Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-31 / 177. szám, szerda
1996. Július 31. SPORT ÚJ sz ó í n) QS® Atlanta '96 QR9 Atlanta '96 Atlanta '96 099 Atlanta '96 989 Carl Lewis kilencedik aranyérme A műsor Nem mindennapi sporttörténelml eseménynek lehettek szemtanúi mindazok, akik hétfőn este az atlantai nyári olimpia atlétikai versenyelt követték figyelemmel. A nap egyik hőse, az amerikai Carl Lewis, aki az előző három ötkarikás Játékokon összesen nyolc aranyérmet szerzett, ezúttal Ismét a távolugrók versenyét nyerte meg. s ezzel kilencedik olimpiai bajnoki címét gyültötte be. Ebben a számban Los Angelesben, Szöulban és Barcelonában Is ó diadalmaskodott, így beállította honfitársa, a diszkoszvető Al Oerter rekordját, aki 1956 és 1968 között nem talált legyőzőre az olimpiákon. Az abszolút örökrangllstán Is az élre ugrott, hiszen rajta kívül csak a szovjet tornásznő Larlssza Latinyina, a finn atléta Paavo Nurmi, és az amerikai úszó Mark Spltz dicsekedhet kilenc ötkarikás elsőséggel. A 35 éves Carl Leyis ezúttal 8.50 méterig jutott, s ennél Los Angelesben (8,54), Szqulban (8,72) és Barcelonában (8,67) is nagyobbat ugrott. Ám senki sem foglalkozott az eredménnyel, mindenki Lewist ünnepelte. A legnagyobb ellenfél, az ugyancsak amerikai vllágcsúcstartó Mike Powell, a dobogóról is lecsúszott. be kellett érnie a számára óriási csalódást jelentő ötödik hellyel. Hasonlóan nagy ünneplesben részesült a férfi 400 méteren győztes amerikai Michael Johnson, akinek sikeréhez szemer nyi kétség sem fért, jó tíz métert vert a riválisokra. Ez azonban cseppet sem meglepő, hiszen 1989 áprilisa óta ezen a távon egyszerűen verhetetlen. Még egy másik amerikai Johnson Is aranyérmesként távozhatott az olimpiai stadionból, Allen a férfiak 110 méteres gátfutó számát nyerte meg, névrokonához hasonlóan világbajnoki címvédőként. A három amerikai diadal mellett egy francia (Marie Jose Pe rec), egy német (like Wyludda) és egy orosz (Szvetiena Maszterkova) győzelem született. Ezek közül csak az utóbbi minősíthető váratlan eredménynek, a másik kettő a papírformát Igazolta. A nap zárásaként a férfi tízezresek vették birtokba a pályát. Az indulók között ott volt Káldy Zoltán, az újpestiek 27 éves hosszütávfutója, aki négy esztendeje a barcelonai olimpián 12. lett. Amint arra tippelni lehetett, Káldy nem bírta az Igen erős iramot, amit az afrikai futók diktáltak. Fokozatosan esett vissza a magyar bajnok, a legjobbak közül többen le is körözték, végül a 16. helyen (28:45,48 p) végzett. Az aranyérem a világbajnok etióp Haile Gebreselassie birtokába került. Carl Lewis a világ egyik legsikeresebb atlétája. A veterán amerikai versenyző hétfőn örömmámorban úszhatott, hiszen Atlantában ismét, sorozatban negyedszer a távolugrás olimpiai bajnoka lett. Ezzel Lewis szert tett kilencedik olimpiai