Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)
1996-08-15 / 190. szám, csütörtök
1996. augusztus 12. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ Ó 5 | Dávid és Góliát Ki adja vissza házainkat? Ezzel a címmel közölte Fjodor Kolcov grozniji olajkutató mérnök levelét az Izvesztyija: A mérnök hajléka a csecsenek augusztus 6-án indított akciója után vált lángok martalékává. Groznij mostani ostromát a Kreml áz első pillanatban szakadár terroristák felelőtlen kalandjának minősítette. A világ pedig hajlamos volt az első hírek kapcsán e verzió elfogadására. De a közvélemény reakciói változtak. A tudósítók tucatjai nem szervezetlen bandák lövöldözését emlegették már, hanem egyre világosabbá'vált: elkeseredett csecsen katonák harcolnak az égő városban orosz katonák ellen. Ez ismét szabályos háború, amelyben gyenge áll szemben az erőssel: Dávid Góliáttal. S a következmény: a közvélemény osztozik az idézett orosz mérnök fájdalmában, hiszen ismét ártatlanok szenvednek az orosz vezetés makacssága miatt. Az orosz polgár mind felhábörodottabban kéri számon Jelcinen és Lebegyen választási ígéretét: békés tárgyalás során végét vetik a vérontásnak. Az Európai Unió pedig határozottan felszólította a harcoló feleket tűzszünetre és tárgyalásra. A teljhatalommal felruházott Lebegy táborno'k most újra a béke jelképét emeli magasba. De kérdéses, mikor lesz valódi tűzszünet. A csecsen felkelők nyilatkozataiból kiderült, nem bárkivel egyezkednek, s különösen nem az oroszok csecsen bábjaival, diktátumnak pedig nem engedelmeskednek. Ragaszkodnak azokhoz a feltételekhez, amelyekért Groznij véres ostromát indították. Továbbra is követelik a békés lakosság ellen elkövetett háborús bűntettek kivizsgálását és a vétkesek felelősségre vonását, egyúttal ragaszkodnak ahhoz, hogy a tárgyalásból kikapcsolják az oroszbarát csecsen vezetést. Ez nem formális követelés - a protokollhoz Jandarbijev és Baszajev harcosainak nincs sok érzékük. Ellenben a Moszkvával közvetlenül megindított tárgyalások szintje jelezheti, hogy most két állam vezetőinek megbeszélése lesz soron, ami a formális csecsen függetlenség előfeltétele. Nem tudjuk, milyen lesz a tárgyalóasztal, és ott ki hol foglal helyet. A vitéz csecsenföldi akció egyet bizonyított: megegyezésre csak akkor van remény, ha nem térdre kényszeríteni próbálják az európai sémákba nehezen besorolható kaukázusi népet: az erőszak nem ér célt a hegyi emberekkel szemben. Az orosz lakosságnak pedig elege van ebből a háborúból (is), nem akar sem hajlékot, sem katonát áldozni többé. N. SÁNDOR LÁSZLÓ Magyar Hírlap Még mindig nincs kereslet a vagyonalapi kötvényekre Az RM-Systém Slovakia közvetítésével egy héttel ezelőtt megkezdődött vagyonalapikötvény-kereskedelem eddigi mérlege szerint 35 ilyen értékpapír cserélt gazdát, éspedig 7500-8500 korona közötti áron. A vagyonalapi kötvények tulajdonosai hétfőig 58 530 eladási utasítást adtak be az RM-S-be, és 21 200 utasítás szólt arra, hogy a szóban forgó értékpapír 7500 koronáért is eladható. Marián Stančíknak, az RM-Systém Slovakia üzleti elemzőjének tájékoztatása szerint azért nem valósult meg semmilyen tranzakció az anonim kötvénykereskedelemben, mert a lehetséges vásárlók semmilyen érdeklődést nem tanúsítottak a vagyonalapi kötvények iránt. Az RM-S üzleti helyein e héten már lecsillapodtak a kedélyek, a kötvényeladás iránt érdeklődők száma megcsappant. Kedden dél körül a főváros leglátogatottabb RM-S-irodája előtt körülbelül 15 méteres volt a várakozók sora. EDUARD ŽITŇANSKÝ, Národná obroda A földművespresztízs ára Nyitrán többévnyi szünet után ismét országos aratóünnepélyre készülődnek, melynek keretében nem csupán az új termést szeretnék megünnepelni, hanem egyúttal kifejezésre akarják juttatni a földművesek társadalmi megbecsülését is. