Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)
1996-08-27 / 200. szám, kedd
1996. augusztus 30. BELFÖL D - GAZDA SÁ G ÚJ SZ Ó [ 3 \ Prága, 1968 A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik az emlékezetüket, megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történetüket, mondja A nevetés és felejtés könyvében Milan Hübl Milan Kunderának. Hübl egyiké volt a száznegyvenöt cseh történésznek, akit 1971-ben a „Prágai Tavaszt" követő sokesztendős télben száműzött a prágai egyetemről a nemzetközi gondolatrendőrség. Milan Kundéra pedig, az idézett könyv szerzője emigrációba kényszerült. Hetvenezer cseh és szlovák honfitársával együtt. Az író sikert arat a pesti könyvpiacon is: fél tucat regénye jelent meg sorozatban az elmúlt két évben. A magyarországi siker titka: olyan kérdésre keres választ, amely minden úgynevezett népi demokrácia túlélő értelmiségét izgatja, vajon végképp és megváltoztathatatlanul beigazolódott-e a tétel, hogy „a nemzet nem kel át élve a szervezett feledés sivatagán." A Husák-, Brezsnyev-, Kádár-szabású „valóságos-szocialista" politikusoknak sikerült megszakítaniuk a történelmet Kelet-KözépEurópában; semmiféle szocializmus és semmiféle internacionalizmus nem folytatódhat 1968 augusztusa óta. A külső beavatkozással a „fennálló", „létező" szocializmus hatalma történelmileg hosszú időre elpusztította saját eretnek alternatíváit. Az önmagukat „baloldaliként" meghatározó értelmiségiek azóta is a folyamatosság és az alternatív megoldások hiányától szenvednek. Az eltorzult szocializmus pedig - kimetszve a közös harcok emlékezeti pályáit a közép-kelet-európai agyakból - a korábbinál is torzabb nemzeti alkatokat hagyott örökül későbbi időkre. A kelet-közép-európai értelmiségnek nemcsak forradalmai hasonlítanak, hanem alig-alig különbözik feledéseik és nevetéseik természete is. Emlékezetünk egyaránt szelektív. Fájdalmas olvasni a Prague Post augusztus 21-ei számában Salerová asszonynak, a cseh emigráns írók torontói kiadójának nyilatkozatát arról, hogy az 1968 után emigrációba kényszerült cseh írókat és művészeket nem fogadja vissza igazán a mai cseh kulturális élet. Valószínűleg azért nem teszi ezt, mert a külhonba szakadt és hazátlanná vált, valamint a belső emigrációba kényszerült értelmiség sorsa kettévált történelmileg. A kívülre szakadlak az állam retorzióit évtizedeken át csak kívülről tapasztalták, s nem élhették meg saját személyes sorsukként a megalkuvások szégyenét. Vajon hasonló okok motiválják-e a magyar történeti skizofréniát? Egy ponton bizonyosan: joggal büszkélkedünk forradalmainkkal, s feledni szeretnénk méltatlan kompromisszumainkat. Egyebek közt azzal is, hogy Prága forradalmát a magyar 1956 folytatásának érezzük. Ezzel szemben ma már halványul a magyar szégyen, amelyet 1989 ifjú rendszerváltói éreztek, szolidarizálva a Vencel tér akkori tüntetőivel. Az erkölcsi bátorság a bársonyos forradalom pátoszától meghatott cseheknek és szlovákoknak segített felülemelkedniük minden nacionalista indulaton. Deutsch Tamás bátor tette egy pillanatra elfeledtette a magyarok történelmi vétkét: katonáink részvételét egy kelet-európai Szent Szövetségben. A békéltető nemzeti lelkiismeret-furdalás helyébe azonban nálunk manapság újabb féligazság (teljes hazugság) lép: Kádár Jánost csak rákényszerítették a szovjet vezetők és kelet-közép-európai elvtársai, hogy magyar katonákat küldjön az emberarcú szocializmus elnyomására. Ő nem akarta. Akarás-nem akarás azonban mit sem változtat a lényegen: a lehető legreakciósabb nemzetközi katonai akcióban vállalt szerep történelmileg alig igazolható vétek, és ami rosszabb: hiba. Akár Horthy hadüzenete a szövetséges