Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-24 / 171. szám, szerda

m ÚJ szó KÜLFÖLD 1996. július 24. KÖZEL-KELET A francia külügyminiszter Libanonban ČTK-hir Hervé de Charette francia kül­ügyminiszter kedden Bejrútban az izraeli választások után elakadt közel-keleti békefolyamat újjáé­lesztéséről tárgyalt libanoni kollé­gájával, Faresz Bueizzel. A megbe­széléseken nagy hangsúlyt kap­tak a dél-libanoni tűzszünet el­lenőrzésére hivatott megfigyelő csoport feladatai. A csoport mun­kájában az Egyesült Ällamok, Szí­ria, Izrael, Libanon és Franciaor­szág vesz részt. (A déľ-ibanoni tűzszüneti megállapodás a Hez­bollah-állások ellen áprilisban in­dított, 16 napig tartó izraeli villám­háború után jött létre.) A francia külügyminiszter bejrúti sajtótájé­koztatóján elmondta, hogy hazájá­nak „jelentős szerepet" kell ját­szania az amerikai közvetítéssel zajló, közel-keleti rendezésben. De Charette, aki útba ejti Egyip­tomot, Jordániát, Izraelt és a pa­lesztin autonóm területeket, kö­zölte, hogy Franciaország meg­próbálja felgyorsítani a libanoni újjáépítés szükségleteit felügyelő, tanácsadó bizottság létrehozását is. A bizottságot az Egyesült Álla­mok és az Európai Unió képvi­selői alkotják majd. Jelcin és Csernomirgyin a kormányalakításról Borisz Jelcin orosz elnök az új kormány összetételéről tárgyalt kedden Viktor Csernomirgyin mi­niszterelnökkel. Konkrét személyi döntések is születtek, de Jelcin ezekre nem tért ki az ülés után nyilatkozva. A várható változások­ról szólva viszont elmondta, hogy csökkentik a minisztériumok és a főhatóságok számát, de ez erőszakszervezeteket felügyelő minisztériumokat nem érinti. A hónap elején újraválasztott Jelcin a barvihai szanatóriumban találkozott Csernomirgyinnel. A másfél órás megbeszélés után az elnök újságíróknak elmondta: a kormány szerkezetére, illetve a minisztériumok, főhatóságok és más szövetségi szervek személyi összetételére vonatkozó kérdése­ket vitattak meg. Jelcin közölte, hogy nem nagy, de mégis jelentős szerkezeti, illetve személyi válto­zások várhatók. Egészében csök­kentik a minisztériumok számát. Közölte, hogy az ipari tárcákat egy miniszterelnök-helyettes fel­ügyeli majd. Ugyanakkor korai­nak mondta még, hogy neveket említsen. Zelimhan Jandarbijev, a cse­csen szeparatisták vezére az orosz vezetést vádolta kedden a tűzszünet megsértésével, és nemzetközi szervezeteket kért fel, hogy indítsanak vizsgálatot. Jandarbijev a tűzszünet megsér­tésével vádolta meg Oroszorszá­got. Habára tűzszünet formálisan még érvényben van Csecsenföl­dön, mindkét fél sorozatosan megsérti, miután az orosz kormány­erők - a csecsen fegyvereseket vádolva tűzszünetsértéssel .- tá­madásokat indítottak az észak­kaukázusi köztársaság több pont­ján. Az orosz támadásokban több fegyvertelen polgár is életét vesz­tette - emlékeztetett a Reuter. Jandarbijev felszólította az ENSZ­t és a csecsen-orosz konfliktus­ban közvetítő EBESZ-t, hogy állít­son fel egy bizottságot annak ki­vizsgálására, ki a felelős a harci cselekmények kiújulásáért. MTI Közép-európai repülőgép-vásár? Hans Helmut Moser, az oszt­rák Liberális Fórum biztonság­politikai szóvivője kedden egy bécsi sajtókonferencián kifejtet­te: ésszerűnek tartaná, ha Auszt­ria együtt vásárolna Draken típu­sú vadászgépeket Magyaror­szággal és Csehországgal. A képviselő az MTI-nek nyilat­kozva sorolta a tényeket, ame­lyek nyomán ő és pártja erre a felismerésre jutott: Ausztria ka­tonai együttműködésről szóló kétoldalú megállapodást kötött Magyarországgal, Csehország­gal és Szlovákiával, s Magyaror­szág is - éppen úgy mint Auszt­ria - fontolóra vette, hogy eset­leg svéd