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy az állam hozzájáruljon a mezőgazdaságban még mindig fennálló gazdasági problémák megoldásához. E gondokon ugyanis az idei nem éppen rózsás aratási eredmények aligha enyhítenek valamit is. A gabonatermés - amelyhez oly sok reményt fűztek a mezőgazdasági szférában - semmiképpen sem rendkívüli. Jóllehet akad néhány vállalat, amely átlagon felüli hozamokkal dicsekedhet, gyakoribb az alacsony átlaghozam, és nem ritkaság, hogy még ezt sem érik el. Ez nem csupán a kedvezőtlen időjárás következményeit tükrözi, hanem azt is, hogy rendkívül takarékosan bánunk a tápanyagokkal és a növényvédő szerekkel. Az állam és a termesztők között az aratás előtt kiéleződött konfliktust ugyan sikerült tompítani, de hogy milyen lesz a helyzet a gaonaeladás terén, az csak a következő hónapokban mutatkozik meg. Sok múlik Lélektani hadviselés HA N£M VONTATOK VOLNA WfzA A TAUlkozót, xömrAM volna &Y pa% só & or AZ ÉRpč/i ETmPčU y^ A Magyar Hírlap karikatúrája majd azon, milyen eredménnyel zárják az aratást cseh szomszédaink, illetve Európában és az USA-ban. Érdekes helyzet van kialakulóban mindenekelőtt a Morva folyó túloldalán. Az ottani földművesek azzal fenyegetőznek, hogy bojkottálják az Állami Piacszabályozási Alapba történő gabonaeladást, miközben az alap azzal fenyegetőzik, hogy külföldről olcsóbban importál majd gabonát. A Cseh Köztársaságban - hasonlóképpen, mint nálunk - kimerültek az állami tartalékalapok, és most törik a fejüket, miképpen tölthetnék fel a lehető legolcsóbban. Csehországban a földművesek annyit akarnak a gabonáért, amennyit a világpiacon fizetnek érte, tehát legkevesebb 5000 cseh koronát tonnájáért, miközben nálunk legalább 3900 koronát szeretnének tonnánként kapni. Az állam sem itt, sem ott nem akar engedni, mivel a gabonaárak emelkedése óhatatlanul begyűrűzne az élelmiszerárakba is. A fogyasztóvédelem szempontjából az államnak ez a politikája helyes és örömmel fogadott, ugyanakkor azonban mindenképpen látni kell a földművesek jogos gazdasági érdekeit is. A világpiacon kialakult helyzet pedig semmi jót sem jósol. Amerika ugyan távol van, de ott az idén az utóbbi évek egyik leggyengébb kukoricatermése mutatkozik. Amerikai szakértők szerint ez az évized legnagyobb élelmiszer-drágulását vonhatja maga után. A helyzet nálunk is olyan irányban alakul, hogy az élelmiszerekért többet kell majd fizetni előállítóiknak. Csak az a kérdés, hogy milyen formában: mennyit fizet majd meg közvetlenül a fogyasztó és mennyit kap a termelő közvetve az állami költségvetésből. JOZEF SEDLÁK, Pravda A pedagógusoknak nem kell félteniük bérüket Még mindig nem teljesen világos, hogy az új feltételek között mennyire lesz áttekinthető az alap- és középiskolák finanszírozása. Az oktatásügyi minisztérium tájékoztatása szerint a konkrétumok e héten válnak ismertté. A szakemberek azonban hangot adnak aggodalmuknak, miszerint az iskolai pénzeket más célokra használják majd fel, mint történt abban az időben, amikor még nem léteztek önálló tanügyi igazgatóságok, hanem a nemzeti bizottságok oktatásügyi szakosztályai működtek. Egyúttal felhívják a figyelmet annak a veszélyére, hogy áttekinthetetlen lesz a megszüntetett tanügyi igazgatóságok hatáskörében maradt pénzügyi eszközök elosztása. E tanügyi igazgatóságok 21,26 milliárd koronát kaptak folyó kiadásaikra, ebből a bérekre 9,78 milliárdot. A helyi államigazgatásról szóló új törvény értelmében mind a 46 tanügyi igazgatóság megszűnt, helyükbe 8 kerületi, illetve 79 járási oktatásügyi hivatal lép. Egyúttal módosult az oktatásügy állami igazgatásáról szóló törvény is, kikerültek belőle azok a fejezetek, amelyek szerint az állami költségvetésből az oktatásügyre szánt anyagi eszközöket az oktatásügyi minisztérium osztotta szét az egyes tanügyi igazgatóságok között, amelyek pedig a hatáskörükben levő iskolák között tették meg ugyanezt. Az anyagiakról most az újonnan létrejövő járási és kerületi hivatalok döntenek. Az oktatásügyi alkalmazottak aggodalmai, miszerint a tanügyi igazgatóságok megszűntével ebben a hónapban problémák lesznek a fizetésekkel, az illetékesek szerint alaptalanok. Sme (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Forró ősz Éppen a héten jelentették be, hogyjúliusban az évközi infláció 5,5 százalékra csökkent, ami páratlan a