Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-13 / 188. szám, kedd

1996. augusztus 12. VELEMENY - TALLÓZÓ új sz

ó 1949 | Egy párt, több párt A közelmúltban többen felfigyeltek nálunk is a romániai helyhatósági választások eredményeire, s azon belül az RMDSZ-szel kapcsolatos néhány figyelmeztető jelenségre. Bár az ellenzék nem panaszkodhat a választások eredményei miatt, s az RMDSZ is tisztes eredményt mondhat a magáénak, legalább két momentumra fel kell figyelnünk a romániai magyarok viselkedését illetően. Az első az, hogy néhány helyen kevesen mentek el szavazni, s ezzel lehetővé tették, hogy a magyarok számára nem kedvező jelöltek jussanak mandátumhoz. Ezek a választók a jövőbeli elégedetlenkedéseikkor elsősorban önmaguknak tehetnek szemrehányást. A másik figyelmeztető jel: több helyen látványosan ignorálták az RMDSZ jelöltjeit, s helyettük inkább függetlenekre adták le a voksaikat. Ez a viselkedés mélyebb elemzést kívánna, ám érzésem szerint röviden annyit mégiscsak elmondhatunk, hogy bizonyára hangsúlyosan összefügg a pártépítés tudatosságának kérdéseivel, a hitelesség kérdésével és az RMDSZ-en belüli belső demokrácia érvényesítésének lehetőségével. Nálunk is időről időre fellobban egy álvita arról, hogy a Szlovákiában élő magyarság politikai érdekeit egy vagy több párt tudja-e hatékonyabban képviselni. Érzésem szerint azok vitatkoznak gusztussal ezen, akik számára a párt cél, nem eszköz. A probléma lényégé ugyanis nem az egy vagy a több párt léte; az egypártrendszernek is meglehetnek az előnyei és a hátrányai csakúgy, mint a több párt létezésének. A kardinális kérdések az alábbiak: a/ Melyik renszerben érvényesülhet jobban a belső demokrácia? Magyarán: érvényesülhet-e az eszmék szabad belső áramlása, beleértve az egészséges kritikát is, vagy csoportok kiszorítósdival és belső machinációkkal akarják rákényszeríteni az akaratukat másokra? b/ Melyik berendezkedés biztosít az adott helyzetben nagyobb teret az alkotó szellem jelenlétének, hol kell kevesebb klasszikusan politikai eszközt alkalmazni befelé, egymással szemben? c/ Melyik berendezkedés biztosít magasabb fokú, hatékonyabb szervezettséget központi, területi és helyi szinten? E kérdés megválaszolásánál kiemelten fontos odafigyelni arra, hogy nagyon sok ember elfordul a politikától, több jó szándékúnak viszont a képessége, néhánynak az akarata nincs meg ahhoz, hogy jól tegye, amit tennie kell. Ezen a ponton figyelembe kell venni a szlovákiai magyar társadalomban kétségkívül meglévő eltérő érdekek hatásait is. d/ Melyik formáció képes nagyobb hitelességet biztosítani a szlovákiai magyar közösség, a szlovák partnerek és a külföld felé? Melyik formáció képes megfelelni az adott helyzetben leginkább a közösség elvárásainak, maga mögé tudva állítani ezzel a tömegeket? Számos egyéb kérdést kellene még megválaszolni eme nagyon komoly probléma kapcsán, s én egyetértek azzal, hogy az RMDSZ tapasztalatait is figyelembe véve kezdjünk belső dialógust a szlovákiai magyar politika jövőbeli fejlődési lehetőségeiről - különös figyelemmel az esetleg előrehozandó választásokra. A szlovákiai magyar politika számára mindenképpen szükség van új impulzusokra, új személyi erőkre is. El kell kerülnünk a bezárkózást, a kabinetpolitika veszélyeit, erősebben kell nyitni az értelmiség felé, intenzívebben kell kommunikálni potenciális választóinkkal. S ami a legfőbb: dolgozni kell, beleértve az önképzést is. Újból és újból meg kell szólítanunk a fiatalokat, ahonnan a személyi és eszmei utánpótlást