Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-10 / 134. szám, hétfő

1996. június 10. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 | London a zsaroló... Már-már krimibe illő az egész marhavészügy. Van bűnös, bűnhődő és áldozat, van zsaroló és zsarolt fél. Még sincs szükség itt furfangos nyomozóra, aki megfejti a rejtélyt mert rejtély az nincs. Mindjárt az elején tudni lehetett, Nagy-Britannia a bűnös és bűnhődő, a fogyasztó az áldozat, az EU a zsarolt fél, London a zsaroló, ki mind többet és többet követel. Az „uniós-krimire" mégis mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy unalmas. Alig helyezte kilátásba a brüsszeli bizottság a brit marhahúsra kirótt embargó részleges feloldását, London máris az exporttilalom fokozatos,"ám teljes érvénytelenítését követelte, mondván: ha nem így lesz a brit illetékesek folytatni fogják unióellenes blokádpolitikájukat. „Brit illetékest" többször indítottak útnak ilyen megbízatással, utóbb a múlt héten, többek közt Luxemburgba, hogy megtorpedózzon további határozatokat, köztük az európai bűnözés elleni harcról szóló tanácskozás oly fontos döntéseit. Nyilvánvaló, hogy Londonban nem fecsegnek összevissza, ezért, félő, hogy a két hét múlva esedékes EU-csúcs is kudarccal végződik majd a londoni obstrukciós politika mialt, s „a firenzei menü egyetlen fogása a brit marha lesz". Ilyesmiket helyezett kilátásba Rifkind külügyminiszter arra az esetre, ha ez időpontig nem sikerül megállapodni egy átfogó programról, amelyet a brüsszeli asztalra dobott legújabb brit embargóbontó tervezet alapján kellene kidolgozni. Brit vélemények szerint a javaslat kizárólag tudományos ismeretekre épül, s ezek alapján a londoni kormány „következetes lépéseket tesz a marhakór teljes felszámolása érdekében ". Hogy mit tartalmaz részleteiben a tervezet, azt most a nyugat-európai fővárosokban tanulmányozzák, Rifkind és Hogg mezőgazdasági miniszter „segítségével". Sorra járják a nyugati partnerországokat, hogy hol mosoly politikával, hol fenyegetéssel bírják jobb belátásra a kételkedőket. A britek azonban olyan bizonyítékokra támaszkodnak, melyek szerint a BSE nem fertó'zó' betegség, kizárólag csak azoknak a marháknak az agya szivacsosodott, amelyek az állati eredetű csontokból, szövetekből előállított - immár betiltott tápanyagot fogyasztották. Ez a magyarázat, persze, elfogadhatatlan az EU-partnerek számára. Bonnban erőteljesen tiltakozva a „megengedhetetlen zsarolás" miatt, határozottan megerősítették az elutasító német álláspontot, Párizs ugyan udvariasabban, de lényegében hasonló elutasítással bocsátotta további útjára a brit küldöncöket. Míg Rifkindék turnéznak, otthon a britek egymásnak osztogatják a jobbnál jobb tanácsokat. Megszólalt Margaret Thatcher volt kormányfő, aki buzdítja utódját: folytassa csak a zsarolást, hátha ezzel növelni tudja a bukásra álló konzervatívok esélyét az újraválasztásra. A tory jobbszárny képviselői viszont már nyíltan az EU-ból való brit kilépés mérlegelésére ösztönzik Majort, ki hirtelen kerekedett dühében „sajátjait" nevezte „együgyűnek" az ötlet miatt. Ellenzéki politikusok ugyancsak a kormányfőt és kabinetjét ostorozzák, amiért a „marhaháborúval" az egész európai integrációt veszélybe sodorják - sőt pillanatnyilag nemcsak azt, hanem a „minden idők legnagyobb labdarúgó Európabajnokságát is"... Hát mondom, hogy izgalmas ügy a marhavész. Ironizálhatnánk ily módon tovább, ha nem lenne valóban komoly a helyzet. Viccelődhetnénk, ha a brit sajtó a „marhaháború" ürügyén nem folytatna dühödt kampányt az EU-tagországok, és különösen a „hegemonista törekvésekkel" meggyanúsított Németország ellen, ha nem tanácsolná Eb idején a briteknek: „égessék a német zászlókat, annak hamuját meg borítékban küldjék el Kohlnak ". Ilyen ötletekkel mire buzdítanak? Azt gondolhatta volna az ember, hogy a részleges embargóoldás