Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)
1996-12-18 / 295. szám, szerda
KÖRÖMVIRÁGKRÉM Wibiun^ Primave3' UT SZO LÁBBALZSAM -Babai Prímavet Ára 6 korona 49. évfolyam, 295. szám Soron kívül az ellenzéki alkotmánytörvény-tervezetről Javaslat a közvetlen államfőválasztásra Parlament: az ellenzéki pártok képviselői nem vettek részt a szavazáson Módosították a Btlc.-t Szerda, 1996. december 18. Pozsony. Változtatásokkal ugyan, de a parlament tegnap jóváhagyta a Büntető Törvénykönyv sokat vitatott módosítását. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az ellenzéki képviselők távol maradtak a szavazástól, ám a parlament így is határozatképesnek bizonyult. A kormánykoalíció jelen lévő 77 képviselője közül 74-en nyomták meg a szavazógombot; 66-an támogatták a javaslatot, öten szavaztak ellene, hárman tartózkodtak. Bár a Szlovák Nemzeti Párt vezetői pénteken határozottan ellenezték a 98. paragrafus kiiktatását, tegnapra mégis beleegyeztek abba, hogy a javaslat ne foglalkozzon az ország érdekeinek megkárosítóival és a valótlan információk terjesztőivel. A 92. paragrafust és a többi szorító rendelkezést azonban nem iktatták ki, így az alkotmányos rendnek, az ország területi egységének és védelmi képességének megbontói kemény büntetéssel számolhatnak, miként azok is, akik az ország önállósága megszüntetésének szándékával tömeghangulatot szítanak. Ján Ľupták (munkásszövetség) ugyan elérte, hogy ne kelljen büntetéstől tartaniuk azoknak, akik gazdasági indokkal szerveznek sztrájkot, ám Bauer Edit (Együttélés) szerint a szakszervezetek nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha politikai indíttatású sztrájkra szánják el magukat. Ez ugyanis az új Btk.-módosítás szerint már büntethető., ,A jóváhagyott változtatások alapján azokat is büntetni lehet, akik nem értenek egyet az ország adminisztratív felosztásával, és más megoldást javasolnak - vélekedett a képviselő asszony. Azt hiszem, hogy demokráciából ma ismét megbukott a szlovák parlament." Bugár Béla szerint (MKDM) a jogszabály visszaveti Szlovákiát a normalizáció időszakába, mivel arra irányul, hogy a lakosság körében félelmet keltsen. Állítását egyebek között a 92. paragrafussal támasztotta alá. Szerinte nagyon veszélyes az a rendelkezés, amely polgári engedeüenség szervezéséért helyez kilátásba büntetést. Ján Slota (SZNP) örömét fejezte ki a parlament döntésével kapcsolatban, mivel „végre fel lehet lépni azok ellen, akik a köztársaság területi egységének megbontására és az államiság megszüntetésére törekszenek". Slota a Magyar Koalíció egyes politikusai gondolt, akik „nyilatkozataikban politikai autonómiát és DélSzlovákia majdani elszakadását kezdeményezik". A módosítást a köztársasági elnök vélhetően nem íija alá, s visszakerül a képviselők elé. Ismételt jóváhagyása esetén az ellenzék feltehetően az alkotmánybírósághoz fordul, (horváth) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az ellenzéki pártok képviselői tegnap alkotmánytörvény-tervezetet terjesztettek be a köztársasági elnök közvetlen, azaz az állampolgárok által történő megválasztására. A jogszabály nem bővítené az elnök jogkörét, de elősegítené az alkotmányos viszonyok stabilizálását s azt, hogy a polgárok az eddiginél nagyobb mértékben ellenőrizhessék az alkotmányos szervek működését. Az államfő közvetett megválasztásának intézménye még a csehszlovák jogrendben gyökerezik. Azóta több ízben bebizonyosodott, hogy a parlament által választott, kis jogkörrel rendelkező államfő nem képes hatékonyan fellépni az állami totalitarizmussal szemben. Beigazolódott ez az önálló Szlovákia elnökének eseVillamosművek Jövőre újabb