Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-19 / 142. szám, szerda

1996. június 19. OKTATAS ÚJ szó n Műveltségi standard és nemzeti alaptanterv LANSTYAK ISTVÁN: A kilencvenes évek politikai és társadalmi változásai új helyzetet teremtettek az oktatás-nevelés területén is. Egyre világosabbá vált, hogy nem tartható fenn tovább az elmúlt rendszer egyoldalú ideológiáját képviselő nevelési-oktatási program, amely nem járult hozzá kellőképpen a tanulók kreativitásának kibontakoztatásához és a humánus polgári értékrend elsajátításához. (A hiányosságokat természetesen tovább sorolhatnánk). Új megoldásokra van szükség, s ehhez kívánnak segítséget rľyújtani a készülő ún. műveltségi standardok, amelyek szabályozni, egységesíteni akarnak ott, ahol erre szükség van: az iskolai nevelés-oktatás alapvető tartalmát és célját illetően. Ennek érdekében feloldani kívánják a központi dokumentumok kötelező érvényét és szükségessé teszik majd a pedagógusok önálló alkotó tevékenységét, a helyi tantervek kidolgozását. A műveltségi standard egyfelől szabályozni kívánja a kötelező tananyagot (ún. törzsanyagotjelöl meg), amely mindenütt érvényes lesz (mind az állami, mind pedig az egyházi és magániskolákban), másfelől növeli az iskola és pedagógus szabadságát. Két részből tevődik össze: az ún. tananyagból (vagy törzsanyagból) és az ún. követelményekből. A tan- vagy törzsanyagot olyan fogalmak, szabályok, alapvető törvények, ill. irodalmi művek alkotják, amelyeket minden tanulónak ismernie kell, ha nem is egyforma szinten és mértékben. A standard alapvetően azt a törzsanyagot határozza meg, amely a tanításból nem hiányozhat a kitűzött célok és követelmények eléréséhez. A részterületek ismeretanyagát a pedagógus úgy osztja be és használja fel az iskolaév, ill. a négyéves tanulmányi ciklus során, ahogyan az neki a legjobban megfelel, tekintetbe véve az iskola és a tanulók körülményeit. A tananyag olyan törzsanyagot képez, amelynek ismerete nélkül a tanuló nem folytathatja tanulmányait a következő osztályban. A követelmények - a kijelölt tananyagra építve ismereteket, jártasságokat és készségeket (képességeket) tartalmaznak az elvárás területén. Ezeket a felismerés, a megértés, az applikáció, ill. az esetleges transzformáció szintjén fogalmazzák meg. Az elsajátítandó ismereteket, jártasságokat és készségeket a követelményrendszer alapjában véve összesítve és általánosítva határozza meg. Az elért eredmény természetesen nem lesz feltétlenül mindenkinél egyforma. A műveltségi standard két alapvető funkciót kíván betölteni: egyrészt eligazítja a pedagógust, mit kell feltétlenül megtanítania, mi az, amit az egyetemes műveltség szempontjából feltétlenül fontosnak tartunk; másrészt megszabja a követelmények és az összehasonlítás kritériumait. (Természetesen műveltségi standardok készülnek mind az alap-, mind pedig a középiskolák számára. Mit kell tudni a nemzeti alaptantervről (a NAT-ról)? Mindenekelőtt azt, hogy az a magyarországi oktatási rendszer terméke, és mintegy hat évi szakmai munka eredményeként készült el és került jóváhagyásra 1995 őszén a magyar parlamentben. A nemzeti alaptanterv - mint az bevezetőjében szerepel - „nem központi reform, hanem elsősorban „filozofikus" újítás: szabályozási keret, amely lehetővé teszi az iskolafenntartóknak és a pedagógusoknak, hogy a közös nemzeti követelményeken túl maguk alakítsák ki iskolai programkínálatukat." Talán még annyit érdemes idézni a bevezetőből: „Az alaptantervben szereplő követelményeket mindenkinek ismernie kell ezt vizsga is ellenőrzi - a többiről a helyi közösség dönthet." Szlovákiában az Országos Pedagógiai Intézet most dolgozza ki a műveltségi standardokat, beleértve a magyar tanítási nyelvű iskolák specifikus