államoknak 1941 telén. Vagy a Napóleontól megfutamított, Petőfitől gúnyolt „győri lábak" szégyene 1809-ben. Vállalnunk kell immár örökre. A felejtés reflexe működik a másik oldalon is: a magyar értelmiségiek 1970-es évekbeli polgárjogi Charta-szolidaritása könnyen kitörlődik északi szomszédaink emlékezetéből. Mélyebb és maradandóbb annak emléke, hogy közös sorsú, közös nyomorúságú kis népeket oly sokszor egymás ellen lehetett fordítani. Nem összefogtunk a vészben, hanem egymásnak feszültünk. Semmi, de semmi hasznuk nem származott Kádár János nemakarom akciójából az akkori legvidámabb barakk reformistáinak. Magyarország elveszítette '68-ban a külföld rokonszenvét, a magyar reformerek pedig tíz évre kénytelenek voltak a tervgazdaságot kiiktató „új mechanizmus" elképzelését talonba tenni, a politikai reform gondolatát egyenesen kiűzni a nemzeti reményekből. Ez a legsúlyosabb tanulság, amiért igenis működésbe kell hozni az elaltatott emlékezetet: a forradalmakat évszázadokig együtt veszítettük el szomszédainkkal, s nyernünk bármit egymás ellenében sosem sikerült. Lehet-e vajon másképp itt, Közép-Európában, az évezredváltás küszöbén? N. SÁNDOR LÁSZLÓ Magyar Hírlap Oktatásügy: csak a legégetőbb problémák megoldására hiányzik egymilliárd Az oktatásügyi minisztérium közel 8 milliárd koronát utalt át a belügyminisztériumi szférába az új területi-közigazgatási beosztással kapcsolatban. Amint az Viktor Bonislavský, az oktatási tárca pénzügyi főosztályának igazgatója kijelentette, ezekben a napokban fejezik be a volt tanügyi igazgatóságok a rendelkezésükre álló pénzcsomag elosztását. Mint az közismert, a tanügyi igazgatóságokat július 24-i hatállyal megszüntették, helyükbe a kerületi, illetve járási hivatalok oktatásügyi, ifjúsági és testnevelési szakosztályai léptek. Bonislavský szerint e szakosztályoknak a kerületi és járási hivatalok számlái keretében alszámlájuk lesz, és nem szabadna megtörténnie, hogy ezeket a pénzeket az oktatásügyön kívüli célokra használják fel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az oktatásügynek nincs elegendő pénze, és ez már a tanév kezdetén éreztetheti hatását. Csak a katasztrófahelyzettel küszködő iskolák gondjainak megoldására közel egymilliárd korona kellene azon felül, amit a tárca erre az évre kapott. Sme Miloš Zeman Szlovákia politikai helyzetéről Jaroslav Voltnak, Szlovákia Szociáldemokrata Pártja elnökének meghívására az elmúlt hét végén szlovákiai látogatáson Járt Miloš Zeman, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke, s e látogatás keretében szombaton Alexander Dubček szülőhelyére, Ugrócra Is ellátogatott. A két szociáldemokrata politikus egyebek között az 1993-ban kötött együttműködési megállapodásuk teljesítését értékelte, és kijelölte a további együttműködés Irányát. A tanácskozást követően készült Interjú első kérdése arra vonatkozott, Zeman milyennek látja Szlovákia euro-atlantí csoportba való bekerülésének esélyét. - Véleményem szerint nem jó, ha Szlovákia esetében a kormány esetleges tévedéseit és hibáit azonosítanák a szlovák néppel, illetve az egész Szlovák Köztársasággal. Szerintem Csehországgal és Szlovákiával azonos időben kellene megkezdeni a felvétellel kapcsolatos tárgyalásokat, hogy senkit se privilegizáljanak. • Miképpen látja a szlovákiai politikai helyzetet? - Ha be akarunk lépni az európai sruktúrákba, respektálnunk kell a demokratikus európai kultúrát. Respektálnunk kell a kisebbségi jogokat, tehát az ellenzék jogait is, nem lehet szó cenzúráról, tolerálni kell a kormányt támadó politikai szatírát, s ide tartozik a kultúra és a művészet fejlesztése is. Nem hiszem, hogy jó, ha nem beszélünk azokkal, akikkel