákat válogatja, akik a nevadai támaszpontról kettes sorban masíroznak az US AIR FORCE óriásgép gyomrába, hogy a világ legerősebb seregében Vietnamba induljanak bevetésre. Oda, ahova a fehérek harcba küldik a feketéket a sárgák ellen a földért, amelyet elraboltak a vörösbőrűektől. De Claude útközben a New York-i Central Parkban találkozik egy hippitörzzsel és a törzs fejével, Bergerrel. Fiatalokkal, mint ő is. Mégis mások. Színes göncökben, munkátlanul csatangolnak, hosszú a hajuk, kevert- vérűek, jenki humorral társalognak. S vele ellentétben, nem hisznek Vietnamban. Ellenkezőleg, annak tudatában, hogy aki a jelen okiratot meghamisítja, szándékosan megrongálja vagy megsemmisíti, tízezer dollárig terjedő pénz- és/vagy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, hippirítus szerint elégetik behívójukat. Mert hiszik, hogy béke vezérli a bolygókat és szeretet a csillagokat, s eljön a Vízöntő, és harmóniát hoz és bizalmat, rokonszenvet és megértést. S akkor nem lesz többé hamisság, gúny, az álmok valóra válnak, az elmék felszabadulnak. S akkor a fekete, rózsaszín vagy falfehér Harlem-lakók is Fehér Szeretet Ház-lakók lehetnek talán. De addig fekete, rózsaszínű vagy falfehér menekül a saját családjától, mert nem érti, hogy nem értik. Mert lehet fekete, rózsaszínű vagy falfehér, fáj neki, hogy Mária szerette fiát, engem anyám miért nem szeret. És miért nem szeret a világ? Fekete, rózsaszínű vagy falfehér, nem érti, hogy ebben a társadalomban miért nincs otthonom, pénzem, rangom, nincs modorom, agyam, hitem, műveltségem, eszem, munkám, kéglim, istenem?... Csak a haj. A hosszú haj. A vállig érő lobonc. A haj, amelyben az individuum ereje lakozik. A haj, mint jelkép. Tiltakozásul a társadalmi megkülönböztetés, a nagy öregek régimódi melódiái, a régimódi életforma ellen. És a háború ellen, mert nem akarnak embert ölni. Gyilkolni. Végül Berger és törzse meghívják Bukowskit egy utazásra, amelyre a hasis, kokain, marihuána, ópium és LSD vezet, a drog, amely felpörget, felröpít, kábulatba ejt. S Bukowski érzi, megy a folyó és a sirályok után, mert ott talán valaki megmondja, miért él és miért hal meg. De hiába kérik, hogy állj ki a sorból, és szállj be a szent Káma Szutra orgiába... (A hippimozgalom a szexuális lázadás mozgalma is volt. Nem értették, hogy apáik és anyáik szemében a nemi élettel összefüggő szavak miért csúnya szavak.) Hiába hívják, hogy gyere velünk a Hame Krisna, a békesség, a szabadság, a virágok útján... Mert Vietnamtól nincs mit remélni... Ettől a nemzedéktől elvettek mindent, pontosabban az osztálykülönbségeket éreztető társadalom nekik még nem osztott lapot, s most azzal, hogy háborúba küldi őket, felszámolja előttük azt a világot, amelyben enyém az életem, enyém a jókedvem, enyém a szabadságom, minden jó napom, és minden rossz napom. Mert ha holnap bevonulsz, akkor mi értelme? Mi értelme az életnek, a szerelemnek, a feszülő nadrágok keltette vágynak, a csokiízű csóknak, ha megölik a szépet?... De felébred a napfény, ha van egy barátod, aki megadja a szabadságod. Berger ugyanis áldozatot hoz barátságért és szerelemért. Levágja hosszú haját, és Bukowski helyett bemasíroz a gép gyomrába... s a többi néma csend! Sírtáblák a nemzeti temetőben. Ezért a csendért, a kioltott életekért szól a Hair újra és újra, mindenütt, ahol bemutatják... a budapesti Rock Színház társulatánál, Gór Nagy Mária Színitanodájában és most a Broadway Musical Company New York előadásában Komáromban. És szól mindaddig, amíg a fegyverek nem hallgatnak... S amíg újra és újra a hajunkat kell megnöveszteni ahhoz, hogy változni és változtatni tudjunk. TALLÓSIBÉLA KULTÚRA 1996. március 31.
