Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-12 / 161. szám, péntek
4 I ÚJ SZÓ KÜLFÖLD 1996. július 12. Bagdad tiltakozik Irak határozottan tiltakozott amiatt, hogy állítása szerint amerikai, brit és francia harci repülőgépek sorozatosan megsértik légterét. Irak ENSZ-képviselője jegyzéket juttatott el Butrosz Gáli• ENSZ-főtitkárhoz, amelyben leszögezte: csupán június 16. és 30. között 619 alkalommal léptek be idegen harcigépek iraki légtérbe „felderítési és provokációs céllal". Az iraki képviselő a főtitkár beavatkozását követelte annak érdekében, hogy a jövőben ne forduljanak elő hasonló esetek, amelyek veszélyeztetik az ország szuverenitását, területi épségét; emellett ellentétesek az ENSZ alapokmányával és a nemzetközi törvényekkel. MTI Öngyilkos lett Amschel Rothschild Öngyikos lett Párizsban Amschel Rothschild brit bankár. A leghíresebb európai bankárdinasztia 41 éves tagja hétfőn a francia főváros 8. kerületében egy szállodában vetett véget életének - közölték tegnap hajnalban francia biztonsági források. Az elhunyt férfi a Rothschild Asset Management elnöke volt, üzleti körök az N. M. Rothschild brit kereskedelmi bank vezetőjének lehetséges utódjaként tartották számon. A Daily Telegraph című napilap szerint a bankár szívszélhűdést szenvedett, míg francia biztonsági források szerint Amschel Rothschild felakasztotta magát. MTI ESZAK-IRORSZAG Kompromisszum született A protestáns Orániai Rend tagjai állítólag mégis átvonulhatnak a Belfasttól keletre eső Portadown városának katolikus negyedén. Négy nappal az után ugyanis, hogy az északír rendőrség megtiltotta a felvonulást az érintett városrészben, a szembenálló feleknek sikerült kompromisszumos megoldást találniuk - jelentette tegnap a News Letter című protestáns lap. protestáns politikusok és egyházi vezetők, a brit kormány képviselői és a rendőrség közötti egyezkedések eredménye. A megállapodás szerint - a tavalyihoz hasonlóan - az orániak hagyományos sáljaik és zenéjük nélkül masírozhatnak át a katoMTI-hirek A protestáns felvonulók a tilalom óta egy útakadály előtt várakoztak, mert nem voltak hajlandók lemondani eredeti tervükről. A lap szerint a kompromisszum az északír katolikus és likus negyeden. Még az állítólagos kompromisszumot megelőzően London repülőgépen katonákat küldött Észak-Írországba, hogy segítséget nyújtsanak a helyi rendfenntartó erőknek a protestáns felvonulások teremtette feszültség kordában tartásához. Rendőrségi források szerint vasárnaptól szerda estig 54 rendőr és 37 polgári személy sebesült meg az összecsapásokban. A rendőrök összesen 480 támadást vertek vissza és 94 tüntetőt letartóztattak. PALESZTIN-IZRAELI CSÚCS KET HETEN BELÜL? Netanjahu óvatosan visszakozik David Levi izraeli külügyminiszter szerint lehetséges, hogy két héten belül találkozóra kerülhet sor közte és Jasszer Arafat, vagy esetleg Benjamin Netanjahu kormányfő és a palesztin vezető között. Levi az Izraeli tévének szerda este adott nyilatkozatában annak a reményének adott hangott, hogy az említett Időszak alatt előrelépés történik, és mindkét találkozóra sor kerül. ruzsálemi rádiónak igyekezett kisebbíteni annak az ígéretének a jelentőségét, miszerint Izrael igyekszik fokozatosan függetlenedni az amerikai gazdasági segélyektől. Mint mondta, nem olyan lépésről van szó, amelyet „egyik pillanatról a másikra hajtanának végre", hanem hosszú távú folyamatról. Netanjahu szerint Izrael az eljövendő két évben nem mondhat le az amerikai seMTI-hírek Az izraeli külügyminiszter szerint folynak a találkozó megszervezéséről a tárgyalások: az időpont meghatározását az késlelteti, hogy a palesztinok ragaszkodnak