Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-14 / 189. szám, szerda

1996. augusztus 12. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 14 | Moszkva elgáncsolta Mečiart Amikor a kormány és a Slovnaft képviselői azzal magyarázták az energiahordozók. árának az emelését, hogy ezt a világpiaci árak emelkedése kényszerítette ki, nem mondták ki a teljes igazságot. Elfelejtették ugyanis közölni, hogy valójában csak az orosz és nem az arab kőolaj ára emelkedett. Az arab olaj ára az elmúlt évben emelkedett rekordmagasságba, amikor is barreljét (159 liter) 22 dollárért árusították. Azóta az ára visszaesett 17 dollárra, jelenleg egyébként 19 dolláron állapodott meg. Az elmúlt időszakban az orosz olajat jóval alacsonyabb áron árusították. Cseh és lengyel források szerint Prága és Varsó barrelenként szinte hihetetlennek tűnő 14 dollárért vásárolta az orosz energiahordozót. Azt, hogy Szlovákia mennyiért jutott hozzá, egyelőre homály fedi, mivel a Slovnaft következetesen eltitkolja üzleti titkait. Feltételezni lehet, hogy Szlovákia is 14 dollárt fizetett barrelenként. Miért drágult meg idén az orosz kőolaj? Elsősorban az orosz kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között kötött szerződés válthatta ki ezt a lépést. Ugyanis az IMF csak úgy adott 10 milliárd dollárnyi hitelt Oroszországnak, ha a kőolaj, a földgáz és az egyéb stratégiai fontosságú nyersanyagokra az orosz fél megszünteti a kedvezményes exportvámot. Oroszországnak sürgősen és sok pénzre van szüksége, hiszen januártól nem tudja miből kifizetni az ország keleti részén éhező és sztrájkoló bányászokat, folyik a nagy összeget felemésztő csecsen háború, és paradox módon éppen most kell pénz az új SZU-37-es típusú vadászgépek gyártására. Az első árugrás 1996 áprilisában történt, amikor Oroszország részlegesen eltörölte az exportvámokat. A Slovnaft addig 3385 koronát fizetett egy tonna orosz olajért, áprilistól pedig 4380 koronát. Július elsejétől pedig már az arab kőolajjal egyenértékű az orosz fekete arany. Ez az árugrás megfékezheti Szlovákia három éve tartó gazdasági növekedését. Vladimír Mečiar miniszterelnöknek a volt Szovjetunión kívüli posztkommunista országok vezetői közül egyetlenként sikerült elérnie, hogy Szlovákia megfigyelői státust szerezzen az úgynevezett szurguti egyezményben. Az egyezményt 1993 márciusában kötötték meg a nyugat-szibériai Szurgutban, amely egyfajta kelet-európai OPEC-nek felel meg, a FÁK-országokon kívül érinti Grúziát és a balti államokat is. A szurguti egyezmény azért volt fontos Szlovákia számára, mert az orosz szállítók és a szlovák felvásárlók között lehetővé tette az árképzést a kőolaj és a földgáz esetében. Márpedig ez volt a szlovák gazdasági fellendülés kulcsa. Évente 5 millió tonna olcsó orosz kőolajat és 5,5 milliárd köbméter földgázt importált az ország, mégpedig együttesen mintegy 1 milliárd dollárért. Ezáltal több milliárdot megtakarítottunk, s ez a tény újabb rejtélyről lebbenti fel a fátylat: így már világos, hogy Szlovákiának eddig miért nem volt olyan fontos a nyugati tőke beáramlása. RÓBERT MATEJOVIČ, Slovenský profit Slovtel: már építi a mobiltelefon-hálózatot A Slovtel július 24-én kapta meg a GSM mobiltelefon-hálózat működtetéséhez szükséges engedélyt. A Slovtel kötelezte magát, hogy az ország területének 70 százalékát lefedi szignállal, vagyis Szlovákia lakosságának 91 százaléka számára elérhető lesz a GSM-rendszer. Ráadásul alig hat hónappal a munkálatok