Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-03 / 9. szám
l/asárnap 1996. március 3. PUBLICISZTIKA CS ÁKY PÁL Szlovák béke? szlovák politikai térfelet durván három csoportra lehet felosztani. Az első csoport nyitott társadalmat akar és a jelek szerint hajlandó lenne bizonyos megegyezésre. Ide azonban csak a Demokrata Pártot és a Polgári Intézet Állandó Konferenciájának tagjait sorolnám, s ez nagyon kevés. A második csoportba a nemzeti türelmetlenek tartoznak, akik az azonnali kemény lépések hívei ellenünk: ez durván a jelenlegi kormánykoalíció. Szándékosan hagytam utoljára a jelenlegi ellenzék pártjait; gyakran felmerülnek ugyanis a honi magyar sajtóban is feleslegesen illúziókeltő írások velük kapcsolatban. Ilyenkor mindig az egyik község „már megint, Józsi”-ja jut eszembe. Ez a Józsi szellemiekben visszamaradt legényke volt, s amikor tizenhét-tizennyolc éves lett, egyszerre lett szerelmes a falu összes fiatalasszonyába. Nála ez úgy nyilvánult meg, hogy ha az utcán meglátott egy-egy fiatalabb menyecskét, furcsa mozgásával azonnal utánakacsázott és ott frissiben szerelmi vallomást tett. A menyecskék pedig egy idő után csak hátrafordultak és azt mondták: - Már megint, Józsi? Ne áltassuk magunkat, a jelenlegi ellenzék pártjai is távol vannak még az európaiságtól, bár kétségtelen, ők inkább a finomabb lépések hívei - ha úgy hozza a sors, akkor velünk szemben is. A legszívesebben ők is megrendszabá- lyozva látnának bennünket és félnek is tőlünk. Ez a csoport azonban két ok miatt mégis reményteljesebb: tárgyalni lehet velük és érvelni a nézeteikkel szemben - s megfelelő politikai súllyal, megfelelő pozícióból ez eredményekre vezethet. 1994-ben, a Moravcík-kormány idején megvalósult intermezzo egy ilyen viszony megtestesülése volt. *** Láthatjuk tehát, nem könnyű út áll előttünk és gyors megoldásokban reménykedni illuzórikus. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban két éven belül el kellene dőlnie, mi lesz Szlovákia sorsa. Ez nagy hatással lesz a mi jövőnkre is. Addig nem marad más, mint kibírni, s megpróbálni magunkat belülről minél jobban megerősíteni, megszervezni. Ezen a téren kiemelt feladat hárul a politikai pártokra; a Magyar Koalíciónak nincs alternatívája, az egyedüli út itt is a jobb szervezettség és a minőségibb munka lehet. A különutas lépések károsak, csakúgy, mint az esetleges személyi ambíciók előtérbe helyezése. fél, rajtaveszthet. Politikai kalandorság sodorta bele az országot az 1994-es idő előtti választásokba - s ma ott tartunk, ahol. Fogy a levegő magyarok és nem magyarok elől is, és sokan érzik úgy, hogy valahonnan visszatérítettek bennünket. Valahová. Ha jobban körülnézünk, láthatjuk, nem alaptalan ez az érzetük. A hatalom információ helyett propagandát szolgáltat, nevetve bizonygatja az ember szemébe, hogy a fehér miért fekete. Néhá- nyan fáradhatatlanul adják-veszik az országot - és jól van ez így, mondja stabilan a lakosság 30 százaléka. Sőt, több: a szatellitekkel együtt a szurkolók száma akár 40 százalékra is felkúszhat. S ha a baloldal másik része is átcsúszik... Itt tartunk hát 1996-ban. Nem örömteli helyzet - ebben gondolom, egyetértünk. A legnagyobb hibát azonban akkor követnénk el, ha elmulasztanánk nyíltan szembenézni vele, ha nem neveznénk néven a dolgokat és ha nem próbálnánk meg felvázolni a kilábalás lehetőségeit. Mindannyian tudjuk azt is, hogy a kérdés összetett. Gyakran mondogatják nekünk, foglalkozzunk gazdasági, szociális és egyéb kérdésekkel is. Természetesen ezt is meg kell tennünk, de nem úgy, hogy a minket érintő létkérdésekről megszűnünk beszélni. A fenti felszólítás ugyanis elterelő manőver