az előző izraeli kormánnyal kötött megállapodásokhoz. Közben Benjamin Netanjahu Washingtonból nyilatkozva a jegélyekről. Az amerikai segélyprogramok messze legnagyobb kedvezményezettje évek óta Izrael. Az Egyesült Államok évente 1,8 milliárd dolláros katonai segélyt, és 1,2 milliárd dollár összegű polgári célú támogatást juttat a zsidó államnak adományokformájában. Összecsapásról is kaptunk hírt a térségből: izraeli katonák köveket dobáló több száz arab munkással csaptak össze tegnap a palesztin önkormányzat ellenőrzése alatt álló Tulkarm közelében. A munkások izraeli munkavállalási engedély nélkül akartak a Jordán nyugati partvidékéről Izraelbe bejutni. SZAUD-ARABIA Washington újabb támadásoktól tart A washingtoni külügyminisztérium újabb terrortámadások veszélyeire figyelmeztette a SzaúdArábiában tartózkodó amerikai állampolgárokat. Emlékezetes, hogy a dahrani amerikai támaszpont egyik lakóépülete mellett felrobbantott, gépkocsiba rejtett pokolgép 19 amerikai katona életét oltotta ki, és több mint 250 embert sebesített meg. A külügyminisztérium közlése szerint „a Szaúd-Arábiában lévő amerikai polgárok és magántársaságok újabb támadásokkal fenyegetőző hívásokat kaptak". A szaúd-arábiai amerikai nagykövetség által is közzétett felhívás fokozott óvatosságra inti az arab államban tartózkodó amerikaiakat, mivel úgy ítéli meg: habár a jelentések egy része vaklárma lehet, másik része utalhat a készülő támadások terveire. MTI Tajpeji javaslat Li Teng-huj tajvani elnök tegnapi parlamenti szózatában csúcstalálkozót sürgetett Csiang Cö-min kínai elnökkel annak érdekében, hogy a kapcsolatok kimozduljanak a holtpontról. Li eközben nem említette a kínai elnök nevét, csupán utalt rá, mint Kína „legfőbb vezetőjére". A tajvani Nemzetgyűlésben elhangzott és a Reuter által ismertetett elnöki programbeszéd másfelől újabb támadást intézett a kínai fegyverkezés ellen, mely Li Teng-huj szavai szerint fenyegetést jelent az ázsiai-csendes-óceáni térség számára. Egyben elutasította azt a kínai igényt, hogy Tajpej mérsékelje külpolitikai aktivitását, sőt arról sem hajlandó lemondani, hogy törekedjen az ENSZ-tagság elnyerésére. Összetűzés Dél-Libanonban Ujabb összecsapás robbant ki tegnap az Izrael által megszállt dél-libanoni „biztonsági övezetben" a szélsőséges Hezbollah (Isten pártja) gerillái és az Izrael által támogatott Dél-libanoni Hadsereg (SLA) katonái között. Libanoni katonai források szerint a Hezbollah emberei aknaés ágyútüzet zúdítottak az övezet középső térségében az SLA egyik előőrsére. A megtámadottak a tüzet viszonozták. A félórás tűzharcban a Hezbollah egyik gerillája életét vesztette. Más részletek nem ismeretesek. MTI MAGYAR-MAGYAR KÖZLEMÉNY Már a románok is A román államelnökség mindaddig nem tesz közzé hivatalos reagálást a Magyarország és a határon túli magyarság témakörében megrendezett találkozón elfogadott nyilatkozattal kapcsolatban, amíg diplomáciai úton, a román külügyminisztérium révén kért felvilágosításokat meg nem kapja e dokumentummal kapcsolatban - jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Iliescu elnök szóvivője. A sajtóértekezleten megkérdezték a szóvivőt, miért nem reagált Bukarest olyan erélyesen, mint a szlovák hatóságok. Traian Chebeleu válaszában kijelentette: „Nem akarjuk felhevíteni a politikai légkört és a kommentárok hangját", a nyilatkozatok és ellennyilatkozatok sorozata ugyanis a tapasztalat szerint erre vezet. A szóvivő ugyanakkor megjegyezte, hogy a Budapesten elfogadott nyilatkozatról aggodalommal vett tudomást. Hozzáfűzte: a román vezetés szempontjai „az etnikai alapú autonómiával" kapcsolatban jól ismertek, véleménye