Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-13 / 137. szám, csütörtök

1996. június 13. PUBLICISZTIKA ÚJ SZ

Ó 7 | HUNCIK PETERREL A KOMMUNIKÁCIÓS TRENINGKOZPONTOKROL Ők sem tudták, mi sem tudtuk... A Márai Sándor Alapítvány szakemberei 1994ben végezték első vizsgálataikat a szlovák-magyiar kapcsolatokról, majd az eredmények értékelése után országszerte úgynevezett kommunikációs tréningközpontokat hoztak létre, melyeket magyarok, szlovákok vegyesen látogattak. Hunčík Péter, az MSA igazgatója szerint a legderűlátóbb jóslatoknál is jobb eredményeket sikerült elérni ezeken a gyakorlatokon. Az MSA figyelme ezt követően a roma kisebbség felé fordult, Hunčík Pétertől azt kédeztük, pontosan miért. - Egyrészt azért, mert a roma kisebbség talán a legnépesebb Szlovákiában, pontos adatot lehetetlen mondani, mert a romák nagy része szlováknak, illetve magyarnak vallja magát. Másrészt azért, mert rengeteg felmérés bizonyítja, hogy Kelet-Európában, de Európa többi részén is éppen a romákkal szemben van a legtöbb averziója a „fehér" lakosságnak. .Beláthatatlan következményei lehetnek, ha ezen nem próbálunk meg valamilyen módon változtatni. - Ezek az averziók nyilván a romákból is ellenreakciókat váltanak ki. Milyeneket? - Természetesen a másik oldalon is létezik az idegenkedés, de különféleképpen. A városban lakók egy bizonyos szocializációs folyamaton mentek keresztül, ők próbálnak beilleszkedni". A falun élő romák már kevésbé, a pérók lakossága pedig teljes izolációban él. Viszont valamennyi kisebbségiben egy bizonyos szinten él az aszimilációs igény; ez a szociológiában ismert fogalom. A többség, a többiekhez való hasonlítás mindig is húzóerővel rendelkezett. A szerelmi kapcsolathoz is lehet hasonlítani az interetnikai viszonyokat, hiszen a párkapcsolatoknál is gyakran felmerülő fontos kérdés: mennyit kell feladnom önmagamból, hogy megfeleljek a másik elvárásainak, milyen mértékben kell idomulnom a partnerhez. - Milyen mélyre kell nyúlni ahhoz, hogy a romák problémáinak gyökeréhez érjük? - Egy kicsit az amerikai néger-kérdéshez tudnám hasonlítani a problémát. Amerikának nem volt századokra visszanyúló történelme, így valami mást kellett kitalálni, hogy az emberek identutástudatát megerősítsék. A sikerorientáltság lett ez. Ha becsületesen dolgozol, ha ügyes vagy, mindent elérhetsz, igazi amerikai sikersztori lehet a tiéd is. Viszont egy fekete dolgozhat becsületesen, előrelépnie jóval nehezebb. Nálunk is ugyanígy van, dolgozhat, példás családi életet élhet egy roma, ha munkát keres, ha valami probléma adódik, mindjárt előbújik, hogy várjunk csak, várjunk, hát te cigány vagy. Pedig a zsidóság mellett a cigányság szenvedett a legtöbbet a történelem során. Állandó pogromoknak voltak kitéve, egyetlen állam sem akarta befogadni őket. Másrészt éppen a vándorlás a szabad élet volt a jellemzőjük. Később, a kommunista országokban, nyilván Moszkva parancsára centralizált törvények születtek, Csehszlovákiában 1958-ban. Ezek kimondták, hogy a cigányságot integrálni kell, egyszerűen meg kell tiltani a vándorlást, le kell telepíteni őket. Ezután jött egy „pozitív diszkrimináció", lakásokat kaptak, „fehér" környezetbe telepítették őket, mondván, hogy az idő a többit majd megoldja. Aztán jött a következő „pozitív diszkrimináció" a szociális segélyek formájában, amivel viszont éppen a kívánt hatás