aranyérmére, amelyeket négy ötkarikás viadalon gyűjtött „csokorba". Lewis 8,50 m-es ugrásával beírta nevét a halhatatlanok közé, ahol egyaránt megtalálható honfitársa, az 1956 és 1968 között négyszeres olimpiai bajnok diszkoszvető, Al Oerter, illetve az 1924 és 1928 között kilencszeres aranyérmes finn hosszútávfutó Paavo Nurmi neve is. Az az ember, akit 12 évvel korábban sikertelen ugrása miatt i s w 101 Atlanta 1996 az amerikai közönség kifütyült a Los Angeles-i Olimpiai-stadionban, amiért az utolsó sorozatban nem ugrott, most a nézőtérről hallatszó harsány üdvrivalgások közepette lépett a dobogó legmagasabb fokára. - Ez a győzelem különösen fontos számomra. Elfeledteti velem mindazt a szenvedést, amelyet az Idei szezon során éltem át. Természetesen nagyon hálás vagyok annak a sokezer embernek is, akik szűnni nem akaró lelkesedéssel támogattak engem a lelátókról - nyilatkozta Lewis. A 35 esztendős amerikai sztáratléta két héttel az olimpiai viadal előtt, egy durhami viadalon produkált igen gyenge, 8,00 mes ugrása következtében joggal látta veszélyben olimpiai bajnoki címét. Az Egyesült Államok ötA nagy esélyes amerikai Carl Lewis 850 centiméterrel nyerte a férfi távolugrást (Fotó: ČTK) karikás selejtezőjén pedig két érvénytelen ugrás után 8,29 mes teljesítménnyel éppenhogy sikerült megszereznie az atlantai rajtjogot. - Úgy érzem, meg tudom ugrani a 8,50 m-t - mondta Lewis a verseny előtt. Amikor harmadik próbálkozása után a neve mellett ez a szám jelent meg a kijelzőn, „elterült" a földön. Carl Lewis egyébként nemrégiben fejezte be könyvét, amelyben élsportolói pályafutásának szépségeit és szenvedéseit kívánja megosztani az olvasókkal. Ujabb dopping Újabb orosz sportoló, Nyina Zsivanyevszkaja úszónő akadt fenn az olimpiai doppingellenőrzésen. A hírt Michele Verdler. a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője jelentette be. A 19 éves úszónő nyolcadik helyen végzett a 200 méteres hátúszásban, eredményét és helyezését megsemmisítették. A vizsgálat a Bromanton nevű serkentőszert mutatta ki szervezetében. Az atlantai olimpiai Játékokon ez a negyedik nyilvánosságra került doppingolási eset, s a négy vétkes közül három orosz sportoló! (MTI) Vereség a dánoktól Vereséggel zárta a csoportmérkőzéseket a magyar női kézilabda-válogatott. A tegnap délutáni rangadón 27:22 (14:12)-re kikapott Dániától, és a második helyen végzett, ami azt jelenti, hogy a B-csoport első helyezettjével, minden valószínűség szerint a Koreai Köztársaság együttesével mérkőzik a döntőbe jutásért. A másik ágon Dánia-Norvégia elődöntőre kerül majd sor. (sr) ^taÉSPmol^j KÉZILABDA. Férfiak - A-csoport: Svájc-USA 29:20 (12:9); Horvátország-Oroszország 25:24 (11:13); Svédország-Kuvait 33:18 (16:7). Az állás: 1. Svédország 8; 2. Horvátország 8; 3. Oroszország 4; 4. Svájc 4; 5. USA 0; 6. Kuvait 