Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-25 / 8. szám
A mikor megboldogult apámnak - aki egyszerű munkás volt és kommunista - tudomására jutott a dolog, halálra rémülten állt elém: „Igaz, fiam, hogy aláírtad a Chartát?” Megpróbáltam időt nyerni: „Miféle Chartát, apám?” Lemondóan legyintett: „Hisz mindenki tudja! Az ENSZ chartáját!” Sok türelembe és szilvapálinkába került, míg sikerült tisztáznunk, miféle chartáról is van szó, hogy az aláírása nem bűntény, s hogy az ENSZ alapokmánya sem az ördög műve. Manapság egy új kísértet jár közöttünk. Nemcsak a hithű szlováknak, de még a demok- ratikusabban gondolkodónak is kinyílik a bicska a zsebében, ha az autonómia szót hallja. Hiszen nálunk „mindenki tudja”, miféle autonómiát akarnak a szlovákiai magyarok. Árulást olyan autonómiát, amely az elszakadást készíti elő. Hiába is mutatnak nekünk más, eredményes és működőképes autonómiákat, csak legyintünk: Aland-szigetek? Hahaha! Dél-Tirol? Nocsak! Katalónia? Urambocsá’! Ismerjük már mi a hasonló autonómia-trükkö- ket, a csehekkel... Szlovákiában már csak így van ez! *** A Dunától északra élő magyarok ugyanolyan bevándorlók vagy bennszülöttek, akár a szlovákok, ám több mint ezer éve élnek együtt ezen a területen. Ez a terület a XX. század történetében különféle államokhoz tartozott, különféle határokkal. Ma a Szlovák Köztársasághoz tartozik. A szlovákok, a magyarok és a terület többi lakói ezzel a Szlovák Köztársaság polgáraivá váltak. Sajnos, nem az egyenrangú polgáraivá, mert a szlovákok az egész államot maguknak parcellázták ki, kikiáltva nemzeti államukká, magukat pedig államalkotó nemzetté. S hogy senkinek se támadhassanak kétségei, beépítették ezt a Függetlenségi Nyilatkozatukba és az alkotmányukba is. Nemzeti szimbólumaikat és jelvényeiket kikiáltották államiakká, nemzeti nyelvüket államnyelvvé emelték, nemzeti kultúrájukat és nemzeti identitásukat pedig állami védelem alá helyezték. A Szlovákia déli részén élő nemszlovákok így váltak nemállamalkotó nemzeti kisebbséggé, polgári jogaikban korlátozott polgárokká, ami például a nemzeti identitás védelmét, a kulturális, vallási, szociális, gazdasági és közéleti önkifejeződés jogát, a saját kultúra és az anyanyelv használati jogát a magánéletben és a közéletben, a saját iskolák alapítását és igazgatását stb. illeti - pontosan a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbséghez tartozó polgárok jogairól szóló ENSZ-határo- zat betűi szerint. MIROSLAV KUSY Ha az állam a nemzeti le'tt formálásának túl nagy részét bitorolja, elvárható, hogy ugyanezt teszik az autonómiák is. A nemzeti eszmék oly mértékben veszítenek a jelentőségükből, amilyen mértékben a szabadság és az egyenlőség eszméi képesek megvalósulni. ” (L. Vegei, The Heritage of Totalitarism and Minority Rights, in: Nationalism and Minorities, University of Essex, Belgrad 1995, 112.1.) hető a DU képviselői által a parlament legutóbbi ülésén előterjesztett „az alapvető jogok, szabadságjogok és önkormányzatok érvényesüléséről szóló alkotmánytövény-tervezet”, „amellyel át lehetne hidalni az alkotmány bizonyos kétértelműségét, s úgy rendezni a dolgot, hogy világos legyen: nem lehet úgy értelmezni, hogy megvalósítható a területi autonómia. ” (Beszélgetés, Domino efekt 96/4). AZ A UTO NOMIA KÍS ÉRTE TE Megbízható források becslései szerint (pl. Bricke, Minderheiten in Östlichen Mitteleuropa, Ebenhausen 1994, 96. 1.) ők alkotják Szlovákia lakosságának a 20%-át. Az ország minden ötödik lakosa magyar (600 ezer), roma (250-500 ezer), vagy más nemszlovák (100 ezer). Minden kilencedik polgár magyar: ők alkotják a legnépesebb, területileg a legkompaktabb, politikailag a legöntudatosabb kisebbséget. 