Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-27 / 226. szám, péntek

[ 6 | ÚJ SZÓ KULTÚRA 1996. szeptember 27. A DUNASZERDAHELYI KORTÁRS MAGYAR GALÉRIA MÁSODIK GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA VADKERTY KATALI

N MONOGRAFIAJA Magyarorszagi kollekciókkal vetekszik „Mindig tényekkel, adatokkal dolgoztam" Luzsicza Lajosé volt az ötlet. Az ő elképzelése volt a Kortárs Magyar Galéria életre hívása. Aztán Dunaszerdahely város önkormányzata, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Rákóczi Szövetség, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége az ötletet valóra váltotta, azaz Dunaszerdahelyen alapítványi formában létrehozta a Kortárs Magyar Galériát. Az alapítványt tizenhét tagú kuratórium kezeli, melynek elnöke Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere. A galéria az első kiállítását - amely hatvanegy művész alkotásait felvonultatva a kortárs magyar festészet sajátos értékeivel ismertette meg a látogatót - a Csallóközi Múzeumban tartotta. Csakhogy a politika beleszólt a galéria jövőjének alakulásába. Amint Pázmány Péter megfogalmazta: „A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum az ország megváltozott kultúrpolitikai viszonyai miatt nem tudta tovább vállalni a képzőművészek adományaiból összeállt gyűjtemény gondozását." Az anyagot a városi művelődési központban raktározták el. Mígnem a város vezetése és önkormányzata tavaly februárban úgy határozott, hogy az eredetileg nyugdíjasközpontnak tervezett vásártéri épületet átalakítják galériának, s gondozásával a Csemadok területi választmányát bízzák meg. A határozat alapján tavaly szeptemberben immár önálló épületbe költözhetett a Kortárs Magyar Galéria, amelyet eredetileg többek között azzal a szándékkal hoztak létre, hogy gyűjtse és bemutassa a világ magyar képzőművészeinek alkotásait. De miután új épületbe költözött, együtműködést kezdett a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságával (SZMKT). Pázmány Péter értékelése szerint az együttműködésnek köszönhetően a galéria nem maradt csak az adományozott műalkotások gyűjtőháza és bemutatója, hanem felvállalta a szlovákiai magyar képzőművészeti élet segítését is. így született meg az SZMKT aukciós kiállítása, amelyet Cséfalvay Pál magángyűjteménye egészített ki, valamint az a bemutató, amelyet a Duna Menti Tavasz alkalmával rendeztek hazai magyar képzőművészeink könyvillusztrációiból. Az előző tárlat óta Lóska Lajos művészettörténész megítélése szerint olyan műegyüttes jött Gross Arnold: Tordai kert létre, amely a Magyarországon fellelhető legtöbb kortárs gyűjteménnyel - a székesfehérvárival, a paksival vagy a Fővárosi Képtáréval összehasonlítva megállja a helyét. Ebből az anyagból nyílt és látható kiállítás Dunaszerdahelyen a galéria épületében. A kiállításra beérkezett művek zömmel az 1985 és 1995 közötti időszakból valók, így a tárlatot rendező Lóska Lajos szerint az anyag nagyrészt napjaink képzőművészetének állopotát tükrözi. Ezúttal - az első kiállítástól eltérően - nemcsak a festészetét, hiszen a tárlat anyagának nagy részét grafikák alkotják, egyrészt a hatvanas években jelentkező művésznemzedék képviselőitől, illetve a húsz éwel utánuk pályára lépő fiataloktól. A festők között ugyancsak ott vannak a kortárs magyar festészet „nagy öregjei", de azok is, akik a nyolcvanas évek elején, a new wave magyarországi térhódítása idején indultak a pályán, és akik művészetükkel azóta esetleg más irányba mozdultak el. A kiállítók között vannak olyan alkotók is, akik nem sorolhatók be az egyetemes stílusirányzatokba, egyéni utakat járnak. Ugyanakkor nem hiányoznak az egyes alkotócsoportok tagjai sem, mint a progresszív szentendrei művészetet képviselő Vajda Lajos Stúdió, illetve a Block