Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-25 / 8. szám
„A hajtóerőt Október eszméi, Lenin gondolatai jelentik” ELPUSKÁZOTT PERESZTROJKA Glasznoszty, peresztrojka, uszkorényi- je, vagyis: nyilvánosság, átalakítás, gyorsítás - egy évtizede ezektől a kifejezésektől és Mihail Gorbacsov nevétől volt hangos az orosz és a világsajtó. Az átalakítás azóta rég a múlté, hacsak Jelcin botladozó és rapszodikus reformlépéseit nem tekintjük a peresztrojka valamiféle korcsszülöttjének. A sajtóban pedig manapság a csecsenföl- di ellenállás elfojtása, a NATO bővítésének megakadályozása, valamint a kommunisták és a Zsirinovszkij-féle szélsőséges nacionalisták előretörése a fő téma. Gorbacsov pártfőtitkár egy évtizeddel ezelőtt hirdette meg a peresztrojkát az SZKP Központi Bizottságának ülésén A megújulás ideológiája című beszédében. A moszkvai Pravda akkor azt írta, hogy „a beszéd pontos elemzést adott a meglévő problémákról és felölelte a peresztrojka ideológiai alátámasztásának programját”. Hogyan került az orosz és a nemzetközi politika perifériájára Gorbacsov, akiről tíz éve még dicshimnuszokat zengett a nyugati sajtó, akiről a magán kívül mást ritkán dicsérő Marga- ret Thatcher azt állította: ő az a férfi, akivel alkut lehet kötni. Miként múlt feledésbe a Nyugatot egykor lázban tartó gorbimánia? Az exelnök és Jelcin fejét követelik Orosz elemzők egy része elsősorban Gor- bacsovot hibáztatja azért, hogy a Szovjetunió felbomlott. Sőt, a tavalyi decemberi választási kampányban Zjuganov pártvezér nyertes kommunistái egyenesen azt követelték, hogy Gorbacsovot és Jelcint állítsák bíróság elé, mivel szerintük az egykori Szovjetunió utolsó államfője és a jelenlegi elnök hibáztatható a szovjet birodalom széthullásáért. A kommunista vezér a Stern magazinnak azt nyilatkozta, hogy „erről az újságíróknak és a történészeknek kell ítéletet mondaniuk, a párt maga elutasítja a történelmi bosszút”. A Gorbacsov fejét követelők szerint ha nincs a glasznoszty és a peresztrojka, akkor minden marad a régiben, a brezsnyevi kerékvágásban. „Még egyszer hangsúlyozom: az átalakítás lényege, hogy egybekapcsolja a szocializmust és a demokráciát, elméleti és gyakorlati síkon egyaránt teljesen megújítja a szocializmus építésének koncepcióját. Ebben rejlik mélysége, forradalmi szelleme és univerzális jellege.” A halálos ítéletet Brezsnyev írta alá Más politológusok szerint a Szovjetunió halálos ítéletét maga Leonyid Brezsnyev írta alá még 1975- ben a finn fővárosban. Itt látta el kézjegyével 35 ország képviselője a Helsinki Záróokmányt, amelyben Moszkva is kötelezte magát bizonyos demokratikus elvek tiszteletben tartására. Ez a dokumentum említette először az emberi jogokat az államközi tárgyalások legitim témájaként. Igaz, a Kremlben eleinte az emberi jogok felemlegetését nem tekintették Andropov Gorbacsov a délorosz gabonaföldek vidékéről érkezett Moszkvába jogot tanulni, majd 1955-ben diplomával a zsebében távozott. Évfolyamtársai szerint sohasem volt nagyképű, reálisan gondolkodott, humorérzékkel bírt és önálló véleménye volt mindenről, amely rendszerint a tűréshatárt súrolta. Népszerű Komszomol-titkár, később Sztavropol- ban pártvezető, majd Jurij Andropovnak, a KGB akkori vezetőjének segítségével került Moszkvába. Andropov kezdte felkarolni azokat a fiatal pártvemásnak, mint a nyugati diverzió manőverének. Később beigazolódott, ez végzetes hiba volt. Brezs- nyevék cserébe azért, hogy a Nyugat elismerte a második világháború után kialakult status quót, belementek abba, hogy az okmány rögzítse : a nemzetközi kapcsolatok javításának alapfeltétele az egyes országok függetlenségének, területi integritásának tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozás és a népek önrendelkezésének elismerése. kegyeltje zetőket, akik szembenálltak a párttisztségviselők korrupt életmódjával. Gorbacsov is ezek közé tartozott. Brezsnyev 1982 novemberében bekövetkezett halála után Andropov lépett az örökébe, de betegsége miatt csak 15 hónapig állt a párt és az ország élén. A hatalmi harcban átmenetileg a változások ellenzői győztek és Csemyenkót tették meg főtitkárnak. A szintén súlyos beteg Csemyenko 13 hónappal később bekövetkezett halála után Gorbacsov lett a párt első számú vezetője. 