megkezdése után már a lakosság 60 százaléka használhatja a GSM hálózatát. - A jelzett mutatók egyben a maximumot is jelentik, ugyanis a hegyvidék szignállal történő fedése gazdaságossági okok miatt szóba sem jöhet - állapította meg Bruno Duthoit, a France Telecom szlovákiai képviselője (a France Telecom a Slovtel konzorcium egyetlen külföldi tagja). Az elkövetkező tíz évben a Slovtel a kiépítésbe és működtetésbe mintegy 6 milliárd koronát ruház be, e pénzösszeg mintegy 60 százalékát pedig már az első 15 hónapban befektetik. Jelenleg az adórendszer szállítójának kiválasztása folyik, mégpedig a Siemens, az Alcatel, a Motorola, a Nortel és az Ericsson cég közül. VLADIMÍR DUDUC, Národná obroda Arat emel a posta A pénzügyminisztérium anyaga, amely Az államilag szabályozott árak 199&ban kért változásai címet viseli, a villamos energia, az üzemanyag és víz árának az emelése mellett a postai díjak emelését is kilátásba helyezi. - Semmi esetre sem áremelésről, hanem a Szlovák Posta tényleges költségeinek a figyelembevételéről van szó - állítja Jozef Vavrek, a Szlovák Posta igazgatójának irodavezetője. Az áremelésből származó feltételezett nyereséget a posta korszerűsítésre, fejlesztésre fordítja, az összeg mintegy tizedét pedig bérfejlesztésre szánják. A posta számára leginkább az október elseji áremelés felelt volna meg, ám már most világos, hogy ez csak jövőre valósul meg. A képeslapokra 1997-ben az eddigi háromkoronás bélyeg helyett négykoronásat ragasztunk majd, a levélre (20 grammig) szintén négykoronásat. A jelenlegi postai tarifák az 1991-es év árszintjének felelnek meg. GABRIELA BÖMSCHESOVÁ, JURAJ MAŠLÁNI, Práca (Rövidítve) Igyál, ember! A minap egy zseniális japán találmányra hívta fel figyelmemet lakóházunk bejárati ajtaja. Igen, ez egy ilyen ajtó, nemcsak a lakók áramlanak rajta ki s be, hanem információk tárolására is alkalmas - apróbb hirdetések, kiáltványok, röplapok formájában. A szóban forgó zseniális találmány is egy röplapon kelleti magát, mint Életvíz, más szóval Pi-víz. Megtudomróla, hogy a Pi-víz negyvenévi kemény és alapos kutatómunka terméke, betegségmegelőzési és kondíciójavítási célokból javallott fogyasztani, és hatalmas gyógyító potenciával is rendelkezik. S hogy miért? Nos, az ember szervezete hetvenöt százalékban vízből áll. (Ezt nem tudtam, tapogatom magam, csak úgy lucsogok...) Szerveink mind szerkezetileg, mind működésbelileg vízhez vannak kötve. (Ezt elfogadom, ha úgy hívják, hogy bográcsgulyás...) Az életünket döntően meghatározó víz azonban „öregszik", egyre „rendetlenebb" szerkezeti állapotba kerül. (Szent ég! Negyvenéves, „rendetlen" víz lötyög bennem...) Ezt az állapotot van hivatva meggátolni, illetve visszájára fordítani a Pi-víz. (Rükvercbe, vizeim, talán még nem késő!) A Plvíz egyébként közönséges csapvíz, mely egy elmés szerkezet hatására fizikai változásokon megy keresztül, s így jótékonyan folyik be szervezetünk működésébe. Én igazán nem szeretném a Pihentagyú japán feltalálókat megbántani és a Pl-vízivók Pllágszövetségével sem akarok ujjat húzni, nehogy elküldjenek a Piroska nagymamája helyett farkaseledelnek. Ezért inkább számolok, mert azt nagyon tudok. Szóval: az ember szervezete hetvenöt százalékában víz. Szlovákiának van ötmillió lakosa, ha ebből levonjuk a hetvenötöt, marad huszonöt százalék. Ebből levonjuk a sűrűn „levedző" újszülötteket és csecsemőket - marad húsz százalék, ebből levonjuk az állampolgárt vízfejű gyermeknek néző