szerint az összeegyeztethetetlen a demokráciával és nem felel meg a mai európai törekvéseknek. MTI VILÁGHÍRADO i Eutelsaton a magyar TV 2 Az Eutelsat műholdas hálózata biztosítja a legmegfelelőbb megoldást a Magyar Televízió második adásának továbbítására azután, hogy a jelenlegi frekvencia koncesszióba kerül - erről döntött szerdán az Országos Rádió és Televízió Testület. Az ORTT mérlegelte azt is, hogy a nézők érdekeit szolgálja, ha a két csatorna vételi lehetőségei egymáshoz közel esnek. Az ORTT felkérte az MTV kuratóriumát, hogy a műsorszórás előbbiekben meghatározott megoldásához folytassák le a szükséges tárgyalásokat. Peking is támogatja Gáli újraválasztását Peking közvetve jelezte, hogy támogatja Butrosz Gáli jelenlegi ENSZ-főtitkár újraválasztását. A kínai szóvivő szerint Peking támogatásáról biztosította az Afrikai Egységszervezetnek a kameruni fővárosban befejeződött csúcsértekezlete határozatát, amelyben a fekete kontinens vezetői Gáli újraválasztása mellett szálltak síkra. Kína elégedett azzal a pozitív szereppel, amelyet Butrosz Gáli játszott főtitkári megbízatása során az ENSZ funkcióinak megszilárdításában - állapította meg a kínai külügyi szóvivő. Kwasniewski és Cimoszewicz népszerű A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint továbbra is magas Aleksander Kwasniewski lengyel államfő és Wlodzimierz Cimoszewicz miniszterelnök népszerűségi indexe. Az elnök tevékenységével a megkérdezettek 62 százaléka elégedett, míg a kormányfő munkáját 54 százalék értékelte kedvezően. A kimutatásból azonban az is kiderül, hogy a miniszterelnök pozitív megítélése nem jelent egyet egész kabinetjének dicséretével, hiszen június végén a kormány csupán 41 százalékos támogatottságnak örvendett. Hat évre ítélték Samper kincstárnokát Szerdán hat év börtönbüntetésre ítélték Ernesto Samper kolumbiai elnök kampányának egykori kincstárnokát, Santiago Medinát, mert kábítószer-kereskedelemből származó pénz fogadott el a később elnökké választott Samper választási kampányának finanszírozására. Az ítélet jóval súlyosabb, mint amire Medina számított, aki miután a múlt évben bevallotta, hogy 1994. júniusában pénzt kapott a hírhedt Cali-kartelltől Samper kampányára, úgy vélte, az együttműködés fejében megússza 3 évi házi őrizettel. Lemondott az argentin igazságügyi miniszter Rodolfo Barra argentin igazságügyi miniszter szerda este bejelentette, hogy leköszön hivataláról. Döntésének előzménye az a tíz napja elhangzott beismerése, amely szerint a 60-as években egy jobboldali, náci szimpatizáns csoporthoz, a Tacuarához tartozott. Carlos Menem elnök elfogadta a miniszter lemondását, és helyettesét bízta meg a tárca vezetésével. Holtan találták az egyik magyar barlangászt Holtan találták a franciaországi vercors-i barlangban bennrekedt magyar barlangászok egyikét, Torda Istvánt - közölte szerda éjjel a grenoble-i csendőrség akcióközpontjának illetékese. A másik két, még mindig a mélyben lévő magyar expedíciótag épségben van, de egyikük erősen legyengült, másikuk testhőmérséklete a rendes szint alá csökkent. Szerdán kora este az expedíció tagjai közül megtaláltak hármat: egy fiatal brit nőt holtan, egy brit és egy magyar férfit pedig épségben, de a normálisnál alacsonyabb testhőmérséklettel. Nem sokkal éjfél előtt bukkantak rá a másik három magyarra, közöttük az élettelen Torda Istvánra. Drogfogás Chilében és Costa Ricában A chilei rendőrség csaknem 600 kilogramm kokaint foglalt le a San Antonio-i kikötőben horgonyzó egyik hajón, és nyolc embert tartóztattak le az ügy kapcsán. A dél-amerikai ország történetében még nem volt ilyen nagy kábítószerfogás. A