tantárgyaihoz, a magyar és a szlovák nyelv és irodalom oktatásához szükséges anyagot is. A két dokumentum között nagymértékű hasonlóságot fedezhetünk fel, mindenekelőtt célkitűzésükben és az oktatásban betöltendő szerepükben. Hasonlóságot találunk abban is, hogy a dokumentumok a tananyagot nem osztályokra bontják le, ez a helyi tanterveket készítő pedagógusok feladata lesz. Egyik sem ír elő kötelező óraszámokat: hogy mire hány órát kell fordítani, azt is a helyi tanterveket összeállító pedagógus dönti el. Míg azonban nálunk e tekintetben az óratervben szereplő óraszámok nyújtanak némi eligazítást, Magyarországon a NAT csupán ún. arányszámokat közöl arra vonatkozóan, melyik műveltségi blokkra hozzávetőlegesen hány százalékot lehet/kell az óraszámból felhasználni. Például a 9.-10. évfolyamokban anyanyelvre és irodalomra 11-13 %ot, élő idegen nyelvre 9-13 %ot, matematikára 10-14 %-ot, testnevelésre és sportra 6-10 %-ot stb. Természetesen a NAT-ot egy rövid írásban nehéz áttekinteni és részletesen ismertetni, annál is inkább, mivel végleges, jóváhagyott változata csak nemrég készült el. Érdemes megemlíteni, hogy a NAT az iskolák 1-10. évfolyamaira terjed, és ezeket az életkori sajátosságoknak megfelelően két nagy egységre (1.-6. és 7.-10. évfolyamokra) bontja.. A műveltségi anyagot alapjában véve tíz műveltségi terület foglalja magában, amelyek egyrészt átfogó témák, illetve szűkebb értelemben vett tantárgyak.. 1. Anyanyelv és irodalom (magyar nyelv és irodalom; kisebbségi nyelv és irodalom), 2. élő idegen nyelv, 3. matematika, 4. ember és társadalom; társadalmi, állampolgári, gazdasági ismeretek; emberismeret; történelem, 5. ember és természet; természetismeret, fizika; kémia; biológia és egészségtan, 6. Földünk és környezetünk; 7. művészetek; ének-zene-; tánc; dráma; vizuális kultúra, mozgóképkultúra és médiaismeret, 8. informatika; számítástechnika; könyvtárhasználat, 9. életvitel és gyakorlati ismeretek; technika; háztartástan és gazdálkodás; pályaorientáció, 10. testnevelés és sport. A két alapanyag között meglepő a hasonlóság, jóllehet egymástól függetlenül készültek, más-más intézmények és szakemberek közreműködésével. A hasonlóság pedig mindenekelőtt az anyagok gyakorlati felhasználásában, célkitűzéseiben és filozófiájában jelentkezik, valamint abban, hogy mindkettő egy egységes tananyagra és követelményrendszerre épít, és szabad kezet ad a pedagógusnak, aki az adott helyi körülmények között fogja ezeket felhasználni, s gyakorlatban alkalmazni. Az említett dokumentumok nálunk és Magyarországon is tekintetbe véve három év tapasztalatait, 1998-tól lépnek majd életbe. Dr.TANKŐ LÁSZLÓ Kétnyelvűségi alapfogalmak 15. A KETNYELVUSEGI HELYZET STABILITÁSA. Fontos nyelvszociológiai kérdés, hogy a kétnyelvű beszélőközösség nyelvei között mennyire határozott a „munkamegosztás". A két nyelv közötti funkcionális megoszlás mértéke és jellege ugyanis kimutathatóan hatással van a közösségi kétnyelvűség stabilitására. Ha egy közösségben viszonylag határozottan elkülönül a két nyelv egymástól - az egyik a *színterek és *beszédhelyzetek egy részéhez, a másik másik részükhöz kötődik, viszonylag csekély mértékű átfedődéssel - valószínű, hogy a kétnyelvűség stabil, mivel mindkét nyelvnek megvannak a maga elfogadott funkciói. Minél több az olyan színtér, amelyen a két nyelv" vetekszik egymással, annál labilisabb a kétnyelvűség, magyarán: annál nagyobb veszélyben van a kisebbségi nyelv. Amint a kérdéskör egyik legkiválóbb ismerője, Joshua Fishman megállapítja, az olyan társadalom, amely funkcionálisan *kiegyensúlyozott (balansz) kétnyelvűeket termelne ki (vagyis olyan kétnyelvűeket, akik mindkét nyelvüket minden színtéren egyformán - és egyformán jól használnák), hamarosan