Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-31 / 203. szám, szombat

1996. augusztus 30 . BELFÖL D - GAZDA SÁ G ÚJ SZÓ [ 3 \ Elvis, a King konyhája Kazahsztánban Elvis Presley búcsújáróhely alakulhat ki Kazahsztánban, az egykori szovjet köztársaságban is: merő véletlenségből vagy tán a sors akaratából a fővárosban, Almatiban lévő amerikai követségre került az konyhafelszerelés, amelyet Elvis Presley, a későbbi rocklegénda vásárolt ajándékba Németországban állomásozó egységének, amikor leszerelt és hazautazott Amerikába. „Meghatott tisztelettel főzünk" - mondta el az AP tudósítójának Jim Oliver, a követségi kantin konyhai részlegének vezetője. Elvis konyhája annak idején 15 ezer fő ellátására készült, s vagy 15 évig használta a megajándékozott egység Németországban, majd elraktározták. Miután a berlini fal leomlása után hozzáláttak a németországi amerikai támaszpontok felszámolásához, az amerikai védelmi minisztérium igyekezett megszabadulni feleleges készleteitől. Elvis konyháját - vagy legalábbis azt, amit annak tartanak - az Almatiban lévő amerikai követség kapta meg. A követség sajtóattaséja - maga is Elvis-imádó - kijelentette: „Nem tudjuk biztosan, hogy ez a konyha az e. De mintha úgy emlékeznénk, hogy január 8-án, a King születésnapján érkezett ide". Az étterem vezetője némileg más szemszögből azt fejtegette, hogy a sok raktározás bizony nem használt a felszerelésnek: „Amikor megláttam, azt gondoltam: „Te jó ég, ennél a konyhánál még maga Elvis is jobb állapotban lehet". Mivel azonban a követség kantinjában csupán napi 150 adagot készítenek, nem volt szükség az Elvis adományozta hatalmas konyha egészére. Ezért idén júliusban a fennmaradó elemeket a kazahsztáni német színháznak ajándékozták, amely saját büfét szeretne nyitni. Kate Howard sajtóattasé szerint a követségen és a színházon kívül kevesen tudják, hogy a Kazahsztánban (is) rendkívül népszerű Kingtől ered az almatii konyha, s csak néhányan kérték, hogy megnézhessék. „A követség konyhája egyelőre még nem szerepel az Elvis búcsújáróhelyek listáján, de az idők folyamán még minden megtörténhet" - vélte Kate Howard. MTI A Lennon-fiú öröksége SERIVÓKNAK VALÓ Csizma az asztalon Kiköpött apja. Most már pénzre is lesz bőven. Szomorú, de nem tehetünk ellene semmit: ma van a meteo­rológiai nyár utolsó napja. Az Idén nem volt részünk napo­kig, netán hetekig tartó kánikulában, de azért az elmúlt Időszakban - ennek a vendéglősök a megmondhatói - lé­nyegesen több sör fogyott, mint az év más hónapjaiban. Mert nyáron még az Is kacérkodik az aranybarna Itallal, aki amúgy nem rajong érte, hiszen a melegben Jól esik egy po­hár hűs, habos, buborékos ital. S bár a magyar borivó nem­zet, nem veti meg a sört sem. S mivel a sör nemcsak Ital, ha­nem kultúrtörténet Is, figyelmükbe ajánljuk az alábblakat. Még azoknak Is, akik derékbőségük miatt aggódva messze elkerülik a folyékony kenyeret. Magyarországon az első nagyüzemű serfőző ház II. Rá­kóczi Ferenc fejedelem birto­kán, az ungvári váruradalom­hoz tartozó Podheringen műkö­dött. A fejedelem egész job­bágyfalut rendelt a hatalmas sergyárba munkásnak. A sert pedig a Rákóczi szabadságharc kuruc vezérei kapták. A serfőzés nemes művésze­tére szerte az országban serfőző céhek alakultak. Érde­kesség azonban, hogy a kom­lót, mely elengedhetetlenül szükséges mindennemű sör el­készítéséhez, s melynek terme­lési feltételei Magyarország ég­hajlata és természeti viszonyai alapján kiválóak, javarészt kül­földről szerezték be. A seriváshoz különös hagyo­mányok kapcsolódtak, sok ma is használt mondás alapja ez az ital. Ispotályos sör: a török hó­doltság után Pest és Buda 1713-ban nyert szabadságleve­lében