Costa Rica-i hatóságok ugyanakkor „csak" 200 kilogramm kokaint foglalt le, és kilenc kábítószer-kereskedőt tartóztatott le. Kínai áradások: már 556 halott A hivatalos mérleg szerint immár 556-ra emelkedett a Kína kilenc tartományában a múlt hónap végén pusztított súlyos árvizek áldozatainak száma. A katasztrófa legalább 15 millió embert sújtott, 140 ezren továbbra is el vannak zárva a külvilágtól. MTI Pokolgép robbant Moszkvában Nagy erejű pokolgép robbant tegnap reggel Moszkva központjában egy trolibuszon. Öt ember megsebesült, hármat közülük kórházba szállítottak. A merénylet körülményeit illetően ellentmondóak voltak a beszámolók. Az ITARTASZSZ jelentése szerint a 12-es járatszámú troli az Állami Duma közelében lévő végállomásról indult, majd néhány perccel ezután, a Puskin téren lévő Rosszija filmszínház előtt következett be a robbanás. A szemtanúk szerint a robbanószerkezet egy, állítólag a járművön „felejtett", zöldséggel teli bevásárlótáskában volt elrejtve, s ezt a táskát az utasok átadtak a vezetőnek. A detonáció nem sokkal ezután történt. A sofőr súlyos égési sérüléseket szenvedett. A jármű eleje és teteje erősen megrongálódott. Az Interfax moszkvai belügyi források alapján viszont arról számolt be, hogy a jármű első ajtaja alatt volt a bomba. A terrorcselekmények ügyében illetékes Szövetségi Biztonsági Szolgálat, illetve a moszkvai rendőrség szakemberei vizsgálatot indítottak. MTI Moszkvai katasztróíakrónika A robbanás teljesen szétroncsolta a troli elejét. ČTK/AP A tegnapi trolirobbantás napra pontosan egy hónappal a metróban elkövetett június 11-i pokolgépes merénylet után történt. Az elmúlt húsz év katasztrófakrónikájában példátlan ismétlődésről van szó. Az első - és két évtizedig egyetlen moszkvai metrórobbantás 1977-ben történt. Három örmény szeparatista 1977. január 8-án kézigránátot robbantott az orosz főváros egyik központi metróállomásán. Szarkisz Zatikjánt és két társát kézre kerítette a KGB. Mindhármukat golyó általi halálra ítélték és kivégezték. A Brezsnyev-korszak másik metrókatasztrófájáról viszont csak a moszkvai szájhagyomány tudósított, a korabeli sajtó nem. Az Aviamotornaja állomáson 1982. február 17én leszakadt a mozgólépcső és tucatnyi ember zuhant az aknába. A halálos és sebesült áldózatok pontos száma nem vált ismertté. Az elmúlt évtized végén, 1988-ban nem múlt el hónap metrótűz nélkül. Összesen 46-szor ütött ki tűz, illetve árasztotta el füst az agyonhasznált moszkvai földalatti szerelvények vagonjait, személyi sérülés viszont nem történt. 1989. április 20-án egyetlen napon két földalatti állomáson is házi készítésű robbanószerkezeteket találtak, de mindkettőt sikerült időben hatástalanítani. 1992. november 24-én suhancok petárdát robbantottak az egyik metróállomáson. Pánik tört ki, de nagyobb baj nem történt. Az egyik legsúlyosabb tömegközlekedési katasztrófa 1993. junius 24-én történt. A Dmitrov sugárúton egy közlekedési lámpánál álló benzinszállító tartálykocsiba rohant egy teherautó. A kiömlő benzin belobbant és a közelben álló zsúfolt trolibuszt pillanatok alatt égő pokollá változtatta. Tíz ember meghalt, huszonnégy súlyos égési sérülésekkel került kórházba. Két éve, 1994. december 27-én pokolgép robbant egy üres csuklós autóbuszon. Az elmúlt években gyakran találtak robbanószerkezeteket moszkvai autóbuszokon, legutóbb idén március 18-án volt erre példa. Pontosan egy hónapja két állomás között robbant egy metrókocsiban pokolgép. Négy ember életét vesztette, 12 megsebesült. A fél kilogramm trotilnak megfelelő hatóerejű bombát az egyik ülés alá rejtették. A tetteseket egyelőre nem sikerült kézre keríteni. Panorama