1985-öt írtunk. Reformok - reformellenes közegben Vegyünk egy szemléletes példát: a glasznosz- tyot ugyan 1986. februárjában meghirdették, ám a nemzetközi és az orosz közvélemény ennek dacára mégis csak napokkal később értesült az április végi csernobili tragédiáról. Természetesen, sokszor nem kizárólag Gorbacsovon múlott, hogy a hangzatos szavakat nem követték tettek. Olykor magára maradt reformelképzeléseivel, nem talált partnerekre sem a brezsnyevi pártapparátcsikokban, sem pedig az egyes tagköztársaságok helyi hatalmasságaiban. akiknek lúdbőrös lett a hátuk már a reform szó hallatán is. Hiába tapsolt Nyugat a közvélemény egyre türelmetlenebbül figyelte a folyamatot, amely ahelyett, hogy javított volna az életszínvonalon, káoszt szült a tervmutatókhoz és felsőbb instrukciókhoz szokott gazdaságban. Ragaszkodás az egypártrendszerhez A peresztrojka félresiklását ezen túlmenően az is okozta, hogy még akkor is görcsösen hitt a szocialista világrend fenntarthatóságában, amikor azon komoly repedések keletkeztek és a berlini fal leomlása csak idő kérdése volt. „Az átalakítás irányvonalának kidolgozásakor abból indultunk ki, hogy megvalósításával nemcsak a szovjet társadalom kerül minőségileg magasabb szintre, hanem az átalakítás hozzájárni az egész szocialista rendszer megszilárdításához is.” Másfelől pedig odahaza körömszakadtáig ragaszkodott az egypártrendszerhez és a Szovjetunió fenntartásához még akkor is, amikor ez már illuzórikusnak tűnt. Ezt vetette a szemére a gorbacsovi külpolitika egyik kidolgozója, Roy Medvegyev történész is, aki szerint a Baltikum kiválását ugyan nem lehetett megakadályozni, de a többi szovjet tagköztársaság valamiféle lazább szövetségben tovább létezhetett volna, ha Gorbacsov rugalmasabb. Gorbacsov ellentmodásos politikusi portréjához kétségtenül hozzátartozik, hogy hazahozta ugyan az Afganisztánban harcoló orosz katonákat, ám a függetlenné válás megakadályozására katonai egységeket vezényelt Tbiliszibe, Bakuba és Vilniusba. Jelcin pedig már akkor szorgalmasan gyűjtötte a jó pontokat az akkor még államfő Gorbacsov rovására és az önállóság kivívására buzdította az egyes autonóm térségek lakosságát. Most ugyanez a Jelcin ötéves elnöki mandátumának utolsó évében vérbe fojtja a csecsének függetlenségi küzdelmét, harckocsikkal és rakétákkal vonul fel saját állampolgárai ellen. „Ez a Jelcin már az elnöki székért újrainduló jelöltként cselekszik, aki az orosz erő és büszkeség bajnokaként száll harcba tisztsége és hatalma megőrzéséért, nem pedig a gazdasági és demokratikus reformok építőjeként”, írta róla január derekán a The New York Times. Gorbi is indul az elnökválasztáson Az egykori szovjet elnök a kommunisták térnyerését hozó tavalyi decemberi választások után kijelentette: Jelcin jobban tenné, ha utód után nézne, mivel nincs esélye a győzelemre. Gorbacsov úgy látja, hogy a lakosság már nem bízik Jelcinben. Szerinte a demokratikus erőknek széles koalíciót kellene alkotniuk és közös elnökjelöltet kellene indítaniuk. Megfoghatatlan, mit ért Gorbacsov demokratikus erőkön, hiszen elképzelhetőnek tartja, hogy együtt induljon azzal a Lebegy tábornokkal, akit a sajtó szélsőséges politikusnak tart. Gorbacsov még mindig reformokról álmodik, s talán azért bízik a sikeres visszatérésben, mert körülnézve azt tapasztalja: az egykori szocialista országokban is fokozatosan