1993. január 1-től albérlőkké váltak abban az országban, amelyet velünk együtt laktak és használtak, mivel a szlovákok saját nemzetállamot csináltak belőle. S ettől fogva szentségesen a tudtukra is adják ezt: névtáblák és jelölések, nevek és vezetéknevek, alternatív iskolák, a kulturális egyesületek, újságok és folyóiratok állami támogatásának csökkentése... S hamarosan nyelvi felügyelőket is a nyakukba ültetünk. Semmi új a nap alatt: a nemzetállam így szokott viselkedni a kisebbségeivel. így kezdődött ez a Balkánon is. Ebből a véres mészárlásból azonban a világ az alábbi következtetést szűrte le: „az etnikai autonómia esete legálissá vált, s tartok tőle, hogy nem marad meg csupán szerb problémának. A közvéleménnyel ellentétben az autonómia-törekvések nem szecessziósak: az egyetlen választ jelentik a nemzetállam kihívására. Közép- és Kelet-Európa posztkommunista államai nemzetállamokként határozták meg magukat. Ahol a nemzeti államok elismerik a politikai pluralizmust, kénytelen-kelletlen elismerik a kisebbségek jogát az autonómiára, és átadják a kisebbségi autonómia kezébe a hatalomnak azt a részét, amely a nemzeti hovatartozásra vonatkozik... Nehéz ezekről a tanulságokról olvasni minálunk. Mi marad azonban magyarjainknak a nemzeti identitásuk ellen irányuló, összpontosított szlovák nyomással szemben? Az autonómia iránti fokozódó igény - előbb az oktatásira, majd a kulturálisra, végül a területire - nacionalista válasz a nacionalista nyomásra: nem agresszív, de védekező válasz. Hogyan tudnák másképp megvédeni nemzeti identitásukat, kultúrájukat, anyanyelvűket egy idegen nemzetállamban, amely a közélet minden területén igyekszik érvényre juttatni nacionalista nyomását? Ez nem is szecessziós válasz: a területi autonómia nem jelenti a területi elszakadást, sem a határok és az állam integritásának megbontását. Formális szempontból az autonómia csupán önigazgatást jelent - idegen szóval. A területi autonómia igénye a fejlett, maximálisan független területi önrendelkezés iránti igény. Mindazonáltal valamennyien maximálisan független területi önrendelkezést szeretnénk, nem csak a magyarok. Azaz: a politikai hatalom decentralizálását fentről lefelé, a jogkörök átruházását a községekre, városokra, járásokra, az államhatalom regionali- zálását, a helyi demokráciának, mint egyáltalán a demokrácia alapjának a jelentős kiszélesítését. Képtelenség úgy megvalósítani a területi autonó- miát/önigazgatást a szlovák falvakban, városokban és járásokban, hogy kizárjuk belőle a magyarokat. Az ország demokratizálását nem lehet felparcellázni. Ludovít Cérnák, a DU alelnöke szerint, úgy fest a dolog, hogy ha területi autonómiát kéne adnunk a magyaroknak is, akkor inkább magunk se akarjuk. Legalábbis így értelmezDemokráciát akartatok? Demokráciát. Hát akkor törődjetek magatokkal. (Vladimír Rendin - Mlady svét) Ebben a tervezetben nem egy akármilyen szlovákiai területi autonómiáról van szó, hanem a magyarok által igényelt lehetséges etnikai autonómiáról, amelytől a DU tart. Az etnikai autonómia ugyanis a nemzetállam hű másolata. Amit ez nagyban bevezet, ő ugyanazt vezetné be kicsiben. A domináns nemzet államnyelvével szemben az adott autonómia domináns kisebbségének nyelvét; a domináns nemzet oktatásával, kultúrájával szemben a domináns kisebbség oktatását és kultúráját; a domináns nemzet nemzeti identitásának az államban való keresztülvitelével szemben a domináns kisebbség identitásának keresztülvitelét az adott autonóm területi egységen belül. A nemzetállami logika szempontjából ez teljesen igazságos: az ő etnikai elve tükröződik az adott autonóm területi egységben. A DU tervezetében éppen arról van szó, hogy kiteljesedjék a jogállam igénye és logikája, de ne lehessen ugyanezt megvalósítani a nemzetiségi kisebbségek részéről. Vagyis, a farkas is jóllakjon, a kecske is megmaradjon. Még pontosabban: Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Éppen ezért nem demokratikus, nacionalista és egyoldalú ez a tervezet. Az etnikai autonómia ellen védekezni (még senki ebben a formában ki nem ejtette a száján, ezidáig csak kísértet) annyit jelent, mint az agresszív nemzetállamban védekezni a következmények ellen, de meghagyni a kiváltó okokat. Az okok egyértelműen a mi centralista, a nemzetiségekkel szemben ellenséges