Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-23 / 170. szám, kedd
1996. július 23. BELFOLD - GAZDASAG ÚJ SZ Ó 3 ] EGY HETVEGE A KOMAROMI MENTOSOKNEL Nem gyors és nem kényelmes - Jöjjenek azonnal, az édesanyám eszméletlen - zihálja a telefonba egy kétségbeesett női hang. Az ápolónő felírja a címet, s miután a beteg eszméletlen állapotban van, szól a gyorsmentő személyzetének, hogy induljanak. A sárga színű Mercedesben általában három fő - orvos, ápoló, sofőr - foglal helyet. Ez a mostani eset azonban kivétel, mert Bozsaky Csaba ápoló mellett most én is az autó hátsó részében szo 1 rangok. Eddig azt hittem, hogy a mentőautó, főleg a gyorsmentő, kényelmes, nem zötykölődik, és perceken belül a helyszínre ér. Rövid időn belül rá kell jönnöm, hogy tévedtem. Határozottan állíthatom: a komáromi kórház többéves mentőkocsija az egyik legkényelmetlenebb autó, amellyel életem során utaztam. (Ami a gyorsaságot illeti: a Komárom és Bátorkeszi közötti 30 kilométeres távolságot körülbelül fél óra alatt tettük meg.) Olykor feleslegesen A beteg leánya a ház előtt vár bennünket. Amíg az orvos, dr. Žingor Gyula a házba ér, a lány elsorolja, milyen betegségben szenved a mamája. Megmérik a nehezen lélegző 75 éves asszony vérnyomását, injekciót kap, és közlik a lányával, hogy kórházba kell szállítani. A beteg, az ápoló és jómagam a kócsl hátsó részébe kerülünk, az orvos és a sofőr pedig elöl foglal helyet. Amint kiderül, a néninek kisebb agyvérzése van. A beteg a kórház belgyógyászati osztályára kerül. A sofőr elmegy kávét venni, mi'pedig a mentősök „székhelyén" beszélgetünk. - Sokszor fölöslegesen szállunk ki - állítja Žingor doktor, aki a többéves pályafutása során történt érdekesebb eseteket eleveníti fel: - Volt rá példa, hogy diszkó után fiatalok fogadtak egymással: ha felhívnak bennünket, mi perceken belül a helyszínre érünk. Természetesen ha valaki azt mondja a telefonba, hogy súlyos baleset történt, akkor a gyorsmentő azonnal indul. Csak éppen az így szórakozó fiatalok nem tudatosítják, hogy miközben a kórház egyetlen gyorsmentője a járás egyik csücskébe fölöslegesen megy ki, addig a járás másik végén esetleg azért hal meg egy ember, mert nem érünk oda idejében - teszi hozzá keserűen. - Volt már olyan esetünk, hogy eszméletlen, súlyos légzészavarokkal küszködő beteget jelentettek - veszi át a szót Bozsaky Csaba. - A helyszínen azonban egy jó kedélyű beteg fogadott, akinek ugyan kicsit fájt a hasa, és nehezen lélegzett. Amikor megkérdeztük, miért eszméletlen állapotban lévő beteget jelentettek, a hozzá— ~ . — tartozók azt válaszolták, a beteg saját maga mondta, hogy eszméletlen. Bosszantó az ilyen esetekben az, hogy ilyenkor egy sima mentő is megteszi. A baltás férj áldozatai A mentőszolgálat dolgozói napokig tudnának beszélni az érdekes eseteikről. Azt állítják valamennyien: elképesztő, hogy az emberek bizonyos dolgokban milyen tájékozatlanok. Ők pedig tehetetlenek. Ha azt mondják, a beteg eszméletlen, menniük kell, s csak a helyszínen derül ki, hogy sok esetben fölösleges volt a sietség, mert a beteg akár saját lábán is el tudna menni a kórházba. Žingor doktor egy 15 éwel ezelőtti esetet említ: - Az ápolónő szólt, hogy egy jól megtermett férfi áll a váróterem közepén, kezében egy baltát szorongat, és csak azt mondogatja: „Majd hozzák a többieket is." Pár perc múlva megérkezett a mentőautó. Két nőt hoztak be, mindkettőn hatalmas sebekkel, amelyek, mint az később kiderült, a férfi baltájából „származtak". A férfi