vizesnyolcasokat és a bősi vízművet, akkor kiderül, hogy Kishazánkban nincs élő ember, aki szárazon megúszta volna azt, ami itt most folyik. Kiderül, hogy „vízalá" küldtek mindnyájunkat, zavaros, rendetlen víz alá. Hogy kik? Akik bort isznak - meg más egyebet -, és vizet prédikálnak. Zavaros, rendetlen, öreg vizet... KERTÉSZ GÁBOR Kínos hallgatás A titkolódzás reneszánszát éljük Közép- és Kelet-Európában. Magyar-szlovák kormányfői találkozót jelentenek be előbb Pozsonyban, majd 48 órával később Budapesten, ám még szinte el sem kezdődött a készülődés, a megbeszélést lefújják. A váratlan visszavonuló okairól - csakúgy, mint tavalyi ótátrafúredi megbeszélésük tartalmáról - a felek nem sietnek tájékoztatni a közvéleményt. Magatartásukkal ismét a találgatásoknak adnak tápot. A konfliktusok elhallgatása nem szünteti meg az ellentétek alapját. A beharangozásával szinte egy szuszra el is halasztott Horn-Mečiar eszmecsere mindenképpen a figyelem középpontjába került, s az információ visszatartása éppenséggel nem csökkenti a kínos kudarc érzetét. Kötetlen megbeszélésekre egymást jól ismerő, esetleg baráti kapcsolatokat ápoló, a nagy kérdéseket hasonlóan megközelítő politikusok között sok példa van a nemzetközi diplomáciában. A magyar-szlovák viszony állapota nem indokolja „a kandalló melletti" csevegést. Ezért hatott furcsán a budapesti elképzelés, hogy a határhoz közel kötetlen formában ülhet le egy asztalhoz a két kormányfő. A tapasztalat és az előrelátás mondatta feltehetően Horn Gyula miniszterelnökkel a hét végén, hogy a jövőben is lesznek időről időre zavarok a magyar-szlovák viszonyban. Ám ami most történt, arra bizonyosan maga sem számított. A zavar a kommunikációban is érezhető. Az indokolatlan derűlátást a szomszédkapcsolatok alakításában a jelek szerint visszafogottabb értékelés váltotta fel a magyar külpolitikában. Maradt a törekvés a félreértések tisztázására, a párbeszéd folytatására. Ha szándéka nem talál megértésre, a kormányzatnak nem kellene szégyellnie magát. Szemérmes hallgatása viszont sokat árt. KARCAGI KATALIN Magyar Hírlap KOMMENTÁRUNK Mečiar kivár Üres léggömbként pukkant szét hétfőn Vladimír Mečiar és Horn Gyula kormányfő tegnapra kitűzött találkozójának híre. A szokásosnál is szűkszavúbb sajtóközlemények alapján arra következtethetünk, hogy Vladimír Mečiar mondta le a tanácskozást. A miértről mindkét oldalon hallgattak a tényállási közlő sajtóreferensek, miként arról is. létezik-e új időpont. Az újságírók és a közvélemény számára tehát nem maradt más hátra, mint a találgatás. Találgathatjuk, milyen esemény késztethette a szlovák kormányfőt tervei megváltoztatására alig egy órával azt követően, hogy a magyar fél már a találkozó helyszínét is megnevezte. Vannak, akik egyenes párhuzamot vélnek felfedezni Mečiar döntése és a miniszterelnök szlovák nemzeti párti politikusokkal folytatott hétfői megbeszélése között. Nem vitás: Slotáékat újabb gyanakvással töltötte el a magyar kormányfő tárgyalási kezdeményezése, s nem csodálkozhatunk azon sem, hogy Honi Gyula magyar-magyar csúccsal kapcsolatos kijelentéseivel összefüggésben „a magyar nemzeti expanzionizmus rejtett céljainak fokozatos beismerésére" figyelmeztettek. Az SZNP nyilvánvalóan azt sem látná szívesen, ha a magyar tőke „beszállna" a szlovákiai privatizációba - miként azt Horn Gyula vasárnapi nyilatkozatában megpedzette -, ám az a feltevés, hogy zsarolással kényszerítették volna Mečiart a találkozó lemondására, megalapozatlan