várhatjuk. A szlovákiai magyar politikának a közeljövőben újabb kihívásoknak kell megfelelnie. Többek közt be kell tájolnunk a mozgásterünket arra az esetre, ha Magyarország a belátható jövőben a NATO és az EU tagjává válik, Szlovákia pedig nem. Minden eshetőségre fel kell készülnünk, a várható problémák kezeléséhez fokoznunk kell professzionalitásunkat és szervezettségünket. Ez a szlovákiai magyar közösség első számú érdeke. CSÁKY PÁL A kötvényvásárlásra jogosultaknak nincs készpénzük A vagyonalapi kötvényekkel való kereskedés első hetében a kínálat magasan meghaladta a keresletet. Eddig két közvetlen eladásra került sor, illetve néhány, lakásvásárlásra szolgáló tulajdonátruházásra közeli rokonok között. Darina Huttová, az RM-Systém Slovakia vezérigazgató-helyettese szerint a kötvények tulajdonosai általában a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkeznek ezzel kapcsolatban. Kereskedelmi kirendeltségeik munkatársai viszont nem tölthetik ki helyettük a szükséges nyomtatványokat, igaz, megvan a lehetőségük a részletes tájékoztatásra. Huttová szerint az ügyfeleknek át kellene tanulmányozniuk a kötvények kereskedelmével kapcsolatban kiadott kézikönyvet, amely egyszerű módon összefoglalja a szükséges ismereteket. A kötvénypiaccal kapcsolatban elmondta, hogy az az eladni szándékozók szempontjából kedvezőtlenül alakul. A múlt héten egyetlen vásárlási igényt sem regisztráltak. Közvetlen eladásra közel 30 igény érkezett be, de ezeknél gyakran az adatok hibás feltüntetése jelentett problémát. Az RM-Systém Slovakia eddig 30 vásárlásra jogosult ügyfelet jegyzett be. Közülük azonban 15-en eddig nem tették le a kötvényvásárláshoz és az RM-S szolgáltatásainak kifizetéséhez szükséges készpénzt. VLADIMÍR BAČIŠIN, Národná obroda Ne csak a gazdagok nyerjenek A jelenlegi kormánykoalíció populista stílust használ ugyan, de konkrét politikai lépései azokat igazolják, akik rövid időn belül szeretnék megteremteni a gazdagok rétegét. Az adókat csak a leggazdagabbaknak engedik el - ők a szavazataikon kívül a jövendő választási kampány költségeihez is hozzájárulnak majd. A vagyonjegyes privatizáció megszüntetésével a nemzeti vagyont örökre elvették a nemzettől, és fillérekért odaadják egy szűk réteg tagjainak. Az egyik oldalon a csődbe menő vállalatok, termelési program nélkül és felelőtlen tulajdonosokkal még az átlagbért sem képesek megfizetni a munkásoknak. A másik oldalon a jól működő vállalatok eladásának hasznából csak egy szűk réteg részesedik, részvényesek, csúcsvezetők, felügyelőbizottsági tagok. Az államkasszába csak a minimális összeg kerül, a többit „visszaforgatják". A gazdagok gazdagodnak, a szegények tovább szegényednek. A kormánykoalíciónak ennek ellenére még megvan a lehetősége a szociális helyzet igazságtalan alakulásának részleges visszafordítására. Hamarosan az egyszerű emberek számára is megkezdődik a vagyonalapi kötvények részvényekre cserélése. Ha ebből nemcsak néhány üzérkedő vagy privatizőr húzhat csak hasznot, akkor nem a már semmit sem érő vállalati részvényeket kínálják fel. A nemzeti vagyonalapnak a jól menő vállalatok részvényeit is fel kellene ajánlania: a Szlovák Takarékpénztárét, a Szlovák Biztosítóét, az Általános Hitelbankét, a Slovnaftét és a Nafta Gbelyét. Ezeket kiadhatnák névre szólóan is, így megakadályoznák a velük történő nyerészkedést, így elérhetnék, hogy a energia- és üzemanyagár emelésének hasznából nemcsak a gazdagok rétegének tagjai, hanem minden polgár részesülne. JAROSLAV VOLF, Pravda A kötvénypiac kockázata