bevallotta, hogy ily módon akart végezni a feleségével és a lányával. A lány belehalt a sérüléseibe. Őt a szó szoros értelmében keresztülvágta az apja. A feleség maradandó sérülések nélkül megúszta. Van még egy eset, amely szintén nyomot hagyott bennem. Egy tízéves kisfiú felmászott egy félreállított mozdony tetejére, és megérintette a nagyfeszültségű vezetéket. Hogy egész pontosan hogyan történt, nem tudom, mire mi odaértünk, a tűzoltók már a helyszínen voltak. Jó ideig nem tudták lehozni, holott láttuk, hogy már ég a nadrágja. Végül aztán egy tűzoltólétrán felmentek a kisfiúért. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megmentsük az életét, de nem jártunk sikerrel. A kisfiú néhány nappal később meghalt. Közben megérkezik a sofőr a kávékkal. Szomorú. Az éjszaka folyamán a kórház intenzív osztályán meghalt az édesapja. Ennek ellenére vállalja a 24 órás szolgálatot. A sebészeti osztályon A komáromi kórház sebészeti osztálya mellett van az ötágyas intenzív részleg, amely 1995. november l-e óta működik. A személyzet éppen az éjszaka elhunyt beteg ágyneműjét cseréli. A páciensek egy vékony üvegfal mögött fekszenek, az ügyeletes ápolónő folyamatosan monitoron keresztül figyeli az életfontosságú szervek, illetve az azokat helyettesítő gépek működését. Dr. Csekes József főorvoshelyettes elmondja: a szombaton reggel 7-től vasárnap reggel 7-ig tartó ügyelete alatt hat emberrel kellett foglalkozniuk. - Az egyik beteget szombaton délután Érsekújvárba, az idegsebészetre szállítottuk. Ő baleset következtében fejsérülést szenvedett. De akadt egy olyan esetünk is, amely ebben a kórházban legalább tíz éve nem fordult elő. A Dunaszerdahelyi járásból szombaton beszállítottak egy 60 éves férfit - tetanusza van. Kezelünk egy 62 éves pácienst is, ő műtéten esett át. És egy 5 éves kisfiú szintén volt az osztályon: felborult a biciklivel, s a lépe sérült meg. Őt már Illusztráció: Prikler László átszállították a sebészetre. Továbbá fekszik az osztályon egy hölgy, akinek több mint egy hónappal ezelőtt vastagbélműtétje volt, s miután komplikációk álltak elő, a műtét után itt kezeljük. Szombaton volt még egy betegünk, a gyorsmentő vezetőjének az édesapja, aki az éjszaka rákban halt meg - sorolja Csekes doktor. Véleménye szerint ez a hét végi ügyelet átlagosnak mondható. Őt vasárnap reggel dr. Andrej Rosinský váltja fel, aki az előző 24 órát a gyorsmentősöknél töltötte. A fejszés néni - Öt esethez kellett kimennünk - összegzi a doktor. - Egy sérült kerékpárost előbb az intenzív osztályra, majd az érsekújvári kórház idegsebészeti osztályára szállítottunk. Néhány alkalommal asztmás, illetve epilepsziás beteghez hívtak bennünket. A legérdekesebb eset Naszvadon történt. Egy 93 éves néni fejszével többször fejbe vágta magát. A rokonok találtak rá, rögtön értesítettek bennünket. A nénit jelenleg Komáromban, a kórház sebészeti osztályán kezelik. Amikor a kórházba indultam, még szemerkélt az eső, mire az épületbe értem, már feltámadt a szél, s amikor kijöttem, ragyogóan sütött a nap. Mindebből odabent alig érzékelni valamit. Az orvosok, nővérek, ápolók teszik a dolgukat. Öröm számukra, ha egy páciens egészségesen távozik, de ellenkező esetben sincs idejük sokáig búslakodni, mert jönnek az új betegek, és az élet megy tovább. KAMONCZA MÁRTA ELFOGTAK A TETTESEKET Pénzért mentek, közben gyilkoltak Új Szó-információ Tekintettel a nyomozás érdekeire, a nagymihályi járási rendőrparancsnokság korábban hírzárlatot rendelt el egy június végén történt gyilkosság ügyében. Ezért csak a minap hozták nyilvánosságra annak a brutális bűncselekménynek a részleteit, amelyet a járásbeli Alsóhalason követtek el. A 81 éves Anna O.