majd enyhít a nyugat-európai feszültségen. Ehelyett minden maradt a régiben. Sőt, London után újabb zsaroló vagy legalábbis újabb engedetlen tag bonyolíthatja a helyzetet. Németország ugyanis jelezte: nem fogja tartani magát a brüsszeli bizottság embargólazító határozatához... A lancuti találkozó érdeme A közép-európai államfők lancuti csúcstalálkozója jól jelképezi, hogy e „második Európa" népei mennyire szeretnék végre elismertetni magukat a külvilággal. Nem is annyira az Európai Unió gazdasági előnyeiből akarnak profitálni, vagy éppen a NATO nukleáris védőernyője mögé szeretőnek elbújni, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a „család" részévé akarnak válni: az elmúlt évtizedek történelmi szerencsétlensége után ha tetszik, szegény, de mindenképpen tiszteletre méltó, s elismert rokonként - írja vasárnapi-hétfői számában a francia napilap. Az újság elismeri ugyan, hogy a közép-európai „kulturális és eszmei közösségről" szóló beszédek nem pótolják a különböző integrációs szervezetekhez való csatlakozás, vagy még inkább a tárgyaláskezdet dátumainak kijelölését. „Mindenesetre az ilyen, a lancutihoz hasonló találkozóknak megvan az az érdeme, hogy emlékeztetik az elfásult külvilágot Keletés Közép-Európa legnagyobb részének csodálatosan békés átalakulására" - olvasható a lap kommentárjában. A kis Szlovénia kivételével, amelyet annak idején rövid időre megérintett a délszláv háború szele, a csúcson részt vevő országok közül egyikben sem folyt a vér, s bár az összes lancuti résztvevő nagy érdeklődéssel várja az oroszországi elnökválasztás eredményét, egyik sem tűnik aggodalmaskodónak emiatt. Le Monde Zeman feltételei egyelőre légbuborékok Egy olyan jobboldali kisebbségi kormány felállítása, amely megkapná a cseh parlament bizalmát, minden bizonnyal a legnehezebb feladat, amivel Václav Klaus a szövetségi állam szétválása óta szemben találta magát. A helyzet azonban nem reménytelen, ha egyes szereplői tudatosítják: nem négy évre, hanem átmeneti időszakra kell egy kormány, melynek az lesz a megbízatása, hogy addig irányítsa a társadalmat, amíg lehetővé válik az új, idő előtti parlamenti választások kiírása - véli kommentárjában a cseh napilap szombati kiadása. A kormány előtt - amely csak a Cseh Szociáldemokrata Párt toleranciájának köszönhetően fog tudni fennmaradni - az a legfontosabb feladat áll, hogy biztosítsa a társadalom stabilitását, amíg megalakul a szenátus. A parlament felsőházának megalakulása nyomán alkotmányos módon lehetővé válik, hogy az államfő feloszlassa a képviselőházat és új választásokat írjon ki. A lap úgy véli, hogy a jobboldali kormánykoalíciónak semmiképpen sem szabad lemondania a reformfolyamat elmélyítéséről. Miloš Zeman, szociáldemokrata elnök fennhangon kikiáltott feltételei, melyek teljesítése alapján támogatná a kormányt, egyelőre csak légbuborékok. A szociáldemokráciától azt várja a társadalom, hogy a stabilitás érdekében egy ideig támogassa a kormányt. Ennek ellenértékeként hatalmi pozíciókat kap a koalíciótól. Zeman vagy elfogadja ezt az üzletet, vagy nem szavaz bizalmat a kormánynak, s így átveszi a felelősséget a helyzet további alakulásáért. Amennyiben a kormánykoalíció és a szociáldemokraták megértették, hogy ebben a patthelyzetben együtt kell működniük, akkor nincs szükség semmiféle szerződésre. Ugyanakkor, ha valamelyik fél ezt nem értette meg, és összetöri a szükséges törékeny együttműködést, akkor viselje ő a felelősséget, és magyarázza meg a dolgokat választóinak - hangsúlyozza a lap. Mladá Fronta Dnes Francia visszatérés a NATO-ba Megszületett az elvi döntés: Franciaország visszatér a NATO katonai szervezetébe - írja vasárnapi számában a párizsi lap, szakértőkre hivatkozva. Az újság szerint a következő hónapokban számos kisebb lépés történik majd ebben az irányban: Charles Miliőn francia védelmi miniszter például