külön pont emlékezik meg arról, hogy a város serhá­zának jövedelméből tartozik fenntartani ispotályokat. Buda városa 1711-től kezdve min­den évben nagy mennyiségű sert ajándékozott a ferences rendi barátoknak, hogy azt a szegények asztalán osszák szét. Budán és Pesten ez a szo­kás egészen 1848-ig élt. A serfőző céhek szentje: Szent Dororttya és Szent Amb­rus kultuszát a XV. században váltotta fel a máig is tisztelt Szent Flóriáné. A második vi­lágháború idejéig az ő képét le­hetett látni a serfőző céhek cé­gérein és emlékein. Legendája szerint római lovasszázados volt, akit Bécs közelében vé­geztetett ki az egyik római hely­tartó. Holttestét vízbe dobatta, a Duna azonban kivetette a partjára. A helytartó ezután el akarta égettetni a holttestet, de hirtelen zápor zúdult le, és eloltotta a tüzet. Ez lett a szent tiszteletének alapja. A serfőző házakat a tűzveszedelem ellen védte meg. A testvéres ser: E szokás a legrégebbi serivó hagyomány. Születése a XII-XIII. századra tehető. Az összes kézmíves céh tagjai, régi szokás szerint, csü­törtökönként gyűltek össze. Himnuszok éneklése után a céh apraja és nagyja kart karba öltve énekelte el Szent János himnuszát. Ezután testvéri csó­kot váltottak jobbra-balra, és megkezdődött az Isten nevé­ben való jelképes serivás a kö­zös, körbejáró serlegből. Ez­után jött az úgynevezett kö­szöntőserleg, alján a pirított ke­nyérszelettel (tósztum). Akinek a végén a serleg fenekén lévő pirított kenyérszelet jutott, az elmondta a köszöntő beszédet, amelynek máig az angol elne­vezés szerint toast (pirítós) a neve. A serescsizma: A régi ma­gyar sermérő vendégfogadók­ban a söntésben hatalmas, nagy csizma alakú serivó kész­ségeket láthatott a vendég. Ezek az úgynevezett serescsiz­mák, a közös céhi testvéres se­rezés emlékei. Eredetileg Len­gyelországból hozták magukkal a vándorló legények. A seres­csizmából szintén körbe ittak. Ügyesség és óvatosság kellett a művelethez, mert a több pint tartalom könnyen kilöttyent. Aki sörét az asztalra loccsantot­ta és a serfolt nagyobb volt egy tenyérnél, annak bírságot kel­lett fizetnie. Erre a hagyomány­ra utal a máig is élő szólás: Ho­gyan kerül a csizma az asztal­ra? Ha ügyesek a virtuskodók, akkor üresen kerül oda. A körömpróba: Régi szokás szerint az a személy, akire a korsó sert köszöntötték, tarto­zott azt egy cseppig kiüríteni. Innen ered az „ex!", vagyis „fe­nékig!" szólás. A próba az volt, hogy a korsót a delikvens, aki az imént itta ki, a hüvelykujj körme felé tartja és felfordítja azt. Ha több marad benne, mint az az egy csepp, amelyik a kör­möt éppen el tudja lepni, az il­lető bírságot fizet. A hólyagtársaság: Ősrégi szokás az úgynevezett sereshó­lyag (amelyről csengők lógtak le) felakasztása az asztal fölé. Aki nagyot mondott, füllentett, nagyzolt, sértő szavakat hasz­nált, annak a fejével meg kel­lett löknie a hólyagot. így lett ő az üresfejű, vagyis hólyagfejű. A „hólyag" gúnynév tehát szin­tén a régi testvéres serezések emléke. A léhűtő: A serlét a régi időkben óriási kádakban hűtöt­ték úgy, hogy úgynevezett kava­rómankókkal kavarták. Ez az inasok dolga volt. Körbejártak a hosszúkás, tojás alakú léhűtő kád körül. Ha nem ügyeltek rá­juk, monoton munkájuk közben hajlamosak voltak lustálkodni. Innen származik a „léhűtő" elé­nevezés. Csalánba nem üt a mennykő: A régi babona sze­rint még a mennykő is fél a szú­rós csalántól, ezért a régi főzők a serespincékbe, az érésben lévő sereshordókra csalánt tet­tek, hogy megmentsék a serfőző házat a villámtól és a tűzvésztől, ami a serfőző üstök miatt gyakori veszedelem volt. Ha tehát Szent Flórián épp nem figyelt oda, segített a csa­lán. (N-magazin alapján) John Lennonnak