Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-20 / 143. szám, csütörtök

8 J ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA S 1996. június 20. Tisztelt szerkesztőség! Felejthetetlen élményt nyújtott mind a résztvevő ^ermekeknek, mint a felnőtteknek a május 31én a légi kultúrház előtti téren tartott gyermeknap. Déli^án játszóházat szerveztünk, ahol a gyerekek szüleikkel közösen nagy lelkesedéssel rongybabákat varrtak, papírt hajtogattak és a különféle játékos versenyekbe bekapcsolódtak. A játszóházat követően gyermek néptánccsoportok fellépései következtek, Magyarországról a tatai Kenderke, Ukrajnából a Zsaivír, Somorjáról a Kis Csali, valamint a helybéli Pitypang néptánccsoport. A nagy meleg ellenére a majd kétórás műsor szereplőit a hálás közönség vastapssaljutalmazta. Legnagyobb sikere az ukrajnai együttesnek volt, melynek tagjai falunk vendégei voltak négy napon keresztül. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazon családoknak, akik vállalták és lehetővé tették, hogy az ukrán gyerekek négy csodálatos napot tölthettek el közösen a légi gyerekekkel. SZALAY MÁRTA Lég Május 10-e borongós napnak indult, 'de az est folyamán a dunaszerdahelyi kultúrközpontot csillagok fénye ragyogta be kívülről és belülről. E napon Máté Ottilia, Miklóssy József, Szentendrei Klára, Hoffman Anna és Kremser József budapesti nótaénekesek, valamint a hazai bősi Szabó László éneke a szó szoros értelmében feledtette bánatunkat, és sikerrel vezetett a gyönyörű, profi módon előadott magyar nóta, operett és népdal világába. Köszönet jár Szabó Jolánnak, a csallóközkürti asszonykórus vezetőjének azért, hogy ezen a felejthetetlen estén részt vehettünk, aki éjt nappallá téve fáradozott azon, hogy az előadás zökkenőmentesen folyjon. Bízom benne, hogy az óriási siker egy-egy népművelőnek, a falu elöljáróságának is kedvet adott további nótaműsor megszervezésére. LÁBADI ARANKA Padány Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Magyar iskola, szlovák iskola Fiunkat a szebb jövő reményében szlovák iskolába írattuk. Gondoltuk, csak javára szolgálhat, hisz úgy sem hallunk mást, mint az alternatív oktatás bevezetését. Engem, az édesanyát - annak idején magyar tannyelvű alapiskolába jártam - , hiányos szlovák nyelvtudásom miatt nem vettek fel az áhított szakra, „csak" bútorasztalos szakmunkás lettem. Okulva a történteken, na meg látván a politikai helyzetet, döntöttünk: szlovák iskolába írattuk a gyereket. Kedves, fiatal tanító néni vette gondjaiba csemeténket. Eleinte minden jól ment, csupa egyeseket, piros lepkéket kapott. Ám év vége felé a tanító néni hirtelen átváltozott gonosz boszorkánnyá. Rászállt a fiunkra, megalázta az osztály előtt. Az utolsó szülői értekezleten, - mint derült égből a villámcsapás - azt mondta, írassuk még egyszer elsőbe a gyereket, mert nem tud jól szlovákul, nem érti, amit mond neki. Nem akartam hinni a fülemnek. Hiszen csupa jó jegyei voltak. A tanárnő azt mondta, csak könyörületből adta neki. Kicsit hangossá vált kettőnk párbeszéde, s könynyekkel szememben váltunk el. Elkezdődött a második tanév. Hasonló problémákkal küszködtünk, mint elsőben. Néhányszor megfordult a fejemben, hogy talán hibát követtünk el, hogy ide írattuk a gyereket. Tanultam vele, amennyit tudtam, bírtam. Május elején szülői értekezlet volt, ott derült ki, hogy a másodikos