csütörtökön, a NATO védelmi minisztereinek brüsszeli ülésén be fogja jelenteni, hogy Franciaország is részt vesz a katonai szervezeten belül létrehozandó többnemzetiségű alakulatok létrehozásában, tehát a francia tisztek több évtized után ismét megjelennek a NATO különböző vezérkaraiban. A NATO katonai szervezetéhez való közeledést részben a délszláv események kényszerítették ki - a békefenntartó erők kötelékében Boszniában állomásozó francia erők NATO-alárendeltségben tevékenykednek, amely megköveteli a szoros kapcsolattartást -, részben pedig az a tény, hogy a hidegháború vége a katonai költségvetések csökkentését hozta magával, s saját haderejének fokozatos leépítése miatt Franciaországnak is szüksége van a NATO katonai eszközeire, például hírszerzési adataira, ha valahol nagyszabású akciót akar végrehajtani. A francia közeledést persze nem csak „kényszerek", de bizonyos új lehetőségek is magyarázzák: így például a NATO néhány napja végre elfogadta az önálló európai védelmi identitás gyakorlati megteremtését, márpedig ezt leginkább Franciaország követelte, azzal a szándékkal, hogy Nyugat-Európa végre a katonapolitika terén is saját lábára állhasson. így azután Párizs most azzal érvelhet, hogy Franciaország nem a régi, hanem egy gyökeresen megújított NATO-ba tér majd vissza. Le Journal du Dimanche ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT NAGYZÁSI HÓBORT. A hét folyamán az újságírók azt kérdezték Ján Ducký gazdasági minisztertől, nerrľ tekinti-e veszélyesnek, hogy az ország külkereskedelmi mérlege az év első négy hónapjában nagyon kedvezőtlenül alakult; több mint 21 milliárd korona hiányt könyveltek el. Ez egy ilyen kis országban vészjósló fejlemény. A miniszter azt válaszolta, hogy a deficit azért keletkezett, mert az ipar végre hozzáfogott a korszerűsítéshez. Más szóval: a termékek versenyképessége érdekében korszerű és drága nyugati gépeket, műszereket vásárolnak a vállalatok. Ebben van logika, de csak akkor, ha a behozatal valóban az ipar korszerűsítését, elsősorban a gépipar exportteljesítményének növelését szolgálja. A kormány eddigi ígéreteiből nem erre lehet következtetni. Az ellenzéki közgazdászok kétségbe vonják, hogy az ország mai helyzetében helyes volt például az autópálya-építési program meghirdetése. A legközelebbi 15 évben e terv megvalósítása 1.45-150 milliárd koronába kerül. Nyilvánvaló, hogy ez a pénz nem a termelő beruházásokat szolgálja. Kétségtelen, hogy az úthálózat fejlesztésére is szükség van, az ilyen invesztíciók azonban nagyon lassan térülnek vissza. A szocializmus gazdaságpolitikájára emlékeztet, hogy ismét vannak presztízsberuházások. A Besztercebánya és Zólyom „ikerváros" környékét érintő tervek is ebbe a kategóriába tartoznak. Megvalósításuk 3-4 milliárd koronába kerül, és nem nehéz bebizonyítani, hogy ez a kétes logikájú akció a kormánykoalíció fő erejének és személy szerint a miniszterelnöknek a népszerűsítését szolgálja. A jelenlegi végrehajtó hatalom által kikényszerített közigazgatási átrendezés, tehát az új járások kialakítása is súlyos milliárdokba, egyes számítások szerint 15-20 milliárd koronájába kerül az államnak. Ezeket a pénzeszközöket máshonnan, az egészségügytől, az iskolarendszertől, a tudományos kutatástól kell elvonni. Az utóbbi két-három hónap alatt a kormánypárti politikusok és propagandisták egyre kevesebb szót ejtenek az ország jó makrogazdasági eredményeiről. Ma már - a korábbi időszaktól eltérően - ezzel sem lehet dicsekedni. A vállalatok nagyobbik felének eredményeivel pedig még kevésbé. Ml TARTJA ÖSSZE A KORMÁNYKOALÍCIÓT? Nagyot tévedtek, akik azt gondolták egy héttel ezelőtt, hogy a koalíció két kisebb pártja annyira vérig sértődik a Szlovák Biztosító irányításának DSZM általi kisajátítása miatt, hogy esetleg ismét bekövetkezik az, ami Mečiarral már kétszer megtörtént. Minden marad a régiben, mert