0 ponttal. B-csoport: Spanyolország-Brazills 27:17 (12:10); Németország-Algéria 25:23 (13:12). A csoport állása: Í.Franciaország 8; 2. Spanyolország 6; 3. Egyiptom 6; 4. Németország 4; 5. Algéria 0; 6. Brazília 0 pont. GYEPLABDA. Férfiak - B-csoport: koreai Köztársaság-Malaysia 4:2 (1:0); Hollandia-Dél-afrikai Köztársaság 4:1 (3:0). A csoport végeredménye: 1. Hollandia 9; 2. Ausztrália 7; 3. Nagy-Britannia 5; 4. Koreai Köztársaság 4; 5. Dél-af rikal Köztársaság 3; 6. Malaysia 2 pont. Az elődöntő párosítása: Spanyolország-Ausztrália, Németország-Hollandia. KOSÁRLABDA. Nők - A-csoport: Japán-Kanada 95:85 (41:45); Brazília-Olaszország 75:73 (38:37); Oroszország-Kína 94:78 (44:43). A csoport végeredménye: 1. Brazília 10; 2. Oroszország 9; 3. Olaszország 8; 4. Japán 7; 5. Kína 6; 6. Kanada 5 pont. Bcsoport: USA-Koreai Köztársaság 105:64 (60:50); Kuba-Zaire 73:59 (36:36). A csoport végered ménye: 1. USa 10; 2. Ukrajna 8; 3. Ausztrália 8; 4. Kuba 7; 5. Koreai Köztársaság 7; 6. Zaire 5 ponttal. Pontazonosságnál az egymás elleni eredmény döntött. A negyeddöntő párosítása: USA-Japán; Brazília-Kuba; OroszorUJSZO szlovákiai magyar napilap főszorkosztö: Szilvássy József ("5238318) fó&zorkesztö^ielyettcs Madi Géza C5238342) Kövesd! Károly ("5238316), a Vásárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 820 0G Bratislava, Prievozská 14/A. P. 0. BOX: 49 Szorkeutóségl titkárság: 5217054. telefax: 5238343 " hlrtoivŕtpl es úzenetmgzitft; 5217054. sportrovat: 5238339.5238340 Flókszerkesztóségek Nngvkapos 0949/382806 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0860/925-14 Érsekújvár 0817/97679 Klad|a a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadasort lolol Slezakne Kovára Edit ügyvezető igazgató " 5238322, tax: 5238321 Hlrdetőlroda. tr 5238262,5238332 fax: 5238331. Nyomia a DANUBIAPRINT 02-es üzeme ter (esztl a Postil) Hiitap&zolgálat, valamint a Medt apinl-Kapu Külföldi megrendelések: PNS ESvývoz tlače. Koélcká 1. B13 81 Bratislava. Ú( ságküldoményck feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poita 12.1993. december lOén Engedélyszáma 179/93 A szetKeszlôseg a beküldött kadratok lóvkUtésenek es szerkesztésének Jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nern őrizzük meg es nem küldjük vtssza. Index 48011 í GYŐZELMI DOBOGO i VITORLÁZÁS. Női mlsztral (szörf): 1. Lai Shan Lee (hongkongi); 2. Kendall (újzélandi); 3. Sensinl (olasz). Csillaghajó: 1. Brazília; 2. Svédország; 3. Ausztrália. Férfiak, mlsztral (szörf): 1. Nikolaosz Kaklamanakisz (görög); 2. Esplnola (agrentln); 3. Friedman (Izraeli). Férfi findlngl: 1. Mateusz Kusznlerewlcz (lengyel); 2. Godefroid (belga); 3. Heiner (holland). ASZTALITENISZ. Női páros: 1. Deng Yaping, Kviao Hong (kínalak): 2. Wei, Yunping(kínaiak); 3. Jung, Hae (dél-korealak). SÚLYEMELÉS. 