is lehet: mondja valaki a kassai színház dolgozóinak, művészeinek, hogy ne a színház ügyeiről beszéljenek unos-unta- lan, amikor olyan magas a munkanélküliség és szorító a szociális helyzet. Számukra színházuk helyzete egy adott pillanatban a legfontosabb és a legnagyobb probléma, azért, mert a hatalom olyan lépéseket tett, amelyek veszélyeztetik további működését. Ha majd ez a kérdés megoldódik, elképzelhető, hogy a kassai színház dolgozóit, művészeit más kérdések is fogják érdekelni. Az ő helyzetük megoldása helyett azonban a problémák hierarchiájában pillanatnyilag hátrább álló kérdéseket erőltetni rájuk hamis csúsztatás. Így vagyunk mi is a szlovákiai magyarság problémáival. A szlovákiai magyarság létének, napi életének is ezer összetevője van, s egy egészséges társadalomnak minden részkérdésre reagálnia kell. Napjainkban azonban identitásunk megőrzésének témája elsődleges kérdéssé lépett elő. Mondhatnám: újra. Azt is mondom: sajnos. Az ok: a hatalom frontális támadása ellenünk. Az 1994-ben hatalomra került koalíció minden jel szerint elszánta magát arra, hogy ebben az országban a saját szája íze szerint való rezsimet épít ki. Erről A visszazárt rab pszichózisa - a tisztelt olvasók közül bizonyára többen találkoztak már ezzel a kifejezéssel. A sztálinizmus dühöngése idején sűrűn alkalmazták a volt szovjet csatlósállamokban is ezt a kínzási módszert. Lényege, hogy egy szép délután a börtönőr csak úgy félvállról odaveti: - Készüljön Kovács, holnap szabadul. Kovács, aki azt sem tudta, miért vitték be, milyen vallomást akarnak tőle, s ítélet híján még csak sejtelme sem lehet, meddig fog ez az egész tartani, szinte elájul az örömtől. Ártatlan vagyok, ugye - bizonyára ez az első gondolata. Aztán fantáziái, hogy biztosan a családtagjai mozgattak meg fűt-fát, vagy netán a külföldi barátok lennének ilyen befolyásosak? Nem alszik az izgalomtól, s másnap valóban nyílik a cellaajtó, kivezetik őt, visszakapja civil ruháját, aláír valamit és már rohan is az őr után a kapu felé - amikor az ott strázsáló másik őr hanyagul megnézi a papírjait és azt mondja: - Tévedés történt, ez nem az a Kovács. Vissza a cellába! A visszavitt rabok nagy része sírógörcsöt kap és megtörik. Bevallja még azt is, amit a nagyapja sem követett el. Az utóbbi időben, több emberrel beszélve, többször eszembe jut ez a kis történet. Hála Istennek, nem szó szerinti aktualitása, hanem a lényege: a pszichózis. A valahonnan visszaparancsolt, visszaszorított ember kiszolgáltatottsága, keserűsége. Igen, 1989-90-ben azt hittük, kiszabadultunk valahonnan, s az út töretlenül fölfelé fog ívelni. Nem így történt, annak ellenére, hogy sokan nagyon komolyan fogtak neki az építkezésnek. Újabb reformkor kezdődött, mondtuk többen, s örömmel szemléltük, ahogy megalakulnak önkormányzataink, szerveződnek a vállalkozók, a pedagógusok, a semmiből hetek alatt létrejön egy működőképes politikai struktúra. Fellélegzett ez a vidék, megmozdult és energiákat fektetett abba, hogy ne csak szavak hangozzanak el, de történjék is valami. A zavaró momentumok nemsokára megjelentek. Először még értetlenül szemléltük, hogy Ján Budaj azért sem lett parlamenti elnök, mert valaki azt mondta rá, magyar. Aztán egyre nyíltabban lehetett mindenfélét hangoztatni; az elején még sokan megmosolyogták a Szlovák Nemzeti Párt hőbörgőit, ám 1992 nyarán már keveseknek volt kedvük mosolyogni. Igen, a mosoly: mintha azóta folyamatosan kevesebb lenne belőle. Voltak persze hullámhegyek és hullámvölgyek, 1994-ben volt egy bő féléves koalíciós időszak is. Csakhát, aki a politikában a saját árnyékától is Vlado Gloss illusztrációs felvételei nem hajlandó senkivel