ellenkezőjét érték el, hiszen erre a romák azt mondták: minek érvényesülni, mikor is megélek. A piacgazdaság pedig átugrotta őket, ott maradtak egyedül, minden nélkül. Úgy, hogy ők sem tudják, mi sem tudjuk mit kéne tenni. Egységes politikai és kulturális szervezeteik nincsenek, egységes roma nyelv nem létezik, értelmiségükjóformán nincs. Aki középiskolát, főiskolát végzett, vissza nem menne közéjük. Ha lehet, messzire elkerüli a roma településeket. így hiányzik a pozitív példa. - Erre a rengeteg gondra megoldást jelenthetnek az MSA által létrehozott kommunikációs tréningközpontok? - Ezt így felelőtlenség lenne kijelenteni, de azt hiszen, nagyon komoly eredményeket érhetünk el. Tulajdonképpen egy pszichológiai koncepcióról van szó, több héten át folytatott, összesen 146 órás tréningről. Az első lépésben az önmegismerést szeretnénk elérni. Hogy a tréningen résztvevők tisztába kerüljenek önmagukkal. Ki is vagyok én? Hogyan szabadulhatok meg a komplexusaimtól, a szorongásaimtól? Mi az, ami rossz bennem, és megváltoztatható, és mi az ami nem? Amin lehet, igyekszek változtatni, amin nem, kénytelen vagyok elfogadni és elfogadtatni másokkal is. Ez már tulajdonképpen a második lépés, a kommunikációs készség fejlesztése. Hogy meg tudják fogalmazni, kik ők, mit akarnak, és úgy, hogy azt a másik is pontosan úgy értse, ahogy gondolták. A harmadik lépés az aktív hallgatás megtanulása. így sokkal több információt tudnak szerezni a másikról. Végül az empátia, a beleélés következik. A másság elfogadása és magam elfogadtatása. Tapasztalataink szerint teljesen más emberek fejezik be a tréningeket, mint akik elkezdték. Egy akkora katarzissal távoznak, amit aztán egész életükön keresztül magukkal visznek. S hogy hová? Vissza, oda ahonnan jöttek, és ahol afféle „felvilágosító" munkát végezhetnek. Hiszen mi nem adunk semmilyen képesítést, csak egy kicsit megváltoztatjuk az embereket. A tréningek után aztán már beszélhetünk például vállalkozói tanfolyamokról, további konkrét kérdésekről. - A csoportok létrehozása előtt több tesztet töltettek ki romákkal. - Erre azért volt szükség, hogy átfogó képet kapjunk róluk, hiszen szakembereinknek, mielőtt munkához látnak, tudniuk kell, mire ügyeljenek, minek szenteljenek megkülönböztetett figyelmet. Hogy csak egy példát mondjak, ha kiderül, hogy a roma férfiakban erős hajlam van az alkoholizálásra, rá kell döbbenteni őket, hogy ezt nem lehet, mert egyébként azt csinálják velük, mint az amerikai indiánokkal. Először próbálták irtani őket, aztán más taktikát választottak. Azt mondták, nesztek, igyatok. Az indiánok pedig eladták a földjeiket az italért, így a fehérek a tüzes vízzel érték el azt, amit fegyverekkel nem tudtak. Szóval, a lényeg az, hogy erős egyéniségekkel, véleményformáló emberekkel csináljuk a gyakorlatokat, akik önként jelentkeznek. Ha visszatérnek eredeti életterükbe, kicsit megváltoztathatják a környezetüket. Alulról kezdődhet el valami. Hiszen felülről irányított, egységes romapolitikát lehetetlen eredményesen folytatni, annyira összetett és bonyolult kérdésekről van szó. (holop) A tesztek hasznosak, de... Lapunk május 30-i számában közöltünk tudósítást a Márai Alapítvány által rendezett tudományos konferenciáról, amelyen 151 roma nemzetiségű személlyel kitöltetett pszichológiai tesztek eredményeit is elemezték. A beszámoló és a tanácskozás témaköre élénk