Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-17 / 11. szám
í/BSárnap 1996. március 17. GYERMEKVILÁG Ré ges-régen, még az idők kezdetén, élt egy indián asszony az északnyugati partvidéken. Sokan kérték feleségül, de egy legény sem kellett neki, csak arra vágyott, hogy a Nap felesége legyen. Elhagyta hát a törzsét, és elindult, hogy megkeresse a Napot. Hosszú vándorlás után elérkezett a Nap házához, és valóban a Nap felesége lett. Később gyermeke született: a gyermek nagyon gyorsan nőtt, születése után már második nap járni és beszélni tudott. Ez a gyermek egy idő múlva így szólt anyjához:- Szeretném látni a földi nagy- szüleimet, szeretném látni a te anyádat és apádat. Sírni kezdett a gyermek, ettől pedig az asszonynak is honvágya támadt. Mikor a Nap látta, hogy felesége milyen szomorú, és a fia is szeretné látni a földi nagyszülőket, azt mondotta:- Lemehettek a földre meglátogatni az embereket. Ereszkedjetek le a szempillámon. A szempillái ugyanis a napsugarak voltak, amelyek lenyúltak egészen az asszony otthonáig, ahol a földi rokonok éltek. A kisfiú elégedetten élt, a falubeli gyerekekkel játszott. Rossz gyerekek azonban csúfolni kezdték:- Te csak egy jöttment vagy, nem is ismered az apádat. Akkor a gyermek elbúsult, anyjától íjat és nyilat kért. Megkérdezte édesanyja, hogy mire jó ez. A kisfiú a nyílvesszőket az ég felé irányította. Az első nyíl az eget érte, és a levegőbe fúródott, a második nyíl az elsőhöz csatlakozott, és így ment egészen addig, amíg a nyílvesszőkből hosszú lánc keletkezett, amely az égtől addig a helyig ért, ahol a fiú állt. Akkor fölkúszott a láncon, s megtalálta a Nap házát. Elpanaszolta Nap apjának, hogy a földi fiúk gúnyolják, és arra kérte, hadd hordozhassa egyszer ő a Napot. De édesapja azt felelte:- Nem teheted ezt, fiam. kora reggel és estefelé kis fáklyákat hordok, de délben nagy fáklyákat viszek. Fiatal vagy, és nem bírod el a nagy fáklyát. A kisfiú azonban nem hagyta nyugton apját. Akkor a Nap odaadta a fáklyákat a fia kezébe, és figyelmeztette, hogy nagyon gondosan kövesse az utasításokat, amelyeket tőle kapott. Másnap korán reggel elindult a gyermek a Nap útján, és vitte magával a fáklyákat. Azonban hamarosan türelmetlen lett, és egyszerre gyújtotta meg az összes napfáklyát. Hirtelen nagyon meleg lett; a fák égni kezdtek, a madarak a vízbe ugrottak, hogy megmeneküljenek, a víz azonban felforrt. Az anyja, aki észrevette a veszélyt, betakarta embertársait takarójával, és így megmentette őket. Az állatok a kövek alá bújtak: a hermelin egy lyukba bújt, csakhogy ez nem volt elég nagy, úgyhogy farkának a hegye kimaradt a lyukból. Ezt megégette a Nap, és attól az időtől kezdve a hermelin farka fekete. A hegyi kecske jól elbújt egy barlangban, így az ő szőre fehér maradt. Azokat az állatokat, amelyek nem bújtak el gondosan, megperzselte a Nap, és azóta feketék; de a hasukon, ahol nem érte őket a Nap, fehér maradt a szőrük. Amikor a Nap látta, hogy mi történt, igen megharagudott engedetlen fiára, és így korholta:- Miért tetted ezt? Ezentúl nyérc lesz a neved, és büntetésből sok ember fog vadászni rád. Dömötör Tekla átdolgozása FÜRI OLGA Almíifíi M- Tündérke, tündérke, fácskámmal törődtél-e?