Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-09 / 107. szám, csütörtök
1996. május 10. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó 11 I II. LABDARUGOLIGA Nem kaptak ki az élcsapatok Tegnap pótolták a bajnokság 20. fordulójának mérkőzéseit, amelyeken nem született meglepetés, nem kapott kl az öt élcsapat, bár a lévaiakat bosszanthatja a pontvesztés, hiszen hazai pályán Játszottak. Úgy tűnik, már kialakult az első öt csapat pozíciója. A következő forduló párosítása: Gabčíkovo-Vráble, R lm. Sobota-Plešťany, Levlce-ŠKP, Rožňava-ŽIIIna, Treblšov-Devín, Stropkov-Púchov, Trenčín-Ružomberok. Devin-Rim. Sobota 2:2 (0:0). Góllövők: Masný 2 (72. és 91. p. - az első 11-esből), ill. Piszár 2 (63. és 67.). Játékvezető: Stredák, 300 néző. Sárga lap: Masný, Daráž, ill. Kisel. Mindkét*csapat komótosan kezdett, a védekezésre helyezte á fő hangsúlyt, ezért nem sok említésre méltó esemény történt a kapuk előtt. A képzettebb rimaszombatiak kétszer is vezetést szerezhettek volna az első félidőben: a 24. pecben Kisel fejezsét védte Milošovič, majd közvetlenül a' szünet előtt Piszár beadását Sýkora alig fejelte fölé. Ezt megelőzően a másik oldalon Szeif ravasz lövését hárította Nôta. A második félidő közepén Piszár József percei következetek: négy perc alatt két gólt lőtt. A 71. percben ajándék 11-esből szépítettek a dévényiek. Hat perccel a befejezés előtt Masný öt méteres lövését védte nagy bravúrral a vendégkapus. A 91. percben nagy meglepetésre Masný kiegyenlített. A rimaszombatiak végig jobbak voltak, az utolsó percekben azonban elmélázott a védelmük. (zsi) Púchov-Žilina 0:2 (0:1). Góllövők: Ondráš, Masarovič. Játékvezető: Jancovic, 100 nezo. Sarga lap: Petruš, Holčík, Meliš, ill. Hyravý. Piros lap: Petruš (ismételt szabálytalanságért). A hazaiak küzdőképességét, harciásságát a vendégek technikás játékkal igyekeztek eliminálni. Treblšov-Trenčín 0:1 (0:0). Góllövő: Fabuš. Játékvezető: Rajčany, 450 néző. Vráble-Rožňava 3:1 (0:0). Góllövők: Joniak (48.), M. Žiga (68.), Mäsiar (74.), ill. Gallo (78., 11-esből). Játékvezető: Sekereš, 500 néző. Sárga lap: Mäsiar, ill. Rendoš, Leng. Mindkét csapat támadó futballt igyekezett játszani, a vendéglátók a második félidőben fokozták aktivitásukat, s csakhamar háromgólos előnyre tettek szert. ŠKP-Dubnlca 1:3 (0:1). Góllövők: Gašparovič, ill. Nemečkay 2, P. Suchý. Játékvezető: Havrila, 250 néző. Sárga lap: Bukovec, ill. Homér, P. Suchý. Jó teljesítményt nyújtottak a vendégek, megérdemelten szerezték meg a három pontot. Ružomberok-Piešťany 5:1 (0:1). Góllövők: Vyskoč 2, Mydliar 2, Šimo (11-esből), ill. Koprna. Játékvezető: Vindiš, 900 néző. Sárga lap: Huťka, Hazucha, ill. Porázik, Jakubička, Mores. Piros lap: Blahušiak (szabálytalanságért), ill. Jakubička (ismételt szabálytalanságért). Bogora (szabálytalanságért). Gabčíkovo-Stropkov 1:1 (1:0). Góllövők: Csiffári (40., 11esből), ill. Šafranko (69.). Játékvezető: Chládek, 500 néző. Sárga lap: Varga D., Ravasz, ill. Tomko, Kočiš, Horochonič, Ličko, Tobiš. Az utolsó percig izgalmas volt a jó iramú és színvonalas mérkőzés, melynek során a bősiek állandó fölényben futballoztak, de a keletiek minden kontratámadása veszélyes volt. Levice-Petržalka 0:0. Játékvezető: Špivák, 2000 néző. Sárga lap: Paľo, ill. Baljak. Nívós mérkőzést láthattak a nézők, mindkét csapatban a kapusok domináltak. A bajnokság állása: 1. Žilina 2. Petržalka 3. Dubnica 4. Rim. Sobota 5. Levice 6. Puchov 7. Vráble 8. Trenčín 9. Stropkov 10. Ružomberok 11. Gabčíkovo 12. Piešťany 13. Devín 14. Rožňava 