Nem csodálkozhatunk azon, hogy a kötvények kereskedelme lassan indul: a 3,3 millió kötvénytulajdonosra eddig nem egészen ötven vásárló jut, akik alig kilencezer kötvényt vásárolhatnak meg. Az új érdeklődőkjóváhagyását állítólag a vagyonalap végrehajtó bizottsága tagjainak szabadságtöltése akadályozza, a nyár elteltével a helyzetnekjavulnia kellene. A kereskedelem alkalmatlan időben kezdődött, a potenciális vásárlók nyilvánvalóan várni fognak az év végéig, és pénzüket nem fagyasztják be a kötvényekbe. Végezetül: a kormány által megszabott 7500 korona, illetve a tízezer koronás névérték közötti különbséget hozamként 40 százalékos adó terheli, ami 1500 koronával csökkenti azt. Ezenkívül az új tulajdonosnak kell állnia az átírás költségeit is, sőt sokan a vásárláshoz hitelt vesznek fel, ami újabb többletkiadásokat jelent. Eközben persze az ügynökök a 7500 koronás árnál jóval olcsóbban begyűjtik a kötvényeket, és felkínálják azokat a privatizőröknek. Az egész folyamat a piszkos pénzek mosásának komoly kockázatát rejti magában. A privatizáció során felhasznált pénzek eredetének bizonyítására hozott törvény ugyanis nem számolt a kötvények megvásárlására felhasznált pénzekkel. Ennek következménye talán csak néhány év múltán válik nyilvánvalóvá. Együtt azzal a hatalommal, amelyhez ezen keresztül néhányan hozzájutottak. ALENA GOTTWEISOVÁ, SME (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK í Fejvesztett oroszok Csecsenföld természeti adottságai, sajátos településszerkezete megköti a stratégák kezét, lehetetlenné teszi az átfogó hadmozdulatokat, a nagy csapatmozgatásokat. Itt csak az számíthat sikerre, aki ügyes taktikus, aki jártas a gerillaharcban, aki képes a merész kitörésekre és gyors visszavonulásokra. Vagyis egyértelmű: nem az oroszok. Ezt * " a háborút már akkor elvesztették, amikor bele- 'lö kezdtek. Mégpedig katonai és politikai vonatkoEÜÜÜL ľ29HE3| zásban egyaránt. Átgondolatlanul bevetett nehézfegyverzetükkel az oroszok mérhetetlen rombolást végeztek de a hadihelyzetet nem tudták érdemben befolyásolni. Falvak, városok, polgári személyek pusztultak el értelmetlenül. No meg az orosz katonák, akik - ha sikerült kicsit előrenyomulniuk - nyomban saját harckocsijaik, helikoptereik kereszttüzébe kerültek. Az elenyésző számú kommandós nem tudta ellensúlyozni a gyalogság döntő részét adó, lényegében kiképzetlen kölyökkatonák elemi hibáit, a tudáshiányból fakadó, emberileg teljesen érthető gyávaságát vagy éppen értelmetlen hősködését. Persze a legtöbb vétek a nagyképű parancsnokokat terheli, akik képtelenek voltak szabadulni azoktól a sémáktól, melyeket a katonai akadémiákon jól beléjük sulykoltak tanáraik, a II. világháború győztes hadvezérei holmi orosz katonai fölényről, a fegyverek és az emberanyag kiválóságáról. Az első kudarcok után minden lépésük fejetlenségről tanúskodott. Csak egyvalamiben jeleskedett néhány orosz parancsnok, mégpedig a kegyetlen tisztogató hadműveletekben, melyek senkit és semmit nem kíméltek, ők voltak azok, akik megjárták Afganisztánt. Ez volt az egyetlen, amit megtanultak ott, miután - mondjuk, jelképesen - jól orrba verték őket. Nem is szólva arról, hogy ezzel a kaukázusi „pár napos éleslövészettel" - mert annak szánták! - sikerült ország-világ előtt lejáratniuk az orosz hadsereget. Ország-világ fellélegzett, amikor a nyár elején - az orosz elnökválasztási csata döntő ütközete előtt! - beindultak a tűzszüneti tárgyalások, és született is néhány reménykeltő megállapodás. A végrehajtást viszont elszabotálták. Mégpedig