visszacsordogáltak a hatalomba azok, akiknek a túlságosan bársonyos forradalmak ezt lehetővé tették. „Az átalakítás során elmélyítjük és pontosítjuk elképzeléseinket a szocialista tegnapról, máról és holnapról. ... A hajtóerőt Október eszméi, Lenin gondolatai és a szovjet nép érdekei jelentik.” Egy évvel később az aggastyánkorú elődjeitől eltérő, megnyerő külsejű, fiatal pártvezér a politikában is újít: 1986. februárjának végén meghirdette azt az átalakítási programot, amely a szovjet társadalom demokratizálását tűzte ki célul. Ez ugyan a korábbi merev, túlideologizált szovjet pártprogramokhoz képest emberibb léptékű szándék volt, ám gyakran mélységes szakadék tátongott a benne foglaltak és a tényleges lépések között. Lenini eszmék és harckocsik (archív felvétel) A német egyesülés kulisszatitkai Gorbacsov sem hitte volna hogy órák alatt leomlik a 28 éven át sziklaszilárdnak vélt berlini fal és megindul egy folyamat, amely 329 nap múlva az NDK és a NSZK egyesülésébe torkollik. Még a néhai Mitterrand is azzal vigasztalta magát, nem kell tartani a német egyesüléstől, hiszen Moszkva úgysem egyezne bele, mert az a Varsói Szerződés kimúlását jelentené. Mitt'errand-nak csalódnia kellett, mert az anyagiak többet nyomtak a latban. A német egyesülés nemrég napvilágot látott kulisszatitkai szerint Gorbacsov majdnem leesett a székéről, amikor Egon Krenz, az NSZEP utolsó főtitkára közölte vele, hogy a Szovjetunió megbízható technológiai támaszának hitt NDK adóssága 27 milliárd dollár, a fizetési mérleg hiánya pedig ennek a fele. Ettől kezdve Gorbacsov levegőnek nézi a keletnémet elvtársakat. Rájött: a reformjaihoz szükséges segítséget kizárólag Bőimtől remélheti. Az 1990-es márciusi választások után megalakuló utolsó berlini kormány elnöke, Lothar de Maiziére olyan letolást kap Gorbacsovtól, hogy hírek szerint a tolmács csak üggyel-bajjal tudja szalonképes formában tolmácsolni a Kreml urának szavait. De pár hónappal korábban Genscher bonni külügyminiszter sem részesült éppen baráti fogadtatásban, amikor 1989 decemberében magával vitte Moszkvába a két német állam közeledését tartalmazó tízpontos Kohl-féle tervet, Gorbacsov minden köntörfalazás nélkül ráordít. Genscher emlékirataiban a szóáradatot „ igen nyílt, helyenként kemény megfogalmazásokat tartalmazó be- i szélgetésnek” nevezte. Egy hónapon belül a moszkvai álláspont megenyhül: ebben közrejátszott az is, hogy a bonni kormány többtízezer tonna hús, zsír, sajt és egyéb élelmiszerek szállításával segített a szovjet ellátási gondokon. Időközben az említett Mazierének megtetszik a kormányfői tisztség és megpróbálja fékezni az egyesülés vonatát, ezért egyre több reformot sürget a NATO-ban. Ez már Kohlnak is sok: magához rendeli a politikust és alaposan ráncba szedi, nem titkolva előtte, hogy tud besúgói múltjáról. A kancellár úgy ráijeszt berlini kollégájára, hogy az perceken belül beleegyezik: két hónapon belül létrejön az egyesülés. Az utolsó akadályt is Kohl tünteti el: 1990 júliusában a Kaukázusban kicsikarja Gorbacsov beleegyezését, hogy az egységes Németország maga dönthesse el, melyik szövetségi rendszerhez akar tartozni. Mitterrand a hír hallatán keserűen jegyzi meg: „Na tessék! Gorbacsov, aki úgy kérlelt bennünket, hogy semmiben ne engedjünk Kohlnak, most mindenbe belemegy, kétségtelenül egy újabb márkainjekció fejében. ” Az oldalt írta és szerkesztette: P. VONYIK ERZSÉBET „Az új légkör valószínűleg leginkább abban nyilvánul meg, hogy széles körben érvényre jut a munka nyilvánosságának elve. Arra törekedünk, hogy az élet minden területén a lehető legszélesebb körben érvényre jusson. Az embereknek tudniuk kell a jóról és a rosszról egyaránt, hogy gyarapítsák a jót és küzdjenek a rossz ellen. A szocializmusban ennek így kell lennie.” ÉVFORDULÓ 1996. február 25. l/aSÉmap