nem értünk egyet... • Miben látja az okát annak, hogy nálunk a baloldali és szociáldemokrata pártok nem olyan eredményesek, mint Csehországban? Milyen taktikát ajánlana a szlovákiai szociáldemokratáknak? - Hosszabb távon azok a politikai pártok számíthatnak sikerre, amelyek bizonyos nemzetközi családba tartoznak. Külföldi kapcsolat nélkül a politikai pártok csak rövid ideig lehetnek sikeresek. A szlovákiai szociáldemokrata pártnak nagy esélye van a fejlődésre. Átütőbb erővel kelleneazonban politizálnia, határozottabban kellene bírálnia a rossz kormányt, egyúttal azonban saját problémamegoldási javaslatokat kellene előterjesztenie. ZUZANA KOLLÁROVA, Práca Az igazság mindig konkrét Gondolkodjunk el, kérem, még egyszer azon a miniszterelnöki kijelentésen, amely a közelmúltban hangzott el Nyitrán, az ottani ünnepségek alkalmából, s amely egész Szlovákiát bejárta: „Nemrég egy külföldi, nagyon jelentős európai cég jelentkezett beruházási szándékával, 2000 munkahelyet teremtett volna Érsekújváron. Az irredentizmus megnyilvánulásai és bizonyos kételyek felmerülése alapján a cég úgy döntött, hogy nem fog a városban beruházni". Mi a leginkább mellbevágó ezen a kijelentésen? Nyilvánvaló, hogy konkrétságának hiánya. Nem tudjuk, hogy milyen cégről van szó, s hogy milyen területen vállalkozik. Ugyanakkor semmi konkrétumot sem tudunk meg azokról a körülményekről sem, amelyek hatására a cég tulajdonosai elálltak abbéli szándékuktól, hogy Dél-Szlovákiában fektessenek be. Az irredentizmusnak milyen megnyilvánulásai riasztották el őket? És milyen kételyek? Érdekes, hogy Érsekújvárott ilyen esetről nem tudnak. Ugyanakkor jó néhány olyan külföldi s viszonylag ismert európai cégről tudnak, amelyek már régebben sikeresen vállalkoznak városukban. Úgy mondják, hogy az igazság mindig konkrét. A fenti módon kijelentett, konkrétságot nélkülöző igazság azonban hazugság. Tekintet nélkül arra, hogy azt egy mester vagy miniszter mondja. Sőt ráadásul egy miniszterelnök... VLADIMÍR JANCURA, Pravda (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Inog a korona? Vladimír Mečiar miniszterelnök a kormány gazdasági minisztereinek szombati trencséntepiici tanácskozásán kijelentette: szó sem lehet a szlovák korona devalválásáról. Ez pedig azt jelenti, hogy már mérvadó körökben is felmerüli a fizetőeszköz leértékelésének kérdése. Hát évekkel ezelőtt nem devalváltunk 10 százalékkal, és nem húztunk behozatali védővámok segítségével magas falakat az import előtt? Hát nem növekszik eléggé lendületesen az ország gazdasága? Az előbbi kérdésre az egyértelmű és közismert tények, az utóbbira a remélhetőleg megbízható statisztikai kimutatások ismeretében azt válaszolhatjuk: de igen. Akkor hol a bökkenő? Vladimír Masár, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke nemrégiben szóvá tette: meggyorsult a pénzkiáramlás, növekednek a hitelek, ez pedig inflációgerjesztő hatású. Márpedig ha emelkednek az árak, drágulnak az exportra szánt termékek is, ami megnehezíti a külföldi piacokon történő elhelyezésüket. Egy további fejlemény: az idén ugrásszerűen megnőtt a behozott kőolaj ára; az Oroszországból származó energiaimportunk összege mind csinosabb summát tesz ki. Nem mellékes tényező, hogy Szlovákia importjának szerkezetében éppen az energiahordozók behozatala adja a legnagyobb tételt. Vajon mi a közös e két, látszólag egymástól független fejlemény között? Az a közös bennük, hogy mindkettő ugyancsak kedvezőtlenül hat az ország külkereskedelmi mérlegére. Az egyik drágítja az exportot, a másik pedig az importszámlát növeli, s a kettő végeredménye - a kereskedelmi többlet az idén passzívummá változott. Pavel Hrmo, a gazdasági