15. Trebišov 16. ŠKP 24 16 4 4 52:19 52 24 15 4 5 44:27 49 24 12 8 4 42:25 44 24 12 6 6 33:16 42 24 12 3 9 32:31 39 24 8 9 7 30:23 33 24 9 5 10 27:37 32 24 8 6 10 33:31 30 24 8 6 10 26:30 30 24 8 5 11 34:39 29 24 7 7 10 29:31 28 24 8 4 12 30:36 28 24 7 6 11 29:41 27 24 6 8 10 21:46 26 24 7 3 14 19:25 24 24 5 4 15 22:46 19 JOZEF ADAMEC: „Nincs szerződésem..." Mint Ismeretes, keddtől Szlkora György helyett Jozef Adamec Irányítja a DAC I. ligás labdarúgócsapatát. A vezetők a sorozatos kudarcok miatt szánták el magukat erre a lépésre. batban folytatom. A dunaszerdahelyi vezérkar nem nyilatkozott, hogy számít-e rám". Nem sokkal 14 óra előtt megjött Jozef Adamec, s ezúttal sem tagadta meg korábbi önmagát: „Nem szeretem a tollforgatókat, mindig kitalálnak valamit. írja meg, senkinek sem nyilatkozom, nincs szerződésem, csak véletlenül vagyok itt és kész..." Közbevetésemre, hogy a DACszurkolók szeretnék tudni, milyen elképzelésekkel érkezett, ezt válaszolta: „Ha annyira kíváncsiak, látogassank majd ki a hazai meccseinkre." Miként vélekednek az edzőcserével kapcsolatban a dunaszerdahelyi szurkolók? Lukács Béla: „Azt megértem, hogy változásra volt szükség, de miért éppen Adamecet szerződtették? Ha nálunk járt a vendégek trénereként, mindig provokálta, heccelte a közönséget. Megfelelőbb szakembert már nem találtak?" Horváth Tibor: „Óriási hibát követett el a vezetőség." Kovács József: „ Telejesen tönkre akarják tenni a DAC-ot?" Az edző továbbra is egy osztrák alacsonyabb osztályú csapatot irányít, amely a homonnai bajnoki mérkőzés időpontjában játszik, ezért Adamec nem ül majd a dunaszerdahelyi kispadon.... SZABÓ ZOLTÁN A futballisták szerdán dél tájban érkeztek a stadionba. Šanta Péter: „Szerintem már korábban megérett a helyzet a változtatásra. Egyre gyengébben szerepeltünk, lelkileg szinte a padlón voltunk." Zsákovics Tibor: „Mindenütt a világon úgy van, hogy a balsikerek esetén menesztik a trénert." Bari Jenő: „Csak szenvedtünk a pályán, szinte semmi sem sikerült..." Hogy a futballisták szerint milyen hibákat követett el az exedző, így válaszoltak - Šanta Péter: „Egyhangúak voltak az edzések, keveset gyakoroltuk a mérkőzéseken előforduló szituációkat. " Zsákovics Tibor: „Egyáltalán nem bízott bennünk, később ez az érzés kölcsönössé vált. Játékosságban visszafejlődtünk. A segédezőkkel sem találta meg a közös nevezőt..." Később elárulták, nem lepődtek meg azon, hogy Jozef Adamec lett a trénerük, a nyitraiak elleni vereség után szóba került a neve. Úgy hírlik, Bari Jenő iránt a Trnava érdeklődik. „Június végén lejár a szerződésem. Már tárgyaltam Štefan Baíalíkkal, a Spartak menedzserével, és könnyen lehet, hogy NagyszomA JUBILEUMI, 20. ASZTALITENISZ EURÓPA-BAJNOKSAG MARGOJARA Pozsonyban gyengélkedtek a címvédők Több meglepetés Is született a kedden véget ért pozsonyi asztalitenisz Európa-bajnokságon. Már az önmagáért beszél, hogy senkinek sem sikerült megvédenie 1994-es, birminghami elsőségét. A férfiaknál a svédek, a nőknél pedig a németek voltak a főszereplők, egyaránt három aranyérmet szereztek. A szlovák versenyzők közül csupán a nők érdemelnek említést, akik a csapatversenyben kiharcolták az élvonalba Jutást. A férfiak az utolsó akadályon buktak el. Egyéniben és párosban nem sok vizet zavartak a hazai pingpongozok. Tovább tart a svédek egyeduralma férfi egyesben. Három skandináv is bejutott az elődöntőbe, s a fináléban házidöntőt vívtak. Végre Európa-bajnokságon is felállhatott a dobogó legefelső fokára az olimpiai (1992) és világbajnok (1989) Jan-Ove