Gripen tipusú vadászre­pülők vásárlásával korszerűsítse légierejét. Emiatt Moser elkép­zelhetőnek és üdvözlendőnek tartaná, ha Ausztria és Magyar­ország egy közös légtérfigyelő és légvédelmi rendszer felépítésé­ben is együttműködne. Az oszt­rák védelmi minisztérium illeté­kese azonban „spekulációnak" minősítette a Liberális Fórum képviselőjének feltételezését. Közölte, hogy ezt az értesülést nem tudja megerősíteni. MTI TWA-GEP Erősödik a gyanú A CNN hírtelevízió a múlt héten lezuhant TWA-gép ügyében folyó nyomozáshoz közel álló forrásokból hétfő este úgy ér­tesült, hogy a vizsgálatot végző szakértők olyan vegyi nyo­melemekre bukkantak, amelyek Igazolni látszanak, hogy a Boeing 747-es fedélzetén pokolgép robbant. MTI-hír A közlést más forrásokból - hi­vatalos formában - nem erősítet­ték meg. A televízió tudomása szerint a nyomokat a törzshöz csatlakozó szárnydarabon talál­ták meg, amelyet néhány nappal ezelőtt emeltek ki a vízből. A szó­ban forgó rész a raktér közelében kapcsolódott a repülőgép törzsé­hez. A CNN maga is elismerte azonban, hogy a vizsgálati ered­mény egyelőre még nem végle­ges, és további elemzések szük­ségesek. Az ABC ezzel szemben azt közölte, hogy a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ismét ko­molyan mérlegeli a TWA-gép elle­ni rakétatámadás lehetőségét. A televízió értesülése szerint a hiva­tal ügynökei azokra a szemtanúk­ra támaszkodnak, akiknek a szá­ma már meghaladja a százat. Va­lamennyien állítják, hogy a Boe­ing 747-est kettészakító robba­nás előtt „egy nagy sebességgel haladó, fényes tárgyat láttak kö­zeledni a géphez". Bár a sza­kértők úgy vélik: a TWA-járat a ka­tasztrófa bekövetkeztekor már tul magasan - negyezer meteren - repült ahhoz, hogy egy Stinger­hez hasonló, vállról indítható ra­kétával le lehessen lőni. Az ABC tudomása szerint az FBI most hozzálátott, hogy listát készítsen a tragédia idején a körzetben tar­tózkodó összes hajóról, illetve el­lopott vagy hiányzó motorcsónak­ról. Hétfőn este szerencsésen landolt a TWA légitársaság egyik Boeing 727-es gépe annak ellen­ére, hogy három hajtóműve közül az egyik leállt. Az amerikai légitár­saság 6057-es járata Newarkból St. Louisba tartott, 146 utassal a fedélzetén — számolt be az esetről az AP. Nem sokkal a le­szállás előtt a pilóta közölte az irá­nyítótoronnyal, hogy a hármas számú motor nem működik - tá­jékoztatott Marie Yancey, a re­pülőtér szóvivője. A gép ennek el­lenére baj nélkül földet ért, és senki sem sérült meg. Egyelőre nem ismeretes, mi okozta a haj­tómű kimaradását. A TWA szó­vivője, John McDonald csak annyit közölt, hogy a pilótafülke műszerei a motorolaj túlmelege­désétjelezték. Agysorvadáspánik A brit birkahús fogyasztása veszélytelen - a brit kormány kedden azért látta szükséges­nek kiadni a szarvasmarhákat sújtó szivacsos agysorvadás (BSE) kapcsán már megszo­kott nyilatkozatot, mert az Eu­rópai Unió mezőgazdasági biz­tosa előző nap Brüsszelben közölte, hogy adatai szerint a súlyos agysorvadásos járvány terjed a juhok között is. Franz Fischler londoni értesülések szerint nem kifejezetten a brit juhokról szólt, de mivel a Cre­utzfeldt-Jakob szindróma nevű, gyógyíthatatlan emberi agylágyulással összefüggésbe hozott marhakór Nagy-Britan­niában a legelterjedtebb, a brit kormány a brüsszeli biztos nyi­latkozata után azonnal lépés­és nyilatkozatkényszerbe ke­rült. Douglas Hogg mezőgaz­dasági államminiszter mind­azonáltal már szerdán újabb intézkedéseket jelent be a par­lamentben a juhállomány veszélyeztetettségének csök­kentésére. Londoni elemzők attól tartanak, hogy elölről kezdődik a szarvasmarhák esetében március óta húzódó