-t saját házában ölték meg fiatal bűnözők. Az idős asszonyt a gyilkosság után néhány nappal fedezték fel: a padlón feküdt vérbe fagyva. Először a szomszédoknak és az ismerősöknek tűnt fel, hogy Anna néni, aki rendszeresen járt a misékre, Péter-Pál napján nem volt templomban. Úgy vélték, a változékony idő legyengíthette, és ezért maradt otthon. Csakhogy napokig senki sem látta, ezért bekopogta^ hozzá. - Aggódtunk, mert betegen is át szokott csoszogni, ha másért nem, hát csak azért, hogy kibeszélje fájdalmait. Be is zörgettünk egyszer-kétszer, de nem jelentkezett. Úgy gondoltuk, elutazott a gyerekeihez, mert ilyen is előfordult néha - mondta az egyik szomszédasszony. Mivel az idős asszony később sem adott életjelt magáról, értesítették a rendőrséget, az pedig a Kassán élő fiát. A ház bejárati ajtaját felnyitva ő találta meg halott édesanyját a padlón fekve. A holttest ekkora - július elejére - már erősen oszlásnak indult. A gyilkosság hátteréről és a tettesekről napokig vajmi keveset lehetett tudni. A nyomozóknak tíz napig tartott, amíg a gyilkosok nyomára bukkantak. Kiderült, hogy a tett értelmi szerzője a 15 éves vásárhelyi Z. K., segítőtársa pedig az egy éwel idősebb szobránci J. B. volt. Vallomásukból kitűnt, hogy a Péter-Pál előtti napon a késő esti órákban pénzszerzési szándékkal „látogatták meg" az idős asszonyt. Már korábban kiderítették róla, hogy egyedül él a házban. A kamra felfeszített ablakán átjutottak be, azzal viszont nem számoltak, hogy Anna 0. még ébren van. Amint észrevette a két betörőt, segítségért kiáltott, és megpróbált elmenekülni. A tettesek azonban megakadályozták ebben. A padlóra teperték, és megerőszakolták. Tettük véghezvitele után pánikba estek, és egy párnával megfojtották. Ezt követően pénz után kezdtek kutatni, de nem találtak egyetlen koronát sem, ezért egy zsákba berakták az edényeket, a néni élelmiszerkészletét és rádiókészülékét, majd ugyanazon az úton távoztak, amelyen behatoltak. A pénteken előállított írástudatlan Z. K. és a társa, J. B. beismerte tettét. Mindkettőjüket gyilkosság, nemi erőszak és betörés vádjával állítják bíróság elé. (katócs) UDULES BALATONI üdülőkben, hotelekben 2-4 ágyas szobák (750-900 forint/fő áron) kiadók. Reggeli, vacsora: + 550 Ft, teljes ellátás 790 Ft. Horizont üdülők, 8623 Balatonföldvár, Báthory u. 40. Tel.: 0036/84-340-224, 0036/ 83-312-352. VS-708 HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy 1996. július 20-án, 56 éves korában elhunyt KALMÁR ÁRPÁD JÁNOS (Holice). Temetése 1996. július 24-én (szerda) 15 órakor lesz a pósfai temetőben. A gyászoló család DS-110 If j. Michal Kováč üzenete Vladimír Mečiarnak If]. Michal Kováč, a köztársasági elnök fia valótlannak nevezte Vladimír Mečiar kormányfő több állítását Is, amely múlt szerdán a Szlovák Televízió Hogyan tovább, miniszterelnök úr? című műsorában hangzott el. TA Sfí-hír Ifj. Michal Kováč szerint elrablásának a tényét a független osztrák bíróság döntésén kívül a szlovákiai igazságszolgáltatási szervek határozata is bizonyítja. - A határozat leszögezi, hogy megtörtént a bűncselekmény, bár még senki ellen sem lehet vádat emelni - állítja az államfő fia. Azzal kapcsolatban, hogy Mečiar szerint az ellene folyó vizsgálat és várható letartóztatása miatt neki nem volt érdeke Szlovákiában maradni, ifj. Kováč