- Forró nyárban ültem árnyékában, esős ősszel védtem az ernyőmmel, hideg télben fedtem hóval, jéggel, virágos tavasszal rügyecskéit ringattam:- Rügy, csíja-csicsíja, tündér ringat, szél ringat, bújj, bújj, hajtás, nyílj ki kicsi virág! Virágpora, bibe takarója - Kukk! Baba, bibe, tündér takar ki-be, csillagos estére kisalma lesz belőle.- Tündérke, tündérke, kisalmám nevelnéd-e?- Minden éjjel altatnám mesével, korán reggel mosnám meleg délben érlelném napfényben, azután, délután, mosolyra tanítanám. t f. 11 egyszer egy királyfi, aki hercegkis- V vJ 1 t asszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget. Egy este szörnyű vihar kerekedett, dörgött- villámlott, az eső meg úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A nagy égzengésben egyszer csak megverte valaki a palota kapuját. Az öreg királyné maga ment kaput nyitni. Egy hercegkisasszony állt a küszöbön. De uram teremtőm, hogy megtépázta a zuhogó eső meg a vad szél! A hajáról, ruhájáról patakokban szakadt a víz, a cipője orrán befolyt az eső, a sarkán meg kifolyt. S mégis azt merte mondani, hogy ő vérbeli hercegkisasszony! „No, majd elválik, hogy igazat mondott-e” - gondolta magában az öreg királyné, de nem szólt senkinek; bement a hálókamrába, kiemelt az ágyból minden dunnát, párnát, derékaljat, s egy szem borsót tett az ágydeszkára. Aztán rárakott a borsószemre húsz derékaljat, azokra meg húsz vastag pehelydunnát, s oda vezette éjjeli hálásra a hercegkisasszonyt! Reggel aztán megkérdezte tőle, hogy esett az alvás.- Egy szemhunyást sem aludtam - panaszolta a hercegkisasszony. - Isten tudja, mi volt abban az ágyban! Egész éjjel nyomott valami, akármelyik oldalamra fordultam. Csupa kék-zöld folt a testem. Restellem megmondani, de sosem volt még ilyen kényelmetlen ágyam! Most már aztán láthatták, hogy vérbeli hercegkisasszony a vendégük, mert húsz derékaljon és húsz pehelydunnán keresztül is megérezte azt a kicsi borsószemet. Csak egy javából való, igazi hercegkisasszony lehet ilyen kényes. A királyfi nyomban feleségül vette, úgy megörült, hogy igazi hercegkisasszonyra akadt. A borsószem meg a királyi kincseskamrába került, ott mutogatják mind a mai napig, ha ugyan azóta el nem lopta valaki. Aki nem hiszi, játjon utána. Rab Zsuzsa átdolgozása A'\<OMa>A\. Amikor a váradi busa Thökölyt elfogatta, sok magyar vitéz elhagyta a felkelők táborát. Egymás után szöktek el a legvitézebb kapitányok, köztük Petneházy Dávid, a hajdúk kapitánya. Mentek egyenesen Buda vára alá, és beállottak a várat ostromló császári seregbe. Amikor az utolsó rohamra fújták meg a trombitákat, Petneházy Dávid a hajdúk élén a legelsők között indult rohamra. Első volt a Vár falán is, és nemsokára a városban vágta, aprította a törököt. A német tábornokok, akik messziről nézték a küzdelmet, mondták is egymás között:- Ez a Petneházy nem ember, hanem oroszlán.- Úgy van, úgy van, ő a magyar oroszlán. De Petneházynak nem esett szerencséjére a vitézség, mert a németek irigykedni kezdtek rá, amikor a császár grófi címet küldött neki. Irigységükben ebéd közben mérget adattak be neki. Amikor Petneházy érezni kezdte a méreg hatását, az asztaltól elment, paripájára ült, és a mezőn kínjában addig nyargalózott, amíg a méreg megölte. Amikor Petneházy vitézi életét, szomorú halálát Cserei Mihály számba vette, ilyen tanácsot adott: „Ha magyar vagy, és sokáig élni akarsz, okos légy, vitéz ne légy, s pénzed se legyen sok!” Cserei Mihály nyomán
