Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-23 / 170. szám, kedd

- KÜLFÖL D 1996. július 23. A CIA kérése a Moszadhoz 2 | ÚJ SZÓ BELFOLD RÖVIDEN Nemzeti párti tervek a magyarokkal szemben A felszámolás alatt álló kas­sai magnezitüzem iránt ér­deklődő mindkét vállalkozás tegnap bemutatta elképzeléseit Oľga Keltošová szociális és munkaügyi miniszternek, de a vita sértegetésekbe torkollt. A szakszervezet szerint amennyi­ben az ügyet á hét végéig nem zárják le, később már nem lesz mit megoldani. Kongresszusi központtá ala­kítják át a szlovák parlament ré­gi épületét. Elsőként a társult országok parlamenti vezetőinek a találkozóját szeretnék itt meg­tartani, de ebbe még Brüsszel­nek is bele kell egyeznie. A felú­jítás befejezése után várhatóan a parlamenti politikai klubok is itt kapnak helyet. Egyelőre nem ismert annak a robbantásnak az indítéka, ame­lyet pénteken követtek el egy pozsonyi tömbházban. Ennek következtében kiszakadt négy lakás bejárati ajtaja, de senki sem sérült meg. Egyes források szerint a merénylet egy 24 éves főiskolai hallgató ellen irányult. Az új pénzügy-minisztériumi szabályozás szerint várhatóan augusztusban ír alá szerződé­seket az egészségügyi intézmé­nyekkel az Általános Egészség­biztosító. így a magasabb díj­szabás legfeljebb a harmadik negyedévben jelenik meg az in­tézmények számláján, de az is csak akkor, ha a biztosítónak lesz a pénze - közölte a szerve­zet igazgatója. TA SR Az orosz atomenerglaügyl minisztérium jelezte azt a szán­dékát, hogy új atomerőművet épít az ország távol-keleti ré­szén fekvő Vlagyivosztok körze­tében. Az erőmű építését a szükséges engedélyek beszer­zése miatt leghamarabb két év múlva kezdik meg. Egy 640 me­gawatt teljesítményű, könnyűvi­zes reaktorral szerelik fel, hogy a legszigorúbb nemzetközi biz­tonsági követelményeknek is megfeleljen - mondta az atom­energia-ügyi miniszter helyette­sét. Száj- és körömfájásos meg­betegedéseket észleltek a Vaj­daságban. A hatóságok vál­ságstábot hívtak össze: minde­nekelőtt azt akarják megakadá­lyozni, hogy kerülő úton marha­és sertéshúst juttassanak a belgrádi piacra. Rajongók népes csoportja várta tegnap a budapesti parla­ment előtt Michael Jacksont. Az erősen kifestett megasztár a szokott fekete kapapban és napszemüvegben lépett be az Országyűlés épületébe, ahol Magyar Bálint művelődési minszter fogadta. MTI (Folytatás az 1. oldalról) korrigálására. Bár a kormányko­alíció képviselői újat - legalább­is számomra - nem mondtak, elvégre a sajtóban már szinte minden megjelent, mégis meg­döbbentett a hangnem, amit megütöttek. Az volt a benyomá­"som, hogy a sértett nemzet szempontjából ítélnek meg min­dent. K. Ibolya, Érsekújvár: - Nem bírtam végignézni a műsort, tud­ja, kímélni kell a szívemet. De az, amit a parlament alelnöke Duray Miklós címére mondott, minden elképzelhetőt felülmú­lott. Z.