Waldner, aki a döntőben viszonylag könnyedén elbánt az esélyesebbnek tartott, az 1986-os prágai kontinensviadalon aranyérmet szerzett Jörgen Perssonnal. A 30 éves Waldner a múltban kétszer is játszott már a döntőben, ám mindig a rövidebbet húzta: 1983-ben honfitársától, Appelgrentől szenvedett vereséget, két évvel ezelőtt, Birminghamben pedig a belga Saive győzte le őt. - Amikor a négy között megnyertem az első két játszmát a francia Gatien ellen, arra gondoltam, jó lenne az utolsó akadályon is túljutni. Tudtam, mire képes Persson, éppen ezért az óvatos játékot választottam. Az sem zavart meg, hogy elveszítettem az első szettet, sőt, még nagyobb erőbedobásra késztetett. A birminghami Eb-t követően már azt hittem, sosem leszek kontinensbajnok - nyilatkozta az újdonsült aranyérmes. A nőknél Nicole Struse már a csapatverseny mérkőzésein bizonyította jó formáját, s amikor megnyerte a párost, láthatóan megnyugodott. A fináléban azzal a Tóth Krisztinával került szembe, aki az elődöntőben óriási meglepetésre - legyőzte a kínai-német Jie Schöppöt. A magyar versenyzőnőből azonban sokat kivett az utolsó előtti meccs, s talán ezért is csak statisztált a döntőben. Figyelemre méltó: a csapatversenyben a Statisztika 22 éves, balkezes játékosa legyőzte Strusét, akinek viszont sikerült visszavágnia, s ez az aranyérmet jelentette számára. - Struse ellenállhatatlanul játszott, nem volt esélyem. Egy pillanatra sem állt meg, minden bejött neki, én pedig a mögöttem álló sok mérkőzés után már nem tudtam igazán összeszedni magam, pedig mindenki elhiheti, hogy nagyon akartam. Az Eb előtt jó sorsolásban és titokban a legjobb négy közé kerülésben reménykedtem, tehát ez az eredmény kiváló, nagyon elégedett vagyok - mondta Tóth Krisztina. Fülöp István, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya a három érem ellenére nem volt teljesen elégedett: - Jobb összpontosítással meg lehetett volna nyerni a csapatversenyt, majd a női párosban nagy csalódást okozott a címvédő BátorfiTóth duó, amely leszorult a dobogóról. Tóth Krisztina aztán javított vegyespárosban, illetve egyesben. Csak kevesen számoltak azzal, hogy a fehérorosz Szamszonovval az oldalán valamennyi ellenfelét legyőzi, ezt követően pedig egyesben bejut a fináléba. Továbbra sem tudom, mi történhetett Bátorfi Csillával, aki igen visszafogottan pingpongozott, feltűnően sokat rontott, s nagyon ideges volt. Sokszor még a „tuti" labdákat is a hálóba ütötte. íme, Bátorfi Csilla így magyarázta meg bizonyítványát: - Kifogásokat semmiképpen nem szeretnék keresni, mégis voltak olyan gondjaim itt, Pozsonyban, amik úgy érzem, szerepet játszottak a fiaskóban. A csapatversenyen, sajnos, csődöt mondtam a döntőben, ott pechesnek érzem magam. Ami az egyéni versenyt illeti, szinte már nevetséges: az esetemben mindenki mumusokról beszél. Csalódott vagyok, de az olimpia túl közel van, ahhoz, hogy megállják az úton. Érdekesség, hogy a férfiaknál a svédek, a r.őknél pedig a németek egyformán tripláztak, három aranyérmet szereztek, ráadásul mindháromban részt vállalt egy-egy játékosuk: JanOve Waldner és Nicole Struse. Mivel a skandinávok egy ezüstérmet is nyertek, ezért az éremtáblázaton ők végeztek az élen a németek előtt. A magyarok egy arannyal és két ezüsttel a harmadik helyen kötöttek ki. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ fgy kezdenek Szlovákia labdarúgó-válogatottja megérkezett Helsingborgba, ahol ma este 19 órakor barátságos mérkőzést játszik Svédország ellen. A rendezők mintegy 10 000 nézőre számítanak. Jozef Jankech edző kijelölte a kezdőcsapatot: Molnár-Tittel-Karhan, Zeman, Kinder-Bališ, Simon, Tomaschek, Dubovský, Moravőík-Timko. Bottlik visszatért Ismét BOTTUK LÁSZLÓ lett a szlovák vízilabda-válogatott vezetőedzője. A külföldön Is elismert kassai szakember a Valeri] ZavIzjoibStoffan Rudolf kettőstől vette át a stafétabotot, s fő célja a továbbjutás kiharcolása a máltai Bcsoportos Európa-bajnokságon (május 31-Június 6.). - Tavaly augusztusban Szlovéniába mentem edzősködni, s alaptalanul megvádoltak, hogy szétesett csapatot adtam át. Ez nem igaz, mert hat fiatal játékost is beépítettem a keretbe, amely 18 nemzetközi meccset játszott 1995-ben. Sokan felteszik a kérdést: miért is vállaltam el megint? Azért, mert nem nézhetem a slendrián munkát; ez így nem mehet tovább! A nagyszabású antibes-i tornára csak 12 pólós utazott. Talán nincs több játékosunk? Segíteni akarok, ugyanis bajban, nagy bajban van a honi póló. Az idei vereségek, fiaskókat követően mindenki csak hallgatott, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem félek, habár nagyon nehéz feladat előtt állunk, hiszen e hónap végén kezdődik a B-csoportos Eb. Csak az első két helyezett jut az élvonalba. Azzal mindenki tisztában van, hogy a jugoszlávokat nem lehet megverni, ám a beloruszok és a moldávok ellen van keresnivalónk... - nyilatkozta lapunknak Bottlik László. (zsi) A Dortmund? Úgy tűnik, eldőlt a német labdarúgó-bajnoki cím sorsa: két fordulóval a pontvadászat zárása előtt három pontra nőtt a Borússá Dortmund előnye, miután kedden a Bayern München vereséget szenvedett Brémában. A 19. és a 31. fordulóból elhalasztott mérkőzések: Borussia Dortmund-Byer Leverkusen 2:0 (1:0), Zorc, Cesar; 49 000 néző (telt ház). 1860 München-Kaiserslautern 1:1 (1:1), Bodden, ill. Marschall; 33 000 néző. Werder Bremen-Bayern München 3:2 (1:2), Bode 2, Hobsch, ill. Kosztadinov 2; 30 000 néző (telt ház). Az élcsoport: Dortmund 64, Bayern 61, Schalke 04 50, Mönchengladbach 50, Rostock 49 ponttal. (sr) ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József ("5238318) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (=5238342) Kövesdi Károly ("5238316), a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, m Prievozská 14/A, P. 0. BOX: 49 ' Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054, sportrovat 5238339,5238340 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228^39 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14. Érsekújvár 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató rt 5238322, fax: 5238321 Hirdetőiroda: « 5238262,5238332 fax: 5238331. Nyomja a DANUBIAPRINt 02-es üzeme. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Mediaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES vývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldenjények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lOén. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük megesnem küldjük vissza. index 48011 TIPPELŐKNEK A NIKÉ-ben a következő találkozókra tippelhetünk... VASÁRNAP, MÁJUS 12. • Olasz labdarúgó Bliga: 241. Ancona-Chievo 1,9-2,5-4,1-1,11,6; 242. Cesena-Bologna 2,0-2,5-3,7-1,151,5; 243. Cosenza-Venezia 2,0-2,5-3,7-1,151,5; 244. Genoa-Avellino 1,8-2,6-4,31,11,65; 245. Lucchese-Andria 1,72,6-5,0-1,05-1,75; 246. Palermo-Reggina 1,5-2,8-6,8-0-2,0; 247. Perugia-Salernitana 2,0-2,5-3,7-1,15-1,5; 248. Pistoiese-Foggia 2,5-2,8-2,51,35-1,35; 249. RegianaBrescia 1,62,8-5,3-1,05-1,85; 250. Verona-Pescara 1,5-2,8-6,8-0-2,0. • Spanyol labdarúgó-bajnokság: 251. San