áremelés? Pöstyén. „A villamosművek nyereségének csökkenését nem sikerült megállítani. Nem segített a villamos energia árának augusztusi emelése sem" - állapította meg tegnap Tibor Mikuš elnök-vezérigazgató. Eduard Strýček alelnök szerint ennek oka, hogy a villanyáram ára nem tükrözi az infláció alakulását. Alena Melicharková szóvivő szerint a villamosművék jövő évi gazdasági terve csak az áremelés révén valósítható meg. (TA SR) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A törvényhozás tegnapi ülése érdekes bejelentéssel kezdődött. Bugár Béla (MKDM) arról tájékoztatta képviselőtársait, hogy reggel egy levelet talált az asztalán. Ebben az állt, hogy Ivan Gašparovič lemond képviselői mandátumáról. A mellékelt értesítés szerint a levelet minden frakcióvezetőnek kézhez kellett volna kapnia, ám tében is, aki konfliktusba keveredett a kormánnyal és a törvényhozással. Mivel az alkotmány értelmében az államfő megválasztásához háromötödös parlamenti többségre van szükség, az ellenzék attól tart, hogy a törvényhozás nem lesz képes új köztársasági elnököt választani. „Ez politikai destabilizációhoz vezetne, mivel az államfő jogköreit senki nem gyakorolná" - áll a tervezet indoklásában. Az ellenzéki erők felhívást intéztek a parlamenthez és az ország állampolgáraihoz, s ebben a tervezet támogatását kérik. Bejelentették: felkérték a házelnököt, hogy tűzze napirendre a javaslatot. Ivan Gašparovič mára rendkívüli ülést hívott össze a tervezet, illetve a közvetlen elnökválasztásról szóló népszavazás kiírására vonatkozó határozat megvitatására, (horváth) Alkotmánybíróság Decemberi beadványok Kassa. Az alkotmánybíróságra december folyamán érkezett 33 új beadványt tegnap továbbították az illetékes bíróknak. A beadványok között szerepel František Gaulieder leváltott képviselőé is, aki alkotmányos jogainak a megsértése miatt fordult a testülethez. December 16-án újabb keresetet juttatott el Kassára Michal Kováč is. Az államfő a parlament új házszabályával kapcsolatban kéri az alkotmányosság eldöntését. (TA SR) ezt egyikük sem erősítette meg. A parlament elnöke viccnek minősítette az irományt. Szerinte nem érdemel figyelmet az eset, mivel - mint mondta nem írt alá s nem küldött senkinek ilyen nyilatkozatot. Bugár Béla azonban más véleményen volt, s a Gašparovič aláírásával ellátott levelet továbbította Anton Poliaknak, a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elnökének, (h-g) HÁTTÉR Kiútkeresés Ám ha tekintetbe vesszük, hogy a hét végihez hasonló, tisztázó, kiutat kereső viták több szereplője is fontos posztot tölt be pártjában (...), másképpen fest a dolog. 2. oldal POLITIKA Beszélgetés Fabó Tiborral ... jókor jön az erkölcsi elismerés a magyar kormány részéről. Tudniillik az utóbbi hónapokban saját hazánkon belül bizony kevés ilyen jellegű elismerésben részesültünk. A közönség a lehetőségekhez mérten támogat bennünket, ám megélhetésünkhöz, létezésünkhöz ez önmagában nem elegendő. 5. oldal •HS Chmel-könyv Vannak unalmas naplók, emlékiratok, amelyeknek szerzői vagy azt bizonygatják, mennyire fontos személyek voltak, vagy azt, hogy miért nem cselekedtek úgy, ahogy kellett volna. Szerencsére akadnak ebben a műfajban izgalmas könyvek is... 9. oldal Rudolf Chmel (Somogyi Tibor felvétele) MT'I'TfifiMiiiB Borult égbolt. A hőmérséklet 0 és plusz 4 fok között alakul. 3. oldal Ivan Gašparovič házelnök nem mond le Bugár levelet talált A pozsonyi parlament tegnap jóváhagyta a Büntető Törvénykönyv módosítását. A szavazás előtt az ellenzéki képviselők elhagyták a termet. Képünkön: egy csoportjuk - középen Duray Miklós - az ajtóból figyeli az eseményeket. (TA SR-felvétel)