-né Kiss Mária, Dunaszerda­hely: - Felháborítónak tartom Marián Andel kijelentését, hogy akinek nem tetszik Szlovákiá­ban, az távozzon, s még luxus­buszokat is adnak nekik. Ilyet hallani a parlament alelnökének szájából... Ma, amikor az euró­pai integráció kellene, hogy a legfőbb cél legyen! Én azt ki­tt/ Szó- és T A SR-hír - A korábbi feszültség feloldó­dása után a kormánykoalíción belül újra megfelelő a kommuni­káció - jelentette ki Anna Maliké vá, a Szlovák Nemzeti Párt alelnö­ke a koalíciós tanács rendszeres hétfő találkozóival kapcsolatban. Szavai szerint pártja „hatásos intézkedések meghozatalára tö­rekszik a magyar nemzeti kisebb­ség politikai vezetőinek az igye kezete ellen". Ennek értelmében ­mint már lapunk tegnapi számá­ban közöltük - a parlamentben újra javasolják a Büntető Tör­TA SR-hí r Bizonyítékok hiányában lezárta az ügyet az a rendőrségi vizsgáló­tiszt, aki az Ivan Ďuriš, a Republi­kánus Párt elnöke által Ľudovít Hudek belügyminiszter és Ivan Le­xa, a Szlovák Információs Szolgá­lat igazgatója ellen beadott felje­lentéssel foglalkozott Mint is­KORMÁNYHIVATAL: TA SR-hír A kormányhivatal sajtóosztálya a külföldi és hazai közvélemény ismételt megtévesztéseként érté­kelte Milan Kňažkónak, a Demok­ratikus Unió alelnökének leg­újabb nyilatkozatát. Kňažko a Nový Čas tegnapi számában nyilatkozva azt állítot­ta, hogy a kormányfő a hatalmi szervek, a Szlovák Információs Szolgálat és a belügyminisztéri­um felhasználásával maga szer­ÚJ Szó-hír Félidejénél tart az aratás a Nagykürtösi járásban. A regionális mezőgazdasági információs irodá­tól kapott tájékoztatás szerint a 9400 hektáron vetett búzának több mint a fele tegnap még lábon állt. Ami a hozamokat illeti: a hek­táronkénti 4,5 tonnás termés külö­nösebben nem örvendezteti meg a termelőket. Akadozva folyik a 3400 hektáron termesztett, meg­lehetősen egyenlőtlenül beérő ár­pa vágása. Eddig a vetésterület alig húsz százalékáról került fedél mondottan jónak tartom, hogy a magyar vitapartnerek nem vet­ték át a szlovák szereplők hang­nemét, s hogy ugyanakkor nem hagyták magukat sarokba szorí­tani. Talán egy fokkal erélyeseb­bek lehettek volna. Remekül szórakozott volna Mészáros Lajos, 35 éves mér­nök: - Ha nem a mi bőrünkre menne a játék, remekül szóra­koztam volna. Feleslegesen ma­gyarázzuk, hogy eszünk ágában sincs elszakadni, nem is akarják megérteni, mert egyszerűen szükségük van erre a téveszmé­re. Másként mivel terelnék el hí­veik figyelmét a saját disznósá­gaikról? Azt az egyet sajnálom ­még akkor is, ha emberi szem­pontból meg tudom érteni -, hogy sokszor a magyar politiku­sok is az ő szintjükre süllyed­nek. 26 éves óvónő: - Az Új Szó­vénykönyv módosítását, a hely­hatósági választási törvénynek az arányossági elv beiktatásán alapuló módosítását, illetve az al­kotmány 15. és 34. cikkelyének a megváltoztatását. Anna Malí­ková szerint a 34. cikkelyben a nemzetiségek tagjai számára kö­telezővé szeretnék tenni az ál­lamnyelv megtanulását. A SZNP szigorítani igyekszik az emlékmű­állítási szabályokat is. Végezetül pedig elmondta, hogy képvi­selőjük hamarosan beszédet tart az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a szlovákiai ma­gyar kisebbség helyzetéről. meretes, Ďuriš májusban a Ladis­lav Pittner vezette független vizs­gálóbizottság jelentése, illetve a nevezetteknek tulajdonított tele­fonbeszélgetés alapján tett feljlen­tést. A rendőrség szerint nem bizo­nyosodott be, hogy valamelyikük bűncselekményt követett volna el, azaz beavatkozott volna az ifj. Mi­chal Kovác-ügy