Csoport. És nem Kováts Albert: A gyémántos forgó utolsósorban, jelen van a tárlaton az SZMKT néhány tagja. Ezért is meglepő, hogy a katalógus előszava nem sorolja fel és nem mutatja be azokat a hazai alkotóinkat, akik adományaikkal, kiállított munkáikkal gazdagítják a galéria gyűjteményét. Ahogy Lóska Lajos ismertette: „A gyűjtemény kialakításakor az volt a koncepció, hogy az egyes meghatározó csoportok, iskolák, illetve irányzatok alkotói egy-egy jellemző munkával szerepelje nek a dunaszerdahelyi galéha állandó gyűjtemé nyét bemutató kiállításon." E koncepcióhoz ragaszkodva, illetve azt követve történhetett meg hogy hazai magyar képzőművészeink munkái közül nem mindegyiket lehetett besorolni az egyes magyarországi iskolák, csoportok, meghatározó irányzatok alapján rendezett egységbe, így néhányan - mint Barta Gyula absztrakt tájképe, Duncsák Attila modern ikonja - a folyosóra kerültek. Tény, hogy nehéz egységbe rendezni olyan anyagot, amely adományokból, és nem tervezett válogatással áll össze, így aztán tematikáját, irányzatait tekintve annyira sokrétű, mint a dunaszerdahelyi bemutató. De épp ennek a sokrétűségnek kell örülnünk, hiszen a jövőt illetően az eltérőségek tehetik színessé a galéria későbbi művészeti tevékenységét. Mert ma, rövid, alig hároméves múltra visszatekintve elsősorban a galéria műalkotás-állományának megalapozása, összegyűjtése a legfontosabb feladat, hogy aztán később - amikor már lesz miből válogatni a gyűjteményből különböző koncepciókat követő válogatással időszakos kiállításokat lehessen rendezni. Mi több, célul tűzni ki, hogy a helyi és a környező iskolák tanulóifjúságát bevonva - lehetőleg művészettörténész által irányított művészetnevelő tevékenységgel - a Kortárs Magyar Galéria képzőművészetre fogékony nemzedéket neveljen ki Dunaszerdahelyen és a város vonzáskörzetében. Jelenleg a magyarországi és hazai magyar alkotók művei képezik a galéria gyűjteményét. A tervek szerint a következő kiállításra a kuratórium szeretné megszólítani, felkérni az erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyar képzőművészeket is, hogy adományaikkal gazdagítsák a galéria gyűjteményét, már csak azért is, hogy az intézmény megtegye a lépést ama célkitűzése felé, miszerint: „a Kortárs Magyar Galériában megtalálhatók lesznek a világ magyar képzőművészeinek alkotásai." TALLÓSI BELA A „Nyílt fórum" résztvevője szeretnék lenni Évek óta, 1989 novembere után is, máig is szorgalmasan hallgatom a Szabad Európa RádióL Annak idején a csehszlovák adást, most sajnos már harmadik éve külön a csehet és külön a szlovákot Különösen az utóbbit Hiszen enélkül a cseh médiákból kétségbeejtően ke veset tudnék meg a szlovákiai eseményekről. Hatvanhat éve kassaiként inkább magyarnak mint szlováknak születve, kis híján öt évtizede Prágában élve már leginkább cseh vagyok, s hogy el ne hallgassam: itt is, ott is, a koncentrációs táborban is, persze zsidó. Cseh-magyar tolmács és fordító, filmes újságíró vagyok, nyugdíjas. Érdekel, ami Szlovákiában történik, és most már hetek óta nyugtalanít is. Valaki talán azt mondja, mit dumál itt ne künk ez a kétes származású vénasszony olyasmiről, amihez semmi köze. De ha már ebben a csodásan zagyva Közép-Kelet-Euré pában nagy boldogságomra megélhettem a szólás- és sajtószabadságot, erkölcsi kötelességemnek érzem élni ezzel az ajándékkal. Szeretném legalább megüzenni szlovákiai barátaimnak, ismerőseimnek, akiknek az évek során volt szerencsém tolmácsolni - színé szeknek, filmeseknek, képzőművészeknek, újságíróknak -, de a kultúra körül tevékenykedő minden rendes embernek: szurkolok nektek! S kissé szégyellem magam cseh kollégáimért, akik nyilván már elfelejtették, mit jelentett se kunknak még alig hét éwel ezelőtt a szabadabb világból érkező