feltevésnek tűnik. Éppen a közelmúltban bizonyosodhattunk meg arról, hogy a Szlovák Nemzeti Párt nincs abban a helyzetben, hogy diktáljon és feltételeket szabjon a szlovák miniszterelnöknek. Mečiar még mindig a helyzet ura, s amíg ez a helyzet fennáll, nem tűri, hogy nyomást gyakoroljanak rá. A Horn-Mečiar találkozó elhalasztásának alighanem más oka van. Az utóbbi napok történéseinek ismeretében sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a magyar-román alapszerződés ügyében történt előremozdulás miatt helyezkedett várakozó pozícióba a szlovák kormányfő. Nemcsak Magyarországon, Szlovákiában is nagy meglepetéssel fogadták Melescanu román külügyminiszter és Horn Gyula magyar kormányfő múlt heti, optimista nyilatkozatait a román-magyar alapszerződés véglegesítéséről. Közvetlenül a miniszterelnökök találkozója előtt jutott el Pozsonyba a híre annak, hogy Bukarest olyan áthidaló megoldást talált az ET 1201-es ajánlásának értelmezésével kapcsolatban, amely elfogadható a magyar fél számára is. Mivel keddre tűzték ki a magyar és a román külügyi államtitkár ez ügyben folytatott tárgyalásának időpontját, megalapozottnak tűnik a feltevés, hogy a szlovák kormányfő nem akart magyar kollégájával tárgyalni a bukaresti kompromisszumos javaslat ismerete nélkül. Pozsonynak korántsem mindegy, miként foglal állást Románia az ET 1201-es ajánlásának értelmezésével kapcsolatban, hiszen a szlovák kormány mániákusan ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy átlagon felüli jogállást biztosít kisebbségeinek, így az időközben felvállalt nemzetközi dokumentumokból következő lehetőségek teljesítését elutasítja. A kormánykoalíció úgy alakítja át a belső jogrendet, hogy az ET-ajánlásban szereplő autonóm közigazgatási szervek vagy a különleges státusú területek létesítésére a közeli s távoli jövőben ne nyílhasson mód. Románia a jelek szerint nem ezen az úton akar haladni. A kollektív jogok vagy az etnikai alapú területi autonómia elismerése természetesen Bukarest számára sem jöhet számításba, ám ennek veszélyét az 1201-es ajánlás konkretizálásával elháríthatónak tartja. Ezzel szemben nincs kifogása a magyar kormánynak sem, így reális esély mutatkozik arra. hogy a lényegében már kész szerződéstervezetet még augusztusban véglegesítsék. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a szerződéstervezet magyar diplomáciai források szerint nincs ellentmondásban a magyar-magyar csúcs közös nyilatkozatával. Ez különböző találgatásokra adhat okot Pozsonyban. Érthető tehát, hogy Vladimír Mečiar kormányfő várakozó álláspontra helyezkedett. A logika végső soron ezt diktálja. AHOGY ÉN LÁTOM i Ivan Hudec szakszervezeti zongorája Tóth Mihály rovata A statisztikusok és a statisztika rovására megfogalmazott aranyköpésekből takaros kis kötetet lehetne összehozni. Nekem valamennyi közül Churchill szállóigévé nemesedett gúnyolódása tetszik a legjobban: „Én csak abban a statisztikában hiszek, amelyet saját kezűleg hamisítottam". Ha a hivatalos statisztikát vesszük alapul, a szlovákiai magyar kultúra jövőjét féltőknek nincs okuk aggodalomra. Eszerint csaknem negyedmilliárd koronát fordít az állam a nemzetiségek kultúrájának a támogatására. Ha ez igaz volna, nekünk, magyaroknak sem kellene semmitől sem tartanunk, hiszen az ország legnagyobb, az összlakosság több mint 10 százalékát kitevő minoritás vagyunk. Úgy tűnik, hogy a szlovák kormány kulturális illetékesei is szorgalmasan tanulmányozzák Őfelsége hajdanvolt miniszterelnökének szellemi hagyatékát