megszűnne kétnyelvűnek lenni, hiszen egy társadalomnak nincs szüksége két nyelvre ugyanazokban a funkciókban. (Ez a megszűnés pedig egy kisebbségi beszélőközösségben természetesen a kisebbségi nyelv elvesztését, kihalását jelentené, vagyis a teljes *nyelvcserét, hiszen a hatalmi kényszer könnyűszerrel megakadályozná azt a lehetőséget, hogy a kisebbségi közösség a másodnyelvről mondjon le.) DIGLOSSZIA. Vannak olyan társadalmak, amelyeket nem szokás kétnyelvűnek tekinteni, mégis két eléggé eltérő változatát használják nyelvüknek, méghozzá egymástól élesen elkülönülő beszédhelyzetekben. Ezt a helyzetet Charles Fergusson írta le 1959-ben, és diglossziának nevezte. A nyelv tekintélyesebb, általában ^rchaikusabb formájának az emelkedett (E) változat, a kevésbé tekintélyes, mindennapibbformájának pedig a közönséges (K) változat nevet adta. Diglosszia-helyzetben a beszélők kivétel nélkül a közönséges változatot sajátítják el anyanyelvként, az emelkedett változatot csak az iskolában tanulják meg használni. A kétféle nyelvváltozat általában más-más funkciókban használatos. Pl. az újságok rendszerint az E változatban íródnak, de tartalmukat a K változatban beszélik meg egymás között az olvasók (sőt az újságírók is). Az iskoláknak, különösen pedig az egyetemeknek az E változat az oktatási nyelve, de óra után a diákok egyás közt (sőt a tanárokkal is) a K változatban beszélik meg a tananyagot. - Egyes közösségekben az emelkedett és a közönséges változat keverése ritka jelenség: más közösségekben a kettő közötti átmenetek, ún. *közvelegek is előfordulnak. - Fergusson négy nyelvi helyzetet elemzett részletesen: az arab, a görög, a svájci német és a haiti kreol/francia nyelv helyzetét. A beszélők mind a négy esetben az E változatot több szempontból is magasabbrendűnek tartják a K-nál. Az E a tekintélyes mennyiségű nemzeti irodalom, ill. általában a nemzeti írásbeliség nyelve, ez a változat a legnagyobb mértékben standardizált és kiművelt, nyelvtanilag általában bonyolultabb a K-nál: olyan nyelvtani formákat is tartalmaz, amelyek a K-ban ismeretlenek. - Az egyes nyelvváltozatok funkcióinak éles elkülönültsége miatt a diglossziát tartós elrendeződésnek szokás tekinteni, amely évszázadokig fennmaradhat, sőt pl. az arab világban a diglosszia már a legelső írott források alapján is kimutatható, s máig fönnáll. A történelem ne legyen gyűlöletet szító áltudomány Miután az úgynevezett alternatív, azaz elszlovákosító oktatás bevezetése nem sikerült, újabb próbálkozások folynak a magyar tanulók identitástudatának leépítésére. Nemrég túlbuzgó szlovák nacionalisták azzal álltak elő, hogy a történelem a magyar tanítási nyelvű iskolákban csakis szlovák nyelven oktatható. Ferlmerül a kérdés: miért éppen a történelmet kellene szovák nyelven oktatni? Ha nem lennének szakképzett történelem szakos pedagógusaink, még azt is gondolhatnánk, hogy az oktatásügyi illetékesek ily módon kívánnak nekünk segíteni. De történelemtanáraink vannak. „Vannak, vannak. De milyenek?" - mondanák erre az ötlet kiagyalói. „Irredenták! Akik Nagy-Magyarországról fognak tanítani! Már térképeik is vannak hozzá. Látták is a tanfelügyelők, amikor házkutatást... akarom mondani ellenőrzést tartottak a magyar oktatási nyelvű iskolákban! Erre csak egy orvosság van: szlovák történelemtanárok szlovák nyelven fogják tanítani a történelmet a magyartanítási nyelvű iskolákban." A tomboló nacionalizmus időszakában semmiség még „egy kicsit" lefaragni az „agresszív" magyar kisebbség „többletjogaiból". Az örökös és teljesen alaptalan - irredentázással rágalmazni, sértegetni a becsületes magyar pedagógusokat, akik hazájuknak, szülőföldjüknek vallják ezt az országot, bármikor és bárkinek lehet? Hát nem! A legkevésbé