Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-22 / 169. szám, hétfő
4 \ ÚJ SZÓ BELFÖLD - KÜLFÖLD 1996. július 24. SPANYOLORSZÁG Pokolgépes merényletek Három pokolgépes merényletet követtek el Spanyolország északkeleti részében, a katalóniai tengerparton. A legsúlyosabb merénylet Reus városának repülőterén történt, a nemzetközi váróteremben, öt perccel az után, hogy az ETA baszk terrorszervezet figyelmeztetett a készülő robbantásra az Égin és az Avui napilapokhoz küldött telefonüzenetében. Az első jelentések szerint a robbantás során nyolc spanyol^legkevesebb 25 brit turista sebesült meg. A két másik pokolgép, melyek elhelyezését szintén az ETA vállalta magára, röviddel ezután lépett működésbe Cambrils és Salou tengerparti üdülőhelyek szállodáiban. E két utóbbi merénylet nem követelt sebesülteket. Jósé Maria Aznar kormányfő néhány órával a pokolgépes robbantások. előtt jelentette be, hogy a kabinet újabb intézkedéseket foganatosít a terrorizmus elleni harc hatékonyságának növelése érdekében. MTI MAGYAR REFORMÁTUS VILAGTALALKOZO Tiltások, kérdőjelek Bihar megye kormánymegbízottja, loan Ungur, aki Román Nemzeti Egységpártja politikáját képviseli, betiltotta a Magyar Reformátusok Világtalálkozójának nagyváradi rendezvényeit - közölte a bukaresti Mediafax hírügynökség a Bihar megyei tanács elnöke, Mihai Bar pénteki sajtóértekezletére hivatkozva. A szombat reggeli román lapokban megjelent hír szerint a tanácselnök, aki a vezető román kormánypárt bihari szervezetének elnöke, egyetértett az intézkedéssel. A prefektus gyakorlatilag semmisnek nyilvánította a nagyváradi stadion bérbeadását, arra hivatkozva, hogy az a kormány vezette megyei sportigazgatóság hatáskörébe esik. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki hivatalának szóvivője, Barabás Zoltán megjegyezte, hogy a hírben foglaltakról maguk is tudnak, bár mostanáig semmilyen hivatalos értesítés, dokumentum nem érkezett címükre e témában. Ezen túl megerősítette, hogy llie Fonta, román vallásügyi államtitkár napok óta próbálja elérni, hogy a püspökség, amely a romániai rendezvények szervezését vállalta, lemondja az augusztus 3-10-re tervezett világtalálkozó romániai műsorát, arra hivatkozva, hogy „választási év van az országban". MTI KÖZEL-KELET Megállapodás után fogolycsere Az Izraellel szövetséges Dél-Libanoni Hadsereg (SLA) tegnap szabadon engedett 45 bebörtönzött libanonit az Irán-barát Hezbollah és Izrael közötti megállapodás alapján. Izrael a német közvetítéssel létrejött egyezség értelmében korábban megkezdte 100 arab gerilla földi maradványainak átadását. A kihantolt tetemeket az izraeli hadsereg 12 teherautója számozott koporsókban szállította a libanoni határra, ahonnan a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának teherautói viszik tovább a gerillák maradványait Libanonba. A Hezbollah viszonzásul átadta két izraeli katona holttestét és szabadon engedett 21 SLA-fegyverest. A zsidó államban ortodoxok ezrei indultak szombaton Jeruzsálem egyik forgalmas útvonalára, amelyet szeretnének lezáratni: a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, akik vízágyúkat is bevetettek, gumibotokkal ütlegelték a tüntetőket, hogy megakadályozzák bevonulásukat Jeruzsálem Bar llan nevű útjára. Egy másik helyszínen is voltak összecsapások. A két út vallásos emberek lakta körzeten halad át. A zsidó vallási törvények a sabbat alatt, péntek estétől szombat estéig tiltják a az utazást. A tüntetők ezért szeretnék elérni az utak lezárását ezen időszakra. Közben Hoszni Mubarak egyiptomi elnök arról biztosította Jasszer Arafat palesztin vezetőt: előrelépés következik be a közel-keleti békefolyamatban. Mubarak tájékoztatta Arafatot a Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott tárgyalásról, s megerősítette, azon a gázai és ciszjordániai településekről is szó esett. Arafat úgy vélte: Mubarak és Netanjahu megbeszélése fontos a békefolyamat szempontjából, de „majd kiderül, miként hajtják végre" azt, amiről megállapodtak. MTI