minisztérium államtitkára egyik interjújában elárulta: amíg a kivitel az év első öt hónapjában csupán 2 százalékos növekedést mutatott, addig a behozatal közel 29 százalékosat. A különbség több mint szembetűnő. Az első félévben összesen 27 milliárd koronányi deficitet halmoztunk fel a külkereskedelemben, döntő részben Oroszország, kisebb mértékben Csehország irányában. A miniszterelnök azonban nem az olaj árának drágulását jelölte meg bűnbakként, hanem a személygépkocsik importját, mondván, sok a behozott autókra az első félévben fordított 6 milliárd korona. Nem mondom, szép összeg, viszont azt sem fizetjük ki zsebből, ami a második félévben vár ránk, konkrétan a mohi atomerőmű és a további vízi erőművek megépítéséhez szükséges többmilliárdos berendezések importját. Mečiar makacs bizonygatását, mármint azt, hogy a korona devalválására nincs szükség, éppen a rendkívül kedvezőtlen és továbbra is egyre romló külkereskedelmi mérleg nyomasztó ténye váltotta ki. A gazdasággal úgy általában is komoly gondok lehetnek, mert Trencsénteplicen a miniszterelnök nem a látványos makromutatókkal dobálózott, hanem a helyzet orvoslását elősegítő lépések megtételének fontosságát ecsetelte. Ezek közé tartozik a kivitelt támogató intézkedések szükségessége. A kivitelt segítheti a külkereskedelmet támogató alap életre hívása, bár a működéséről szóló törvényt még nem fogadták el. Az alap forrásaiból támogatják majd a kereskedelmi missziók működését, a szlovákiai termékek külföldi népszerűsítését, továbbá információs, piackutató és tanácsadó tevékenységet folytatnak. A tervek szerint 1997 elején kezdi meg remélhetőleg áldásos működését. Ez sem elegendő azonban, ugyanis nemcsak a kivitelt kell támogatni, hanem a korszerű, piacképes termékek gyártását is. Márpedig a külföldi tőke, valamint a nyugati nagyberuházók korántsem Szlovákiát tekintik azt első számú befektetési célpontnak. Önerőből pedig lassan vagy egyáltalán nem megy a tudásigényes technológiák, a modern vállalatvezetés meghonosítása. Vagyis az exporttámogatás mint cél csupán félmegoldás. Félmegoldásokból pedig ugyancsak volt részünk az elmúlt időszakban. Az valóban igaz, hogy a félévi rossz külkereskedelmi mérleg egyelőre nem indokol ja a korona devalválását - elég csak Csehország tavalyi több mint 100 milliárd (cseh) koronás külkereskedelmi deficitjére gondolni azonban a félmegoldások, áron aluli privatizálások egyszer visszaüthetnek. Akkor pedig a korona leértékelésénél is nagyobb ár megfizetésére kényszerülünk. SZÁLKA ÉS GERENDA Akik vállalják önmagukat Még annak idején, Szlovákia önállóvá válása előtt vetődött fel valamifajta áldilemmaként egy kérdés. Mi a jobb - tették fel a kérdést sokan -, ha a tökéletesített szövetségi államformát vagy ha az új Szlovák Köztársaság megalakulását támogatja a szlovákiai magyarok politikai képviselete? A kérdés akkor sem volt igazán kérdés, már ami dolgaink várható jövőbeli alakulását illette. Akkor sem kaptunk volna több és szélesebb alkotmányos jogokat, ha utcai demonstrációkon ordítjuk világgá, mennyire ragaszkodunk Szlovákia önállósulásához. Erről az új Szlovák Köztársaság törvényhozása akkor is úgy döntött volna, mint ahogyan akkor és azóta is, most is a megkérdezésünk nélkül dönt. Mindenben. , Naponta tapasztalhatjuk, hogy néhány tucat szlovák ellenzéki értelmiségin kívül senkinek sem kézenfekvő tény a demokrácia és a jogállamiság oszthatatlansága. A dolgok ugyanis ebben az országban egyre inkább a szlovák nemzeti identitás - a nemzethez való tartozás vagy nem tartozás - egyének esetében történő megkérdőjelezése mentén esnek meg még a parlamentben is. Márpedig igencsak eltökélt és mindenekelőtt