Szlovákiában még van mit privatizálni, meg lehetőség van azok „kárpótlására", akik úgy gondolják a Szlovák Nemzeti Pártban és a Szlovákiai Munkásszövetségben, hogy hoppon maradnak a Szlovák Biztosító és a nagybankok privatizálása során. A miniszterelnök képes volt szövetségesei pacifikálására, noha úgy tűnt, Ján Slota alaposan ráijesztett, amikor rajtaütésszerűén követelni kezdte: legyen demokrácia! Sőt, tovább ment a zsolnai politikus és kezdeményezte, tegyék ellenőrizhetővé a titkosszolgálatot, az OKO-ba az ellenzékiek is delegálhassanak képviselőt. Kevesen feltételeztük még egy hónapja is, hogy Szlovákiában egyszer az a Slota lesz a demokrácia „zászlóvivője", aki nemrég még az összes szélsőséges politikus közül a leghatározottabban követelte a Büntető Törvénykönyv államvédelmi paragrafusainak parlament általi elfogadását. Ebben az országban valóban minden megtörténhet. Közben a kormánykoalíció tudtára adta az ellenzéknek, hogy miként képzeli el a titkosszolgálatokat ellenőrző különleges ellenőrző szerv ellenzékiekkel történő kibővülését. Majd mi mondjuk meg, hogy kit veszünk be a buliba! Ilyen értelemben nyilatkozott az ügyben Augustín Marián Húska. És kijelentette: olyan párt képviselője nem lehet az OKO tagja, amely annak idején ellene volt a szlovák államiságnak. így a magyarok kiesnek a számításból, a szlovák kereszténydemokraták sem jöhetnek számításba, a DU képviselői pedig kibékíthetetlenül haragban vannak a győzelmes mozgalommal, hiszen úgymond árulókká váltak. Egyetlen párt marad: a Demokratikus Baloldal Pártja. Jozef Pribilinec, ki tudja miért, eleve a legalkalmasabbnak találtatott arra, hogy ellenőrizze Ivan Lexa titkosszolgálatát. Ismét vajúdtak a hegyek, és - egeret szültek. Kiderült, hogy Slotáék számára miért volt hirtelen oly sürgős a demokrácia meghonosítása. Soha sem derül ki, hogy a nemzetieknek mit ígért Mečiar ellenszolgáltatásként. Legfeljebb majd akkor tudunk meg erről egyet-mást, ha már befejeződik a privatizálás. Hídverők és hídépítők szerepe Gyepűvédőkből hídépítők lettünk, s így szolgáljuk a nagy humánumot. Rácz Imre egy évezredet átívelő versének gondolatát idézték két hete hitvallásként és cselekvő programként a burgerlandi magyarok, akik egyszerre, egyforma tisztelettel ünnepelték Ausztria és Magyarország államiságának évfordulóit. Amikor visszaérkeztem az őrvidéki ünnepségekről, díszes meghívó várt rám, éspedig hazai tájakról: Bátorkesziről és Pathról, ahonnan a Duna túlsó partján fekvő, magyarországi Neszmély községgel, továbbá más társrendezőkkel közösen hídverő napokra invitáltak. Lám. villant át rajtam, itt az újabb bizonyíték arra, hogy három ország állampolgárainak mennyire azonos a gondolkodásmódja és a törekvése, mennyire értelmesen tudják helyi szinten érvényesíteni az európai tesvériesülés és megbékélés gondolatát. Hídépítésről beszélnek az őrvidéki magyarok, s e fontos küldetésük valóra váltásához mára. sőt immár két évtizede minden lényeges feltételük adott. Ausztrja és Magyarország jószomszédi kapcsolata példás. Azok a gondok, amelyek az osztrákok európai unióbeli csatlakozásából adódtak, fokozatosan megoldódnak. Ausztria 1976 óta kellő figyelmet szentel az országukban élő népcsoportoknak, évről évre pályázatokon megszerezhető, jelentős összegekkel segíti a magyarok, horvátok, szlovének anyanyelvi művelődését. Nem nézik ferde szemmel, ha az anyaországok ugyancsak szakmai és anyagi segítséget nyújtanak az ott élő nemzetrész tagjainak. Ezek a kedvező tények meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a szintén sokat szenvedett és kisebbségi sorsukban gyakran kiszolgáltatott burgerlandi magyarok rohamos asszimilációja mára lelassult, sőt teljesen megállni látszik. Az önbizalmát és közösségi vitalitását fokozatosan visszanyerő maroknyi őrvidéki magyarság megtalálta a helyét és szerepét szülőföldjén, s ezáltal