kivizsgálásába. vezte meg ifj. Michal Kováč elrab­lását, így ezt szerinte állami terro­rizmusként lehet értékelni. A Ľudmila Buláková kormány­szóvivő által tegnap közzétett nyi­latkozatban újra felszólították Mi­lan Kňažkót, hogy az illetékes szerveknek adja át ezzel kapcso­latos bizonyítékait. Azt is leszö­gezte, hogy Kňažko ilyen irányú kijelentéseire a kormányhivatal többet nem fog válaszolni. (A DU alelnökének a nyilatkozatát az 5. oldalon ismertetjük.) alá a 2,5 tonnás hektárhozamot mutató termés. Viszont már las­san a végéhez közeledik a repce és a borsó betakarítása. Mindkét termény esetében jóval két tonna alatt maradt a hektárhozam. A ré­gió egyik jelentős gabonatermelő gazdaságában, az ipolynyéki szö­vetkezetben szintén a félidejénél jár az aratás. A 400 hektáron ter­mesztett őszi búzából már több mint 170 vagont értékesítettek ­tudtuk meg Gömöry Imre raktáros­tól, aki azt is elmondta, hogy jó köz­epesnek minősíthető a hektárho­zam. (bodzsár) ban olvastam a vita tárgyát ké­pező nyilatkozat teljes szövegét, semmi kivetni- vagy kifogásolni­valót nem találtam benne. De amit a tévében látni, az már az arcátlan hazudozáson is túl­megy. A Lépések nézői sem let­tek okosabbak, mivel a lényeget a szlovák fél nem volt hajlandó sem meghallgatni, sem tudomá­sul venni. Persze azt is nagy hi­bának tartom, hogy a magyarok sincsenek teljesen tisztában az­zal, mit is jelentene számukra az autonómia - így aztán sokan tartanak is tőle. 50 éves tanár: - Nem Durayt kellett volna odaküldeni, ő túlsá­gosan lobbanékony, és sok szlo­vák szemében már olyan, mint a vörös posztó. Még ha százszor igaza is van - elfelejti, hogy dob­bal nem lehet verebet fogni. Ha Csáky Pál lett volna ott, nem fa­jul az egész műsor odáig, hogy egyik fél sem lehet teljesen elé­gedett. Szeretném egyszer meg­élni, hogy a Lépésekben sze­replő magyar politikusaink hűvös nyugalommal, igazuk tel­jes tudatában és csakis racioná­Az amerikai nyomozóhatósá­gok egyre inkább úgy vélik, hogy merénylet okozta a TWA ameri­kai légitársaság Long Island kö­zelében lezuhant repülőgépének katasztrófáját. A Jediót Ahronót című tel-avivi napilap szerint az amerikai titkosszolgálat (CIA) fel­kérte az izraeli Moszadot, hogy Zelimhan Jandarbijev, a cse­csen szakadárok vezére, illetve Aszlan Maszhadov vezérkari főnök hisz a csecsen-orosz pár­beszéd felújításában, illetve a po­litikai rendezés lehetőségében. Ezt a csecsen fegyveresek egyik szóvivője közölte tegnap. Az Inter­faxnak nyilatkozva Uszman Fer­zauli hangsúlyozta: a szakadárok az orosz harci cselekmények el­OROSZ HADSEREG Kell a reform Égetően szükséges az orosz fegyveres erők reformja, amelyet haladéktalanul megkezdenek ­jelentette ki Igor Rogyionov tá­bornok, az új orosz védelmi mi­niszter. Elmondta: döntés szüle­tett a nemzetbiztonság szem­pontjából kulcsfontosságú egy­ségek maximális technikai fel­szereltségének és feltöltöttségé­nek biztosításáról. Növelni kí­vánják a hadsereg társadalmi megbecsülését és tekintélyét, fi­gyelmet fordítanak a fegyveres erők erkölcsi arculatára, szociá­lis problémáira. A miniszter hangsúlyozta, határozottan fel­lép a fegyveres erőkön belüli korrupció ellen. MTI lis érvek hangoztatásával szem­lélik