gyerekekkel dolgozatot írattak és az eredmények alapján eldöntik, hogy ki marad az iskolában. Csak a legjobbak kerülnek a „válogatott osztályba", a többiek írásban kapják meg, hogy a gyerekük szeptembertől hol kezdi a harmadik osztályt. Másnap elmentem a közeli magyar tannyelvű alapiskolába és átírattam a gyereket. Azóta szeret iskolába járni, azt az osztályzatot kapja, amit megéremel, és nem kell még egyszer járnia a második osztályba. Rájöttünk, hogy egy magyar gyereknek nincs helye a szlovák iskolában. Egyszerűen nem hagyják őt békén és addig piszkálják, amíg a szülő át nem íratja magyarba. Ezek a tanárok (tisztelet a kivételnek), nagyon hirtelen lettek szlovákok. Példa okáért a fiam volt tanárnője is ilyen, konkrétan tudom, hogy a szülei magyar származásúak. Van még egy gyerekünk. Igaz csak héthónapos, de már nem vitás, hogy milyen iskolába fogjárni. MOLNÁR LÍVIA Komárom Június, a vadászat hava Június elején Kistapolcsányban jártam, amelynek kastélyparkját és szobrait - Stróbl Alajos alkotásai - megcsodálják a látogatók. Ám vadaskertjéről még a múlt században József főherceg építtette ki - kevesebbet, többnyire csupán hallomásból tudnak a látogatók. Márpedig ebben a vadaskertben muflonról, dámvadról, szarvasról, őzről és Szlovákia egyetlen, 27 hektáros bölényrezervátumában, a bölényekről gondoskodnak. Nos, a vadászat hónapjának alkalmából, a fiatal erdőmérnököt, Jancsovics Lászlót, a vadnevelés, vadvédelem és a vadászatok irányítóját kerestem fel, és az iránt érdeklődtem, hogy milyenek voltak a múlt esztendő vadászeredményei? - Elmondhatom, hogy jó eredményeket tudunk felmutatni, és nemcsak mennyiségben, hanem a trófeák minőségében is. De inkább az idei évről szeretnék szólni, amelynek igen fontos része a februári és márciusi bölényvadászatok voltak. Eddig úgy tudtuk, hogy a bölényeket védik - véleJancsovics László egy pompás bölénnyel Jozef Šabo felvétele kedtem. - Védik most is, de arról van szó, hogy a védelem az évek hosszú során túlszaporodást okozott. Ezért kellett hivatalosan is betervezni a bölényállomány gyérítését. Összesen nyolc bölény kilövését terveztük, ebből hét volt a bika és egy tehén; az előirányzatoknak megfelelően mind a nyolcat sikerült elejtenünk. Ebből négynek aranyérmes volt a trófeája, kettőnek bronz, egy nem ért el bírálati pontot, a tehén szarvát pedig nem díjazták - mondta Jancsovics László. Gondolom anyagi vetülete is volt a bölényvadászatoknak? - Bizony volt és nem kis összegről, milliós nagyságrendről van szó, ami nagyon jól jött ebben a gazdaságilag válságos helyzetben. MOTESIKY ÁRPÁD Verebély Megdöbbentő bűnesetek Döbbentesen sok mostanában a brutális cselekedetekről szóló cikk, mint például gyilkosság, nemi erőszak, bűnbeesés, rablás, robbantás, betörés. Némelyiktől az embernek lúdbőrös lesz a háta! Az Új Szó május 28-i számában is azt olvasom, hogy egy 20 éves férj csákánnyal agyonverte 19 éves feleségét; a 35 éves férfi megerőszakolta majd fejszével fejbeverte 70 éves anyját; négy roma megtámadott egy 25 éves férfit és elvették 4000 koronáját - hogy csak néhány esetet említsek egyetlen újságból. Bizonyára nem egyedül vagyok azzal a gondolattal, hogy vajon mi jöhet még ezután. Mert már ott tartunk, hogy egyedül nem ajánlatos sem nappal, sem este az utcán tartózkodni, mert sosem lehet tudni, hogy mennyire vagyunk biztonságban, az