az átalakuló, vajúdó Európában is: legalább két nyelvet ismerve, több kultúrából merítve és gazdagodva sokféle lehetőség adódik számukra, hogy munkájukkal, tudásukkal osztrák állampolgárként és magyarként megfelelő egzisztenciát teremtsenek, egyúttal pedig segítsék Ausztria és Magyarország további közeledését a gazdasági, valamint a szellemi szférában. Nálunk hídverő rendezvényt hirdettek. Találó a megnevezés, hiszen tájainkon sajnos, ma még nem elég erős a hídépítéshez szükséges valamennyi tartópillér, elsősorban a bizalom és a politikai akarat. Akadnak ugyanis olyanok, akik politikai, vagy nacionalista szempontok alapján követik sanda tekintetekkel és gondolatokkal a szomszédos országok településeinek, régióinak közös rendezvényeit és elgondolásait. Talán ezek következményeként, netán adminisztrációs okok, esetleg a döntéshozók óvatoskodása miatt végül mégsem sikerült beindítani azt az ideiglenes kompjáratot, amelyen az eredeti tervek szerint az elmúlt hét végén a pathiak, a neszmélyiek, valamint a két ország más állampolgárai átmehettek volna egymás községébe és hazájába. A történteket e szomorú epizód ellenére jelképesnek tartom, mert kompjárat ugyan nem volt, ám két ország, több Duna-parti és más község lakói végül némi kitérővel, de mégis átjutottak egymáshoz és kezet nyújthattak egymásnak. Hiábavaló volt hát bizonyos hivatalok, vagy személyek gáncsoskodása: a határok egyre több helyen átjárhatóak, a régiók Európájának gondolata pedig egyértelműen a pathiak és a neszmélyiek szándékait erősíti. Ilyesfajta hídverésben természetesen nincsenek egyedül, jómagam is nagyon sok hasonló példáról számolhatnék be. Közülük is kiemelkedik a Lévai járásban lévő Nagyölved és a túlsó parton fekvő Pilisszentkereszt, vagyis Mlynky községek nemrég aláírt baráti szerződése. Ebben az esetben ugyanis jórészt szlovákiai magyarok és magyarországi szlovákok alapoztak meg minden bizonnyal gyarapodó, példaértékű kapcsolatot. Amikor elbeszélgettem a pilisszentkeresztiekkel, ugyanazokról az örömökről és gondokról számoltak be, mint napokkal később a tótkomlósi szlovák önkormányzat elnöke, vagy hetekkel ezelőtt a békéscsabai szlovák értelmiség képviselői. Valamennyien elégedetten szóltak arról, hogy a köztudottan pénzszűkében lévő magyar kormány, ha nem is mindenre elegendő, de azért jelentős összegekkel támogatja a kisebbségek, köztük az ottani szlovákok önkormányzatait és kulturális életét. S mindannyian nagyokat sóhajtva mondták el, hogy bizony több támogatást és kevesebb politikai szólamot várnak el a Matica slovenskától, s főleg a szlovák kormánytól. Magyarországon ugyanis senki sem nézi rossz szemmel, hanem kimondottan ösztönzik az ott élő kisebbségek és anyaországaik kapcsolatát, az utóbbiak segítségnyújtását. Szomszédos országok falvainak, régióinak kapcsolatépítését különösen itt, Közép-Európában, nem szabad lebecsülni. Ugyanis két állam és két nemzet tényleges megbékélése, a mai európai normáknak megfelelő viszonya nem jöhet létre egyetlen központi alku révén. Mindez hosszan tartó, nem is egyszerű folyamat, amelyben pótolhatatlan szerepe van a felső társadalmi szférában kinyilvánított, valóban őszinte politikai akaratnak, ám az alulról jövő építkező munkának, vagyis különböző települések és régiók együttműködésének is. Az utóbbiak különösen ezekben az ellentmondásos - fokozatos politikai szélcsenddel kecsegtető, ám nacionalista viharverésekkel is fenyegető - időkben tehetnek sokat azért, hogy Szlovákia és Magyarország között végre megépüljenek a gazdasági, kulturális és sokféle más együttműködés hidjai. S ebben a folyamatban a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok is legyenek hídépítők, találják meg helyüket, szerepüket, méghozzá úgy, hogy nem veszítik el, hanem kellő feltételek eredményeképpen éppenséggel erősítik azonosságtudatukat. Szilvássy József rovata