Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-17 / 11. szám
Isten nevében használt telkek, erdők, szoló'skertek... ■ • írt (is) ostromolja a hivatalokat, hogy saját kezűleg ssa le a véres verejtékkel felépített házukat. Ám le- , kérvényeire eddig nem kapott érdemleges választ Mohiak emlékeznek. Gyakran könny szökik a szemükbe. nem érv, hogy nincs pénz! Én addig nem építkezhetnék, míg a kiszemelt telek nincs vagyonjogilag elrendezve. Az atomerőmű ezt miért teheti? A telkek ára alig rúgna néhány százezer koronára, viszont az erőmű befejezésére, beindítására még vagy húszmilliárd korona kell! Az egyik illetékes pedig azzal biztatta - igaz, csak szóban - , hogy csupán akkor kerülhet sor a telkek rendezésére, ha az erőművet üzembe helyezik és áramot fog termelni. A helybéliek úgy tudják, a vállalatnak annyi pénze sincs, hogy kifizesse a geodéziai tervet, amelyen fel van tüntetve minden parcella és tulajdonosa. Mások arra gyanakszanak, hogy az időhúzás a cél. Hátha a telektulajdonosok kihalnak, az örökösök pedig megfeledkeznek a telkekről és nem követelik a pénzüket. S bár a mohiak - még a régi falujukban - saját bevallásuk szerint nem voltak nagy templomjárók, ma szinte könnyes szemmel panaszolták, hogy a robbantások következtében megrongálódott a templomuk, tornyáról még a csillag is lehullott. Az isten házát az építők ugyan nem bontották le, hanem „hasznosították”: raktárrá és műhellyé alakították át. ám ahogy közeledünk, kiderül: van itt még némi élet. Korlát lakóinak száma három főre zsugorodott. Terézia Demjanová is hamarosan költözni fog. Ő már át is vette a pénzt a házáért, amelyben lakik. - Maradok, amíg lehet, amíg nem jön az utasítás, hogy költöznöm kell - mondta, s hozzáfűzte: inkább visszaadná a pénzt, ha nem épülne meg az erőmű. Szavai szerint több szomszéd is jelezte, rögvest visszatérne, ha valami csoda folytán mégsem fejeznék be az atomerőművet. Néhány házzal odább lakik Vladimír Krajcír az édesanyjával. Ő az egyetlen, aki köti az ebet a karóhoz: eltökélt szándéka, hogy sehová nem költözik, s nem is vette fel a házért kínált pénzt.- Mit érek én azzal? Tíz hektáron gazdálkodom. Itt vannak a gépeim, a gazdasági állataim. Ezek értékét eddig senki sem akarta megtéríteni. Én gazdálkodni akarok, azon a földön, amelyet apám hagyott rám - mondta. Ám szavaiból úgy tűnt: tudja, hogy szélmalomharcot vív, és Korlát is Mohi sorsára jut. GÁGYORALÍZ P. VONYIK ERZSÉBET Akik nem tudnak-nem akarnak elszakadni... Korlát egy kis tanya nem messze Mohitól. Beleesik abba a sávba, amelynek lakóit az erőmű üzembe helyezése előtt ki kell üríteni. Messziről holdbéli tájra emlékeztet, Szakért még úgy-ahogy „kárpótolták” a mohiakat, imölcsfáikat, szőlőiket, telkeiket, erdeiket az erőmű ői máig nem fizették ki, panaszolták az egy- tek. Az erőmű vezetőségétől nem kaptak máig vá- veleikre sem, amelyekben arra figyelmeztetik, em- tik a beruházó céget, hogy máig nem fizették ki a cnak a telkek árát, amelyen az erőmű áll, illetve 1. - Okmányokkal tudjuk bizonyítani, hogy a telkek lajdonunkban vannak, ám senki sem áll velünk szómé át a szót Czúdor Ernő. - Utoljára 1994. január idtam be egy kérvényt, hogy fizessék ki telkeimet. A pig válaszra sem méltattak. lut utolsóként, 1985-ben elhagyó Bokor Rózsi néni, lig három hasonló kérvényt fogalmazott meg: - Az Felélénkül az egybegyűltek hangulata, amikor a szőlővel, gyümölcsfákkal beültetett domboldalra, a hétvégi házakra, a borospincékre terelődik a szó. Kiderül, aki csak teheti, szabadidejét ma is ott tölti. Bár a mohiak közel tizenöt éve laknak szétszórtan Léván, bámulatosan összetartanak. Ma is a mohi dombok jelentik számukra a felüdülést és a megnyugvást. Ügy fogalmaztak: „ez a hely az otthonuk”. Bokor Árpád : - Vettem szőlőst Léván is, ám a szabadidőmet mégis a mohi dombokon töltöm. Csánóné Béres Gizella: - Ott még otthon érezzük magunkat. Pedig van már vagy tizenöt éve, hogy Léván lakom. Mai napig, ha másként nem, hát álmomban visszajárok Mohiba. Végigmegyek a házsoron, elbeszélgetek