BSE-válság, amely váltó MTI Rahamin Alzejh szülei tíz éwel ezelőtt szerencsétlenül járt fiuk koporsójánál sírnak. A Libanonban lelőtt Iz­raeli pilóta temetésén, kinek maradványait a Hezbollah az ehéten szolgáltatta ki, részt vett Benjamin netan­jahu, izraeli miniszterelnök is. ČTK/AP Letartóztattak iszlám szélsőségeseket Pakisztánban kedden az afganisztáni határ közelében letartóz­tattak 137 iszlám szélsőségest. Naszrullah Han Babaar pakisztáni belügyminiszter kedden közölte a parlamentel, hogy két nap lefor­gása alatt tartóztatták le a fegyvereseket, akik valamennyien vallá­si csoportok tagjai voltak és éppen kiképzésre tartottak Afganisz­tánba. Babaar elmondta, hogy a vallási pártoknak közük van a fel­forgató tavékenységhez az országban. Az AP emlékeztet rá, hogy Iszlámábád a szélsőséges vallási csoportok felszámolását tűzte ki célul. Pakisztánban sok vallási csoportot vádolnak azzal, hogy terro­rista támadásokat hajtottak végre az országban. MTI Lévi találkozott Arafattal David Lévi, az izraeli diplomá­cia főnöke tegnap találkozott Jásszer Arafat, palesztin ve­zetővel. A találkozó célja a béke­folyamat körüli kérdések tisztá­zása és a folyamat gyorsítása. Iz­rael kedden megkezdte a belépé­si engedélyek kiadását a zsidó ál­lam területén munkát vállaló pa­lesztin munkások számára. A Re­uter jelentése szerint az intézke­dés az első jele annak, hogy Izra­el korábbi ígéretét betartva eny­hít a Gázai övezet és Ciszjordánia öt hónapja tartó zárlatán. „A Gá­zai övezet 2083 engedélyt ka­pott és ezeket a gázai munkaügyi hivatalban osztják szét" - mond­ta Szaid al-Mudallal palesztin munkaügyi tisztviselő. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy további 10 ezer belépési enged­élyt adnak az Izraelben munkát vállaló, 30 év feletti, nős palesz­tin férfiaknak. ČTK í VILÁGHÍRADO Felújultak a segélyszállítások Dél-Szudánba Az ENSZ élelmezési világprogramja keretében légiúton 32 tonna élelmet juttattak el Szudán déli térségébe. Sylvana Foa, a világszer­vezetszóvivője hétfőn New Yorkban közölte, hogy az újraindított se­gélyszállítmányokkal mintegy 30 000 éhező ideiglenes ellátását tudják megoldani. A szudáni kormány a múlt héten adta hozzájáru­lását az ország válságsújtotta déli övezeteibe irányuló segélyszállí­tások felújításához. A szállításokat eddig azzal az indoklással utasí­totta el, hogy a térségben harcoló felkelők légiúton jutottak fegyver­utánpótlásaikhoz. Nemzetközi erőt Burundiba Nemzetközi haderő Burundiba való vezénylését javasolta Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár, azt követően, hogy a kelet-afrikai országban újúlt erővel lángoltak fel az etnikai összecsapások. A világszervezet biz­tonsági tanácsához hétfőn intézett levelében a főtitkár indítványoz­ta, hozzanak létre soknemzetiségű katonai erőt azzal a mebízatás­sal, hogy elejét vegyék a további törzsi vérengzéseknek. Gitegában, Burundi második legnagyobb városában hétfőn több ezer ember tüntetett az ellen, hogy pénteken hutu törzsbeliek ütöttek rajta a tu­szik egyik menekülttáborán. A támadás több mint 300 halálos áldo­zattal járt. Japán ételmérgezés A kiotói egészségügyi hatóság megerősítette kedden, hogy 0­157-es típusú kólibaktériumok okozták a japán ételmérgezési jár­vány ötödik halálos áldozatának vesztét. Az illető, egy 56 éves kio­tói férfi, vasárnap este hunyt el. Valószínűleg vállalatának üzemi ét­kezdéjében fogyasztotta el a fertőzött ételt, írta tokiói jelentésében a dpa. A járvány kitörése, május eleje óta nyolcezer megbetegedést jelentettek; az esetek az ország 47 tartományából 38-ra kiterjedtek Szahabuddin Ahmed Banglades megválasztott elnöke A 