majd, hogyan kelnek ki ma­gukból egyre inkább, és hogyan süllyednek egyre mélyebbre szlovák kollégáik. Megáll az ész Kovács Gyula, Feled: - Őszin­tén mondom, megáll az ész. Ér­telmes ember az ott elhangzott kijelentésekre nem is tud mit mondani. Szlovákiának nem külföldön kell keresni az ellen­séget, itt ártanak a legtöbbet az országnak. Fuksz Sándor vállalkozó, ön­kormányzati képviselő, Nagyka­pos: - Elégedett vagyok a Magyar Koalíció képviselőinek a szereplé­sével. Felkészült emberek bátor helytállása volt ez az „oroszlán­ketrecben". Másrészt a szlovák résztvevők őszinteségét szintén becsülöm. Az már más kérdés, hogy nyilatkozataikból csak azt le­het leszűrni, hogy az általuk kép­viselt politika meg akar szabadul­ni a szlovákiai magyarságtól. Ha a Magyar Koalíció nem ennek a ténynek a tudatában politizál, ak­kortéved - délibábot kerget. segítsen a nyomozásban. A Mo­szadnak elsősorban azt kellene kivizsgálnia, hogy utaztak-e ter­roristák a Boeing-747 fedélze­tén, amikor az Athénból New Yorkba tartott. (A gép New York­ból kis pihenő után, szinte azon­nal indult Párizsba.) A lap úgy tudja, az amerikai nyomozók el­lenére sem akarnak lemondani a tárgyalásokról. Közben Tim Guldimann, az EBESZ grozniji missziójának ve­zetője arra hívta fel a figyelmet: fennáll a veszély, hogy a csecsen konfliktus partizánháborúba csap át. Azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott a cse­csenföldi rendezésről Doku Zav­gajev Moszkva-barát csecsen ve Berta Sándor, polgármester, Csernő: - Még eddig nem talál­koztam azzal, hogy valaki szem­rehányást tett volna valakinek azért, hogy szlovák vagy magyar nemzetiségű. Az itt élő magya­rok és szlovákok csakis a komp­romisszumra való törekvés foly­tán érhetnek el eredményeket. Szerintem a megbékélés útja az, ami járható. A legfontosabb, hogy az önkormányzatok na­gyobb jogköröket kapjanak, ha ez meglesz, eltűnnek a mester­ségesen kiagyalt konfliktusok. Ugyanakkor szeretném megje­gyezni, hogy az autonómiát egyes szlovák politikusok rosszul értelmezik, és ezzel fel­háborodást keltenek a szlovák lakosság körében. Az önrendel­kezési jog nem az elszakadást jelenti, hanem egy terület, régió önálló irányítását. Ne feszítsük a húrt, inkább próbáljunk a bé­kés megoldásokra összpontosí­tani. Egy losonci férfi, aki a párká­nyi fürdőben nyaral: - A szabad­ságom ideje alatt rádiót nem hallgatok, televíziót nem nézek. mélete szerint egy terrorista a pokolgép alkatrészeivel Athén­ban szállt fel a repülőgépre, majd utazás közben az egyik mellékhelyiségben összeszerel­te a robbanószerkezetet, és el­rejtette a repülőgépen. Az utas­lista átvizsgálása alátámaszthat­ja ezt az elméletet. MTI zetővel. A hivatalos csecsen ve­zetés már több ízben elfogultság­gal és részrehajlással vádolta meg Guldimannt, aki az őt ért bí­rálatokra válaszolva kijelentette: minden lépését egyezteti a föde­rációs szervekkel, és szoros kap­csolatban van a csecsen rende­zés érdekében létrehozott állami bizottság titkárával. Guldimann megerősítette: rövidesen sor ke­rül az észak-kaukázusi katonai körzetet irányító Anatolij Kvas­nyin tábornok és Maszhadov ta­lálkozójára, miután elvi egyetér­tés van erre vonatkozóan. MTI A Lépések című