az szomszédokkal. ifj. Bokor Rózsa: - Az én apám minden áldott alkalommal azt kérdezi, ha meglátogatjuk, vajon találkoztam-e mohiakkal. Végül Rózsi néni, aki a leggyakrabban nyúlt a zsebkendő után, felidéz egy történetet. Az egyik mohi vezető rendszerint tőle kért itókát, ha a központi szervektől nála járt „illetékes elvtárs”. Ez a bizonyos ingatlanfelvásárló úgy a negyedik pohár borocska után kikottyintotta Rózsi néninek azt, amit gondosan lepleztek a mohiak előtt: „ Tudja, asszonyom, hogy milyen olcsón adták el a falujukat! ”. A domboldal az új otthonuk Korlát is Mohi sorsára jut A néhai templom. Ma raktár és műhely. Vlado Gloss (6) és Méry Gábor (1) felvételei Térj vissza, ahhoz a Jahoz Régi idők szava, ahogy még emlékszem rá: ha úgy érzed áthatolhatat- lanná nőtt a ködfal előtted, térj vissza ahhoz a fához. Ha úgy érzed, reménytelen toronnyá nőttek a felhők fejed felett, ha támaszt nem találsz és meghasonulásba csúszol, térj vissza ahhoz a fához. Ha mozdulni nehéz és érezni fáj, ha értelmed hiába tapogat megértés után, térj vissza ahhoz áfához. Vesd a hátad jó erősen a törzsének és tedd le a terhed az anyaföld-oltárra. Az a fa megment téged, az a hatalmas, erős fa megment téged, mert az a fa te vagy, az a fa mi vagyunk, akik ugyanabból a földből gyökerezünk. Vesd a hátadat a törzsének és újítsd meg magad: mert az a fa te vagy, az a fa mi vagyunk. Az a domboldal, az a cserjés, az a házsor, az a kocsiszín mi vagyunk. Mert ez az egyedüli hely a földön, ahol megtalálható öreganyád lába- nyoma, amit akkor hagyott mezítelen talpa az agyagos földön, amikor téged tanított járni. Csak itt áll a szilfa, amely alatt az első szavakat ki- mondtad, ahol az első csókokat loptad. Itt a domboldal, a pinceház, a jó nótázások, a vidám ugratások sora. A kertalja, a kukoricafosztások, meglopott szőlőskertek, répakapálások. Bejárod, bejárhatod az egész világot. Rácsodálkozhatsz vízesésre és felhőkarcolókra, sziklazuhatagra és szuperszonikus repülőgépre, de haza csak ide térhetsz. Csak itt nyithatod ki a rogyadozó kertkaput, ballaghatsz végig az udvaron, mehetsz föl a nyikorgó létrán, tehetsz rendet az udvar hátuljában. Csak itt ülhetsz le a favágótőkére és mondhatod fáradtságot feledve: itthon vagyok. De jaj, mit teszel akkor, ha az a fa nincs többé? Ha az a domboldal, az a házsor, az a cserjés, az a vakablak nincs többé? Ha annak a fának a törzséből öles lángok szökellnek az égnek, ha a gyökerei, a dús, erős gyökerei helyén csak sötét lyuk ásítozik? Jaj, mit teszel akkor, ha áfát, a nagy erős fát kocsiderék-ravatalon hozzák előtted? Kinek kiáltod oda, hogy az a fa, domboldal, házsor te vagy? Hogy az a fa, cserjés, pincelak csak veled együtt téphető ki véglegesen? Kinek magyarázzam, hogy létezik ember-fa és ember-házsor és ember- pincelak? Hogy egyik a másik nélkül fölösleges és életképtelen? A fa elszárad, a ház megbomlik, a pincelak összedől az ember nélkül, aki élteti. Az ember nyomorék lesz a ház, a fa, a domboldal nélkül, amelyek nap mint nap ölelik. Kinek mondjam, hogy a könnyek, a látható fájdalom csak egy része a valóságnak? Hogy ha nincs többé fa, ház, domboldal, akkor nincs többé fiatalság, első szerelem, tiltott gyümölcs sem? Akkor férfivá érlelődés, gyerekes álmok, nagy nekifeszülések sincsenek. Az első szerelem képe megreped a faléval, az első lépések emléke cserepekké válik az eltűnő domboldallal. Nem igaz, hogy az ember kenyérből és vízből van. Nem igaz, hogy az ember földből, esőből és napsugárból van. Az ember a házfalból, szerelemből, kocsiszínből van. Az ember cserjésből, vágyakból, csalódásokból, pincegátorokból van. A tájból, a földből, a domboldalból kiszakíthatod áfát, a házfalat. Az emberből soha. Az embert kiszakíthatod a tájból, a cserjésből, a pincegátorból. Elhervadhat, megszokhat, béna maradhat. De aki volt, azzá nem válhat soha többé. Az a ház, az a fa, az a domboldal halhatatlan. Az életnek törvényei vannak. Csáky Pál írása a lévai Csemadok 1983-as évkönyvéből RIPORT 1996. március 17. IftSá/TISp