immár nincs oka arra, hogy forogjon a sírjá­ban: tizenhat évi jogi kötélhúzás és személyes perpatvar után úgy tűnik, hogy megegyezés jön létre első házasságából született fiá­nak örökrészéről. A legendás Beatles egykori vezéregyénisé­gét 1980 decemberében lőtte le New Yorkban egy pszichopata egyén. John Lennon nem sokkal korábban végrendeletet írt, ám ebben nem szabta meg, hogy 1968-ban felbontott első házas­ságából született fia, Julian mennyit örököljön a tetemes va­gyonból. Szakértők 250 millió fontra becsülik a Lennon-vagyon értékét. A hagyatékot John második fe­lesége és jog szerinti özvegye, az immár 63 esztendős Yoko Ono kezeli. Annak idején nem volt haj­landó érdemben tárgyalni Julian­nel, csupán annyit közölt: rendez­ni fogja a fiú örökrészének kérdé­sét, mihelyst Julian „kellően éret­té válik". Ez meglehetősen rosszul esett Ono asszony mosto­hafiának, aki hosszú időn át kénytelen volt az apja által még 1964-ben tett 100 000 font összegű alapítvány maradéká­ból, valamint viszonylag sikeres első lemezének jogdíjából ten­getni napjait. Most, hogy a hírek szerint „pénz áll a házhoz", Julian kezd megértést tanúsítani Yoko szigo­ra iránt A tékozló fiú, aki a 80-as években igencsak elmerült a ká­bítószerek élvezetében, úgy véli, hogy apja özvegyének húzása nem is volt haszontalan. „Csak a jóisten a megmondhatója, mi lett volna, ha tíz éwel ezelőtt megka­pom a pénzt. Úgy gondolom, most már igazán érett fejjel lá­tom a dolgokat, éppen ezért kezdtük újra a párbeszédet Yokó­val" - nyilatkozta egy londoni lap­nak. Persze, azért Juliannek örök­rész hiján sem kellett nyomorog­nia. Hírek szerint szép lakása van a London nyugati részén levő Notting Hillben, bérel egy másik lakást Los Angelesben, továbbá társtulajdonosa egy jól menő mo­nacói étteremnek. Ennek dacára igazi vágya, hogy tovább építse rockzenei karrierjét, amely - állí­tása szerint - az utóbbi években éppen tőkehiány miatt jutott holt­pontra. A 33 éves nagyfiú beismeri, hogy egy időben igencsak félté­keny volt féltestvérére, az apja és Yoko házasságából született Seanra. A most 21 éves öcskös már tizenéves korában 2 millió fontot érő pazar lakást kapott a mamától, aki ráadásul tetemes összegekkel támogatta Sean nem igazán sikeres rockzenészi próbálkozásait. Juliannek azon­ban hamarosan végleg nem lesz semmi oka a féltékenységre. Ono ügyvédjének az örökrész várható kiadásáról szóló bejelen­tése után szakértők már a Julian­re várő összeg nagyságát latol­gatják. A legtöbben egyetértenek abban, hogy az elsőszülött fiúnak tetemes summára van kilátása. „Jóllehet Yoko várhatóan nem fog annyit adni neki, mint amennyit John szeretett volna, Julian legkevesebb 20 millió font­ra számíthat" - vélekedett Geoff­rey Giuliano, aki tucatnál is több könyvet írt a Beatlesről. A szakíró valószínűnek tartja, hogy Julian ­adózási okból - nem egyszerre, hanem több éven keresztül, rész­letekben juthat majd hozzá a pénzhez. PAN Az örökség kiadását az is elősegítette, hogy Yoko és Paul is kibékültek. Mata Hari élete és titkai „Bűnös" - mondta kl a francia katonai bíróság 1917-ben az ítéletet a Mata Hari elleni perben. A kor híres asszonyát az­zal vádolták, hogy francia tisztekből kicsalogatott Informá­ciókat adott tovább német ügynököknek. Alig három hó­nappal később, 1917. október 15-én kivégezték. Ki is volt ez az asszony, aki- a hollandiai Leeuwardenben, nek élete teli volt rejtélyekkel, akinek táncára százezrek voltak kíváncsiak, akiért számtalan fér­fi tette tönkre magát, s aki milli­ókat költött számolatlanul? Művészneve (a Hajnal Szeme) egzotikus képzetet keltett, s később egyenesen azt akarta el­hitetni a közönséggel, hogy Jaff­napatam indiai szent