mindkét oldalon. Mert bár a csecsenek komoly veszteségeket szenvedtek, tudatában voltak és vannak a lényegnek, nevezetesen, hogy a gerillaháborút nem veszíthetik el. Tisztában vannak erkölcsi fölényükkel is, hiszen a hazájukat, függetlenségüket védik, élvezve a lakosság döntő részének támogatását. S látták azt is, hogy a csecsen helyzet iránd moszkvai és nemzetközi figyelem lanyhult, amióta Borisz Jelcin betegre győzte magát az elnökválasztáson. Nyilván ez adta nekik az ötletet egy ügyes taktikai húzásra, arra, hogy a maguk módján és a maguk hasznára emlékezetessé tegyék az államfő beiktatását. Amire aligha számítottak: nemcsak Groznij újrabevétele sikerült nekik, hanem az orosz nagypolitika gyengéinek feltárása is. Mert nem volt még olyan államfő, aki választási győzelme után, a kormányalakítás kellős közepén hetekre szabadságra ment volna, nem is beszélve arról, hogy a beiktatást követően még hét teljes hétre kivonja magát a forgalomból. És éppen akkor, amikor országának olyan súlyos eseményekkel kell szembenéznie, mint a csecsenföldiek. Erre csak két magyarázat lehetséges. Az első, hogy Jelcin igenis súlyos beteg, állapotáról hazudtak a választóknak, s nemcsak szóbeszéd, hanem valóban szívműtétre van szüksége. Sőt egyes rossz nyelvek szerint nem is műtétnek, hanem elvonókúrának kell alávetnie magát, ami ugyan nem szégyen, csak kínos. A második lehetséges magyarázat, hogy Jelcin másra akarja hárítani a piszkos munkát, addig szépen kivonja magát a forgalomból, amíg lezajlik a leszámolás a csecsenekkel, illetve lezajlanak a kellemetlen tárgyalások, melyeken Moszkvának sokat kell majd engednie. Ennek is, annak is vannak jelei. Míg Csernomirgyin, a frissen megerősített kormányfő arról beszél, hogy meg kell erősíteni a csecsenföldi orosz haderőt, mert nem zárható ki a konfliktus katonai erővel való megoldása, addig Lebegy tábornok, a nemzetbiztonsági tanácsadó, aki Jelcintől megbízást kapott az ügy rendezésére, tegnapra virradó éjszaka találkozott Aszlan Maszhadovval, a felkelők vezérkari főnökével. Ami különös, az a nyilvánvaló szerepcsere. Hiszen Lebegy volt anno az, aki agyonbírálta a katonai vezetést, amiért képtelen volt térdre kényszeríteni a csecsen fegyvereseket, viszont Csernomirgyin oldotta meg ügyes tárgyalásokkal a bugyonnovszki súlyos túszdrámát, s vívta ki ezzel - akkor is éppen szabadságon lévő - főnöke irigy elismerését. Persze nem kizárt, hogy így fejvesztetten, Jelcin nélkül Moszkva többre megy Csecsnyában, mintha az elnök ott ülne a Kremlben, és ő maga döntene. De nem zárható ki az sem, hogy az esetleges rendezés kivitelezőinek politikai fej vesztés lesz a fizetsége. SZÁLKA ÉS GERENDA Fáklyások a máglyák körül Újszövetségi pillanatkép: Fáklyások lopakodnak, hogy elfogják a Mestert. A világító fény nem tehet arról, hogy kinek mutat utat; a gonosz szándék nem a lángban lakik, hanem az emberben. Az sem a Mester hibája volt, hogy egy tanítványa vezette a csapatot... Mint ahogy az sem a favágóké, hogy a rönkfából máglyát emelnek, mint ahogy a szobák sötétjében fényt adó fáklyával lángra lobbantják a tetőt is. Ezekre gondolok mindig, amikor egyre több ember szidja a demokráciát, és sírja vissza a korlátok adta biztonságot, a mindenkinek egyformán kijelölt utat, a tőlünk függetlenül megszabott irányt. Amikor a munkához mindenkinek úgy volt joga, hogy valójában sokaknak dolgozniuk se kellett, elegendő volt reggel hatkor megjelenni a munkahelyen, s ha fél háromig a munkát mímelve maradt az ember, megkapta azt a pénzt, amiből kijött