66 éves Szahabuddin Ahmedet nyilvánította Banglades megvá­lasztott elnökévé kedden a választási bizottság. Ahmed volt a listán az egyetlen jelölt, mert az ellenzéki Nemzeti Párt nem volt képes el­lenjelöltet állítani. Ahmed, az Avami Liga jelöltje, október 8-án veszi át az államfői posztot Abrud Rahman Biszvasztól. Moszkvai robbanóanyag-fogás A moszkvai rendőrség kedden nagy mennyiségű robbanóanyagot foglalt le az orosz főváros déli részén, és az ügyben őrizetbe vett há­rom embert. A rendőrség egy munkanélküli férfi lakásán öt, egyen­ként 400 grammos és kettő 200 grammos trotiltöltetet, egy rádió­távirányítású házilag készült pokolgépet, illetve detonátorokat fog­lalt le. Egy másik ház padlásán ugyancsak az őrizetbe vett személy által elrejtett további három töltetet, illetve azokhoz tartozó elektro­mos gyújtószerkezeteket találtak. A robanóanyagot rejtegető férfit és két társát azután tartóztatták le, hogy a hónap elején megpróbál­tak felrobbantani egy autót Moszkva központjában. Németországi merényletek török célpontok ellen Keddre virradóan számos török kulturális központ és mecset volt merénylet célpontja Németország több városában - jelentették a hírügynökségek. Két személyt őrizetbe vettek. Az északi Brémában ismeretlenek nem sokkal éjfél után gyújtószerkezetet dobtak egy török családi egyesület helyiségébe. Egy éjjeliőr megsérült, kórház­ba szállították. Kölnben két gyanúsított, akiknek személyazonossá­gát nem tárták fel, gyúlékony, robbanást okozó anyaggal telt tárgyat dobott be a város török mecsetének az egyik ablakán. Oberhausen­ben Molotov-koktélt dobtak egy török kulturális központ épületébe. Hasonló incidens volt Dortmundban is, ahol egy kulturális központ és egy mecset volt a célpont. Meghalt a második fegyenc Isztambul Bajrampasa börtönében kedden meghalt a második éhségsztrájkot folytató fogoly. Altan Berdan Kerimgiller belső vérzé­sekben szenvedett és napok óta kómás állapotban volt - közölte az AFP-vel a fegyenc ügyvédje, aki a börtönhatóságoktól értesült vé­dence haláláról. MTI CARLOS-UGY Bosszankodó osztrák hatóságok Az osztrák hatóságok 1994 szeptembere óta hiába bombáz­zák hivatalos levelekkel a francia hatóságokat, Párizs elzárkózik a kérés elől, hogy a bécsiek is ki­hallgathassák Carlost, a hírhedt terroristát. Carlos 1975-ben az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) miniszterei elleni bé­csi merénylet kitervelője és végre­hajtója volt - írta kedden a Die Presse osztrák konzervatív lap. A cikk szerint a franciák 1996 ápri­lisában elkérték az osztrákok ak­táit, de azóta sem hajlandók fo­gadni a bécsi tartományi bíróság vizsgálóbíróját. A franciák arra hi­vatkoznak, hogy a venezuelai származású lllich Ramirez Sán­chez, alias Carlos eddig még ne­kik sem mondott semmit tettei in­dítékairól és valószínűleg úgysem tenne vallomást a bécsieknek. így nem látnak semmi okot arra, hogy az osztrák bírót beengedjék hozzá a szigorúan őrzött Sante­börtönbe. Az osztrákok ellenben nem adják fel, s a Die Presse in­formációi szerint hivatalos kiada­tási kérelem benyújtását fontol­gatják. , a párizsi ügyészség ter­roristaellenes részlegének vizsgá­lóbírója határozottan kijelentette: a francia hatóságok tartóztatták le Carlost, a nyomozást is ők foly­tatják és a pert is ők viszik végig. Carlos két évtizeden kersztül tartotta rettegésben a világot, s a bé­csi merényleten kívül a számlájára írják a többi között az izraeli sporto­lók elleni 1972-es merényletet a müncheni olimpiai faluban, egy Air France-gép eltérítését Entebbe-be 1976-ban, valamint számtalan francia intézmények elleni akciót. MH

Next

/
Oldalképek
Tartalom