erkölcsi támogatás, sze iidaritás. Mélységesen tisztelem igazságos kezdeményezéseteket, a „Mentsétek meg a kultúrát" elnevezésű nyílt fórumot. Mert a mai szlovákiai hatalmasoknak a művészet, tude mány, oktatás, sajtó és az egész kulturális közélet ellen a közelmúltból jól ismert hírhedt eszközökkel vezetett diktatórikus hadjáratát vele tek együtt kíméletlen és szégyenletes gaztettnek tartom. Gaztettnek, amely arra kényszerít benneteket, hogy alkotóképességeiteket, energiátok nagy részét ma tiltakozásra, a túlélésért folytatott küzdelemre pazaroljátok ahelyett, hogy a hazátok földjén emberemié kezet óta élő sokféle nemzetiség szellemi éle tét napról napra még gazdagabbá, változaté sabbá gyarapíthassátok. Október másodikára összehívott pozsonyi nagygyűléseteknek rengeteg, bátran eikötele zett résztvevőt és sok-sok sikert kívánok. A szlovák Szabad Európa Rádió munkatársainak pedig köszönöm a gyors s gyakran bize nyára kockázatos igaz tájékoztatást KATEŔINA POŠOVÁ Stúdió erté fesztivál A 8. nemzetközi kortárs művészeti fesztivál utolsó napján, vasárnapl4.OO-tól élő Internet kapcsolás útján szimultán performance konferenciára kerül sor Basel-Köln-Érsekújvár között, így a közönség számára folyamatosan követhetővé válik a konferencia alakulása. A performance előadások 18.00 órakor kezdődnek. Fellép Wladyslav Kazmierczak lengyel művész, aki maga is szervez performance fesztivált hazájában. A fesztivál rendszeres látogatói számára már ismert Seiji Shimoda japánból Marcos Kurtycz emlékére készült előadással jelentkezik. Tanúi lehetünk Nenad Bogdanovic jugoszláviai művész 1993-ban elkezdett, a Kommunikáció a közönséggé/ című performance szériája legújabb darabjának. Szeptember 28. - vasárnap 10.00 - videóvetítés 14.00 - szimpózium Basel-Köln-Érsekújvár performance szimpózium élő Internet kapcsolás 16.00 - „Szabad tér" 17.00 - költészeti műsorok 18.00 - performance 3 22.00 - kommunikációs gyakorlatok Vadkerty Katalin történész Ismét hiánypótló munka megírására vállalkozott. A deportálások című kötete a közelmúltban Jelent meg a Kalligram Kiadó Mercurius Könyvek sorozatában. A szlovákiai magyarok 1945-48 közötti, csehországi kényszerközmunkáját taglaló monográfiát eddig Ismeretlen levéltári adatokat felhasználva adta közre a szerző. • A Mercurius Könyvek s ore zatában elsőként 1993-ban je lent meg kötete A reszlovakizáció címmel. Magától értetődő volt, hogy ezután a deportálások tragikus fejezetét kell feldolgoznia? - A reszlovakizációt is a kényszer szülte. Ugyanis amikor levéltári adatokat kutattam, felfedeztem, hogy vannak még feldolgozatlan állagok. Például a Szociális Ügyek Megbízotti Hivataláé. Vagy a Szlovák Telepítési Hivatalé. Ennek csak egy részét dolgozták fel, s ezek között szerepelt a reszlovakizációs bizottság anyaga, az összes jegyzőkönyvek. Amikor ezt az anyagot megtaláltam, a többi hivatal anyagát már hozzá tudtam kapcsolni. Igy született meg A reszlovakizáció. Aztán Prágában kutattam tovább, mert mint említettem, Szlovákiában a Szociális Ügyek Megbízotti Hivatalának anyaga még feldolgozatlan. Lehet, hogy eltelik 810 esztendő, amíg kutatható lesz. De mivel Prágában és a szlovák levéltárakban találtam anyagot, úgy gondoltam, ez még mindig teljesebb, mint mondjuk a szlovákiai magyarok 1945-48as történetére vonatkozó többi probléma: a földkérdés, a földek elkobzása, a nemzetiségi kérdés, a lakosságcsere. Ami az utóbbi kérdést illeti, különösen kíváncsi vagyok azokra a diplomáciai és politikai alkukra, amelyek a két állam, Csehszlovákia és Magyarország között megszülettek. Mert találtam olyan jegyzőkönyveket is, amelyekben a szlovák vezetés elsősorban azt követeli a csehszlovák kormánytól, hogy a magyarok a kitelepítéskor csak a használati eszközeiket vihessék magukkal. Erről