az újabb fizetésig. Ha az illető nem volt szívbajos, s ahogy akkor mondogatták, „gondolt a családjára", akkor elvitte, ami elvihető volt az uralkodó munkásosztály közös vagyonából. Keveseknek jut ma eszébe, hogy az a társadalmi rendszer hallgatólagos egyezséget kötött az emberekkel. Fogalmazhatnék úgy is, hogy behunyta szemét a kicsi magánbűnök fölött, hogy elhallgathassa a hatalmas közbűnöket, amiket a kommunista vezetők követtek el. Nem másra, mint az így megkötött társadalmi szerződésre alapozva rendezték be hosszú életű uralkodásukat. Hogy ehhez kellettek a hűségesen hallgatók tömegei, a kommunista pártban fegyelmezetten szavazók százezrei? Igen, mert kezdetben erőszakkal, majd körmönfont ideológiai terrorral kényszerítették őket arra, hogy felismerjék „érdekeiket". S ha élni akartak, ha a maguk és családjuk boldogulását akarták, igencsak haszonelvűen hallgattak - s hallgattunk mindannyian. Mitől van az ma mégis, hogy az alázatos vezeklés helyett mind többen viselkednek úgy, mint annak idején a partizánok, akik láncreakcióban, egymásnak igazolásokat osztogatva szaporították magukat, olyan létszámra, hogy többen lettek, mint Tiso fasiszta államának a katonái voltak? Nem az a baj, hogy hallgattunk és alkalmazkodtunk, ha a közeg, amelybe születtünk, teljességgel félrevezetve önmagát, mindenkit kényszerített a betagozódásra. A baj az, hogy ezekről mind a mai napig kevesen mertünk és merünk nyíltan beszélni, a nyilvános megbánást meg már egyenesen krisztusi erkölcsi magasságokban vélem látni. Sőt sokan úgy tesznek, hogy ellenállók voltak születésük óta; mintha tanárként nem vezényeltek volna le több ezres május elseji felvonulásokat; mintha nem adtak volna jelentést művelődési táborok renitenskedő értelmiségijeiről; mintha vadászati engedélyért, nyugati kiutazási engedélyért, jól fizetett külföldi katonai tolmácsszolgálatért, évente megkapott valutakeretért nem írtak volna alá az estébének. Sokan kérdik: meddig fogunk még a múlton rágódni, meddig fogjuk még a tegnapi dolgokat felhánytorgatni? Mindaddig, amíg lesznek közöttünk olyanok, akik még emlékeznek. Emlékeznek „kulák származásukért, osztályidegen elemként" meghurcolt és egyetemről kicsapott diákokra. Emlékeznek a sajtóból kitiltott szerzőkre, cenzúrázott cikkekre. Emlékeznek az 1989 decemberében még az irodaházak portáján posztoló önkéntes népi milicistákra. Szabadjon nekem olykor gyomoremelően rosszul lenni, ha azokat látom közhivatalokban, politikai pártok vezetőiként, akik túlteljesítették az egzisztenciális minimumot. És tartok a valószínűleg hamarosan állami funkcióba kerülő magyaroktól is, akik az államhatalom kezükbe átadott jogosítványával megalázhatnak majd más magyarokat. Van gyakorlatuk benne, hiszen vezettek marxista-leninista esti egyetemet, minisztériumi főosztályt, kormányhivatalt. És kezdődik minden elölről..., de még így sem hiszem, hogy a demokrácia rosszabb volna, mint volt a proletárdiktatúra, meg a reális szocializmus, meg az ideológia teremtette örök jólét víziója. Nem elvont erkölcsi eszmények, nem is üres politikai frázisok hangoztatásával akarom bizonyítani igazamat. Nem is állna jól nekem, hiszen önmagamat mindvégig a kötelességszerűen vezeklők közé sorolom. És ez a más szemében szálka írás is inkább gerenda a magaméban. Egyszerűen mert enélkül nem élhet szabad, senkitől sem függő, önmaga múltjától is végre független életet az ember. Mert a dolgok ma is megtörténnek: a kertek alatt fáklyás alakok ólálkodnak, csörgetik a harminc ezüstöt, bár a kakas még alszik.