Michael Jackson szombaton még Pretoriában ölelkezett Nelson Mandelával (felvételünkön), s ma már a marokkói Casablanca érintésével Budapestre érkezik. Az amerikai megasztár és mintegy 30 tagú kísérete a Kempinski Szálloda lakosztályait választotta szálláshelyül. A tervek szerint a posztár holnap felkeresi a Hősök terét, Magyarországon forgatott videoklipjének helyszínét. Jackson ezt követően ellátogat szeptember 10-/ koncertjének helyszínére, a Népstadionba. A sportlétesítményben e napokban félezer ember tevékenykedik a július 30-i szuperkoncert előkészítésén. A millecentenáriumi hangversenyen lép fel Jacko legkedvesebb barátja, Diana Ross, illetőleg a szupersztár által nem kevésbé tisztelt szupertenor kettős Jósé Carreras és Placido Domingo. ČTK/AP-felvétel Izrael figyelmeztetett Izrael a TWA légitársaság gépének csütörtöki katasztrófája előtt figyelmeztette Washingtont arra, hogy iszlám szélsőségesek amerikai repülőgépet készülnek „eltéríteni vagy megsemmisíteni" - írta saját forrásait idézve a The Sunday Times. A lap egy magas rangú izraeli titkosszolgálati illetékes beszámolójára hivatkozva azt írta: a veszélyre július első napjaiban hívták fel a Tel Aviv-i amerikai nagykövetség hírszerzési összekötőjének figyelmét. Az amerikai illetékesek annyit elismertek, hogy a zsidó állam „gyakran ad át hasonló figyelmeztetéseket az Egyesült Államoknak". A brit lap szerint nem várható gyors siker a nyomozásban, ha az derül ki, hogy valamely szélsőséges közel-keleti szervezet számláját terheli a TWA-Jumbo és utasainak pusztulása. Az ilyen akciókat általában csoportok, és nem egyének követik el, s e csoportok hátországa Irán, Szudán, vagy Afganisztán - vagyis az amerikai felderítés számára csaknem járhatatlan terep. MTI BOSZNIA Elejtett bomba A boszniai NATO-béketeremtő erők (IFOR) egyik amerikai harci repülőgépe szombaton délután az észak-boszniai Brcko városától délnyugatra véletlenül elejtett egy szárnyasbombát. Az IFOR szarajevói szóvivőjének közlése szerint a 230 kilós bomba az amerikai béketeremtő erők egyik támaszpontja közelében, az úgynevezett ütközőövezetben robbant fel. Szerencsére senki sem tartózkodott a közelben. A bombát elejtő F-18as amerikai harci repülőgép az Adrián horgonyzó USS Enterprise repülőgépanyahajóról szállt fel rutinrepülés céljából. Az incidens körülményeit katonai szakértők vizsgálják. A további hasonló rutinrepüléseket egyelőre leállították. MTI Újjáépül a mostari Öreghíd A szarajevói Hidrogradnja vállalat szerződést kötött a polgárháború során lerombolt mostari Öreghíd, a város fő nevezetességének újjáépítésére. A Neretva folyó fölött átívelő hidat, melyet Csontváry is megfestett, egy török építőmester alkotta a XVI. században a török fennhatóság idején. A város keleti, muzulmánok lakta és nyugati, horvát negyedét összekötő, páratlanul szép műemléket a horvát tüzérség rombolta le 1993 novemberében. A híd elpusztítását egy videofelvételen is megörökítették, mely a boszniai háború értelmetlenségének mementója. VILAGHÍRADO Ujabb vérengzés Burundiban Több mint kétszáz személyt mészároltak le szombatra virradóra Burundiban egy, a kisebbségben lévő tuszik számára létesített menekülttáborban. A tábort katonák őrizték, de nem tudták megakadályozni a vérengzést, sőt sokan maguk is áldozatul estek a lázadó hutuk támadásának. Az akciónak, amelyet a Nemzeti Tanács a Demokrácia Védelmére nevű szélsőséges hutu szervezet katonái hajtottak végre, ötszáznál több sebesültje is van. Az AFP szerint a lázadók elleni akciók során június végén a tartományban a hadsereg egységei több mint 300 hutu törzsbeli polgári személyt is megöltek, köztük nőket és gyerekeket is. Amerikai szenátus - román MFN-státus A képviselőház után az amerikai szenátus is jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében állandóra változtatnák Románia legnagyobb kedvezményes státusát (MFN), folyamatosan biztosítva az ország számára a normális kereskedelmi kapcsolatok fenntartását. A tervezetet vita