és agresszív nemzetállamunkban rejlenek. Nacionalista agresszivitásával szemben nincs más segítség, mint egy olyan polgári társadalomnak az építése és fejlesztése, amely magában foglal minden szlovákot és magyart, az ország valamennyi lakóját, a politikai nemzet tudatos alakítása, amelynek valamennyi etnikum (a szlovákot is beleértve!) egyenrangú alkotóeleme lesz. Centralizmusára nincs más gyógyszer, mint a decentralizáció, a regionalizmus, az önkormányzati demokrácia építése, amely optimális számú, a területi elven alapuló auto- nóm/önkormányzati egységből áll. Nem etnikai, de területi egységekből, ami az egész államra éppúgy érvényes kell legyen, mint az egyes autonómi- ákra/önkormányzatokra. Ott is, ahol a szlovákok vannak többségben, s ott is, ahol a magyarok. Ne féljünk tehát az autonómiától, hiszen az csak a tudatlanok számára kísértet. Autonómia = önkormányzat. A demokrácia pedig önkormányzat valamennyiünk számára. (Megjelent a Sme 1996. 2. 8-i számában. Kiemelések: Vasárnap) Ne féljünk az autonómiától! így is mondhatnánk: ne féljünk a demokráciától. Vagy: ne féljünk a szabadságtól. Ne féljünk egymástól. A politikai bűnök keresésében valószínűleg messze kellene visszamennünk az időben, ha okozóit keresnénk mai állapotainknak. Visszakanyarodhatnánk a múlt századi magyar politikához, amely csökönyös vakságával a nemzetvesztésig vitte az országot, avagy a pánszlávizmus mozgalmáig, amely - ezt kihasználva - felbomlasztotta a nem tökéletes, de megreformálható monarchiát. A kisebbségi sorsba jutott magyarok milliói azóta is európai tehertételt jelentenek, elsősorban a győztesek számára, akik féltik a könnyen ölükbe hullott ajándékot. A (világ)politika, sajnos, sosem emberekben - és emberéletekben - mérte céljait és stratégiáit. Egy kiló arany, egy liter nafta, egy talpalatnyi föld mindig többet nyomott a latban, mint a józanul gondolkodók figyelmeztetései, avagy a kiszolgáltatott embertömeg. Teli a világ könnyel és fájdalommal. Pedig a szomszéd népek kiegyezéséhez elég lenne olykor odafigyelni egymásra. Egymás gondolataira. Ha a szlovák politikusok belelapoznának a történelemkönyvekbe, tudhatnák, hogy nem a szlovákiai magyarok készítették elő a bécsi döntést, nem ők okozták Münchent, nem ők darabolták fel Csehszlovákiát. A közelmúltban sem. Türelmesen viselték a sorsukat. S ha most autonómiát emlegetnek, csakis önvédelemből. Féltik a jövőjüket. Iskoláikat, kultúrájukat. Táncaikat, dalaikat, verseiket. Csakhát nem pusztán erről van szó. A jelenlegi hatalom számára maga a szabadság szó is vörös posztó. A magukat demokratáknak nevező politikusaink minden lépése arra irányul, hogy évtizedekre bebetonozzák magukat a hatalomba. Ezért maradnak pusztába kiáltott szavaknak a józan figyelmeztetések és a népnevelői célzattal megfogalmazott írások. Ezt a hatalmat nem érdekli sem a kisebbségnek, sem a saját nemzetének a sorsa, sem az ország jövője. S ehhez akadnak „jómagyar” támogatóik is, akik szerint a nyelvtörvény csak „apró korrekciókra” szorul, akik szerint az autonómia nem szükséges. Magyarán: akik feltétel nélkül kiszolgálják a jelenlegi hatalmat. Akik az európai demokráciák által megfogalmazott jogokat is eldobnák, csak a nagy hatalomból jusson nekik egy kis hatalom. A MNMMJ nevű szlovákiai magyar mozgalom sajátságosán reagált Kusy professzor cikkére, illetve a várható sajtókampányra. Gyimesiék nem késlekedtek hűségnyilatkozatot tenni, hogy ők még a kormány által elképzelt területi elrendezéssel is egyet értenek. Csak egy furcsasága van a dolognak: a Meéiar miniszterelnök által olyan szívesen emlegetett jómagyar mozgalom valójában párszáz ember mozgalma. Választásokat nem nyert, parlamentben nem ül képviselőjük, szimpatizánsainak, tagjainak száma titok. A szlovákiai magyarságnak van legitim parlamenti képviselete. Ezt Meéiar, Slota vagy Lupták úr ugyanolyan jól tudja, mint bárki az országban.-köviPUBLICISZTIKA_________________ ____________________________________________ 1996. február 25. ÜHSäMBp