sem! Egyszer s mindenkorra vegye végre tudomásul mindenki, akit illet, hogy a szlovákiai magyar nemzetiségi kisebbség alapvető jogai közé tartozik az is, hogy a történelmet a magyar anyanyelvű diákok saját anyanyelvű oktatásuk keretében tanulják, mégpedig kibővítve a magyar nemzet és nemzeti kisebbségünk történelmével! Rá kell döbbenniük mindazoknak, akik felelősek az ország iskoláiban (a szlovák oktatási nyelvűekben is) folyó történelemtanításért, hogy a történelem tudomány, melyet sem a túlfűtött nacionalisták által kiagyalt céloknak, sem az egyes politikai pártok programjába foglalt pártfeladatoknak nem szabad alávetni! A történelmet nem szabad manipulálni, egy-egy politikai párt elképzeléseihez „igazítva" meghamisítani. Csakis a valós tényekre épülő nemzeti és világtörténelem oktatásának van létjogosultsága. A demokratikus államokban a történelemoktatás feladata objektív ismeretek nyújtása a tanulók általános műveltségének bővítése céljából. Nem szabad a történelemoktatást hazugságok, hamisítások tömkelegévé változtatni a nárcisztikus nemzeti önimádat fokozása és a más nemzetek iránti gyűlölet, intoleranica szítása céljából. A szlovák-magyar alapszerződés ratifikálása alkalmával vezető politikusaink azt nyilatkozták, hogy a két nemzet kapcsolatát beárnyékoló múltat le kell zárni, s új alapokra építve kell indulni a jövő felé. Ennek a gondolatnak kell érvényesülnie egy új, objektív alapokra épülő történelemszemlélet kialakítása során, s az ennek megfelelő új történelemoktatási koncepció megalkotásában is. A történelem a nemzeti identitástudat kialakításának és ébren tartásának hatékony eszköze. Iskoláinkban a szlovák nemzet történelmének oktatása szolgálja ezt a célt a szlovák nemzetiségű tanulók körében. Ugyanígy a magyar nemzetiségű tanulók számára is lehetővé kell tenni ugyanezen cél - magyar nemzeti öntudatuk és önismeretük kialakítása - érdekében, hogy anyanyelvükön tanulhassák nemzetük és kisebbségük valós tényekre épülő történelmét. Ha nálunk továbbra is illetéktelenek fogják diktálni, mi legyen és mi ne legyen a történelemtankönyvekben, akkor soha nem jön el az oly rég óhajtott igazi megbékélés. Akkor az elmúlt évtizedek gyakorlatához hasonlóan továbbra is hamis képet kapnak rólunk, itteni magyarokról a szlovák fiatalok, s ez határozza meg a jövőben is többség és kisebbség viszonyát. Csakis a valós tényekre támaszkodó történelemoktatás fogja megértetni a szlovák fiatalokkal, hogy mi itt nem vagyunk idegenek, s hogy a gyűlölködők felelőtlen állításaival szemben - nem vagyunk agresszívek. Szlovákiai magyarok vagyunk csupán, akik ennek a közös hazának egyenrangú és teljes jogú állampolgárai szeretnénk lenni. História est magistra vitae állítja a régi mondás. Az illetékeseknek a megbékélés szellemében mindent meg kellene tenniük azért, hogy a történelem valóban az élet tanítómestere, nem pedig gyűlöletet és ellenségeskedést szító áltudomány legyen. SÁGI TÓTH TIBOR Már Pius is olvassa a KATEDRAT A magyar pedagógusok egyre népszerűbb lapjának 8. számában Dolník Erzsébet Ne féljünk az önállóságtól címmel közölt írást. A cikk következő mondatát: „Nyelvtörvénnyel kívánják kiűzni a magyar nyelvet ezerszáz éves otthonából, szülőföldünket új területrendezéssel szabadalják szét úgy, hogy megvonhassák tőlünk önrendelkezési jogainkat" Miroslav Pius, a pozsonyi VII. tanügyi hivatal igazgatója a következőképpen kommentálta a Slovenská republika c. napilap hasábjain (Jó és rossz szomszédok, 1996. június 17.): „Senkit sem lehet erőszakkal szlovákká faragni, de haza csak egy van. Ez a mi közös szlovák hazánk, Dolník asszony. A mi (ismét önt idézem) "ezeréves hazánk", az, tisztelt kollegina, Szlovákia és nem Magyarország. A mi (még egyszer idézem