1. Köztük és a Brit Oroszlán között mindössze annyi a különbség, hogy Churchillnek volt humorérzéke, ők pedig halálos komolyan veszik azt is, amit az egész világ megmosolyog. A mélylélektan tudorai ezt a diagnózist állítják fel az ilyen jelenségről: kisebbrendűségi érzés. Még a statisztikában is. így például számadatok segítségével „bebizonyítják", hogy ha három jó színházat összevonnak eggyé, akkor az így keletkezettből minimum háromszor olyan jó színház lesz, mint az összevont kulturális intézmények voltak együttvéve. A színészek persze tiltakoznak. Éppen úgy tiltakoznak, ahogy annak idején, még jó mélyen bent a szocializmusban az egységes földműves-szövetkezetek értelmesebb tagjai is tiltakoztak három-négy közös gazdaság egyetlen óriásszövetkezetté való összevonása ellen. Végül is a humortalan statisztikusok győzedelmeskedtek. Az eredményt ismerjük. Bármiben fogadni mernék, hogy a mostani, ezúttal a színházakat érintő összevonási mániának is csőd lesz az eredménye. Reméljük, hogy Thalia Hviezdoslav nyelvét művelő papjai ezt a tébolyt is túlélik. Kérdés, hogy ugyanez elmondható-e a kultúra szlovákiai magyar műhelyeiről is. Amelyek - jól tudjuk, naponta tapasztaljuk, hiszen ismerjük színházaink, együtteseink, szerkesztőségeink, iskoláink anyagi helyzetét és szellemi hátországát - sokkal sérülékenyebbek a többségi nemzet hasonló intézményeinél. Ha én volnék a földkerekség legjóhiszeműbb és leghiszékenyebb embere, ha ráadásul hetenként lojalitási nyilatkozatot volnék hajlandó postázni Ivan Hudec és Ján Slota címére, tizennégy naponként akkor is kétségbe kényszerülnék vonni a kulturális minisztérium statisztikusainak a szlovákiai magyar kultúra támogatására vonatkozó adatait. Ugyanis kéthetenként nemzetiségi mellékletet tartalmaz a Szlovák Köztársaság kormányához „közel álló" napilap, a Slovenská Republika. Egyebeken kívül magyar szöveget is. És teszi ezt annak a pénznek a jelentős hányadából, amelyet a statisztika szerint a szlovákiai kisebbségek kultúrájának a támogatására kellene felhasználni. Mostanság mindenre kiterjed a közvélemény-kutatók figyelme. Érdemes volna felmérniük, vajon a 150-160 ezer hazai magyar család hány százalékának az asztalán fordul elő ez a kiadvány. Közülünk normális ember csak akkor veszi kézbe, ha nagyon muszáj. A pártállam első évtizedeiben a szakszervezeti zongorát is beleszámították az életszínvonal-statisztikába. Bizonyos idő elmúltával rájöttek a statisztika kézi vezérlői, hogy ez rossz vért szül, és felhagytak a kimutatások ilyetén történő hamisításával. Én, aki mesterségemből kifolyólag naponta vásárlom és lapozom a Slovenská Republikát és kéthetenként a lap nemzetiségi mellékletét, én, aki a „szakszervezeti zongora" életszínvonal-statisztikai számbavételének évtizedeit is meg- és túléltem, felelősségem teljes tudatában állítom, hogy ezeknek a hangszereknek (időközben privatizálták valamennyit) számos nagyságrenddel több közük volt a szocializmus alatti életszínvonalhoz, mint a Slovenská Republika nemzetiségi mellékletének a magyar, német és ruszin kisebbségi kultúra istápolásához. Persze a Republika - szuverén szerkesztőség és főszerkesztő által szerkesztett szuverén újság. Akár hetenként hétszer is joga lenne magyar mellékletet közölni. Csak ne abból a pénzből tenné ezt, amelyet az állami költségvetésről szóló törvény értelmében a kisebbségi kultúrák támogatására kellene fordítani!