térség egykori szocialista országai között. A szép szám úgy jött ki, hogy a tömegközlekedési tarifák tavalyi emelése akkor egy százalékkal emelte az inflációt, így ezt vonták ki az idei júliusi adatból. Ennek ellenére tény, hogy az infláció mértéke nálunk eddig alacsony és része az ország makroökonómiai eredményeinek, amelyekről egyre többet hallunk. A hivatalos propaganda egyes képviselői - politikusok és újságírók - az utóbbi időben ugyanis megfeledkeztek a korábbi intelmekről, amelyek szerint a jó statisztikai eredmények annyira kockázatos teljesítményeken alapulnak, hogy bármikor minden az ellenkezőjére fordulhat. Mert most be lehet fejezni a hurráoptimista megnyilvánulást azzal, hogy a következő lépésben a nagyszerű makroökonómiai eredmények a közemberéletébe is változást hoznak, de mi lesz akkor, ha már a statisztika sem segít? Sajnos - hiszen a hajón együtt utazunk -, valószínűleg közel az idő, amikor ez bekövetkezik. Augusztus elején megkezdődött a közüzemi díjak emelésének Osorozata, amit a bizonytalan helyzetű kormányok már három éve halasztgattak. Ez jövőre a postai kézbesítési díjak emelésével folytatódik, de újra lesz villanyáremelés, és akkor még nem is beszéltünk a földgázról, távfűtésről, telefonról stb. Ennek hatására meglódul az infláció, amelynek mértékét napjainkban senki sem meri prognosztizálni. Mindez persze nem lenne katasztrófa, ha tudnánk, hogy ezzel párhuzamosan a gazdaság átalakítása is eljutott olyan szintre, amikor képes lassítani a visszaesést. Azonban egyre több jel mutat arra, hogy a gazdaságpolitika irányítói a statisztika számaitól elbájolva minderről elfeledkeztek. Jó példa erre a külkereskedelem. Tavaly és tavalyelőtt néhány nagy cég sikerének köszönhetően az ország imponáló külkereskedelmi mérleggel zárt, ami a kevésbé sikerült összetevőket kompenzálva páratlan GDP-emelkedést produkált. Idén ennek vége, a kereskedelmi mérleghiány néhány hónap alatt több tízmilliárd koronára nőtt. De ami ennél is rosszabb, kiderült, hogy tulajdonképpen a mechanizmus rossz, vagyis a hazai cégek számára a külpiaci konkurenciaharc során a kormány továbbra sem biztosít azonos startpozíciót. A kétéves exportboom ugyanis időt adott volna egy Eximbank megalapítására. Ilyenek minden komoly külkereskedelmű országban működnek, és céljuk, hogy az exportáló cégek partnereiknek meghitelezhessék a szállítást. Erről nálunk is sok szó esett, csak éppen ezeket nem követte tett, így a 19 ezer exportképes szlovák cég ugyanolyan esélytelen, mint két évvel ezelőtt (eközben viszont a „csináljunk a Mečiar hű Besztercebányából nagyvárost" program keretében ott alapítottak egy állami bankot). Szlovákiában eddig politikai szempontból szoktak forró őszt jövendölni, ezúttal, sajnos, valószínűleg gazdasági problémákkal szembesülünk majd. A jegybank már megkongatta a vészharangot, a miniszterelnök is kemény megszorító intézkedéseket helyezett kilátásba, mi pedig legfeljebb találgatjuk, hogy mi minden is várhat ránk. Mert ugyebár szeptember elején lezárul a kormányhű gazdagok rétegének kialakítása, véget ér a privatizáció, így tehát nyugodtan kirukkolhatnak a népszerűtlen intézkedések sorozatával. Ha ugyanis belebuknak, nem lesznek szomorúak, hiszen céljukat elérték. Az ország gazdasága fillérekért a kezükbe került, vagyis nem jöhet akkora válság, hogy veszteségeik ellenére ne nyerjenek az ügyön. Márpedig tudjuk, hogy a gazdaság szerkezetátalakítása még nem tart sehol, vagyis a közember számára húsba vágó lépések még előttünk vannak. Csak éppen a csapásokat nehezebb elviselni a kiúttalanság tudatával. SZÁLKA ÉS GERENDA A színvonaltalanságra ne legyen mentség! A minap egy határon túli magyar színház rendezője elgondolkodtató dolgokat hozott fel az általa rendezett, jelentős kortárs magyar író drámájának előadását ért kritika kapcsán. Nem érdemelne a dolog különösebb figyelmet, ha a neves színházi ember nem a színháza és a drámaíró elleni támadásnak minősítené az ő komolytalan rendezését érő kritikákat. (Az eset nem kitalált példabeszéd, magyarországi napilapban jelent