önt) „szülőföldünk" ez a szlovák föld, és nem valamilyen más... A földrajzot egyszerűen respektálni kell. A határokat is. Nincs mit tenni. Vagy én is írjam azt valamilyen Magyarországon megjelenő folyóiratba, hogy a Balaton környéke az én szülőföldem? Valóban tegyem ezt meg, a történelmi tényekre, a Zalavár környéki régészeti ásatásokra támaszkodva? Történelmi, legitim jogot formáljak arra a területre, mint a legendás Pribina és fia, Koceľ utódja? Mit szól hozzá, Dolník asszony, ésszerű volna ez? Jó szomszédja lennék önnek? Olyan szomszéd, akitől nem kell félni, és akinek hinni lehet? E történelmi cikk után ki fog önnek hinni, Dolník asszony? Pribina utódja, alias Miroslav Pius költőinek szánt utolsó kérdésére a felelet egyszerű: mindenki, aki beletekinthet Dolník Erzsébet születési bizonyítványába, ahol fehéren feketén az áll, hogy Szlovákiában született. Miroslav Piusnak hihetetlen, hogy egy szlovákiai magyar Szlovákiában született, ezt a földet érzi és nevezi szülőföldjének, hazájának, ősei földjének. Ennek köszönhetőek Pius úr idézett szellemi bakugrásai, amikor erőnek erejével arról igyekszik meggyőzni Dolník Erzsébetet, hogy az ő hazája nem Magyarország, hanem Szlovákia. Hazájáról szólva Dolník Erzsébet is természetesen Szlovákiáról beszélt, egyetlen szóval sem említette Magyarországot. Vajon miért olyan érthetetlen, és főleg miért annyira felháborító ez Pius úr számára? -vkHogy mik vannak! A rimaszombati hatéves B. Katika nem sejti, hogy belépett igazságszolgáltatásunk történetébe. A szülők jóvoltából történt így, akiknek eltér a véleménye arra vonatkozóan, hogy lányukat magyar vagy szlovák oktatási nyelvű alapiskolába írassák. A szülők vitájában a Rimaszombati Járásbíróság döntött. Szerinte az anya joga eldönteni, melyik iskolába fog járni Katika. Az anya a magyar oktatási nyelvű iskola mellett döntött. Katika szülei, B. Dezső és Katalin különváltan élnek. Az év elején adták be válókeresetüket. Katikát és három éwel idősebb testvérét, Tamást a bíróság az anyának ítélte. Az apa nem is kérvényezte, hogy a gyerekek hozzá kerüljenek. Azt akarta, együtt nőjenek fel, hogy az elválasztás ne hagyjon lelkükben tartós nyomot. A feleségével azonban megegyezett, hogy rendszeresen találkozik a gyerekekkel. A bíró épp ezt a körülményt vette figyelembe a döntéshozatalnál. „Mivel a szülők nem élnek közös háztartásban, a gyerekekről az dönt, akinek a gondjaira lettek bízva, ebben az esetben B. Katalin" - mondta Dusza Zoltán, a Rimaszombati Járásbíróság bírája. „Ezért kellett elutasítanom az apa kérelmét, aki azt akarta, hogy lányát szlovák oktatási nyelvű alapiskolába írassák be. Neki csak a gyermek esetleges vezetéknévváltoztatása vagy külföldre utazása esetében van joga dönteni." B. Katalin és B. Dezső is magyar nemzetiségű. Otthon egymás között és a gyerekekkel magyarul beszéltek. Dezső épp ezért akarta a kislányt szlovák iskolába íratni. Azt állítja, hogy nincs semmi kifogása a magyar oktatási nyelvű iskolák ellen, de szerinte kislányának javára válna, ha szlovák oktatási nyelvű iskolát látogatna. Azt akarta, hogy jobban sajátítsa el a szakkifejezéseket, ami kihatással lenne további tanulmányaira. Tamás fia beíratásánál is ragaszkodott ahhoz, hogy szlovák oktatási nyelvű iskolát látogasson. Annak ellenére döntött így, hogy közeli hozzátartozói nem értettek vele egyet. B. Katalinnak, aki egyébként egy szlovák nyelvű óvoda igazgatónője, más a véleménye. Fia szlovák iskolába való beíratását nem tartja helyesnek. Ezért most, hogy Katikáról maga dönthet, úgy határozott, magyar oktatási nyelvű iskolába íratja őt. Azt állítja, biztosítani tudja, hogy Katika, aki színmagyar környezetben nő fel, jól megtanuljon szlovákul is. Milan Berta, PRAVDA, 1996. június 13.