ördög ugyanis nem alszik, tartja a régi közmondás. Hát ezt hozta ránk a demokrácia! A sok munkanélkülit, akik között persze vannak olyanok is, tisztelet a kivételnek, akik azelőtt sem szerettek dolgozni, hát még most, amikor nem muszáj. Annál inkább szeretnének jól élni, és könnyen pénzhez jutni. Ki vagyunk téve a bűncselekményeknek. Azt sem tudjuk mikor, melyikünk lesz az áldozat. Milyen élet az ilyen, amikor mások rosszindulata miatt örökös rettegésben kell élni? Mennyivel más lenne, ha békesség és szeretet költözne minden ember szívébe. És elmaradnának a megdöbbentő esetek az életünkből. JUHÁSZ IRÉN Kőhídgyarmat Nagykapos döntése Sajnálattal konstatáljuk, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Demokrata Párt és a Demokratikus Baloldal Pártja politikai ügyet csinál amiatt, hogy Nagykaposon emlékmű felállítását tervezik a magyarok bejövetelének, illetve a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére. Annyi bizonyos, a nagykaposi önkormányzat döntését egy demokratikus, a jogállam irányába fejlődő társadalomban valamennyi politikai pártnak és mozgalomnak illene respektálni. Ez az önkormányzat szuverén belügye. Nincs és nem is lehet alapja annak a feltételezésnek, hogy az emlékmű felépítése veszélyeztetné a városban élő szlovák és magyar polgárok további békés egymás mellett élésének a feltételeit. A millecentenáriumi emlékmű megépítési jogát senkinek sem szabadna a törvényes kereteken belül megakadályozni, még parlamenti döntéssel sem. Ez ugyanis az önkormányzati törvény semmibevételét, az alapvető döntési jogok durva megsértését jelentené. Persze a jó szándék, egymás iránti tisztelet nem zárhatja ki a kölcsönös kompromisszumos megoldás lehetőségét sem. Távol áll tőlem a gondolat, hogy 550 kilométeres távolságról tanácsokat sugalljak a nagykaposi városatyáknak, akiknek többsége az obeliszk mellett voksolt, de szubjektív megítélésem szerint a békesség fejében engedményt tennék abban, hogy a leendő emlékmű szövege ne csak magyar legyen. Természetesen elsőnek a magyar nyelvű szöveg dominálna, mert a magyarság történetéről van szó, s ugyanazt a szöveget szlovákul is elhelyezném, akár egy külön táblára is. Végső esetben a márvány talapzatra a sokat kifogásolt turulmadár helyett fémből öntött békegalambot helyeznék el a szájában aranyággal, amely az itt élő nemzetiségek, etnikai csoportok békés egymás mellett élését szimbolizálná. Az emlékmű helyének kiválasztásában nehezebben hajlanék a kompromisszumra, mert annak helye a városháza előtti teret illeti meg. Nekünk, Dél-Szlovákiában, Csallóközben élő magyaroknak eszünkbe se jutna politikai ügyet kiagyalni, ha netán a Matica slovenská vagy a Szlovák Nemzeti Párt akár Komáromban, esetleg Dunaszerdahelyen a szlovákság történetét szimbolizáló újabb emlékművet állítana fel. KRASCSENICS GÉZA Nyárasd Másodrendű állampolgárok Lapozgatva az Irodalmi Szemle kissé megsárgult 1968-as kiadásait, került ismételten kezembe az 1946 májusában íródott, Fábry Zoltán dokumentum jellegű írása, „A vádlott megszólal". Sajnos úgy tűnik, hogy a fél évszázaddal korábban leírtak időszerűek napjainkban is. Az 1989-es fordulat után az elkezdődött demokratizálás szellemében bizalmat és megértést vártunk, sajnos ismételten (már ki tudja hányadszor Csehszlovákia megalakulása óta) a köztársaság (most már Szlovákia) bomlasztásának a vádjával találtuk magunkat szemben, pedig már jónéhányszor bizonyítottuk hűségünket, lojalitásunkat az országhoz, ám mindhiába, a vádak vádja változatlan: magyarságunk. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok. A legnemzetibb szlovák párt vezére büszkén jelentette ki, hogy az államalkotó nemzet jogait illetően nem hátrál meg. Vajon ki elől kellene meghátrálnia? Ezek szerint az államalkotók jogait félti a másod-, illetve harmadrendű állampolgároktól? Miroslav Kusý mondja: Szlovákia jelenlegi politikai vezetése nemzetállamot alapított, amelyben következetesen a szlovák nemzeti elvet érvényesíti, ám a kisebbségektől azt követeli, hogy polgári elveket valljon. Ez egyszerűen lehetetlen. A nemzeti kisebbségek természetes rekciója az ilyen politikával szemben a védekezés. Manapság gyakran hangzik el a „másodrendű állampolgárok" (főleg a magyarok címére) kifejezés, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy állítólag bel- és külföldön egyaránt ártanak Szlovákia hírnevének. Az „Altöttingi zarándoklaton" (Tiso utolsó állomása Bajorországban) a Matica slovenská külügyi szekciójának vezetője szerint „Tiso kivégzése gyilkosság volt". Hát a több tízezer zsidó táborokba hurcolása mi volt? Egyesek a „magyar veszélyre" hivatkozva próbálják magyarázni azt, hogy Szlovákia Hitler oldalán kötött ki, pedig az 1939-es államrobbantás a németek és szlovákok közös bűne volt, Karmosinnak és Tisonak magyar politikus nem statisztált! Más. A Szlovák Nemzeti Párt egyik prominens parlamenti képviselője büntetlenül kijelentheti, hogy a Szlovák Köztársaságban nem voltak rasszista törvények szegénység is csak azért volt, mert mindent a zsidók kaparintottak meg. No comment! Tegnap Auschwitz volt a kivételes szlovák jólét ára, ma a magyar kisebbség. Az árat mindig mások fizetik meg - írja Fábry 1946-ban „A vádlott megszólaľ-ban. SZABÓ SÁNDOR Királyrév Tanács a Rajkára utazóknak A napokban a feleségem Rajkára utazott. A pozsonyi nagyállomás nemzetközi jegypénztáránál váltott jegyet. A pénztárosnő azt mondta, hogy 90 koronába kerül. Feleségem a meglepetéstől alig tuddtt szóhoz jutni, gyorsan figyelmeztette a pénztárosnőt, hogy eddig 18 koronát kellett fizetnie egy menettérti jegyért. Ekkor azt a „bölcs és okos" dolgot mondta a pénztárosnő, ami nagyon meglepő volt a feleségem számára: „Ugye, Rajka Szlovákiában van, mert az út csak 18 koronába kerül, ha Magyarországon, akkor az 90 korona." Még nagyobb volt feleségem ámulata, hát ennyire nem tudják ezek a saját országuk földrajzát? Gyorsan kapcsolt: igen, válaszolta, de a magyar határon. Erre kiadta a 18 koronás jegyet. Mi történt? Talán ügyes módon ezt is sikerült Szlovákiához csatolni? Mint az előző három falut még 1947-ben, melyről a Duna Tévé nemrégen sugárzott műsort? Feleségemnek ismételten Rajkára kellett utaznia. Ugyanaz a pénztárosnő, ugyanannál az ablaknál, ugyancsak Rajkával kapcsolatban megkérdezte tőle, hogy hova kéri a jegyet: a határra vagy a településre, mert a határra 18 korona, a városba pedig90 korona. Feleségem okulva az előző esetből, csak a határra kérte a jegyet, mert ellenkező esetben 90 koronát kért volna tőle. Rajkáról tudni kell, hogy Pozsonytól kb. 20 kilométerre fekvő falucska. Ezek után eszembe jutott egy beszélgetés a szlovák rádióban. A riporternő megkérdezte az éppen Amerikából hazatérő