meg a nyilatkozat, alig négy napja, s látva az ominózus előadást Kisvárdán, igazán gyenge érvekkel védte a rendező önmagát.) Mindezt megtetézte azzal, hogy a neves szerző által elkövetett dramaturgiai hibákkal is eljátszható drámát „a legszebb magyar drámának" kiáltotta ki. Márpedig a szép, szebb, legszebb minősítő jelzők nem esztétikai, hanem bizonyíthatatlan lélektani kategóriák, még a színházban is. Legfőkképpen egy rossz rendezés okozta fénytörésben. Meggyőződésem, hogy a szlovákiai kulturális életben tetőfokára hágott „transzformáció" költségcsökkentő célzatossága semmilyen más regionális művelődési központokba terelhető intézményt nem sújt majd, csak a színházakat. Mert a múzeumnak, könyvtárnak, csillagvizsgálónak tető kell a feje fölé, meg fűtés és kellő számú szakértő alkalmazott, s ha ásatásra, állománygyarapításra, űrhajóépítésre nem is, alapszintű működtetésre biztosan jut majd pénz. A színházat viszont nem elég befedni tetőcseréppel, nem elég fűteni benne, - különös módon - a néző számára csak akkor érdekes a dolog, ha játszanak színházat játszanak - benne. Ahhoz viszont színpad, jelmez, díszlet, fény- és hangtechnika kell, s egy jobbára tájoló színház esetében kulturált utazásra szolgáló autóbuszok, biztonságos szállítást lehetővé tevő járművek is kellenek. Márpedig nem kell jóstehetség az előrelátáshoz, miszerint a befedett múzeumi tetők, a kifizetett villanyszámlák, az ígérgetésekben az égről is lehozott csillagok után már nem jut pénz jelmezre, díszletre. Érthető tehát, hogy a kassai Thália Színház tagjai minden törvényes eszközt felhasználva tiltakoznak a kulturális minisztérium intézkedései ellen. A Mečiar-kormány kulturális politikájának következményeit látva, semmilyen intézkedésben nem szabad megbízni. Legkevésbé az aláírt gazdasági és pénzügyi lépéseket lehet hitelesnek elfogadni. Hogy a tiltakozások eredménytelenek lesznek, abban biztos vagyok. Tiltakozott itt már mindenki, interpelláltak parlamenti képviselők, felmondtak a szlovák színházművészet legjelesebbjei - Hudec úr és csapata nevet az egészen. És még csak azt sem állíthatjuk, hogy a sztrájkkal, a tiltakozással, a petíciókkal elérhetünk valamit. Elvégre demokrácia van, mindenki azt ír és mond, amit akar, nem sértve a jogrendet, ha meg nem dolgozik, egyszerűen nem kap bért, mert erre van szabály, rendelet és törvény. Még azt a szégyenletesen alacsony bért sem fizetik majd ki a színház tagjainak, amiért takarítónőt sem lehet találni e hazában. Valahogyan a tiltakozásokból mindig kimarad a néző. Mintha neki lenne a legkevésbé fontos a színház. Pedig tudatosítanunk kellene, hogy a színház értünk van, nekünk és rólunk szól - még magyarul. Ha nem fog is változtatni döntésén a despota hatalom, szót emelni, tiltakozni ellene kötelességünk. Mint ahogyan a színészek sem a sztrájkkal tesznek a legtöbbet a hatalom garázdálkodása ellen. Az lenne a mi legnagyobb tiltakozásunk a hatalom ellen, ha a kezdődő évadban nem maradna a nézőtereken egyetlen üres szék sem két magyar színházunk előadásain. Nem tudom, a Thália Színház csodálatosan fiatal és tehetséges színészei gondolkodtak-e azon, hogy mennyire fontos - soha ennyire még nem volt fontos - a minőség. Mindenben. Nemcsak a színpadon és az ott történteket segítő kiszolgáló helyeken, hanem a fejekben és a lelkekben. Ez az az állapot, amikor nagyon-nagyon szétzilálódhat egy társulat, ha tagjaiban nincs erkölcsi tartás, nincs összefogás, nincs a hivatás iránti alázat. Ugyanakkor ezek a kétségbeejtő élethelyzetek válhatnak igazán művészeti beavattatássá. Tudatosítom, mennyire szép szavak ezek, de nélkülük nincs küzdés. Kassán a Beke Sándor és társai által 1969-ben alapított Vox Humana Színház örökösei ők, amelyet tiltakozásukban minden értelemben felvállaltak. Jó volt hallgatni őket Kisvárdán is, amikor az 1996-1997-es évadról beszélgettek, tele várakozással, áradó elszántsággal. Ezt a szellemi és lelki izzást kellene egymásban táplálniuk, hogy a pénzszűke, a hatalom pimaszsága ne lehessen mentség az előadások esetleg szánalmas színvonalára.