a pontról indultak a tárgyalások, s végeredményben eljutottak odáig, hogy a csehszlovák kormány beleegyezett: minden, ami a földtől az alap ásása nélkül elválasztható, ingóságnak számít. Mint mondjuk a kerítés, a pajta, az ólak, faépítmények. így a magyarok teljesen kiüríthették a lakásaikat. Volt, aki vetőgépet, volt, aki malomfelszerelést vitt magával. Itt is újra szerepet játszott, mint kényszerítő körülmény, a szlovákiai magyarok deportálása. Mert a csehszlovák kormány éppen a csehországi kényszerközmunkákkal akart nyomást gyakorolni a magyar kormányra, hogy kezdjék meg a lakosságcserét. • Mi döbbentette meg leginkább a levéltári adatok kutatása során? - Számomra a legmegdöbbentőbb az a tömény gyűlölet volt, amely ezeket az iratokat jellemzi. A magyarokról nem is mint emberekről, hanem még úgy sem tárgyaltak, ahogy egy jó gazda az állatairól szokott társalogni a szomszédjával. Föl sem merült, hogy vagyonuk örökölt vagy kemény munkával megszerzett lehet. Valahogy mindenre úgy néztek, hogy csak a szlovákoknak van jogos tulajdonuk. S hogy a magyarok csupán jogtalanul bitorolják végeredményben. Ez a döbbenet adott nekem erőt ahhoz, hogy képes voltam hónapokon keresztül napi 6-8 órát ülni a levéltárban, kutatni a dokumentumokat és jegyzetelni. • Munkáját száraz adatokra, tényekre alapozta. Miért döntött e mellett az érzelemmentes feldolgozás mellett? Gazdaságtörténészként mindig is száraz adatokkal, tényekkel dolgoztam. De e könyvemmel kapcsolatban akkor határoztam így, amikor a korszak kormányának magyarellenes politikájával szembesültem. És teljesen mindegy, hogy melyik pártról volt szó, mert mindenütt egyöntetűen eluralkodott ez a Vadkcny Kítialin DEPORTÁLÁSOK A szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkája 1945-1948 között zs gyűlölködés. Ugy döntöttem tehát, hogy nem fogom igénybe venni az „oral history"-t, vagyis az embereknek a visszaemlékezéseit. Hanem az embertelen, és az akkor tényleg országot-világot megrendítő eseményeket a kormányjelentések, a járási rendőrparancsnokság jelentéseiből és a szlovák katonák és tisztviselők véleményéből fogom leszűrni. Különben is manapság olyan időket élünk, hogy csak egy - látszólag - érzelemtől mentes munkával lehet a másik felet arra kényszeríteni, hogy elismerje: igen, ez megtörtént. • Mi az, ami történészként a korábban említett, háború utáni események közül jelenleg foglalkoztatja? - Föl kellene még mérni a szlovákiai magyarok ellenállását 1945-48- között. Mert tudjuk, hogy ez nem egy esetben bíróságon végződött, és embereknek a pályáját törték kettőbe azzal, hogy elítélték és bebörtönözték őket. Végül itt vannak a munkatáborok és a háborús bűnösök perei. Gyönyör József már megírta, hogy hány ember ellen emeltek vádat, hányat ítéltek el. Az arányok döbbenetesek. De az is érdekes, hogy miért ítélték el az embereket, milyen vádak alapján, és hogy milyen rétegekből kerültek ki, mekkora vagyon állt mögöttük. Mert ahogy én látom, mindennek a vagyonszerzés volt a mottója. • Munkában tehát nem lesz hiánya továbbra sem. Mi az, amit az elkövetkező évekre saját magának kívánna? - Egészséget, éles agyat, koncentrálóképességet és nagy türelmet, hogy tudjak ülni az íróasztal mellett. MISLAY EDIT Németh-Šamorínsky Istvánra emlékeznek Németh-Šamorínsky István zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából ma délután emlékünnepségek lesznek Somorján. A Somorjai Művészeti Alapiskola és Szülői Munkaközössége rendezésében a 13.30 órakor kezdődő szemináriumon a zeneszerző életútját idézik fel. Ezt követően kerül sor NémethŠamorínsky István domborművének leleplezésére és az iskola névadóünnepségére. A megemlékezés befejezéseként a 18.00 órakor kezdődő ünnepi hangversenyen csendülnek fel a neves alkotó művei.