108 kg: 1. Timur Tajmazov (ukrán) 430 (195+235); 2. Szircov (orosz) 420 (195+225); 3. Vlad (román) 420 (197,5+222,5). ATLÉTIKA. Női 400 m: 1. Marie-Jose Perec (francia) 48,25; 2. Freeman (ausztrál) 48.63; 3. Ogunkoya (nigériai) 49,10. Női 800 m: 1. Szvetiana Maszterkova (orosz) 1:57,73; 2. Quirot (kubai) 1:58,11; 3. Mutola (mozambiki) 1:58,71. Férfi 400 m: 1. Michael Johnson (amerikai) 43,49; 2. Black (angol) 44,41; 3. Kamoga (ugandai) 44,53. Női diszkosz: 1. like Wyludda (német) 69,66; 2. Szadova (orosz) 66,48; 3. Zvereva (fehérorosz) 65,64.110 m gátfutás: 1. Allen Johnson (amerikai) 12,95; 2. Crear (amerikai) 13,09; 3. Schwarthof (német) 13,17. Férfi távolugrás: 1. Carl Lewis (amerikai) 850 cm; 2. Beckford (jamaicai) 829; 3. Greene (amerikai) 824. Férfi 10 000 m: 1. Haile Gebreselassie (etiópiai) 27:07.34; 2. Tergat (kenyai) 27:08,17; 3. Hissou (marokkói) 27:28,59. MŰUGRÁS. Férfiak: 1. Xiong Ni (kínai); 2. Zhuocheng (kínai); 3. Lenzi (maerikai). TORNA. Férfiak - ugrás: 1. Alekszej Nyemov (orosz) 9,787 pont; 2. Chul (délkoreai) 9,756; 3. Scserbo (fehérorosz) 9,724 pont. Korlát: 1. Rusztam Saripov (ukrán) 9,837; 2. Lynch (amerikai) 9,825; 3. Scserbo (fehérorosz) 9,800. Nyújtó: 1. Andreas Wecker (német) 9,850; 2. Dounev (bolgár) 9,825; 3. Nyemov (orosz), Fan (kínai) és Scserbo (fehérorosz) 9,800-9,800. Nők - talaj: 1. Llllja Podkopajeva (ukrán) 9,887; 2. Amanar (román) 9,850; 3. Dawes (amerikai) 9,837 pont. Gerenda: 1. Shannon Miller (amerikai) 9,862; 2. Podkopajeva (ukrán) 9,825; 3. Gogean (román) 9,787. COLA-KORTYOK • Csak hosszas gyözködés után állt szombat este rajthoz a férfi hármasugrás döntőjében a szám világcsúcstartója, a brit Jonathan Edwards. A sportoló, akinek édesapja anglikán lelkipásztor, ugyanis mélyen vallásos, márpedig az anglikán egyház vasárnapra szigorúan pihenőnapot ír elő híveinek. A döntőt Atlantában ugyan szombat este rendezték, de ekkor - az időeltolódás miatt - Angliában már vasárnap volt. Edwards végül is engedett, elindult a versenyen... • Jefferson Perez, az ötkarikás játékok történetének első ecuadori olimpiai bajnoka közölte: Jézus Krisztus meghallgatta fohászát, ezért hát ő is betartja Krisztusnak tett ígéretét. Az 50 kilométeres férfi gyalogló verseny aranyérmese ugyanis az olimpia előtt imáiban megfogadta: amennyiben siker övezi atlantai szereplését, úgy Quito Szent Ferenc székesegyházától elgyalogol a dél-amerikai ország fővárosától 450 kilométerre lévő szülővárosába, Cuencába. • Az atlantai olimpián részt vevő szingapúri küldöttség vezetői úgy döntöttek, hogy mégsem utaztatják haza sportolóikat az ötkarikás játékok záróünnepsége előtt. A távol-keleti ország sportvezetői a múlt heti robbantás miatt döntöttek úgy, hogy amint lehet, hazaküldik versenyzőiket, ám most meggondolták magukat. Chong Pengjek, a Szingapúri Olimpiai Bizottság főtitkárhelyettese