intellektuálisan szilárd szellemi alapokon álló szlováknak kell lennie annak, aki ezt a kirekesztéses, egyre inkább egzisztenciális veszélyeztetettséget is jelentő megbélyegzést vállalja. Sokkal könnyebb ugyanis zavartalanul azonosulni a nemzettel, ha abból természetes előnye származik az egyénnek. És igencsak nehéz a sokszor elvont, rengeteg konfliktust felszínre hozó és számos vitát, gyűlölködést kiváltó demokratikus elvekért, a megcsonkított jogrend ellen és az emberi jogok mellett kiállni, amikor azért munkahelyről való elbocsátással is sújthatják az embert. Egy ilyen jellegű politikai nyomásnak előbb vagy utóbb enged a társadalom, még akkor is, ha számtalan demokratikus lehetőség marad a politikai, intellektuális és erkölcsi másság vállalására. A többség a könnyebb utat fogja választani: saját jól felfogott érdekében alkalmazkodik a kormánykoalíció kitalálta gazdasági és közigazgatási diktátumokhoz. A hatalom politikai érdeke így változik önös érdekké az emberek mindennapi életében. Az utóbbi három évben nemcsak a politikai pártok, hanem a községi önkormányzatok, a nonprofit szféra, a közművelődés, az irodalom, a színházművészet is tapasztalhatta, hogyan lehet a demokratikusan megszerzett hatalmat fölöttük diktatórikusán gyakorolni. Tapasztalhatta ezt a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség is a maga iskoláiban, kulturális intézményeiben és a Csemadokban. Most, amikor a nemzeti kisebbségeket diszkrimináló nyelvtörvény bevezetése után a Matica slovenská el akarja émi, hogy ne szülessen meg a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvény, s államigazgatási indokokkal kemény lelki terrort akarnak bevezetni Dél-Szlovákiában, remélni ugyan kell, de bizakodni már nem szabad tovább. Ezért is lenne fontos, ha belátható időn belül megszerveződne az a kulturális konferencia, amely a túlélés és a sovén uszítással szembeni passzív ellenállás közösségi és egyéni stratégiáit kidolgozná. Magától értetődően a politikai képviselet közreműködése ebben az esetben is elengedhetetlen lesz, ha tudnak önmérsékletet tanúsítani, és képesek méltányolni azokat is, akik nem politikai pályákon futnak. Mert úgy látszik, a választóik bizalmát élvező magyar koalíciós pártoknak nem érdekük a civil szféra megszerveződése, s legfeljebb saját alapítványaik szellemi vonzáskörét építgetik. Például nagyon hasznos és bizonyára eredményes vállalkozása a Márai Alapítványnak az a konfliktusmegoldó program és szociológiai kutatás, amelyet az etnikumok együttélésének kutatásával kapcsolatosan támogat. Ugyanakkor latnuk kell, mennyire nincs működőképes gyakorlat, de még elmélete sem a magyar nemzeti kisebbséget ért konkrét jogi sérelmek gyakorlati kömetkezményeinek az orvoslására. Mert egy kérdés a demokrácia és a parlamentarizmus, a konfliktusmegelőzés vagy megoldás, s más kérdés a szlovákiai magyarság fennmaradása, a nemzeti identitás egyéni vállalásának, az előítéletek elleni mindennapos civil kiállásnak a lelki, kommunikációs és kulturális technikája. Attól tartok, hogy nem igazán jutott el mindannyiunknak a tudatáig, hogy hosszú menetelés előtt állunk. Nekem mindegyre olyan világtörténelmi személyiségek jutnak eszembe, akik az erőszakmentességet hirdetve értek el megmásíthatatlan eredményt a demokrácia és az emberi jogok oszthatatlanságának a védelmében. Gandhi és Martin Luther King még sokunknak adhat példát a mindennapokban és a nagypolitikában, elsősorban abban, miként kell jogainkat indulat, agresszió és erőszak nélkül kivívni. Mert ebben a társadalmi közegben nem lesz előttünk más alternatíva, feltételezve, hogy vállaljuk önmagunkat, s nem menekülünk a szabadságtól a nyelvi asszimilációba.