hangsúlyozza, hogy őt 1995. augusztus 31-én rabolták el, miközben eljárást csak december 27-én indítottak ellene, vagyis négy hónappal a tett után. A kormányfő azon állítására reagálva, hogy bár útlevelét hónapokkal korábban bevonták, mégis a sajtó jelenlétében próbált meg külföldre távozni, megjegyzi: útlevelét valójában idén június 26-án a szlovák-osztrák határon vették el. - Arra kérem Mečiar urat, hogy végre hagyjon fel a személyemet illető megalapozatlan és megtévesztő kijelentésekkel üzeni a miniszterelnöknek ifj. Michal Kováč. A búza átlagos világpiaci ára 1984 és 1995 között (USD/t) 139,5 151,6 150 106,4 10 0 120,5 122 127,8 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 Forrás: Kerametal, Pozsony (a Roľnícke noviny alapján) GRAFIKON © VOX NOVA VALUTATULAJDONOSOK FIGYELMEBE Drámai dollárzuhanás Az elmúlt héten drámai árfolyamzuhanást könyvelhetett el magának a dollár, jegyzései már a hét elején az 1,52 DEM, 110 JPY szintről 1,46-, Illetve 108-lg estek. Az események hátterében a kamatemelési várakozások miatt megbolydult amerikai kötvény- és értékpapírpiacok álltak. A New York-i tőzsdemutató, a Dow Jones-index mintegy 4 százalékos zuhanást jegyzett egyetlen nap legforgása alatt, a hirtelen beindult eladási hullám magával rántotta a dollár árfolyamát is. Noha a FED, az amerikai központi bank elnöke a kongresszus előtt tartott beszámolójában kiemelte, hogy a kamatok emelésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha ezt az infláció felgyorsulásának a veszélye indokolná, a devizapiacok mégsem nyugodtak meg teljesen. A német márka nemcsak a dollárral, hanem más európai valutákkal szemben is jelentősen erősödött, változatlanul a kamatcsökkentési várakozások szertefoszlásának köszönhetően. A devizapiacokon ha szerény mértékben is, de egyesek már azt kezdték találgatni, mikor kezdődik meg a kamatok újbóli emelkedése. Jelenleg azonban ennek igen kevés az esélye, ezért röviddel később a német pénz árfolyama kissé lejjebb ereszkedett. A legfrissebb gazdasági adatok alapján ugyanis a gazdaság élénkülése még nem tenne szükségessé kamatemelést, sőt sor kerülhet a repo (értékpapír-visszavásárlási tender^kamatok újabb csökkentésére. Erősödött a jen is, az egyik japán újság szerint küszöbön áll a kamatok emelése, hivatalos helyeken azonnal cáfoltak, ennek ellenére a jen árfolyama erősebb szinteken stabilizálódott. A devizaárfolyamokat befolyásolta a Borisz Jelcin egészségi állapotával kapcsolatos bizonytalanság, miután azonban mégis találkozott az amerikai alelnökkel, Al Gore-ral, valamelyest megnyugodtak a kedélyek. A héten ismertté vált amerikai gazdasági adatok szerint az eladatlan raktárkészletek 0,1 százalékkal csökkentek. Az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje májusban 13,2 százalékkal 10,88 milliárd dollárosra ugrott; ez az érték messze meghaladta a várakozásokat, s tovább gyengítette a dollárt. Említést érdemel azonban, hogy a passzívum Japánnal szemben 23,7 százalékkal csökkent. Júniusban a fogyasztói árak 0,1, az élelmiszer- és energiaárak nélkül 0,2 százalékkal emelkedtek. Az ipari termelés 0,2 százalékkal bővült, a kapacitáskihasználás 83,2 százalékos volt. A lakásépítések 1,3 százalékkal nőttek. A közeljövőt illetően nagyfokú a bizonytalanság, a dollár kilátásai nem túl rózsásak, árfolyama ezen a héten várhatóan 1,47 és 1,50 DEM között fog ingadozni. SZATMÁRI SÁNDOR AZ UJSZO NYÁRI JÁTÉKA Az ÚJ SZO most nemcsak hírt, pénzt is hoz a házhoz! studio 14 1996. VII. 23.