elmondta, hogy At lantában a helyzet sokat változott, s így képviseltetik magukat a záróünnepélyen. szág-Ausztrália; Ukrajna-Olaszország. RÖPLABDA. Férfiak - A-cso port: Bulgária-USA 3:2; Brazilia-Kuba 3:0. A csoport végeredménye: 1. Kuba 8; 2. Brazília 6; 3. Bulgária 6; 4. Argentína 6; 5. USA 4; 6. Lengyelország 4 ponttal. Bcsoport: Oroszország-Tunézia 3:0; Olaszország-Jugoszlávia 3:0. A negyeddöntő párosítása: Kuba-Oroszország; Olaszország-Argentína: Brazília-Jugoszlávia; Hollandia-Bulgária. TENISZ. Női egyes, negyed döntő: Novotná-Szeles 7:5, 3:6, 8:6; Sanchez-Vicario-Date 4:6, 3:6, 10:8; M. J. Fernandez-Martinez 3:6, 6:2, 6:3; Davenport-Majoli 7:5, 6:3. Az elődöntő párosítása: Davenport-Fernandez, Novot ná-Sanchez-Vicario. i A tizenketedik versenynapon tizenhéuszámban avatnak bajnokot. MŰUGRÁS. Döntő 22.00 (4.00): nők. ÍJÁSZAT. Döntő 14.00 (20.00); női egyéni. ATLÉTIKA. Döntők 17.15 (23.15): férfi diszkoszvetés, női 400 m gát, férfi 400 m, nöi 400 m, férfi 800 m. TOLLASLABDA. Döntők 9.00 (15.00): női és férfi páros. KERÉKPÁROZÁS. Döntő 8.30 (14.30): férfi országúti csapatverseny. ASZTALITENISZ. Döntő 16.30 (22.30): női egyes. BIRKÓZÁS. Döntök 15.30 (21.30): szabadfogás - 48 kg, 57 kg, 68 kg, 82 kg, 100 kg. VITORLÁZÁS. Döntő 13.00 (19.00): Soling. ÉREMTÁBLÁZAT A tizedik versenynap után Ország arany ezüst bronz Egyesült Államok 2<l 28 12 Oroszország 1B 13 Franciaország 13 6 12 Kína 11 13 Németország 10 U 19 Olaszország 10 6 Ausztrália 7 8 C 16 t Lengyelország 6 Ukrajna 5 J 2 J 5 Románia 4 5 Magyarország 4 3 3 5 UUIUgUljíOg M Kuba 3 5 7 Koreai Köztársaság 3 5 3 Japán 3 4 3 Új-Zéland 3 2 1 Írország 3 0 1 Törökország 3 0 1 Svájc 3 0 Kanada 2 e Brazília 2 2 4 Belgium 2 2 2 Dél-afrikai Közt 2 0 1 Etiópia 2 0 Fehéroroszország 1 4 7 Hollandia 1 3 Nagy-Britannia 1 3 5 Kazahsztán 1 3 1 Csehország 1 2 1 Finnország 1 2 ÉszakKorea 1 1 2 Spanyolország t I 2 Jugoszlávia 1 0 1 Szlovákia 1 0 1 Dánia 1 0 1 Örményország 1 0 0 Costa Rica 1 0 0 Hongkong 1 0 0 Ecuador 1 0 0 Egyiptom 1 0 0 Szíria 1 0 0 Bulgaria 0 4 4 Svédország 0 2 1 Jamaica 0 2 0 Kenya 0 2 0 Norvégia 0 1 1 Ausztria 0 1 1 Horvátország 0 1 0 Namibia 0 1 0 Üzbegisztán 0 1 0 Szlovénia 0 1 0 Argentína 0 1 0 Grúzia 0 0 1 Mexikó 0 Q 1 Moldávia 0 0 1 Mongólia 0 0 1 Trinidad és Tobago 0 0 1 Izrael 0 0 1 Mozambik 0 0 1 Oroszországtól doppingolás miatt elvették az úszó Andrej Kornyejev és a birkózó Zafer Gulijev által szerzett bronzérmet! • Hriszto Bonev lett a bolgár labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, aki a lemondott Dimltar Penevtől vette át a stafétabotot. A 49 éves szakember valamikor a Plovdiv középpályása volt, és a 70-es években többször magára húzhatta a válogatott mezét Is. » A KENŐ 10 keddi, 212. sorsolásának nyerőszámai: 2, 4, 10,22,26,30,31,37,38,47,50, 51, 58,60,65,67, 71, 73. 75, 78