műsort még otthon is csak elvétve nézem, mert rosszul vagyok a politiká­tól. Hasonló véleménye volt a fürdő hírlapárusának is. Mint mondta, a televízióban kizáró­lag a filmeket nézi meg. Az alkatrészeket árusító üzlet eladója csak az olimpiát nézi. A Lépéseket utoljára télen nézte végig. Az üzletben vásárló idős férfi viszont valamit látott a műsorból. Mint mondta, az első mondatok elhangzása után olyan dühös lett, hogy rögtön ki­kapcsolta a készüléket. (G. A.; V. M.; F. O.; K. GY.; K. M.) * * * Gyurovszky László, a Magyar Polgári Párt alelnöke szerint a kormánykoalíció miatt esett ki Szlovákia az euroatlanti integ­ráció első csoportjából, és ezért a kormányzat most bűnbakot keres. Ezt szeretné megtalálni a Magyar Koalíció politikusaiban, és egyben meg akarja akadá­lyozni Magyarország EU- és NA­TO-felvételét. TA SR Nem emelnek vádat Hudek és Lexa ellen Milan Kňažko álljon elő a bizonyítékokkal! REFORMÁTUS VILAGTALALKOZO Román támadások MTI-híre k A kormányhű román lapok he­ves támadást intéztek a III. Ma­gyar Református Világtalálkozó tervezett erdélyi rendezvényei ellen. A Vocea Romaniei igazga­tó-vezércikkírója „1100 év után a magyarok erdélyi honfoglalás­ra készülnek" című írásában szóvá teszi, hogy a román vallás­ügyi főhatóság még az év elején alkalmatlannak minősítette 1996-otegy ilyen jellegű - nagy­számú külföldi állampolgár rész­vételétfeltételező - rendezvény­hez a választások okán. A Curie­rul National a vallásügyi főható­ságtól kapott dokumentumok folytatásos közlésével próbálja bizonyítani, a világtalálkozó er­délyi színhelyeire nem véletlenül kívánnak „behozni" több tízezer református magyart, amiként furcsa egybeesése a dolgoknak ­így a lap -, hogy a jehovisták is épp ezt az időpontot választot­ták különös „vallási turisztiká­jukhoz". A királyhágó-melléki egyházkerület közleménye sze­rint az egyház ellen ellenséges politikai és sajtókampány indult, amely „súlyosan sérti a románi­Funar meglátása Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke, Kolozsvár polgármestere szerint meg kell akadályozni az RMDSZ elnökjelölt­állítását, mert Frunda György személyében a magyarok „a román nép segítségével és pénzén a leendő Autonóm Erdély elnökségé­nek" vezetőjét kívánják megválasztani. Kijelentette, ezért meg kell gátolni az RMDSZ és Frunda részvételét a választásokon. ai református egyház működési szabadságát és törvény által is elismert autonómiáját, valamint a romániai reformátusok embe­ri és vallási jogait". Tőkés László királyhágó-mel­léki református püspök tegnap nyilatkozatban közölte, hogy megrendezik a III. Magyar Refor­mátus Világtalálkozót Nagyvára­don annak ellenére is, hogy a pártpolitikusok propaganda­kampányt folytatnak ellene. „Románia alkotmánya és törvé­nyei szavatolják az ilyen rendez­vény megtartását, ezért nem hártálunk meg a mesterkedé­sek előtt", mondta. CSECSENFOLD A szakadárok tárgyalnának Alacsony terméshozamok Közismert klisék szerint A burundi Bugendana menekülttáborban végzett mészárlás két áldo­zata... E hét végén a kisebbségben levő tuszik számára létesített tábor­ban több mint 300 személyt gyilkoltak meg a lázadó hutu szervezet ka­tonái. ČTK/AP-fotó

Next

/
Oldalképek
Tartalom