Sebastian-Albacete 1,9-3,0-3,2-1,2-1,6; 252. Santander-Teneriffe 2,5-2,8-2,5-1,351,35; 253. Atl. Madrid-Salamanca 1,15-4,5-13,0-0-3,4; 254. Gijon-Compostela 1,9-2,8-3,5-1,2-1,6; 255. FC Sevilla-Valencia 2,5-2,8-2,5-1,351,35; 256. Celta Vigo-Betis Sevilla 2,3-2,8-2,7-1,25-1,4; 257. La CorunaOviedo 1,5-3,0-5,9-0-2,0; 258. Valladolid-Real Madrid 3,0-3,0-2,0-1,5-1,25; 259. Merida-Vallecano 1,8-2,8-3,91,15-1,65; 260. Zaragoza-Atl. Bilbao 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65. • Portugál futballbajnokság: 261. Chaves-Gil Vicente 1,5-3,0-5,9-0-2,0; 262. Leca-Sporting Lisszabon 3,4-2,6-2,01,5-1,15; 263. FC Porto-Belenses 1,53,0-5,9-0-2,0; 264. Boavista Porto-Amadora 1,3-3,5-8,5-0-2,5; 265. Sp. Braga-Guimaraes 2,5-2,8-2,51,35-1,35; 266. Campomaiorense-Tirsense 1,8-3,0-3,5-1,15-1,65; 267. Farense-Salgueiros 1,7-3,0-4,0-1,11,75; 268. Benfica Lisszabon-Maritimo 1,4-3,0-8,2-0-2,2; 269. Felgueiras-Leiria 1,6-3,0-4,7-1,05-1,85. KOMBINÁLT TIPPEK 401. Freiburg-Leverkusen, 402. Schalke 04-Bayern München, 403. Austria Wien-lnnsbruck, 404. Aarau-Grasshoppers, 405. Bordeaux-Paris St. Germain, 406. Nantes-Metz, 407. Cannes-Lens, 408. Cagliari-Parma, 409. Espanyol Barcelona-FC Barcelona, 410. FC Sevilla-Valencia, 411. Santander-Tenerife, 412. Waregem- St. Truiden. A nyerési szorzószám menet közben megváltozhat! EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK • A 22 éves Gata Kamsky, aki évekkel ezelőtt a Szovjetunióból az USA-ba emigrált, mégis asztalhoz ül Elisztában, a Kalmük Köztársaság fővárosában, hogy megmérkőzzék a Nemzetközi Sakk Szövetség világbajnoki címéért Anatolij Karpovval. A 2 millió dollár összdíjazású viadalt eredetileg az iraki fővárosban rendezték volna, de az USA tiltakozása miatt színhelyet változtattak. • A The Sporting News amerikai napilap hagyományos ankétja alapján a fenomenális Mario Lemieux lett az év korongozója a kanadaiamerikai hokiligában. A 30 esztendős Lemieux, aki egyéves betegeskedés után tért vissza a jégre, eddig 69 gólt és 92 gólpasszt ért el, s nagy fölénnyel vezeti az NHL pontversenyét. • BVSC-Kispest-Honvéd döntő lesz a labdarúgó Magyar Kupában, tegnap az elődöntő visszavágó mérkőzésén a vasutasok idegenben legyőzték 2:0-ra az Újpestet, a kispestiek pedig 2:0 arányban a Vácot. • Brazil sajtójelentések szerint elfűrészelve találták meg Szergej Bubka rúdugró sportszerét a riói nemzetközi atlétikai verseny előtt. Minden jel arra vall, hogy a vámosok valószínűleg tiltott árut kerestek, ezért darabolták fel az orosz atléta minden rúdját; Bubka kölcsönrúddal, 5,75 méteres teljesítménnyel nyerte a versenyt. • Szlovákia 21 éven aluli labdarúgó-válogatottja Pozsonyban 300 néző előtt 2:0 (1:0) arányban győzött Görögország ellen. Mindkét gólt Slovák lőtte. » A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 1, 2, 4, 6, 10, 14, 16, 22, 24, 27, 30, 31, 32, 38, 40,45,48, 51, 57, 74. LABDARUGÓ KEK-DÖNTŐ Párizsi siker Brüsszelben 38 ezer néző előtt rendezték a labdarúgó KEK-döntőt, amelyen megérdemelt francia siker született. A lendületes iramfutballt játszó párizsikak minden tekintetben felülmúlták a bécsieket, akik ingerülten, sokat szabálytalankodva csak küzdötték a labdarúgást. Kevés helyzetük volt, míg ellenfelüknek számtalan. Góllövő: N Gotty (28. perc). Paris SG: Lama-Le Guen-N Gotty, Roche-Fournier (78. Llacer)-Djorkaeff, Bravo, Colleter, Guerin-Loko, Rai (12. Valdes). Rapid: Konšel-Ivanov-Schöttel, Hatz, Guggi-Kühbauer, Heraf, Stöger, Marasek-Jancker, Stumpf (46. Barisic). A meccset az olasz Pairetto vezette.