visszhangot váltott ki olvasóink között, ezért térünk vissza az Időszerű és bonyolult problémakörre. Újra megkeseredtem egy kicsit. Megint bizonyságot kaphattam arról, hogy az emberi kapcsolatokat illetően is mennyire el vagyunk maradva a fejlett országoktól. Miért van szükség mindenképpen arra, hogy megfogalmazzuk, milyen is az az ember szerintünk, amelyik nem ahhoz a népcsoporthoz tartozik, amelyikhez mi. A pszichológiai tesztek egész biztos nagyon hasznosak, s jól ki vannak találva, viszont én sokkal többet tudok a romákról, hiszen közéjük tartozom. Mikor leszünk már végre képesek felnőni önmagunkhoz, s belátni, hogy a roma is éppen olyan ember, mint bárki más, ugyanahhoz a világegyetemhez tartozik, ugyanazt a levegőt szívja (még ha néha akadnak közülünk olyanok, akik legszívesebben megvonnák tőlük), ugyanaz a nap süt le rá, s nem utolsósorban uganúgy érez, gondolkodik. Már nincs-e eléggé megbélyegezve ez a nép attól a naptól kezdve, amelyiktől a hatéves gyermek belép az iskolába, ahol tízszer többet kell neki bizonyítania ahhoz, hogy valamelyest őt is emberszámba vegyék? Nem tudom, honnan válogatták ki azt a 151 cigány embert, akiről ilyen pontos és „fontos" képet tudtak kreálni. De még ha a lehető leggondosabban válogatták is volna össze ezt a kis csoportot, szerintem még akkor sem bizonyítható az, hogy minden roma ember átlagos, vagy az átlagosnál valamivel alacsonyabb szellemi képességekkel rendelkezik. Cáfolom ezt sokkal fontosabb okból, mint a saját egóm megvédése miatt. Mégpedig teszem ezt azért, hogy megvédjem szerencsétlen, vérig sértett, porig alázott népet egy újabb beskatulyázástól. Lehet, hogy a 151 megkérdezett családjában él legalább egy büntetett előéletű, de meg kell hogy jegyezzem, jómagam csak úgy kapásból 10-15 családot vettem számításba, ahol egyetlenegy családban nincs börtöntöltelék, mint azt olyan gyakran mondani szokás. Talán a fehér embereknél nem éppen úgy van-e, hogy az őket ért sérelmeket otthon vezetik le? S vajon ez nem jelent potenciális veszélyt a környezetükre? Elég sok fehér barátom családi életébe volt már alkalmam betekinteni, ahol a sérelmeiket éppen úgy nem igazán tudták másképpen levezetni, mint azt a romákról állítják a teszt eredményei. Milyen tesztek lehetnek annyira tökéletesek, amelyek még a szerencsétlen cigány ágytitkaiba is belelátnak? Persze, illik azért is őket felfokozott szexualitásúaknak bélyegezni, mert általában a szellemi fogyatékosokat is ez jellemzi. Ebbe a témába valóban nem szándékozom belebonyolódni, de sok mindent el tudnék erről is mondani, amit alkalomadtán talán majd meg is teszek. Szerintem a legtöbb ember éppen a különböző, őt ért diszkriminációk következtében lesz agresszív, például, ha családját, s főként az anyját sértegetik, s nem beszélve arról, ha erőszak révén veszíti el családtagját... Jómagam nagyon felháborítónak találom a tesztek eredményeinek a nyilvánosságra hozását, teljes mértékben tiltakozom ellene, és elutasítom, mert senki emberfiának nincs jogában hogy efféle véleményt kreáljon egy komoly létszámú népcsoportról 151, maguk választotta létszámú embercsoport pszichológiai tetsztjei alapján. R. VARGA GABRIELLA Nem öncélúak a vizsgálódásaink A Márai Sándor Alapítvány által végzett, úgynevezett roma vizsgálat célja nem az volt, hogy újabb adalékokat szolgáltasson a romák diszkriminációjához. Az alapítvány 1993-ban kezdte meg etnikai konfliktuskezelő programjait, melynek lényege ún. tréningközpontok működtetésében rejlik. Ezekben a központokban jól felkészített szakemberek készítik fel az érdeklődőket arra, hogyan lehet megelőzni, illetve hatékonyan kezelni a már kialakult etnikai konfliktushelyzeteket. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy a szakemberek képet kapjanak arról, melyek az adott kérdéskör legégetőbb problémái. Ennek érdekében végeztük el első vizsgálatunkat 1994-ben a szlovák-magyar kapcsolatról. (A vizsgálat eredményeit 1995-ben könyv alakjában is megjelentettük, Ellenpróbák címen - NAP Kiadó.) A felmérés során természetesen arra igyekeztünk választ kapni, hogy melyek azok a közös területek, ahol a szlovák és a magyar „érzékenység" találkozik, de arra is választ kerestünk, hogy miben különbözik egymástól a szlovák és magyar ember érzelem- és gondolkodásvilága, viselkedése stb. A kutatás eredményeit ismerető konferencián komoly vita folyt arról, hogy a Márai Alapítvány szakemberei által közzétett megállapítások teljes egészében tükrözik-e a valóságot. Volt olyan vélemény, mely szerint túl szelíd képet festettünk a szlovák-magyar kapcsolatokról, de olyan hozzászóló is akadt, aki azt állította, hogy épp a mi kutatásaink hatására fognak komoly konfliktusok támadni szlovákok és magyarok között. Nos, konfliktusokat hál' Istennek nem okoztunk, ami pedig eredményeink érvényességét (validitását) illeti, arról az azóta már működő tréningközpontjainkban zajló munka a legjobb válasz. Való igaz, hogy több esetben is lényegesnek mondható különbségeket találtunk a szlovákok és magyarok értékrendje, megnyilvánulásai, gondolkodása stb. között, de ezzel semmi esetre sem mondtuk azt, hogy az egyik vagy a másik nép értékesebb vagy értelmesebb lenne a másiknál. Egyszerűen arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyenek ezek a különbségek és hogyan lehetne őket a legjobban áthidalni. Azt a tényt, hogy vannak különbségek szlovákok és magyarok között, senki sem vitatja, hiszen épp ezek a másságok alkotják a szlovák-magyar ellentétek lényegét. De egy dolgot bizton állíthatok; nem azért vizsgáltuk a szlovák, illetve magyar nemzetiségű lakosságot, hogy bármelyik népcsoportot megbélyegezzük vagy diszkrimináljuk. Nos, a roma-vizsgálat esetében ugyanez a helyzet. Nem arról kell vitatkoznunk, hogy vannak-e különbségek (merthogy vannak), hanem arról, hogyan lehet a másságot elfogadtatni a „fehér", illetve roma populációval (mivelhogy sok esetben a román is intoleránsak a „fehér" lakossággal szemben). Ami pedig azt illeti, hogy valóban olyanok-e a romák, amilyennek a mi vizsgálatunk kimutatta? Nem tudom. Mi arról számoltunk be az említett konferencián, hogy milyen volta vizsgálat során kialakult „átlag roma" képe. (Tehát nem azt mondtuk, hogy ilyen az átlagos roma felnőtt.) Nem öncélúan végeztük a vizsgálatot. A Márai Sándor Alapítvány szeptembertől szeretne beindítani „Roma" tréningközpontját is, és az ott dolgozó szakembereknek kellenek támpontok ahhoz, hogy hatékonyan tudják végezni munkájukat. Varga Gabriella levélírót sok szeretettel üdvözlöm, és javaslom neki, hogy személyesen győződjön meg munkánk hatékonyságáról; jöjjön el a tréningre, és hasznos tanácsaival segítse szakembereinket ott, helyben. HUNČÍK PÉTER Oroszországot a kolumbiai maffia is felfedezte Régebben a