nélkül, közfelkiáltással fogadták el a honatyák. A törvényhozási jóváhagyás után most már csak Bili Clinton elnök aláírása szükséges a státus meghatározatlan időre való kiterjesztéséhez. A ciprusi elnök Erbakan kormányfőt bírálja Gláfkosz Kleridesz ciprusi elnök élesen bírálta és a ciprusi görögökkel szembeni „nyílt kihívásnak" nevezte Necmettin Erbakan török miniszterelnök látogatását Ciprus törökök által lakott, északi részén. Erbakan szombaton, az észak-ciprusi török invázió 22. évfordulóján utazott a szigetországba. Kleridesz szerint Erbakan ciprusi tartózkodása azt mutatja, hogy Törökországnak nincs lelkiismeret-furdalása az 1974. július 20-án elkövetett „bűncselekmény" miatt. A török miniszterelnök az „anyaország" további politikai, gazdasági és katonai támogatásáról biztosította az egyedül Ankara által elismert „Észak-ciprusi Török Köztársaságot". Török helikopter balesete: négy halott Tegnapra virradóra lezuhant egy török rendőrségi helikopter Antalya körzetében. A gépen szolgálatot teljesítő négy rendőr életét vesztette. A közlekedési baleset helyszínére igyekvő helikopter nagyfeszültségű távvezetéknek ütközött. Japán ételmérgezés - figyelmeztetés A japán kormány figyelmeztette a lakosságot, hogy az országban végigsöprő, nyári ételmérgezési járvány miatt tartózkodjanak a nyers hús fogyasztásától. A tokiói egészségügyi minisztérium közlése szerint a járvány kitörése óta - két hónapja - több mint 8000 ember betegedett meg, közülük 6000 az utóbbi tíz napban Szakai városban. A minisztérium szóvivője elmondta, hogy a betegséget az 0-157 kólibaktérium okozza, amely súlyos hányingert, hasmenést és lázat idéz elő. Mindez a beteg vérnyomásának életveszélyes csökkenését és kiszáradását eredményezheti. Az ételmérgezés következtében eddig négy ember vesztette életét Japánban. Újfasiszták Thüringiában - rendőri akció A német rendőrség tegnapra virradóra a thüringiai llmkreisben őrizetbe vett 12 szélsőjobboldali fiatalt, akik a lakossági bejelentések szerint náci jelszavakat üvöltöztek a város egyik kempingjében. A helyszínre érkező 130 rendőr a sátrak és gépkocsik átvizsgálása után késeket, lőfegyvereket, a német alkotmány által tiltott jelképeket és iratokat, náci birodalmi zászlókat, fasiszta szövegeket tartalmazó CDket és botokat foglalt le. A rendőri akció mértékét az indokolta, hogy a biztonsági erők meg akarták akadályozni, hogy hasonló eseményekre kerüljön sor, mint a mecklenburg-vorpommerni Plau közelében fekvő kempingben egy héttel ezelőtt. A plaui kempingben 50 szélsőjobboldali fiatal megtámadt egy észak-rajna-vesztfáliai gyerekcsoportot és a csoport hat kísérőjét megsebesítette. Elfogták a turistanők rémét Taorminában Hat év alatt legkevesebb 50 nőt - főként külföldi turistát - erőszakolt meg egy fiatal földműves Szicília egyik legnevezetesebb idegenforgalmi központjában, Taorminában és a vele szomszédos Giardini Naxosban. A 32 éves Antonio Nicosiát szombaton tetten érték: egy német nőt támadott meg Taorminában, s ekkor léptek közbe a már hosszabb ideje nyomában lévő rendőrök. A szicíliai rendőrség éveken át tehetetlen volt a 20 és 35 év közötti, elsősorban külföldi nőket megtámadó ismeretlennel szemben. Az áldozatok beszámolói támadójukról teljesen ellentmondásosak voltak, csak egy részlet egyezett meg a legtöbb esetben: a támadó egy cataniai rendszámú fehér Fiat Uno gépkocsival közlekedett. A rendőrök végül ezen a nyomon jutottak el Nicosiáig, aki az Etna lábainál lévő egyik kis településen élt két gyermekével és élettársával. MTI CSECSENFOLD Ellenőrzés kell MTI-hír A csecsen fegyveres ellenzék szerint nemzetközi ellenőrzésre van szükség a fegyverszüneti megállapodások betartása érdekében, s tegnap erre vonatkozó konkrét javaslatot tettek. Ezzel egyidejűleg a Csecsenföld déli részén szóló harcokról ellentmondásos hírek "érkeztek. Vagap Tutakov, a szeparatista vezetés egyik képviselője javasolta: állítsanak fel egy nemzetközi bizottságot, amely szigorúan ellenőrizné a május 27-i moszkvai, illetve