tárgyalni, sőt, ezért a célért hajlandóak kockára tenni az ország európai jövőjét is. Egyszerűen nem hajlandók elfogadni azt a tényt, hogy az igazi európaiság eléréséhez mind az ország vezetőinek, mind a lakosságnak belsőleg is nagyot kell változnia. A primitívség, a színvonaltalan- ság, az erőszak és gátlástalanság helyett a dialógus, a műveltség, a partnerség, a másság tisztelete irányába kellene elmozdulnia. A jelenlegi hatalomtól ezt illuzórikus elvárni; ha ilyen hozzáállásával a civilizált világban nem ér el sikert, hajlandó inkább a Balkán és Ázsia felé fordulni. Az egyik legkeményebb téma, ami ezt az országot nyomja, a magyarkérdés megoldatlansága. Szándékosan fogalmazok így; a többi kisebbségi közösség létszáma, szervezettsége nem igazán meghatározó, igényeik minőségileg mások, mint az ország lakosságának közel 11 százalékát kitevő magyarságé. A magyarság Szlovákiában élő részének tudati állapota viszonylag ép, településszerkezetünk nagyrészt kompakt, s ami a legjobban idegesít mindenkit: viszonylag jól szervezettek vagyunk, szer- evezeteink működőképessége minden létező gondunk ellenére elfogadható, néha magasabb, mint a megfelelő szlovák szervezeteké. Kulturális szervezetünk tagjainak száma minden diszkrimináció ellenére még mindig magasabb, mint a hasonló szlovák szervezeté, s ha a politikai térfelet vesszük figyelembe, azt is megállapíthatjuk, hogy a szlovákiai magyar pártokon kívül nincs is más parlamenti párt, amely 1990 óta megőrizte volna belső stabilitását, s el tudta volna kerülni a látványos pártszakadásokat. A politikai szervezettség pedig a legmagasabb rendű szervezettségek közé tartozik; Szlovákiában más kisebbségi közösség messze nem jutott az ilyen jellegű igény közelébe sem. A hatalom el is határozta, nekiveselkedik a magyarkérdés megoldásának. Amit csak lehet, tönkretesz, ahol csak lehet, bomlaszt, ahol csak lehet, egyengeti a tömeges asszimiláció feltételeit. Ügy gondolja, ha kellőképpen meggyengíti ezt a 600 ezres közösséget, majd ő diktálhatja a feltételeket. Ő fogja megmondani, milyen - úgymond - szigorúan vett kisebbségi jogok lesznek megfelelőek számunkra. Nem veszélytelen igyekezet ez, hiszen látnunk kell, a hatalomnak eszközök vannak a kezében. Én azonban merem remélni, hogy nem haszontalan igyekezet. Alig több, mint négymilliónyi szlovák nem tudja egykönnyen asszimilálni a hatszázezer magyart. Nem megy ez olyan egyszerűen a sokkal bizonytalanabb identitású romákkal sem; e téren a legnagyobb veszélynek épp a szláv kisebbségek vannak kitéve. Ám a ruszinok is túléltek nagyon kemény évszázadokat, más kisebbségek is - persze, azt is látnunk kell, hogy a huszonegyedik század küszöbén az elmúlt évtizedek, évszázadok tapasztalatai megtévesztőek lehetnek. A posztin- dusztriális társadalomban teljesen más erőviszonyok fognak érvényesülni, s a település, a zártabb kulturális-nyelvi közösség megtartó ereje csökkenni fog. Megnő viszont a műveltség, a nevelés és a belső személyes integritás szerepe. Szövetségeseink az utóbbi időben mintha gyengélkednének. Nem igazán hatékony Európa, sokszor furcsa táncot jár Magyarország. Az országon belül a függetlenebb értelmiségiek, az újságírók egy része és a civil társadalmi szerveződések azok, akikre némiképp számíthatunk. Az utóbbi időben ők is megtapasztalták néhányszor, milyen az, amikor valakit mássága miatt hoznak hátrányos helyzetbe, amikor másként gondolkodása miatt támadják - sőt, Uram bocsá - gyűlölik. Napjaink történései jó iskolának bizonyulhatnak azon szlovákok számára, akik egyáltalán képesek tanulni - akár a saját kárukon. Rosszabb a helyzet a politika terén. A sic: TI NSKá 4LERIAI