riportalanyát, hogy tudják-e ott, hogy hol van Szlovákia? Erre azt felelte a megkérdezett, hogy fogalmuk sincs. Erre a válaszra jött az „aranyköpés", hogy mi szlovákok sokkal okosabbak vagyunk mint ők, mert mi tudjuk, hogy hol van Amerika. SCHNIERER ZOLTÁN Pozsony Felejthetetlen találkozás Szép és felejthetetlen élményben volt része annak a 46 volt diáknak és két pedagógusnak, akik június 1jén Tardoskedden őszülő fejjel gyülekeztek az iskola előtt. A ma már nagymamává és nagyapává lett „diákok" egymástól kérdezgették, hogy téged hogy hívnak?, és könnyes szemmel borultak egymás nyakába. Nem csoda, ugyanis 40 éves találkozóra gyűltek össze. 1950-ben nyílt meg a magyar iskola Tardoskedden és ezek a diákok itt folytatták a 3. osztályt és 1956-ban fejezték be az alapiskolát. Az újonnan alakult magyar iskolában igen nehéz körülmények között kezdték meg a tanulást anyanyelvükön, tankönyvek nélkül. Az Alma mater falai zengtek a „Ballag már a vén diák" dalától, amikor bevonultak az iskolába, a két osztályfőnökük vezetésével. Az osztályfőnöki órán bizony sokan a szemüket törölgették a beszámolók hallatán. A nehézségek ellenére sok jót és rosszat megélve, talpig emberré váltak valamennyien. Szlovákia különböző helyeire szóródtak szét, de a hívó szóra jöttek Pozsonytól Ipolyságig, de még Déőínből is. A temetőben tisztelettel adóztak az elhunytaknak, és elhelyezték az emlékezés virágait. Majd az egyik osztálytársuk - Bíróczi István -, aki pap lett, hálaadó misét celebrált a helyi templomban. A mise után közösen meghallgatták Dévai Nagy Kamilla Magyarországon élő művésznő fantasztikus, szívetlelket gyönyörködtető előadását. Sokszor jutalmazta tapssal a megtelt templom hallgatósága a művésznő előadását. A vacsorán kiki élete párjával jelent meg. A hajnalig tartó kötetlen beszélgetés folyamán elmondták egymásnak életüket. Minden elismerés és köszönet illeti azokat, akik ezt lehetővé tették, de elsősorban a két fő szervezőt, Árpásné Hamar Ilonkát és Kele Lajost illeti a dicséret. SZMATANÁNÉ LEBO GIZELLA Tardoskedd Spanyol vendégeink Nagy megtiszteltetésben részesült városunk, Párkány és környékének lakossága, mivel spanyol vendégeket fogadhattak. A Coral Liceo de Taoro kórus fellépéseiben gyönyörködhettünk. Párkányban a templomi hangversenyen a Stílfa Pectus kórussal olyan hangulatot teremtettek, hogy a tömeg minden földi szenvedését elfeledtette. Majd május 16-án Muzsla község és a helyi Csemadok szervezésében nemzetközi folklórtalálkozóra került sor. E tarka fesztivál májusi virágai a Kisbojtár tánccsoport, a szálkái menyecskekórus, a kéméndi Gyöngybokréta folklórcsoport, a muzslai menyecskekórus, a Stilla Pectus kórus Papp Katalin vezetésével és a Coral Liceo de Taoro kórus voltak. A sanyargatott Csemadokból és tagságából mindig árad, jön valami új, amivel ország-világ előtt bizonyítja szervezőkészségét, életerejét. A kedves baráti találkozón a spanyolok és a magyarok egy ritmusra, egy szívdobbanásra ropták a táncot. Ez az igazi boldogság, amikor az ember az emberrel megérti egymást. Az édes tejjel, szorgos kézzel dagasztott kéméndi fonott kalácsokkal, a meleg szívvel kivarrott szálkái zsebkendőkkel megajándékozott spanyol vendégeink bizonyára nem felejtik el ezt a vidéket. Mi sem őket, a spanyol és a hazai polgármesterek a viszontlátás reményében búcsúztak. HAJTMAN KORNÉLIA Nána