városban született, s apja brahmin, anyja bajadér volt. Az igazság ennél sokkal hét­köznapibb: a Mata Hari néven híressé vált hölgy 120 éve, 1876. augusztusában született egy kalapos lányaként, Marga­retha Zelie néven. Mikor 14 éves korában édesanyja meg­halt, Margaretha nagybácsikájá­hoz került Leydenbe. Ott a kar­csú, fekete hajú, mandula­szemű tanulóba nyomban bele­szeretett az iskola igazgatója. Margaretha még nem volt 15 éves, amikor viszonyt kezdett az igazgatóval, s - miután fény de­rült kapcsolatukra - kénytelen volt elhagyni az iskolát. Szabadulni akart a kisváros szűk légköréből, s válaszolt egy Indiában szolgálatot teljesítő, skót származású holland kato­natiszt, Rudolf McLeod házas­sági hirdetésére. A kapitánnyal kötött házzasságból alig fél év múlva megszületett Norman nevű fia. A férj új garnizonba he­lyezésével az ottani tisztikaszi­nóban Margaretha állandó be­szédtéma lett. A féltékeny férj inni és játszani kezdett. Marga­retha 1898-ban megszülte má­sodik gyermekét is, Louise-Jean­ne-t, s ugyanebben az évben ti­tokzatos körülmények között meghalt a három és fél éves Norman. McLeod 1900-ban le­szerelt, s két éwel később a család visszaköltözött Hollandi­ába. Amikor aztán megtört férje beadta a válókeresetet, Marga­retha számára elérhető közel­ségbe került álmai városa, Pá­rizs. Első ízben 1905-ben lépett fel Párizsban, a Trocadero klubban: minden ruhája csupán néhány egzotikus benyomást keltő lánc volt. A közönség lelkesedett ér­te, Párizs a lábai előtt hevert. A sajtó ömlengett: „Lady McLeod, vagy inább Mata Hari, az indiai táncosnő, a kéj és tragikum e keveréke, aki oly leplezetlenül mutogatja szép testét a párizsi szalonokban....". Mata Hari az európai varieté-színpadok sztár­ja lett, és olyan gázsikat köve­telt, amelyektől elállt a direkto­rok lélegzete. Ám amilyen gyor­san kereste a pénzt, olyan gyor­san el is költötte. Berendezett magának egy drága villát, teljes egészében indiai stílusban, tán­colt miniszterek, tábornokok, iparmágnások előtt, s nagyvona­lúan osztogatta kegyeit. A feltételezések szerint 1908­ban, egy berlini vendégszereplé­se alkalmával környékezte meg a német titkosszolgálat. Való­színűleg örök titok marad, hogy ő miért vállalkozott a német fel­kérés teljesítésére. Aligha a pénz miatt, hiszen kémtevé­kenységéért alig kapott többet, mint egy akkori titkárnő a mun­kájáért. Talán csak a kalandvá­gya vitte rá a dologra. Amikor azt hitték róla, hogy In­diában utazgat, Németország­ban járt, ahol alapkiképzést ka­pott a kémkedéshez, és meg­kapta kódnevét: H 21. Az ango­lok azonban gyorsan rájöttek, hogy miben sántikál, hamarabb, mint maguk a franciák. Mata Hari 1915-ben visszatért Párizs­ba, ahol már a titkosszolgálat, a híres Deuxieme Bureau megfi­gyelése alatt állt. Ám bizonyíték egyelőre nem volt a kezében. S jött a meglepetés: Mata Hari vártlanul feltűnt a Deuxieme Bu­reau-ban és felajánlotta együttműködését. Kapott fel­adatot, olyat, amelyet csak né­met kapcsolatai által teljesíthe­tett - s ő sikerrel járt. Megvolt tehát a bizonyíték, letartóztat­ták. Bírái - csupa katonatiszt ­előtt tagadta, hogy valaha is el­lenséges ügynök lett volna. En­nek ellenére a hét vádpont mindegyikében elmarasztalták és halálra ítélték. A halálos ítéle­tet 1917. október 15-én hajnal­ban hajtották végre a Vincen­nes-i gyakorlótéren, miután Po­incaré köztársasági elnök a ke­gyelmi kérvényt elutasította. A vádat ugyanaz a Mornet ka­tonai ügyész képviselte, aki a második világháború után Pétain marsall, a Vichy-i bábál­lam fejének perében főügyész­helyettesként vádat emelt. PANORAMA Az oldalt szerkesztette: GÖRFÖLZSUZSA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom