Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-11 / 160. szám, csütörtök

1996. július 11. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó I 5 ] Kétarcúság Nehéz volna összeszámolni, hogy Milan Kňažkót követően hányan mondták még el: Vladimír Mečiar politizálásának alapvető módszere a hazudozás. A budapesti magyar-magyar csúcstalálkozón jóváhagyott nyilatkozatta! összefüggő szlovákiai reagálásokkal kapcsolatban azért mégsem volt várható az, hogy a Mečiar vezette szlovák kormány ismét hazudozni kezd. Nem ez volt várható főként azért, mert a szlovák kabinet ezúttal olyan kijelentéseket tett, amelyiknek nemzetközi vonatkozásaik is vannak, olyan kijelentéseket, amelyeket a Pozsonyban állomásozó diplomaták, az itt székelő külföldi és nemzetközi szervezetek elemezni fognak. Éppen ezért nagyon meggondolatlan lépés volt többek között az is, hogy a szlovák kormány nyilatkozatába belefoglalták azt a mondatot, amely szerint „nem létezik semmiféle politikai vagy jogi jellegű, nemzetközi jelentőséggel bíró dokumentum, amely kodifikálná (magyarán: írásban is megfogalmazná) az etnikai autonómiafogalmát, gondolatát". A pozsonyi kormányzat ily módon akart tiltakozni a csúcstalálkozón elfogadott közös nyilatkozat azon pontja ellen, amely szerint a résztvevők megerősítették, hogy „a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint a szülőföldön való megmaradásának alapvető feltétele az önkormányzat, az autonómia létrehozása, összhangban a működő európai gyakorlattal és a nemzetközi normák szellemiségével". Ha Mečiarék azt mondják, hogy nem léteznek ilyen nemzetközi politikai vagy jogi jellegű okmányok, ismételten bizonyítják a szlovákiai politika kétarcúságát. Bizonyítják azt a sokszor tapasztalt tényt, hogy a Szlovák Köztársaság mást mond külföldön, és a „mondolatoktól" eltérő kijelentésekkel hergeli a kisebbségek ellen a szlovák közvéleményt, illetve próbál az egyébként is soviniszta beállítottságú néprétegekben népszerűséghez jutni, hiszen az 1990. évi koppenhágai emberjogi tanácskozáson elfogadott dokumentum a 35. cikkelyében tételesen említi a nemzeti kisebbségek helyi vagy autonóm igazgatásának létrehozását, de természetesen az adott állam politikájával összhangban. Ugyanakkor a budapesti nyilatkozatból sem tűnik ki az, hogy a kulturális, oktatási vagy egyéb autonómiát mi terrorista cselekményekkel, merényletekkel, esetleg a többségi nemzet szándéka ellenére, erőszakos módon akarnánk elérni. Nagyon sajnálatos, de Mečiar ilyen helyzetekben befolyásolni tudja az egyébként liberális lapokat, újságírókat is. A SME kommentátora is inkább Mečiarhoz közeli szempontból közelíti meg a témát. Leírt viszont egy kulcsfontosságú mondatot is: „Az autonómiára irányuló törekvések a többségi nemzet hozzájárulása nélkül eleve sikertelenségre vannak ítélve." Nem hiszem, hogy a budapesti csúcstalálkozó résztvevőinek ez lett volna a céljuk. Másrészt nem hiszem, hogy Európában bárhol el lehetett volna érni valamiféle autonómiát (pedig most már nagyon sok formája létezik) anélkül, hogy az adott kisebbség ne fogalmazta volna meg az ilyen irányú elvárását. A Mikulás szakálla A kelet-közép-európai állam- és kormányfők első gazdasági csúcstalálkozóján elhatározták, hogy ezentúl évente összejönnek. Mintegy cáfolva a Die Presse kommentárját, amely értelmetlennek minősítette az ilyen rendezvényeket, mondván: épp elég alkalmunk van a térség vezetőinek találkozókra nyugati kollégáikkal. Az újságnak nincs igaza. Meglehetősen ritkán van ugyanis lehetőség arra, hogy Kelet-Közép-Európa országainak vezető politikusai úgy találkozhassanak egymással, hogy ők vihessék a prímet. Mostanában leggyakrabban az Európai Unió tanácskozásainak előszobáiban láthatják egymást, ahol az érdemi tárgyalások befejeztével hallgatják meg őket, természetesen igen udvariasan jövendőbeli partnereik. Salzburgban most túlerőben voltak az uniót képviselőkkel szemben, s ez mintha érezhető lett volna a hangnemen is. A résztvevők közül többen felismerték, hogy az udvariassággal és a diplomáciával egyáltalán nem összeférhetetlen a nyomásgyakorlás, s ahol a szelíd kérés nem talál meghallgatásra, talán hasznos lehet az elért eredményekre, a problémákra és az érdekekre való hivatkozás. Azt hiszem, nem volt rossz taktika, hogy Horn Gyula felvetette: a nyugati cégek eddig többet kerestek a rendszerváltáson, mint mi, s hogy Dunai Imre figyelmeztetett az EU-tagság komoly belpolitikai problémáira, a hosszú várakozás okozta nehézségekre. Természetes, hogy az unió és országait képviselő politikusok erre újra csak türelmet tudtak kérni tőlünk és a többiektől, de mintha jobban megértették volna: saját jövőbeli helyzetüket is megnehezítik, ha felesleges időhúzással keltenek hangulatot e térség lakóiban. Ha már a visegrádi csoport mint a nyomásgyakorlás eszköze megszűnt létezni, annál nagyobb örömmel kell üdvözölnünk egy sokkal népesebb és jelentősebb fórum létrejöttét, amely segíthet az Európába vezető út kacskaringóinak levágásában. S talán abban is, hogy ráébressze a Brüsszelben ülő eurokratákat - akik a hírek szerint most éppen a Mikulás szakállának hosszát kívánják szabványosítani a kontinensen -, hogy vannak még ennél fontosabb megoldatlan problémák Európában. BARABÁS T. JÁNOS Ki veszélyezteti Szlovákiát? Az, hogy a Szlovák Nemzeti Párt rémületét fejezi ki a Magyarország és a határon túli magyarok budapesti konferenciájának zárónyilatkozatával kapcsolatban, és a MK veszélyes politikai játékára figyelmeztet, egyáltalán nem meglepő. Sőt, a Slota-párt közelmúltban elszenvedett veresége ismeretében egészen érthető, hogy a nemzetiek bármilyen áron igyekeznek újra jelentős párttá válni. Mivel azonban nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, az SZNP-nek hivatkozási alapra volt szüksége, amit, mint már a múltban annyiszor, a hazai vagy külföldi magyar körök „szívesen" megteremtettek számára. Tény, hogy a budapesti konferencia zárónyilatkozata érzéketlenül és a jószomszédi kapcsolatok prioritásait figyelmen kívül hagyva újra előtérbe helyezte a magyar nemzetiség számára adandó autonómiát. Ez viszont a Magyarországgal szomszédos államokban semmiféle reális esélye nincs, és legfeljebb a belpolitikai feszültség növelésére jó, amely viszont ezekben az országokban úgyis magas. Szlovákiában újra bebizonyosodott a szabály, hogy Slotának szüksége van Durayra és fordítva, illetve hogy a kritikus pillanatokban képesek „kisegíteni egymást". Az SZNP és Duray kijelentései a politikai kalandorság és extrémizmus újabb megnyilvánulásai, bár ez részben - tekintettel a belpolitikai viszonyokra - érthető is. Európában, amely már elegendő rossz tapasztalattal rendelkezik az agresszív nacionalizmussal kapcsolatban, és fél újabb feszültséggócok kialakulásától, a többségi nemzet akarata ellenére kialakított autonómiáért folytatott harc eleve kudarcra van ítélve. Ezért az amerikai elnök feleségének minap Magyarországot támogató szavai ellenére nem várható, hogy a magyar politikai körök éppen az autonómia megteremtését célzó igyekezetük során kapnak támogatást. Róbert Kotían, SME, rövidítve Mi vár azokra, akiknek nincs matricájuk? KOMMENTÁRUNK Az Országos Rendőrfőparancsnokság által június 19-én kiadott utasítás pontosan meghatározta, hogy az ellenőrzést végző rendőröknek miként kell eljárniuk az autópálya-használati díj befizetését igazoló matrica ellenőrzésekor. A szabálysértési eljárás lefolytatására az elkövetés színhelye szerint illetékes körzeti hivatal jogosult. A rendőr nem szabhat ki helyszíni bírságot, mivel a szabálysértés nem veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát és folyamatosságát, illetve nem meríti ki a helyszíni bírság kiszabásának egyéb feltételeit. Mindezek alapján a rendőr a gépkocsivezetőt először is figyelmezteti a kötelességére. Ezután közli vele, hogy szabálysértést követett el, amelyet a helyileg illetékes körzeti hivatal tárgyal meg. Harmadsorban felszólítja, hogy hagyja el a díjköteles útszakaszt a legközelebbi kereszteződésnél. Végül a szabálysértés tényét bejelenti az illetékes körzeti hivatalban. Jozef Holdoš országos rendőrfőparancsnok utasítása alapján a rendőrök július 15-ig naponta, 16-tól pedig véletlenszerűen végeznek ellenőrzéseket. (do), Pravda Magulálódás Néhány hétel ezelőtt az Első Szlovák Befektetési Társaság, vagyis a PSIS sorsát figyelemmel "kísérők még azt gondolhatták, hogy az egy éve húzódó botrány viszonylag vérteleniil lezárul mindkét érintett fél elégedettségére. A céget vizslaként üldöző Jozef Magula pénzügyminisztériumi államtitkár nyugodtan hátradőlhetett hivatali, vélhetőleg finn bőrkarosszékében, hiszen az események szétzilálták a mögötte álló erők számára reális politikai veszélyt jelentő pénzügyi csoportosulást, amely nem is titkolta, hogy tagjai a küzdelmet feladva átvonulnak a gazdasági élet más szféráiba. A másik oldal viszont azért lélegezhetett fel, mert bár letörték a hazai pénzpiacon eddig páratlan karriert befutott hagyományos befektetési alapjaikat, úgy tűnt, lehetőségük lesz ügyfeleik jelentősebb megkárosítása nélkül lezárni az ügyet. Miután ugyanis a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a másfél milliárd koronás birodalmat tönkretevő Magula-döntést, a Sporofond ügyfelei számára megteremtődött a remény, hogy a vagyont pénzzé téve legalább a betétjüket visszakapják. Normálisan az ember azt várta volna, hogy veresége után Magula legalábbis lapátra kerül, de hazánkban ez egyelőre nem így működik. Sőt mint kiderült, nemcsak a Legfelsőbb Bíróság döntését kritizálta nyilvánosan, hanem azonnal új ellenőrzést küldött a PSIS nyakára - ugyanarra a témára immár a harmadikat. Ez a változatosság kedvéért olyanért szabott ki büntetést, amit a két korábbi elődje nem vont kétségbe. Nem segített a PSÍS időközben megadásra emelt keze sem, a pénzügyminisztérium ugyanis nem egyezett bele a társaság visszavonulásába, a felszámolási eljárás megkezdésébe. így azután nem marad más, mint az ügyet újra a Legfelsőbb Bíróság elé vinni, ami ismét több hónapos, esetleg éves holtidőt jelent. Ez most már kizárólag azokat károsítja meg, akik nevében Magula a keresztes hadjáratát folytatja - a kisbetéteseket. Mert már tulajdonképpen mindegy, hogy Igor Ďuričék nyernek vagy vesztenek-e a Magula ellen folytatott újabb perben. A Sporofondnak végérvényesen vége, sőt sokak szerint a történtek miatt hazánkban évekig nem fog tudni életképes hagyományos „koronás" befektetési alapot indítani senki. Itt már csak arról van szó, hogy a megmaradt vagyon minél gyorsabb pénzzé tételével a betéteseknek lehetőleg minél többet visszafizessenek. Éppen ezt akadályozza meg Magula legutóbbi döntése. Az ügy lezárásáig ugyanis a folyamat áll, arról nem is beszélve, hogy időközben a portfolió esetleg tovább értéktelenedhet, csökkentve ezzel az egy pontra eső részt. A Jozef Magula kinevezése óta történtek ismeretében nem is csodálkozhatunk azon, hogy a sajtó az utóbbi időben már bevezette a „magulálódás" fogalmát. Ezzel jelöli azokat a kétségbeesett lépéseket, amelyekkel a vagyonjegyes privatizációból származó befektetési alapok igyekeznek kibújni azon keretek közül, amelyekbe Magula a tőkepiacot szorította. Néhányan az önfelszámolást választották, amely során a részvényeket eladva a befolyt pénzt szétosztják a részvényesek között. Így persze jóval kevesebbhez jutnak, mintha a kezelő türelmesen várhatna egy-egy jó üzletre, mint az történt az ún. harmadik cseh privatizációs hullám során. Mások pedig átalakulnak közönséges részvénytársasággá, amivel kibújnak a pénzügyminisztérium ellenőrzési hatásköre alól. Csak éppen ezzel a kisrészvényesek is teljesen kiszolgáltatottá válnak, ami a hazai tapasztalatok ismeretében nem éppen a legjobb előjelnek tekinthető. Igaz, az elmúlt hónapok során Csehországban is hasonló folyamatnak lehettünk tanúi. De micsoda különbség! Ott a vagyonjegyes privatizáció egyik szülőatyja, Tomáš Ježek által a kisrészvényesek védelmére elfogadtatott törvénymódosítás késztetett cselekvésre néhány alapot. Ennek értelmében például a döntő részvénycsomag megszerzője köteles nyilvános ajánlatot tenni a kinn lévő részvények megvételére - a korábbi árfolyamok alapján! Mennyire más egy ilyen mozgás, mint amikor egy hivatalnok magánháborúja vagy éppen átgondolt politikai stratégiája miatt menekül, ki merre lát, a gyorsabb haladás miatt kidobva a kocsiból még a legkisebb terheket is. Magyar-magyar csúcs: folytatásra várva? Szlovák részről heves véleménynyilvánítást és bősz nyilatkozatokat váltott ki a július 4-i budapesti magyar-magyar csúcstalálkozó Közös Nyilatkozata. Mivel az ügy botrányszagú Szlovákiában, ennélfogva érdemes bővebben foglalkozni azzal, mi is történt valójában ezen a találkozón, milyen tanulságokat vonhatunk le a történtekből. A találkozó célja(?) egy magyar nemzeti cselekvési terv kidolgozása és elfogadása volt, viszont az elején (előre sejthető) nagy nehézségekbe ütközött. A részt vevő pártok és mozgalmak nagy többsége ugyanis saját hazájában, mozgásterületén (parlament) éles, néha szinte kibékíthetetlennek tűnő ellentétben áll egymással. Magyarországon: A kormánypártok, az MSZP-SZDSZ és az ellenzék, elsősorban a FKgP invektívákkal tarkított szócsatája ezen a találkozón is megjelent. Magyarországon kívül: A határokon túli magyarság politikai képviseletéről elmondható, tarthatatlannak bizonyul a kisebbségi egypártrendszer. Romániát és Szlovéniát leszámítva Jugpszláviában, Ukrajnában és Horvátországban is létrejött a szlovákiaihoz hasonló kisebbségi többpártrendszer. Csakhogy amíg Szlovákiában a három magyar párt létrejötte óta eltelt hat év összeszoktatta a feleket legalább annyira, hogy kerülik az egymás közti nyílt konfliktusokat, addig a többi ország magyarjainak képviselői ezen a találkozón is többször összeütközésbe kerültek egymással. A találkozó során az is kiderült, hogy a határokon kívüli magyar politikusok közt nincs teljes nézetazonossága jelenlegi magyar kormány külpolitikájának értékelését illetően sem. Azon pártok képviselői, amelyek az 1994 előtti Antali-Boros kormányok klientúrájához tartoztak, kritikusabbak a Horn-kormánnyal szemben (például az ukrajnai KMKSZ vagy az Együttélés), ugyanakkor a később alakultaké vagy az akkori kegyvesztetteké (mint például a Magyar Polgári Párt)' hajlamosak jobban elfogadni az MSZP-SZDSZ-nek a szomszédos országokkal kapcsolatos külpolitikáját. Hasonlóképp eltérőek voltak a határon túli vélemények a nyugati partnerek szerepét illetően is. Voltak, akik úgy értékelték (pl. az MPP), hogy jelenleg a Nyugat szimpátiával kezeli a magyar kisebbségek ügyét, ezért a Zárónyilatkozatnak nyugati nyelvezetben kell íródnia. Mások, például a jugoszláviai VMDK szerint először nekünk, magyaroknak kell mindenkitől függetlenül közös álláspontot kialakítanunk, aztán foglalkozzunk a külfölddel. A vélemények ezen sokszínűségéből 3 szövegjavaslat került megvitatásra. A FIDESZ-é, az RMDSZ-é és az MSZP-SZDSZ-é. A tárgyalás alatt elkészült és elfogadott Közös Nyilatkozat szövege többnyire az MSZP-SZDSZés az RMDSZ-nyilatkozat összedolgozásának az eredménye. Ennek megfelelően nem fogadták el a FIDESZ Autonómia Tanácsának létrehozására tett javaslatát, valamint azt a FIDESZ előterjesztést sem, mely szerint az aláíró felek „támogatják a Magyarországgal szomszédos államok NATO-hoz és az EU-hoz történő csatlakozását azzal a feltétellel, hogy az illető állam speciális jogi státuson nyugvó közösségi autonómiát biztosít az ott élő magyar közösségek számára." Felerősödött viszont az elfogadott szövegben kétségkívül „az önkormányzat, az autonómia" létrehozásának magyar kormány általi „támogatása". Bár az eredeti MSZP-SZDSZ szöveg is említi az autonómiát mint a „határon túli magyarok identitása megőrzésének... és a szülőföldön való megmaradásnak alapvető kérdését", ám kötelezettséget (a magyar kormány) csak az e témát érintő tanácskozások támogatására kívánt vállalni. A Közös Nyilatkozat effajta módosulása Szlovákia tekintetében úgy tűnik, kibillenti a magyar kormány külpolitikáját a meghirdetett hármas elemre épülő irányvonalból. Az euro-atlanti integráció, a jószomszédi viszony és a határon túli magyarok támogatása egységből a második, a jószomszédi viszony és a harmadik, a határon túli magyarok (autonómiatörekvésének) támogatása a jelenlegi szlovák kormánnyal (politikai reprezentációval) szemben mindinkább nehezebb feladattá válik. így, a Közös Nyilatkozat 11. pontjából adódó kötelezettség, a hét végi magyar-magyar csúcs megismétlése újabb nehéz helyzetbe hozza a résztvevőket, ha arra egyáltalán - a belátható időn belül - sor kerül... Berényi József MPP-tltkár