Kolcevaján álldogáltak, vagy az óváros keleti részén, aztán az Arbaton, Moszkva sétálóutcájában sétáltak fel és alá a dealerek, s bizalmasan suttogták az arra érdemesített járókelőknek: „Gasis, oknar?" Oroszországban szintén a bevált módon, de ha lehet, még szédítőbb tempóban indult el hódító útjára a drog, mint térségünk más országaiban. Kezdődött a vadkenderrel, amely könnyen beszerezhető volt a piacokon, a sztrojbatokban, és a lakosság széles körben élt vele. Aztán jött a hasis, s néhány éve a Moszkvában elkobzott kábítószer 95 százalékát már ez tette ki. Később egyre inkább tért hódítottak az ópiumszármazékok, a kokain, és elsősorban a szintetikus kábítószerek. A drogmaffia kinőtte magát, az „agyak", illetve a válogatóközpontok azonban Oroszország határain kívül vannak. Jellemző, hogy Moszkvában a terjesztők mintegy nyolcvan százaléka azeri. Termelés szinte a volt Szovjetunió egész területén folyik, így még a kedvezőtlen éghajlatú balti országok is máktermesztésbe kezdtek. Ez utóbbi termesztésének hagyományos területe azonban inkább Üzbegisztán, a vadkenderé a Csu völgye, Kazahsztán és Kirgisztán határa. A közép-ázsiai térségjelentős és olcsó indiaikender-tartalékaival megpróbálta uralni az enyhébb drogok európai piacát is. Mákszalmából főzik a „csernyiskának" nevezett ópiumlevelet, s a szalma bő forrása Ukrajna és Moldova is. Oroszország területén ugyanakkor egymillió hektáron terem vadkender, ami egymilliótonna marihuána előállításához elég, tavaly ezzel szemben mindössze százezer hektáron sikerült megsemmisíteni a termést. Kábítószert csempésznek a tádzsik-afgán határon is, Kínából pedig ott drognak nem minősülő gyógyszereket. A vegyi üzemekben, a laboratóriumokban is megkezdődött a szintetikus anyagok előállítása, sőt, a legfrissebb tapasztalatok alapján a kolumbiai kokainkartell is jó célpontnak, vagy legalábbis elosztóhelynek tekinti Oroszországot. A kábítószer robbanásszerűen terjed a FÁK egész területén. A volt Szovjetunióban a lakosság közel húsz százalékát, mintegy harmincmillió embert érint közvetlenül vagy közvetve a kábítószer, illetve a kábítószer-kereskedelem. A Szovjetuniót e kérdésben jellemző pártállami szigor után manapság a hatóság erejéből legfeljebb a riasztó tények regisztrálására telik. A FÁK államai és Oroszország vezető kábítószer-termelővé és -fogyasztóvá nőtték ki magukat. A belügyi statisztikák szerint Oroszországban jelenleg másfél millió a kábítószerek száma, évente mintegy félmilliárd dolláros a becsült kábítószer-forgalom, amelyet a maffia ellenőriz. Az iskolások fele már kirpóbálta a kábítószert, s az osztályokban átlagosan 3-4 gyerek fogyaszt többé-kevésbé rendszeresen drogot, miközben az ezzel összefüggő bűncselekmények száma az utóbbi tíz évben négy- és félszeresére nőtt. A fővárosban ezek az arányok még rosszabbak. Moszkvában hivatalosan ugyan „csak" két és fél ezer drogfüggő beteget tartanak nyilván, de óvatos becslések szerint is több százezerre tehető itt a kábítószeresek száma. Eközben Oroszországban három éve eltörölték a kábítószerfogyasztás büntetését, s kényszerkezelésre is csak a bűnt elkövetők kötelezhetők. Drogambulanciák egyébként már néhány moszkvai kórházban is működnek, de az Oroszországban alkalmazott módszer - altatással csökkentik az elvonási tüneteket - kevéssé hatékony, a betegek többsége visszaesik. (stier) Pálfy Péter rajza