a június 10-i nazranyi fegyverszüneti megállapodások betartását, miután a felek kölcsönösen egymást vádolták azok meghiúsulása miatt. A testület feladata lenne Tutakov szerint annak megállapítása is, hogy konkrétan ki a felelős az egyezmények megsértéséért. Ellenőrzés nélkül nincs értelme a további megállapodásoknak idézte az Interfax Tutakovot, aki szerint olyan politikusok kaphatnának helyet a bizottságban, mint II. Hasszán marokkói király, Mintyimer Sajmijev tatár elnök, vagy Valéry Giscard D'Estaing volt francia elnök. Közben Satoj körül csendesedtek a harcok, miután a ködös, esős idő miatt a szeparatisták támaszpontját előzőleg támadó légierőt nem tudják bevetni. Igor Melnyikov, a szövetségi erők szóvivője cáfolta a szeparatisták állítását, amely szerint 150-200 katonát veszítettek a hét végén a támaszpontot ostromló orosz csapatok. COOPERATIVE CHANCE '96 NATO légierő-gyakorlat MTI-hír Cooperative Chance '96 (Esély az együttműködésre) elnevezéssel NATO vezetésű, több nemzetiségű légierő-gyakorlat kezdődött szombaton Szolnokon. Ez az első békepartnerségi légigyakorlat, amelyet nem az észak-atlanti katonai szövetséghez tartozó állam területén tartanak. Az erőpróbán nyolc NATO-beli ország az Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Spanyolország - és ugyancsak nyolc békepartnerségi tagország - Ausztria, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia - vesz részt. A mostani gyakorlat legfontosabb célja, hogy bemutassa a hadseregek légierőinek képességét a katasztrófa okozta károk helyreállításában, az élet- és vagyonmentésben, a sebesültek felkutatásában, valamint a humanitárius segítségnyújtásban. Egyúttal erősíti a civil és katonai kapcsolatokat, rámutat a hadsereg és a különböző társadalmi szervezetek közötti együttműködés fontosságára. A Cooperative Chance '96 újszerű eleme, hogy először működnek együtt vadászrepülő-, felderítő repülőgépek, első alkalommal alakítottak meg békepartneri nemzetekkel együtt többnemzetiségű repülőparancsnokságot. Ausztria nem tétlenkedik MTI-hír Ausztria nem vár tétlenül, s főleg nem tétlenkedik a NATO-tagság ügyében - mondta többek között Franz Vranitzky osztrák kancellár tegnap Salzburgban a Javier Solana NATO-főtitkárral folytatott megbeszélése után újságírók kérdéseire válaszolva. A Salzburgi Ünnepi Játékokra érkezett'Solana hétvégi és mai ausztriai látogatását politikai tárgyalásokra is felhasználja. A NATO-főtitkár már korábban is kijelentette, s most is megerősítette: nem akarja befolyásolni az Ausztriában jelenleg zajló vitát, s nem akar állást foglalni arról, hogy Bécs belép-e és mikor a Nyugat-európai Unióba és (vagy) a NATO-ba. Solana szerint lyamatokban, így a békepartnerségi programban, valamint az IFOR kötelékében a boszniai békefenntartásban. Az osztrák politikus utalt rá: Oroszországot minden téren be kell vonni a fontos politikai döntésekbe. ezt csak és kizárólag az osztrákok dönthetik el. Vranitzky kifejtette: Ausztria együttműködik „barátaival" Európában és a világban, s ide tartoznak a NATO-partnerek is. Az osztrák kormány folyamatosan részt vesz egyes foKlestil az európai integrációról Thomas Klestil osztrák elnök ugyancsak a Salzburgi Ünnepi Játékokon mondott beszédében nagyon határozottan letette a voksát az európai egyesülési folyamat mellett. A tíz nappal ezelőtti salzburgi közép-európai gazdasági csúccsal kapcsolatban kijelentette: mély benyomást tett rá, hogy a közép- és kelet-európai országok mennyire sürgetik az európai egyesülési folyamat folytatását, s máris milyen hatalmas változások következtek be ezen országokban. Az európai periférián lévő államokban is óriási vágy él az integrációra, s hosszútávon tőlük sem szabad elvenni a reményt a csatlakozás kilátásaira. Véleménye szerint, ha a Nyugat nem hajlandó lehetőleg gyorsan és nagy körben kiterjeszteni kelet felé a stabiltás és a jólét zónáját, akkor hamar eléri Nyugat-Európát is a destabilizálás és a kontinens keleti részén érzékelhető szociális konfliktusok.